Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-14 / 244. szám, szerda

BESZÉLGETÉS FRANTIŠEK DIBARBORÁVAL (A komikusok sorsa: bárhol is jelennek meg, rendszerint nevetés, mosoly fogadja őket. Ez egyrészt elismerés, tehát pozitívum, mert az emlékezetes alakitások „jutalma", kellemes utó hangja. Ám idők múltával a közönség ilyen fíiegnyilvánulása veszélyt is rejteget az igazi színész számára, mert a néző bizonyos mértékben „beskatulyázza" a komikust és szinte mindig a már megismert és bevált eszközöket, mozdulatokat kívánja tőle. František Dibarbora, a Szlovák Nemzeti Színház színművésze ís elmondja magáról az előbbi megállapítást. Az utóbbit, csak részben, mert tőle úgyszólván alig látni „sablonokat.. f — Több min't harminc éve játszom már a színpadon. 1938 óta, amikor Janko Borodáč növendékeként elvégeztem a bratislavai Színházi Akadémiát, a vendégjátékokat kivéve, megszakítás nélkül a szlovák fővárosban játszom. Az eltelt több mint három évtized alatt a szerepek egész sorát formáltam meg. A legemlékezetesebb? Címeket sorolok fel: Revizor, A windsori víg nők, J. Chalúpka: Két nap Chujavában, Mesterházi: A tizenegyedik parancsolat és legutóbbi szerepem Bukovfran: Mielőtt a kakas megszólal című színművében. Eddigi színészi pályafutásom során jórészt komikus szerepeket alakítottam. Szeretem, ha nevetnek és vidámak az emberek, mert akkor úgy Wfcszem, boldogok is. Szerintem jókedvűen is lehet magvas gondolatokat közölni, melyeknek olykor még eredményesebb foganatja van, mint a tragédiáknál. Ami a sablonokat illeti, ettől minden valamirevaló színész irtózik. Eddig ugyan számos hasonló felépítésű figurát alakítottam, mégis igyekeztem azt mindig valami sajátossal, egyénivel „feltölteni". (... Többi hazai és külföldi komikus színésztársához hasonlóan, akiket ismerek, ő is csak a színpadon harsány és bőbeszédű. A magánéletben meditáló típust „alakít" ...) — Ne vegye álszerénységnek, de nem tartom magam többnek más embernél. Az, hogy sokan ismernek, csupán hivatásom velejárója. A népszerűség természetesen már a színészi tevékenység egyik, de nem egyetlen fokmérője. A színpadon nem királyokat és h'asonló „menőket" szeretek megformálni, hanem úgynevezett egyszerű embereket, mindennapi életük problémájával, gondjával, bánatával és öröméve} együtt. Nem szürke és kicsinyes gondok ezek. olykor még a „világrengető" problémákon is túltesznek. S ha a hirdetésen túl szívügyünk is a színház társadalomformáló ereje, akkor szerintem ilyen alakok és problémák színpadra állításával — természetesen minden egyszerűsítés és proklamatív stílus nélkül — hasznos és gyümölcsöző munkát végezhetünk. j...A színházon kívül sokat szerepel a rádióban és a tévében is ...) — Szívesen vállalom ezeket a fellépéseket, mert a más műfaj más eszközöket és megoldásokat igényel, s többek között ez is a beszélgetésünk elején említett „sablonalakítás" elleni küzdelem egyik módszere. Érdekes: a rádióban, ahol csupán a hangommal formálok meg egy-egy figurát, kivétel nélkül komikus szerepekben játszom. A közönség annyira megszokta a hangomat, hogy a rendezők csak vígjáték-szerepeket bíznak rám. A tévében viszont, ahol a megformálás lehetősége jóval széles körűbb, már számos „komoly" tévéjátékban szerepeltem és érzésem szerint sikerült megfelelő légkört teremtenem, hogy úgy mondjam „elhitettem" magam a közönséggel. (:.. Áz utóbbi időben ismét fellángoltak a viták a színházi korszerüspirő

1 Er a nny^o^n^ mondhatnám úgy is, permanens folyamat...) — Igen, ez a vita a mindig új ulakat kereső és megújulni igyekvő színházművészet egyik mutatója. Véleményem szerint a korszerű színház legfontosabb jellemzője ma is az egy szerűség, a hitelesség és a mű vészi szó ereje. (... Ugyanígy újra „divat" a színház válságáról is beszélni...) — Ez is több évtizedes „tészta". Én meghallgatom az érveket, gondolkozom rajtuk, de szerintem egy sem fenyegeti a színházművészet létét. Tény, a tévé, legújabban pedig a színes tévé ideig-óráig konkurrálhat a színházzal, de Thália templomának sajátos légkörét, varázsát el nem veheti. Az is igaz, hogy a műszaki előrehaladás hatással van a színházra, de csak a külsejére és nem a lényegére. Lehet, hogy egyszer valami majd helyettesíti a színházat. De annak VALAMI-nek kell lenni: jobbnak, meggyőzőbbnek, tökéletesebbnek a színháznál. Ez a valami azonban nem született meg, s úgy hiszem nem ís fog soha. (Az elmúlt hetekben új Idény kezdődött, új szerepekkel a láthatáron ...) — Egyelőre csupán azt tudom konkréten, hogy Ján Solovič új vígjátékában, a Kolduskalandban szerepelek. A bemutató előreláthatólag október 29-én lesz a Kis Színpadon. A többi egyelőre még elképzelés, rendezői terv (Amikor elbúcsúzom, szép magyarsággal búcsúzik: Viszontlátásra „Otthonunkban", a színháziján...) SZILVASSY JÓZSEF KULTURÁLIS HÍREK • A bécsi ünnepi hét nagy botrányát Maurico Kagelnek a Westdeutscher Rundfunk produkciójában forgatott Beethoven-filmje okozta. A film a rendező szándéka szerint a Beethoven-kultusz kispolgári konvencióit igyekezett szétzúzni, a sajtó egy része szerint azonban a Beethoven-zenéhez készített felvételek magát e zenének a belső világát verik szét, sőt csúfolják meg. Vannak tehát, akik támadják a filmet, bár művészi technikájában — • kiváló munkának tartják. • Bár Hemingway mindig tiltakozott ez ellen, az Egyesült Államokban kötetbe gyűjtik azokat az újságcikkeket, amelyeket kezdő riporter korában, 1917-ben és 1918-ban közölt a Kansas City Star című újságban. Hemingway rendőrségi, pályaudvari és kórházi riportere volt az illető újságnak. • Wuppertal városa készül Friedefich Engels születése 150. évfordulójának a megünneplésére. Egy tudományos kongreszszus után november 27-én Wil ly Brandt kancellár nyitja meg az ünnepségeket, amelyek so rán november 28-án avatják,fel az Engels család restaurált otthonát. • Egy ukrán könyvkiadóvá! lalat megjelentette Mihail Sa doveanu Sólyomfiak című regényét, M. Csescsevij ukrán író tolmácsolásában. Q Mind több szerepet oszt ki a Proust regényfolyamának megfilmesítésére készülő Visconti. Ezek szerint de Charlus báró Laurence Olivier lenne, Odette — Brigitte Bárdot, ,Ver. durin asszony — Annié Girar dot. • Olasa—magyar koprodukcióban tévéfilm készül Mátyás király élete címmel. A filmet Jancsó Miklós rendezi. A BARTÓK-ÉV NYITÁNYA Ártatlanság Tóthpál Gyula felvétele „. .. 1917-ben a budapesti közönség magatartása határozottan megváltozott müveimmel szemben. Az a szerencse ért, hogy egy nagyobb művemet, a Fából faragott királyfi című táncjátékomat, zeneileg tökéletes előadásban hallhattam ..." írja Bartók önéletrajzában. Most, halála napjának negyedszázados évfordulóján a budapesti Operaház teljesen új beállításban hozta kl mindhárom színpadi alkotását — melyeket ilyen teljes ciklusban szerzőjük, sajnos, sohasem láthatott. Már elöljáróban ís meg kell állapítani a tényt, hogy ez az új vállalkozás — bár vitathatói momentum ellenére is méltó volt Bartók zsenijéhez, az Operaház színvonalához és így parádés nyitányát képezte a Bartók ünnepségek sorozatának. A három Bartók egyfelvonásos — „A kékszakállú herceg vára", „A fából faragott királyfi" és „A csodálatos mandarin" — évek óta állandó műsordarabját képezte az Operaház játékrendjének, s így mindegyiket már több — szinte klasszikus tökél yű — művészi megvalósításiján láthatta a közönség. Különösen áll ez az 1956-os Harangozó Gyula féle „Csodálatos mandarinra", amely oly ragyogó produkció volt, hogy méltán felvetődik a kérdés — lehet-e a, művet vele egyenrangú, vagy jobb, új megoldásban színpadra vinni. A látottak és hallottak alapján a válasz es«k annyi — igén, lehel. A zenei megvalósítás mindhárom esetben szinte kifogástalan. A bemutatón az első két művet Kórodi András, míg a harmadikat Erdélyi Miklós vezényelte s csupán Kóloditól lehetne a Kékszakállú esetében helyenként markánsabb színekei számon kérni. F o r r a y Gábor tervezte mindhárom díszletet. A Kékszakállú újszerű megoldás kifogástalan ' és különösen az ötödik ajtó feltárulásánál az aranyfehér fénypompa lélekzetelállítóan szép. A királykisasszony várának tojáshéj szerkezetre emlékeztető merész íve ötletes, de némileg rideg és így nem eléggé meseszerű. A Mandarin apacstanyája viszont tökéletes illúziót' kelt. Márk Tivadar karaktert kiemelő jelmezei csak dicsérő szót érdemelnek, míg az opera — A Kékszakállú — Milí ó András egyik legszebb rendezése. Kékszakállú szólamát M e 1 i s György énekelte, aki köztudomásúan nagy kultúrájú és szép hangú énekes. Most is tudása javát nyújtja, teljesítménye mégis az est legproblematikusabb pontja, mert a szólam mélységei és drámai súlya távol esik lírai egyéniségétől. így hát Székely Mihály megárvult trónja ebben a szerepben továbbra is üresen maradt. Kellemes meglepetést jelentett a fiatál Kasza Katalin drámai szopránja. Teljesítménye pillanatnyilag még nem érett be, de már tanújelét adta annak, hogy rövidesen ő lesz napjaink igazi nagy Juditja. A táncjáték és a pantomim koreográfiáját a fiatal nagy tehetségű Seregi László tervezte és tanította be. Sikerének titka abban rejlik, hogy a megszemélyesítendő alakok jellemének és egyéniségének a mélyére tudott hatolni és ezeket a karaktereket — a klasszikus balettből kinőtt mai modern mozgásművészet nyelvén és eszközeivel tudta kifejezni. A kivitelezés terén pedig a „Királyfi" esetében olyan erők álltak rendelkezésére, mint a világhírű Róna Viktor, Orosz Adél, továbbá Kékesi Mária elragadó tündére és a fiatal F o rg á c h József groteszk fabábuja. Külön meglepetés a tánckar ragyogóan megkomponált produkciója, a megelevenedett erdő és a medréből kilépő hullámok „személyében". A „Mandarin" merész, felel metes és megrázó kompozíció — méltó utóda a világot bejárt Harangozó koreográfiának. Mennyi ötletből, ragyogó fokor zásból tevődik össze ez a döbbenetes nagy táncprodukció, mely a Mandarin és a Lány haj szájában félelmetes méretehét ölt. A szereposztás külön érdekessége, hogy önmagát újjá alkotva a" címszerepet mosl is Fülöp Viktor táncolja hátbo-rzo ugat ó drámai erővel. A Lány — Szumrák Vera teljesítményéről minden jelzőnél többet mond, hogy méltó utóda Laltatos Gabriellának. De a három csavargó, az öreg gavallér és a fiatal diák egyaránt részesei a tomboló sikernek. Egy nappal az Operaházi be mutató előtt zajlott le a zenekari megnyitó est az Erkel Színházban. Az Állami Hangverseny zenekar élén a nemzetközi fiatal generáció nagy egyénisége, Lórin M a a z e 1 állt. Annak ellenére, hogy Bartók értelmezése nem fedte mindenben a pesti tradíciót, mégis nagy és emlékezetes teljesítményt nyújtott, különösen a „Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára" című kompozícióban. A III. zongoraverseny szólamát F1 s c h e r Annié, .ez a zseniális művészasszony szólaltatta meg. A második tétel korálját és „éjszaka zenéjét" kívüle aligha játssza valaki ilyen bensőséges áhítattal és nemesen szárnyaló költőiséggel. VARGA JÓZSEF HANS SWAROWSKY BEETHOVEN ESTJE Hans Swarowsky Beethoven estjén zsúfolásig megtelt a bratislavai hangversenyterem. A bécsi karmester nem tartozik az ellenállhatatlan zenekari varázslók közé, de rendkívül megbízható zenekarvezető, aki mondanivalóját nagy szakmai KÉT ROMÁN FESTŐ TÁRLATA Bratislavában, a Matica slovenská Gorkij utcai kiállítási helyiségében Henri Catargi államdíjjal kitüntetett nemzeti művész és Ion Musceleanu, a román piktúra valóságlátó festőinek alkotásaival ismerkedhetünk meg. Mindketten hazájuk hagyományainak képviselői és az állandóan változó realitás korszerű ábrázolói. Érdeklődésük gyújtópontjában az ember és világa áll. Képeik a természet és a művészi képzelet együttműködésének eredményei. De fantáziájuk nem torzítja a látványt. Műveik inkább a natúra hűséges megfigyelőire, elmélyült élményeik megindult érzékeny kivetítőjére utalnak. A 76 esztendős Catargi jogi tanulmányalt félbeszakítva isidtől hat évet töltött a Fény Városában. Buzgó növendéke a Júlie* Akadémiának. A múlt nagy festői közül Poussin, Corot és Chardin a példaképei. A Szabad Akadémián Sérusier, Denis Valloton és Bisslere a mesterei. Bonnarci műhelyében is dolgozik s talán ő hat reá a legintenzívebben. S mint Catargi maga vallja, fontos tanulság volt számára a csendélet, mely a rajz, a kompozíció s a gondolat fegyelmezettségére nevelte. A jelen távlaton a hatvams évekből származó vásznai sze repelnek. A lírai alkatú festő hazai légkört éreztető tájain megjelennek a brasói Polana regényes szépsége, a sozopoli kikötő kék harmóniában hullámzó Vizén ringó sajkák s a letompított színű őszi erdő tar galyú fái. Nemesen formált női arcmásokon a lélek mélyebb rétegei kutatójának bizonyul. Gyümölcs- és virágcsendéleteinek franciás zamata van. Musceleanu 1909-ben született s a bukaresti Szépművészeti iskola neveltje. Az elmúlt tizenöt évben alkotott művei vérbeli koloristára vallanak. Tehát legfőbb kifejező eszköze a szín. A természet varázsát költőiséggel tükröző tagjait s csendéleteit érzéssel, gyönyörűséggel festi. A csendéletet az oroszok és a franciák „nature morte"-nak, halott természetnek nevezik. Ion Musceleanu csendéletei azonban frissek, élettől duzzudók. Portréi komoly, elmélyült arckifejezést! fiatal nők, céltudatos sportoló- és diáklányok, mai életérzést sugároznak. Catargi képei a velencei Bionnálén is szerepeltek már, s mindkettőjük művei bejárták Európa kulturális központjait, valamint a Közel- és Távol-Keletet. Mi is örömmel köszöntöttük román vendégeink humánummal áthatott színes, őszinte megnyilatkozásait. BÁRKÁNY JENÖNÉ tudásra támaszkodva fejezi ki. Muzsikálása amellett sohasem rutinmunka, hanem őszinte megnyilvánulás. Zenei elgondolásába eleve „belekalkulálja" H muzsikusok "előadói tapasztalatait, s a kellő pillanatban lazít karmesteri akaratán, hogy a zenekar rejtett akarata is levegőhöz juthasson, ami" karmesteri bölcsességre vall. Beethoven 111. Leonora nyitánya a mélyből a magasba ívelve drámai utat jár be, ami sokrétű ábrázolást kiván. Swarowsky professzor ezúttal nem tárta fel teljes egészében a nagysze rű Fidelio összefoglalás belsó tartalmát. Ezután a nagy bonni mester derűs arcával találkoztunk. Hegedűre, gordonkára és zongorára írt hármasversenyének magánszólamait a Cseh Trió tagjai adták elő. Josef PáleníCek, zongora, Ivan Štraus, hegedű, Šaša Vedtomov, gordonka. A prágai művészek tolmácsolása az együttmuzsikálás szellemében fogant, talán csak intenzívebb próbamunka hiányzott ahhoz, hogy a produkció egésze a befejezettség érzését keltse. Befejezésül és betetőzésül Beethoven V. szimfóniája hangzott el. A nagy Sors-szimfónia megrendítő erővel tükrözi alkotójának erkölcsi felfogását. A mű elemi erejű megnyilatkozás, egy nagy muzsikus és nagy emberi lélek megnyilatkozása, aki hitte és vallotta: „A zene magasabbrendű kinyilatkoztatás, mint a bölcsesség és a filozófia". A Sors-szimfónia hőse az ember, mint a humanitás jelképe és hordozója, a korszerűségtől független örök ember, akinek — íme az örök emberi sors —

r küzdenie és végül győznie kell, mert győzelme a humánum diadala. Az első tétel tolmácsolás* aránylag legkevésbé sikerült, bár ezt alapjában véve felfogásbeli kérdésnek is tekinthetjük. Tény, hogy a tétel irgalmatlan feszültsége nem hevüli robbanásig és ezáltal nem bontakozott ki egész nagyságában Beethowen „legegyénibb mozdulata, a szembefordulás, az Ötödikre annyira jellemző harcos szembeszállás, a küzdelem és a későbbi diadal vad, messze kiáltó gyönyörűsége" (Szabolcsi). A beethoveni Lassú csodálatos dallamvilágában feloldódva Swarowsky megindultan szólaltatta meg az Andante „enyhítő közjátékát", érzékeltette a Scherzo homályba vesző árnyvilágát, amely rejtélyes utakon kanyarodik vissza a mű alapgondolatához, az izgalmas átvezető szakaszt is szerencsésen oldotta meg és mély átéléssel fejlesztette a Finále „lelkendező rohanását a világosság felé". A meleg közönségsiker egyformán szólt a műveknek és a művészeknek. HAVAS MÁRTA