Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-11 / 41 . szám, Vasárnapi Új Szó

Mészáros László: Duba Gyula: SZABADESÉS — Madách 1969 1. A világ — világunk — bonyolult voltában nem kételkedhet egyetlen józan«ítélőképességű ember sem. Nem vitás az sem, hogy az egyes világok bonyolultsága egyenes arányban áll az őket formáló és tükröző tudat bonyolultságával. A primitív törzs-társadalmak-, és napjaink modern társadalmai bonyolultsága között lényeges nagyságrendi különbség van. A tudaton belül a bonyolultság a megkülönböztetési szint függvénye. A felvétel nagysága, élessége és mélysége az exponálás (a megismerés) paramétereitől függ. A józan önreflexióra képes tudat azonban minden körülmények között tisztában van a felvétel összetevőivel és körülményeivel, vagyis tudja, hogy a felvétel csak a valóság egy lehetséges képét mutatja (ábrázolja) és a képen belül egyre bonyolódik a pillanatnyilag mellőzött, vagy megfoghatatlan valóság. Az igazi művészi alkotás valósága a világ valóságához hasonlóan autonóm és bonyolult. Az egyén (az olvasó, a kritikus) számára ez azt jelenti, hogy az ilyen alkotást 'lehetetlen tökéletesen megragadni és kimerítően leírni. Minden megközelítést más és más tényezők determinálnak. Ezeknek a megközelítéseknek az összetevőit azonban szükségtelen külön feltüntetni, mert azok határozottan kitapinthatók a kép egészéből. A szempontok a műben realizálódnak. 2. Benedek Marcell Arany János híres példáját idézi annak a bizonyítására, hogy az élmény a maga forró valóságában nem mindig alkalmas művészi kifejezésre. A költő kísérlete, hogy lányát versben sirassa el, kudarcba fulladt: ezzel a megjegyzéssel tette le a tollat: Nagyon fáj. Nem megy. így van az ember valahogyan a Szabadeséssel is: szinte fáj, mert túlságosan él. Morvay olyannyira tipikus hős, hogy sokan önmagunkra ismerünk benne. A Szabadesés már nem is regény, annyira megtörtént — és hányszor! — minden eseménye, mozzanata, hogy valóságos dokumentummá, jegyzőkönyvvé válik. Híradás a csehszlovákiai magyar létről. Szintézis-kísérlet. A Szabadesés élő valósága egyrészt megnehezít minden értékelést, másrészt viszont szinte kiprovokálja az elemzést, az emlékezést és az új „csapatöszszevonásokat". Vállalnunk kell a Szabadesés által felvetett problémákat, mert egyszerűen a saját problémáink azok. ŕ lnünk kell tovább Morvay sorsát — és tovább kell vinnünk ezt a sorsot. Ez az elsődleges tanulság a Szabadesés szintéziséből. Mert a regény kétségtelenül szintézis; annak ellenére, hogy ez a szintézis valahogyan túlságosan befelé forduló, mintegy szintézis „saját használatra". Nem Duba saját használatára,' hanem a csehszloyákiai magyar értelmiség számára. Egy — mondjuk — magyarországi olvasó esetleg majd csodálkozva keresi a regényben azokat az értékeket, amelyeket mi vitathatatlanoknak nyilvánítunk ki. Pedig a példázat világosnak tűnik: a Szabadesés ennyi: a Szabadesés végetért, itt vagyunk ezen a tragikus sorsú földdarabkán — a homokóra nyakában! — és számunkra ez lehet csak az az archimédeszi pont, ahonnan majd „megmozdítjuk" a világot. A mi világunkat. 3. A karcolatok, humoreszkek, riportok és novellák után a Szabadesés Duba Gyula első regénye. Az Író prózai fejlődése tehát egyszerűnek, egyenesvonalúnak tűnik, de ez csak látszat. Ez a nehezebb út. Csak az igazi tehetség nem áll meg egyetlen műfajnál, nem válik specialistává, hanem mindig újabb és újabb területeket hódít meg művészete számára. Duba esetében a Szabadesés azonban többet jelent pusztán újabb sikeres hódításnál, mert a regény nemcsak az író, hanem az ember, a gondolkodó fejlődéséről is tanúskodik. A Szabadesésben egységes képpé állnak össze azok a korábban felvillant epizódok (Elmegy a fiatalúr, ívnak a csukák, stb.) melyekben Duba megpróbált megküzdeni a világgal. A Szabadesés önéletrajzi mozzanataihoz nem fér kétség, ezért ha Duba írói fejlődését vizsgáljuk, hát nem hagyhatók figyelmen kívül azok a megjegyzések, amelyek az írásra, az író filozófiájára vonatkoznak. Idézzünk fel néhányat: 1. „Az esztétika alapjai valahol a nemiségnél és a női test szépségénél kezdődnek ..." 2. „gondolataira formálta a világ képét". 3.-„A lélek nagy problémáinak leküzdése és a belső feszültségek feloldása megköveteli az italt. Nehéz írőembert ivás nélkül elképzelni". Az első két idézet általános, elvont problémák felé tereli a gondolkodást, míg a harmadik szinte megdöbbentően konkretizált. Mindháromban közös azonban a művészetnek a valóságos élettel való szoros kapcsolata. Az első mottója lehetne egy művészet-keletkezésről szóló tanulmánynak: az altamírai barlangrajzok csalnak: az ember először az asszonyt fedezte fel, énekelte és festette meg — és csak sokkal később a munkát, a harcot és a többit. Dubánál ez a gondolatkomplexum prózájának konkrét, valóságos és életdús voltában nyilvánul meg. Ez a lényege hős-koncepciójának ís. A valóság és gondolat viszonyának problémája reális — de talán éppen itt nem elég megnyugtató Duba „válasza", és ez bizonyos mértékben- meglátszik a regény egész koncepcióján. A regény befejezésében ezt olvashatjuk: „A valóság rajtunk kívül váló, és személyünkkel szemben érdektelen. — Csak a tett változtathat az életünkön, a cselekvés adhat neki új irányt, és nem a jogalmi felismerésHa azonban a valóság rajtunk kívül való, akkor hiábavaló minden cselekvés, minden beavatkozás, mert mindez eleve kudarcra van ítélve. De a valóság nincs rajtunk kívül, benne vagyunk a valóságban, mert a valóság az ember és a világ dialektikus egysége. Sokrates racionalizmusával szemben nem Ortega Y Gasset vitaiizmusa a megoldás: korunk feladata összeegyeztetni ezt a kettőt. Az észnek nem tékozló fiúként kell visszatérnie az élethez, de a vitalitás (a biológiai ember) sem emelkedhet az ész fölé. Mindkettő túlságosan valóságos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhatnánk. Valóságunk elég példával szolgál arra, hogy, a fogalmi felismerésből leszűrt eszme hogyan válik valósággá. 4. Annak ellenére, hogy a Szabadesés hőse újságíró, író, tehát lényegében művészember és gondolkodó, a regény mégsem igazi intellektuális regény. Nehéz lenne eldönteni, hogy ennek Duba valószínű valóságkoncepciója e az oka, vagy Duba írói koncepciója. A harmadik lehetséges ok pedig csehszlovákiai magyar valóságunk maga — mely végeredményben így, vagy úgy, de determinálja az előző kettőt is. A Szabadesésben megjelent irodalomunkban az intellektüel hős — a csehszlovákiai magyar intellektüel Ostípusaként. De ez a hős nem igazi intellektüel, inkább csak intellektuális foglalkozást, mesterséget űző ember. A csehszlovákiai magyar intellektüel születését valahogyan túlságosan kívülről látjuk, remekül megkomponált társadalmi összefüggésekben ugv,an, de alig kapunk betekintést a hős gondolkodásának mélyebb szféráiba. Nem érezzük, nem látjuk elég plasztikusan, hogyan válik hősünk intellektüellé. Bizonyos problémái az átlagember problémái, melyek nem kerülhetők ugyan ki, de áttételesen intellektuális problémákká válhatnának. Egy másik felvételben viszont minderre mentség az, hogy Morvay elsősorban művész, és nem gondolkodó. Érez, érzéseivel gondolkodik, vagy néha: „akarattal kerülte a gondolkodást". Mindez azért, tűnik problematikusnak, mert Duba néhány novellájában (Valaki kopogott az ablakon, A harmadik helyzett) felvillant már Morvay további sorsa, de ez a sors nem egészen megnyugtató. Ez , azonban már megint a valóság maga. Ha viszont íróí koncepcióként fogjuk fel a közvetlen intelektuális problémák hiányát, akkor ez még nem jelenti azt, hogy azok nincsenek benne implicite, hogy nem jelenhetnek meg a mű és az olvasó viszonyában. 5. Ha a jó bornak nem kell cégér, a jó stílust pedig az ember szinte észre sem veszi. Az igazi művészi alkotásnál (regénynél) első megközelítéskor teljesen háttérbe szorul az esztétikai dimenzió a mű valóságával szemben. Egyáltalán: a jelen esztétikája — akárcsak a jelen történelme — mindig problematikus. A problémák súlya azonban nem mentesít bennünket „viselésüktől". A Szabadesés lényegében hagyományos felépítésű társadalmi regény. Persze, a hagyomány bonyolult fogalom. A Szabadesés esetében tulajdonképpen azt jelenti, hogy a regény mentes mindenféle új, ismeretlen formai megoldásoktól, és még az idő is — néhány emlékképtől eltekintve — teljesen egyirányúan folyik benne. Erre a hagyományos szerkezetre kerül rá a remekül megkomponált tartalom. Tulajdonképpen ha felvázoljuk a Szabadesés szerkezetét fejezetek szerint — 1. Elmegy a fiatalúr, 2. Az utolsó vizsga, 3. Az első riport, 4. Riportúton Csehországban, 5. Munka és szerelem, 6. Az utcán 7. Űregmama meghalt, 8. A megtett út, 9. Nászéjszaka — hát ez a szerkezet nagyon egyszerűnek tűnik. Hatásának titka: a valóság logikájára épült. A fejezetek többsége önmagukban is szigorúan felépített egységet alkot. Talán csak a negyedik és az utolsó kivétel. Morvay Csehországi riportútja maga is túlságosan (valóságosan) riportszerű. Nem elég erős a belső reakció, a tükröződés — tehát a mélyebb intellektuális élmények hiányáról van szó —, és sokszor felvillan a humorista Duba kézjegye. Az utolsó fejezetből talán azt lehetne hiányolni, hogy nem győződünk meg eléggé a Szabadesés végéről, nem bízunk eléggé a hős erejében. De — mint már említettük — ez már nem csak a regény problémája. 6. A valóság logikáját követő szerkezetbe hús és vér emberek illeszkednek bele. Minden jellem, alak, még néhány epizódszereplő is egyéniségként áll elénk. Némelyik kiforrott, szilárd jellemként, mások a változás, az érés pillanatában. A gondosan kidolgozott mellékszereplők jelentőségét kiemeli az a tény, hogy tulajdonképpen csak egyetlen hőse van a regénynek: Morvay. Morvay, egyedül küzd: „Egyedül tör magának járható csapást". Zsuzsa és Ilona csak partnerei Morváynak — a többi szereplő pedig szinte majdnem mind egyenrangú. Némelyik arcéle azonban olyan határozott, hogy lehetetlen elfelejteni őket. Például a főszerkesztő: félelmetes figura. Félelmetes, mert nemcsak elhisszük, de tudjuk, hogy léteznek és „működnek" ilyen emberek. Vagy Széplakyné: nyilvánvalóan szerkezeti és eszmei funkciója van a regényben, mégis sikerül őt elképzelnünk és elhinnünk emberként is. Morvay szülei Kossuth követelményének — „legyen minden magyar utód különb ember, mint apja vöt" — eleget tenni kivánó falusi emberek. Képtelenek megérteni fiukat, hogy nem akar diplomás ember lenni, mert a föld legnagyobb csodájának az embert tartja. Zsuzsa a szépség tragédiájának megtestesítője, megszokta, hogy szépsége bűvkörébe vonzza a férfiakat, de az elkábított férfiakban sohasem keresett valamilyen mélyebb értékeket. Már csak későn döbben rá, hogy hiányoznak számára azok az értékek. A ézépség nyugalmat és biztonságot kíván: Zsuzsa megkapta: de mivel óvnia és védenie kell ezt a biztonságot: szépsége rabjává vált. Morvayval néhány pillanatig elfelejti, hogy kicsoda, — és mégpróbál egy kicsit máshogyan élni. Török Ilona a gyengeség szimbóluma. Csak az tudja őt megérteni, aki maga is gyenge. Morvay megpróbálja ugyan, de sejtjük — például a Valaki kopogott az áblakonból —, hogy nem lehet szabványos vége ennek a viszonynak sem. Török Ilona szimbólum volt Morvay számára, de a fiúnak meg kellett tanulnia, hogy ami él, az nem lehet, nem maradhat pusztán szimbólum, mert a konkrét valóság túlságosan is rabságban tart bennünket. A szellem is csak kiemelkedik a hétköznapokból, de képtelen szabadulni tőlük. Ilona, „tapasztalatán" keresztül Morvay is rádöbben, hogy sokkal erősebbnek kell lennie — önmagával és a világgal szemben egyaránt. 7. Morvay tipikus csehszlovákiai magyar intellektüel. A csehszlovákiai magyar közelebbi meghatározást jelent, mert ha az intellektüeleknek vannak ís általános vonásaik, a csehszlovákiai magyar lét olyan specifikumot jelent, mely nem hagyható figyelmen kívül. Intelligenciánk — „szellemi képviseletünk" — majdnem teljesen faluról indult, tehát számára a falu olyan erkölcsi és érzelmi bázis, mely jelentős mértékben hatással van intellektüelje fejlődésére és működésére egyaránt. Intelligenciánk „falu-determináltságát" — ami tehát érvényes Morvayra is — Tőzsér már régen versbe véste: Ez a falu itt a múltam, / egy szem valóság s emlék /, csúcsaimmal belőle kinyúltam, / ösztöneimmel nem még" (Megtérés). A kettősség nyilvánvaló. A probléma Dubánál sem új, mert korábbi novelláiban már foglalkozott vele. Most a Szabadesésben szinte költői megfogalmazásban áll előttünk az átváltozás leírása: „Amikor meglátta a Kiskárpátok távoli sötét tömegét, mely jelezte, hogy közeleg a város, lelkében ösztönös és akaratlan változás ment végbe: anélkül, hogy érzékelhette volna a pillanat jöttét, vagy elmúltát, kiesett tudatából apja, anyja és az éjszakai dalok hangulata, a hajnali autóbusz csörömpölése, elfelejtette a prímást és a zengő hangú papot, a fekete kalapos férfiakat és fejkendős asszonyokat; egyszerre eltűntek előle, s a villamosok zaját és az autójc kék füstjének fanyar szagát érzékelte helyettük. A vonat éppen az internátusuk mellett futott egyre lassuló futással, megcsikorduló fékekkel, meg-meglódulva. Negyedóra alatt más ember lett belőle". Morvay szklzofrén hős. Ez a regény fókusza. Ez a kezdet és a vég. Nem tudjuk, hogy mi lesz tovább. Szeretnénk, ha Morvay — és életünk va lódi Morvay-féle hősei — továbbjutnának a szabadesésnél. Ha a szabadesésnek folytatása lenne — lehetne. Tennünk kellene valamit, hogy, a szabadesés vége egy új kezdet kezdete, és ne a vég kezdete legyen. A társadalmi mobilitásban-hem is annyira az elszakadás a nehéz, 'mint az új rétegbe (közegbe) való beilleszkedés. A falu kétségtelenül olyan erős érzelmi és erkölcsi támaszpont, mely gyakran visszavisszahúzza az embert. A visszatérés azonban néha menekülés is lehet. A faluról kivált egyén többnek hiszi magát faluja otthonmaradt fiainál, viszont kevesebbnek érzi magát új környezetében az ottani őslakókkal szemben.' Örök harmadik helyezet marad. Nincs szabványosított megoldás: a választott utat végig kell járni. A győzelem reményében vállalni kell a kudarcot ís. Vállalni kell a szabadesést... Talán • a társadalmi eredetű szkizofrénia is lassan gyógyíthatóvá válik. 8. A Szabadesés bizonyos szempontból „kulcsregényként" is felfogható, de bízunk benne, hogy megírásának írói tüzét nemcsak a személyes emlékek és élmények ereje táplálta, hanem az írói tehetség ereje is, és így a jövőben majd elvárhatjuk' még Dubától Morvay kalandjainak a folytatását. 1