Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-06 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

DUKLAI // A szovjet parancsnokság 1944 májusi stratégiai terve úgy számított, hogy az 1. ukrán front Lengyelországon a 2. és 3. ukrán front pedig Románián ós Magyarországon keresztül szabadítja fel Csehszlovákiát. A terv feltételezte, hogy az ellenséget harapó fogóba szorítja, s a német parancsnokságnak nem marad más hátra, minthogy csapatait kivonja Szlovákiából. Tudjuk azonban, hogy 1944 augusztus elején a felkelés koordinálása végett Moszkvába utazott a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttsége. Az adatok egyesztetése természetesen bizonyos időt vett igénybe, s közben kirobbant a felkelés. Augusztus 29-től Szlovákia egész területén ádáz harcok folytak a megszálló német csapatokkal. Az ellenség néhány nap alatt szűk területre szorította be a felkelőket, s úgy látszott, hogy a felkelést felszámolják. Ebben az időben V. Talský ezredes a Szovjetunióba repült, hogy személyesen beszélje meg a teendőket. Az ő tájékoztatása alapján Konyev marsall, az 1. ukrán front parancsnoka kidolgozta a felkelés megsegítésére irányuló hadműveleti tervet, amelyet szeptember 2-án jóvá is hagytak. Milyen volt a Vörös Hadsereg helyzete ebben az időben? Varsó—Berlin irányában Varsó előtt állt, s a hadsereg egy része mintegy 30—40 kilométerre volt Szlovákia északkeleti határától. Az előző véres harcok után arra számítottak, hogy ebben az irányban majd csak 1945 januárjában kezdenek újabb támadásokat. Délen, Bukarest—Budapest irányában a szovjet csapatok sikeresen nyomultak előre, s ennek következtében Románia háborúba lépett Németországgal. A szovjet hadsereg helyzete tehát — a Kárpátoktól északra — a Szlovák Nemzeti Felkelés szempontjából nem volt kedvező. A szeptember 4-i irányelvek alapján az 1. ukrán front 38. hadseregét — ennek kötelékébe tartozott az 1. csehszlovák hadtest is — és a 4. ukrán front 1. gárdaezredét bízták meg a felkelés megsegítésére irányuló hadművelettel, melynek 1944. szeptember 8-án kellett megkezdődnie. Előkészítéséhez mindössze négy nap állt rendelkezésre. A szovjet parancsnokság tudatában volt annak, hogy ha késik a segítség, leverhetik a németek a felkelést. Ugyanakkor számolniuk kellett a fasiszta alakulatok erős védőállásaival a Kárpátokban. A hadműveletnek bátor célja volt! a Kroszno —PreSov közti több mint 100 kilométeres távolságot öt nap alatt megtenni és egyesülni a szlovák felkelőkkel. A támadás számolt a kelet-szlovákiai hadsereg támogatásával is. A szovjet parancsnokság azonban szeptember 7-ig nem tudta, hogy ez a hadsereg már napok óta nem létezik. Ezen a szakaszon 34 szovjet hadosztállyal szemben 19 ellenséges hadosztály állott. A szovjet hadsereg 5140 ágyújával és aknavetőjével szemben 3250 ellenséges ágyú és aknavető sorakozott fel. A szovjet hadsereg 322 tankkal és 1165 repülőgéppel — az ellenség 200 tankkal és 450 repülőgéppel rendelkezett. Az adatok is mutatják, hogy — tekintettel a Kárpátokban kiépített erős ellenséges védelmi vonalra — a szovjet csapatok támadásához nem voltak meg a kedvező feltételek. 1944. szeptember 8-án reggel megkezdődött a szovjet hadsereg támadása Kroszno—PreSov irányában. Szeptember 14-ig elérte a Duklát. A német parancsnokság számára a helyzet kritikussá vált, mert a Vörös Hadsereg Romániában is sikeresen előrenyomult. A német parancsnokság úgy döntött, hogy e szakaszon újabb erőket vonultat fel. Ide összpontosította páncélos hadosztályait azokról a területekről, ahol a szovjet hadsereg nem támadott. Az átcsoportosítás keretében Szlovákia területéről mintegy 12 000 katonát vezényeltek át Dukla térségébe. Ez természetesen megkönnyítette a felkelők helyzetét, ugyanakkor azonban nagyobb ellenséges erő vonult fel a 38. szovjet hadsereggel szemben. Ennek az volt a következménye, hogy a szovjet csapatok előrenyomulása lelassult. Meg kell még jegyeznünk, hogy ebben az időben vívta dicső harcát Ludvík Svoboda parancsnoksága alatt az 1. csehszlovák hadosztály Duklától északnyugatra. A szovjet csapatok szeptember 25-ig áttörték az ellenség védőállásait, éspedig a 38. hadsereg balszárnyán, valamint az 1. gárdaezred térségében, ami széles frontszakaszon lehetővé tette az előrenyomulást. Az 1. gárdaezred ekkor szabadította fel — szeptember 21-én — az első csehszlovák községet, Kalinovót. Ekkor vetették be Szlovákia felkelési területére a 2. csehszlovák ejtőernyős brigádot is. A felszabadító csapatok a következő napokban elfoglalták a Dukla-hágó egész térségét. Egységeink 1944. október 6-án léptek először hazánk területére — ezért ünnepeljük e napot a csehszlovák néphadsereg napjaként. Amikor 1944. október 28-án sikerült elfoglalni a Kárpátokból kivezető utakat — Vyšný Komárník térségében — a felkelők harcai Közép-SZlovákiában már elcsendesültek. Körülbelül ebben az időben fejlődött kl Debrecennél a 2- ukrán front támadása. November végére a szovjet és csehszlovák csapatok elérték az Ondava folyót, védőállásokat építettek, s itt maradtak 1945 január közepéig. Mielőtt értékelnénk e hadművelet jelentőségét a Szlovák Nemzeti Felkelés szempontjából, rá kell mutatnunk néhány jellegzetességre. Mindjárt a hadművelet első napján a szovjet és csehszlovák csapatok mintegy 10—12 kilométernyire beékelődtek az ellenség védelmébe. A következő napokban azonban előrenyomulásuk lelassult. Ebből is következtetni lehet a heves harcokra. Kezdetben sík területen folytak a harcok, később azonban a hegyek és erdők megnehezítették az előrenyomulást. A duklai hadművelet eredeti célkitűzéseit tehát nem sikerült megvalósítani. Ezt nemcsak az okozta, hogy a szovjet csapatok kimerültek az előző heves harcokban, hanem főleg az, hogy az ellenség erős védelmi rendszerrel rendelkezett, s átcsoportosításokkal ezt állandóan szilárdította. Valamint az a tény is, hogy a kelet-szlovákiai hadsereg feloszlott. Tudjuk azonban azt is, hogy ez a hadművelet meghosszabbította a Szlovák Nemzeti Felkelés „életképességét". A hadművelet ugyanis elvonta az ellenség fő erejét, amit, ha a hadművelet nem indul meg, a felkelők ellen vethettek volna be, s ez a felkelés végét jelentette volna. Tehát a duklai hadművelet jelentette a legnagyobb segítséget a felkelőknek! A hadműveletek folyamán nagy veszteségeket szenvedett az ún. Heinrici hadsereg. E csoport egy hadosztálya teljesen megsemmisült, s öt hadosztálya elvesztette a legénység, a haditechnika és felszerelés 50—75 százalékát. Az ellenség öszszesen 150 000 katonát, 160 tankot, 230 gépkocsit és több mint 1500 ágyút és aknavetőt vesztett. Ezekben a harcokban nagy veszteség érte a szovjet és csehszlovák csapatokat is. Szeptemberben és októberben az 1. és 4. ukrán frontnak több mint 21 000 halottja és 89 000 sebesültje volt. Az 1. csehszlovák hadtest ezekben a harcokban 1100 katonát vesztett és 4300-an eltűntek. Népeink számára a duklai hadművelet nagy jelentőségű. Megvalósítása a Szovjetunió önzetlen segítségéről és barátságáról tanúskodik. Ezek a harcok ékesen bizonyítják, hogy csakis a Szovjetunió segítségével szabadulhattunk fel a német fasizmus járma alól. Ezekben a harcokban edződött, szilárdult meg a szovjet és a csehszlovák hadsereg, a Szovjetunió és Csehszlovákia népei közötti barátság. Ezekben a harcokban született meg a jelsző: „A Szovjetunióval örök időkre!" S ehhez a jelszóhoz jelentkezünk ma is. JÄN PIVOVARCI, mérnök-alezredes BECSÜLETTEL HELYTÁLLNI Magam sem tudom miért, de az idős kommunistát én gyermekkorom óta magas termetű, csontos arcú, deresedő haját hátra fésülő, nyílt tekintetű, halk szavú embernek kepzelem el. Pontosan olyannak, mint amilyen a most 60 éves B-ajtko Károly elvtárs. Bajtko Károlyt munkahelyén, az Érsekújvári Jnb-n kerestem fel, hogy elbeszélgessek vele az elmúlt 60 esztendő örömeiről, gondjairól, tapasztalatairól. Elgondolkodik. Szinte látom a szemén, amint peregnek előtte az emlékek. Aztán szépen, sorjában idézi élete jelentősebb állomásait. Hatan voltak testvérek. Édesapját korán elvesztette. Sivár gyermekkoráról nem sokat beszél. Tizenhat éves korában szegődik el kőművesinasnak. Amikor kitanulja a mesterséget, már ifjúmunkásként ténykedik. A kommunista ifjúsági szervezetben dolgozik. Az idősebb munkások felvilágosítása révén megismerkedik az osztályharc lényegével. A nevelőmunkára, a művelődésre persze többnyire csak a téli hónapokban tudnak időt szentelni. Megértik, hogy milyen óriási a munkásosztály szerepe. Hogy a dolgozók harcát a párt és a szakszervezetek irányítják. Hogy a harc révén még a kapitalizmusban nagyobb darab kenyérhez juthatnak a munkások. Rövidesen megismerkednek a marxizmussal is, amelyből megértik, hogy a dolgozó nép véglegesen csak a kapitalista rendszer teljes felszámolásával szabadulhat fel. Az emlékeket idézve szerényen meg jegyzi: — Mi, kommunisták semmivel sem voltunk különösebbek, mint a többi dolgozók; csupán hamarabb rájöttünk, hogy a kizsákmányoló rendszert fel kell számolni. „Mi, kommunisták" . — mondja, és szinte állandóan többes számban beszél, ami számára természetes. Éppen ez az, amit az idős kommunistáktól nem eléggé vettünk át: az önzetlenség, az egyéni érdek mindenkori alárendelése a közösség érdekének. Az egyéni érdemek túlbecsülésének felismerése. — Az ifjúság volt a munkásmozgalom zászlóhordozója — mondja és megcsillan a szeme, mintha egy pillanatra újra fiatal lenne. — Sztrájkokban, bérharcokban, választások előkészítésében vettünk részt. Mi ragasztottuk ki a kommunista párt plakátjait, előkészítettük a május elsejéket. És természetesen terjesztettük a kommunista sajtót. Annak idején Újvárban mintegy 70—80 előfizetője volt a kommunista sajtónak. Az egyes lapszámokból azonban olykor 300 darabot is eladtunk. Különösen nagy harcot folytattunk a vállalkozókkal a kollektív szerződésekért. Hogy ne kelljen olcsóbban dolgoznunk, mint ahogy a szerződésben áll. Sajnos, az öntudatlan és szervezetlen munkások ezt olykor megszegték, s nehezítették harcunkat. Az életszínvonal az 1929-től 1933ig terjedő időszakban, a gazdasági válság idején volt a legalacsonyabb. Ekkor sok munkanélküli család bizony csak egyszer evett napjában — abból a levesből, melyet a lacikonyhán mértek. Persze, az is előfordult, hogy egy-egy hattagú család csak három személyre járó levesadagot kapott. A párt a kommunisták harcával kapcsolatban megjegyzi: — A párt mi voltunk és fordítva. Sosem jelentett problémát számunkra az, hogy mit ad nekünk a párt, hiszen mi kommunisták a pártban a saját érdekeinkért harcoltunk. Egyébként a kommunista pártnak 1931 óta vagyok tagja. A közelmúlt eseményeire térve elmondja, hogy idősebb kommunista társaival már 1968 előtt látták a hibákat. Ezért januárt örömmel fogadták. Am rövidesen be kellett látniuk, hogy nem az következett be, amit vártak. — A hatvannyolcas jelszavak hasonlítottak a szociáldemokraták rózsaszínű jövőt ígérő jelszavaihoz — mondja, majd felidéz néhányat a hatvannyolcban gyakran hangoztatott jelszavakból — az emberarcú szocializmusról, azún. csehszlovák modellről és a végén szinte közhellyé vált „demokráciáról", melyet — amint mondja — helyesebben anarchiának lehetne nevezni. A fejlődés jelenlegi helyzetével elégedett, bár elmondja, hogy gazdaságilag még nagyon sok a tennivaló. A problémák megoldásának nyitját a termelés szervezésének megjavításában látja. A munkaidőt még nem mindenhol dolgozzák le teljesen, és a végzett munka minőségével sem lehetünk mindig elégedettek. Mindenkinek a saját munkaszakaszán kell becsülettel helytállnia. Nagy gondot kell fordítani az ifjúság nevelésére is, melybe az elmúlt évek folyamán nagy hibák csúsztak be. Ez gyakran még a kommunista szülők gyermekeire is vonatkozik. Ezen a téren is nagyon sokat tanulhatnánk a Szovjetuniótól. Erről nemrég személyesen is meggyőződhetett, ugyanis a közelmúltban járt a Szovjetunióban. Jó hallgatni Bajtko Károly szavait, De nemcsak azért, mert mondanivalójának nem kerít nagy feneket, hanem azért, mert szavai egy életiskola gazdag és hasznosítható tapasztalatai. És mert derűlátás árad belőlük. A merész feladatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen derűlátás. p