Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-05 / 211. szám, szombat
A párttagokkal lefolytatott beszélgetések után á Žiar nad Hronom-i Alumínium Művek alapszervezeteiben megmaradt 650 kommunista most bizonyítani készül: önmaguknak és pártonkívüli munkatársaiknak, de azoknak is, akik kételkednek pártunk irányvonalának helyességében, be akarják bizonyítani, hogy a múlt hibáit — amelyek a politikai jobboldal kezében oly gyakori érvként szolgáltak — nem lehet kispolgári radikalizmussal, hanem csakis megfontolt, tervezett és jól szervezett, tehát szocialista módon megvalósított gazdaságpolitikával kiküszöbölni. A jelenleg formálódó józan gazdaságpolitika alapelvei életbeléptetésének módja az alumíniumgyárban a vállalati racionalizálási programban öltött konkrét formát. E program megvalósítása a gyakorlatban a legmodernebb vezetési és termelési elvek érvényesítését, az önműködő számítási technika alkalmazásának bővítését, tudományos alapokon nyugvó normázást, modern személyzeti politikát jelent. Eredményeiben pedig a termelés mennyiségének és minőségének növekedését, a késztermékek választékának bővítését, nagyobb munkaés kisebb anyagráfordítást a gyártmányokban, nagyobb vállalati nyereséget és nagyobb hozzájárulást a nemzeti jövedelemhez. A terv szép, sőt, po litikailag is nagy horderejű, mert a tervezett gazdálkodás ellenfeleinek, a piaci anarchia híveinek érveit segít megcáfolni. Mi áll e program mielőbbi megvalósításának útjában? A választ a legilletékesebbek, az alumínium művek dolgozói adják meg: • A pártszervezet hessenek- napirendre — mondja a pártelnök. — A párttagok közül 178-nak nem javasoltuk az új igazolvány kiadását. Számos személyi változás történt a gazdasági vezetésben is. A párttagságuktól megfosztott, vagy vezetői tisztségükből elmozdított emberek azonban számos esetben zavaros politikai nézeteik ellenére jó szakemberek lehetnek. Erről a kérnium drót, stb. — gyártására. Ez a pontosabb mutató, amely a munkaráfordítást méri, több szocialista államban, a Szovjetunióban is utat tör és beválik. Véleményem szerint a bruttó termelési értéknél jobban kimutatná hozzájárulásunkat a nemzeti jövedelem alakulásához. A bruttó termelési érték szerint évente 3—4 százalékkal „jobb" eredményt - érünk el — Az ésszerűsítési program megvalósításában már most is van eredmény. Legalábbis az érdekeltségi rendszert illetően. Karbantartási részlegünk például, amely generáljavításokat végez és pótalkatrészeket gyárt, a meglazult és szétzüllesztett érdekeltségi rendszerben küldetésének pont az ellenkezőjén volt érdekelt. A generáljavítások távolról sem voltak oly kiÉsszerűsítési program politikai feladat Alumíniumgyári beszélgetések désről a pártbizottság elnöke így beszél: — Olyan nézetek is szárnyra keltek az elvtársak között, hogy a zavaros elméletek hirdetőit állítsuk a kohóműbe a kemencék mellé, csináljunk belőlük kohászokat. Az én véleményem, hogy ezeket az embereket sokkal ésszerűbben lehet beosztani, szakmai ismereteik jó szolgálatot tehetnek. A pártelnöknek igaza van. A racionalizálási program szellemével és céljával ellentétes gyakorlat lenne a szakmai ismeretek parlagon hagyása. Az igazgató J. Adamec elvtárs, az összüzemi pártbizottság elnöke három példával jellemzi az 196Öas eszmei zűrzavar torzszülötteit, amelyek ilyen helytelen nézetek hirdetésében nyilvánultak meg: 1. Két párt kellene, egy az idős kommunistáknak, egy a fiataloknak. 2. Az öreg kommunisták adják fel tisztségeiket és bízzák a vezetést a fiatal értelmiségiekre. 3. Elmélyültek, illetve mesterségesen felszították az ellentéteket az értelmiség és a munkásság között, főleg a differenciált jutalmazásnak feltüntetett, a valóságban azonban csak a betöltött funkció szerinti nyereségrészesedési rendszerrel. — Ilyen elméletekkel kellett előbb megbirkóznunk, hogy a racionalizálás kérdései kerülFrantišek Štulák igazgató az az ember, aki a racionalizálási programot rendeletben kiadta. A vállalaton belüli racionalizálási programnak a vállalati hatáskört meghaladó vonatkozásai is vannak. Az igazgató így beszél róluk: — Az ésszerűsítési terv nemcsak a vállalati érdeket tartja szem előtt. Termelésünk színvonala — az egy tonna alumínium előállítására szükséges munkaidőben mérve — megüti a nemzetközi átlagot. A termelési színvonal növelésével a nemzetközi ranglétrán is előbbre juthatunk, s ez nemcsak vállalatunknak, hanem elsősorban a népgazdaságnak előnyös. Munkánk értékelése azonban a bruttó termelési értéken alapul, amely több nem hatékony termelési mozzanatot elkendőz. Kiszámítottuk, hogy a vállalatunkban alkalmazott, úgynevezett „munkaráfordítási egység" pontosabb mutató. Főleg most, amikor a múltnál nagyobb mértékben állunk át késztermékek — alumínium épületelemek, csomagolási anyagok, alumíanélkül, hogy valóban ennyivel több értéket nyújtanánk a népgazdaságnak. — A másik probléma a racionalizálási program finanszírozása. Az év végéig el szeretnénk érni, hogy a finanszírozás az anyagi érdekeltség része legyen. A távlati ésszerűsítési intézkedések azonban bizonyos beruházásokkal járnak. Ezek dotálásáról, esetleg a leírások meggyorsításáról, vagy az adó módosításáról központi szervek döntenek. Minél előbb születik döntés a racionalizálási program finanszírozásának módjáról, annál előbb gördül el egy objektív akadály a megvalósítás útjából. Az irányítási rendszerről A racionalizálási program vállalatirányítási és üzemszervezési ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője Vojtech Jurkovič mérnök, egykori programozó, kibernetikus, majd az üzemszervezési osztály vezetője. Az elektronikus számítógépek alkalmazásában gazdag tapasztalatai vannak, ő járatta be annak idején az alumínium művek első komputerét, az Univaac 1004-est, módosította 1005-ösre, s most vezetése alatt befejezték a legújabb 9400-as elektronikus agy szerelését. — Ez az új gép minden megrendelésről minden percben meg tudja mondani, hogy az elkészítés mely stádiumában van pillanatnyilag. A termelési menetet még nem irányítja, ahhoz a termelést is automatizálni kellene. De optimális döntések számára minden vonatkozásban megbízható adatokat nyújt. fizetődök, mint külső megrendelők számára különféle szerkezetek gyártása. Ennek ma már vége, a főfeladat a javítás és a pótalkatrész-gyártás. Ez a tevékenység ina még nem olyan előnyös, e részleg számára, mint a „kifelé dolgozás" volt, de el akarjuk érni, hogy necsak adminisztratív intézkedés, hanem az anyagi ösztönzés is elsősorban a tervezett feladatok teljesítésére hasson. • A személyzeti osztály vezetője Karol Zemka mérnök, a személyzeti osztály vezetője egy érdekes táblázatot mutat. A táblázaton tizenhét rovat van, mindegyik 1-től 14-ig terjedő osztályzattal. Minden osztályzat egy-egy röviden jellemzett tulajdonság. A rovatok ilyenek: munka mennyisége, minősége, felkészültség, munkához való tfiszony, általános látókör, kifejezési képesség, tanulási készség stb. A táblázat segédeszköz a dolgozók értékeléséhez, amely alapján a közvetlen felettes beosztottjai ismeretében többékevésbé pontos áttekintést kaphat arról, ki milyen posztra, előmenetelre alkalmas. Ez fontos mozzanat és talán előnyös lenne mindenkivel megismertetni a kritériumokat, hadd tudják a dolgozók, mit várnak el tőlük ahhoz, hogy fokozatos előmenetelüket biztosíthassák. Ez azért is jelentős kérdés, mert a gyár munkaerőhiánnyal küzd. A munkaerő stabilitása pedig, mint azt a szociológiai kutatások igazolják, legfőképpen attól függ, mennyire érzi biztosnak jövőjét azon a munkahelyen, ahol munkát vállal. — Persze — mondja Zemko mérnök — jelentős mozzanat a lakáskérdés is. Az üzem örökhitelt nyújt azoknak, akik itt maradnak dolgozni. Ez azonban gyakran hiábavaló volt, mert családi ház építéséhez nem volt elég épületanyag. A vállalat most Zarnovicán megvett és újból üzembe helyezett egy téglagyárat, amely az üzem építőit ellátja anyaggal és — mivel évi 2,5 millió téglát gyárt — a piacra is adhat belőle, segítheti az építőipart. Ezekben a napokban helyezzük üzembe a felújított téglagyárat. — Ahhoz, hogy tudományos alapokon valósíthassuk meg a személyzeti politikában a racionalizálást, az ügyosztály bővítésére lenne szükség. Most még ráadásul vállalati szociológusunk is megbetegedett. Viszont olyan nézetek is vannak, hogy a személyzeti politikát kislétszámú osztállyal, lényegében nyilvántartásra szorítkozva kellene folytatni . .. Az ilyen elképzelések, természetesen, nem illeszkednek bele a modern racionalizálási programba, amely számol a szakmai neveléssel, a konfliktusos helyzetek megelőzésével stb. A személyzeti politika leszűkítése növeli a munkaerőhullámzást, az ezzel velejáró munkaerőhiány pedig táptalaja a fegyelmezetlenségnek. Márpedig munkafegyelemre felette nagy szükség van. A kohász Rudolf Papcún, az elektrolízis részleg kohásza, előmunkás, a pártalapszervezet bizottságának tagja. Az ésszerűsítési program jelentőségéről így beszél: — Mind ezzel, mind a többi előttünk álló feladattal kapcsolatban az most pártszervezetünk fő feladata, hogy ne essünk ismét formalizmusba. Ennek lényege: a döntéseket és határozatokat következetesen kell teljesíteni. A határozat tekintélyét nem szabad hagyni lejáratni azzal, hogy nem teljesítik őket... — A munkás ismeri a műszaki fejlesztés jelentőségét. Látta azt a nehéz munkát az öntödénkben? Oda egyszerűen nem kapunk embert. A kisebb műszaki intézkedéseket elhanyagoltuk a múltban, most iszszuk a levét. Az öntödei munka gépesítését a műszakiak, mérnökök csinálják majd meg számunkra. Ezért sem szabad megengednünk az értelmiségiek és a munkások viszonyánalt megbontását... ... Már ezért is politikai feladatnak kell tekinteni az észszerűsítési program megvalósítását. VILCSEK GÉZA V 25 — Hát csak vegyétek feli — mondja pattogva Górázd. — Gyurinak nagy örömet szerezne ez a cikk. — Frankén jótállóinak össze kell fogni! Küldd el neki az újságot. — Hová? — A Tátrába. — Azt beszélik ... — Ha jobban tudod, hol tölti a szabadságát, akkor vidd el neki személyesen! — válaszolja az öreg, s feláll. Kifelé indul. Müller kiles az abhikon. — Már is jön a barátom! — mondja. — Bemehetünk a társalgóba? — Bánom is én, hová mentek! — feleli Górázd, és kiáll az őrszoba elé. Vizsla tekintettel méri végig a belépő idegent. Müller az őrszoba szomszédságában berendezett társalgóba vezeti a „barátját". Leülnek. — Mi újság? — kérdezi az idegen. — Sokat nem tudok mondani — válaszolja Müller. — Hacsak nem érdekes maguknak, hogy tegnap délben, amikor a többiek az üzemi étkezdébe mentek, Frankén hazafutott, azt mondta, otthon fog ebédelni. Háromnegyed óra múlva visszajött. Amikor véget ért a munka, szokás szerint utolsónak hagyom el az irodát, benézek a vezetők fülkéjébe, s látom, hogy Frankén egy tervrajz fölött görnyed. Kérdezem, te még mit csinálsz? Azt feleli, még van egy kis munkája, túlórázik ... Reggel korábban jöttem, bementem, a vezetők irodájába, s körülnéztem. Frankén naptárában furcsa bejegyzést találtam. A tegnapi dátum mellé kis bekarikázott hármast rajzolt... Visszalapoztam. A bekarikázott egyes időpontja: szeptember huszonkettedike, a kettesé: október öt... Müller érdeklődve pillant a „barátjára". — Mást nem tudok monduni. Az idegen feláll. — Ez is valami — mondja. — A bekarikázott számok érdeklik magukat? — Azt majd mások állapítják meg ... Gálát százados megkapta Müller „barátjától" a jelentést. Az adat egyezik. Frankén tegnap valóban túlórázott, három órával később hagyta el a gyárat. A bekarikázott számok a Georg Leimitznek küldött leveleket jelentenék? A tegnapi levelet ne. ki címezte. Az előző kettőről nem volt tudomásuk. A felesége dobta volna a postaládába? Vagy más névre, címre küldte volna? Figyeltessék a feleségét is? Most már késő... A bekarikázott számok mást is jelenthetnek! A tegnapi dátum egyezik a levél elküldésének időpontjával ... Majd meglátjuk! Több levelet már nemigen fog küldeni! Legalább is tudtunk nélkül nem!... Kiveszi a pénztárcáját, s kiemeli belőle egy hatszor-kilences, ketté tépett kép felső részét. A kép Frankent ábrázolja. A Devín Szálló közelében, az ajándékbolt előtt álldogál. Klatznak köszönhetik a képet. Kurt Fritzsche aktatáskájában találták, az előhívott, titkos írással írott üzenetben pedig ott szerepelt Frankén mérnök címe ls ... Az asztalra teszi a képflarabkát. Felemeli a telefonkagylót, és tárcsáz. Amikor a gépgyár központja jelentkezik, Frankén mérnököt kéri. Néhány pillanat múlva jelentkezik. — Frankén mérnök? — kérdezi Gálát százados. — Igen. Kivel beszélek? — Éjszaka és köd ... Gálát hiába fülel, csak a halk búgást hallja. — Miért nem válaszol?! — Mindent értek ... — Nincs egyedül? — Ügy, ahogy mondja ... — Egy kép felső részét szeretném magának megmutatni! — Igen, igen, mindent értek. Mikor találkozhatnánk? — Fél négykor a Devín Szálló előtt, a Duna-parton! — Pontos, leszek, kérem ... — Akkor, viszlát. Viszontlátásra, elvtárs . .. Gálát mosolyogva teszi le a kagylót. Frankén töpreng. Űjra az órájára pillant. Már öt percet késik! Egy szerelmespár ballag előtte. Hátrafordul. Két idősebb nyugdíjast lát. Hol lehet a titokzatos telefonáló? Georg arra •tanította, ilyen találkozások alkalmával egy percet sem szabad késni! Továbbmegy a szűkülő járdán. Hátha a vastag fatörzsek mögött várakozik rá? Nincs ott senki. Visszafordul. A nyugdíjasok elhaladnak mellette. Egyikük sem pillant rá. Ezek nem telefonálhatták. Visszatér a megbeszélt helyre. Tekintete elsiklik a szürkén, szennyesen hömpölygő folyam felett, majd végigpásztázza a Devín Szálló környékét. Egy férfi közeledik a Duna-part felé. Felismeri.' Mária férje! A mogorva férj, aki a Park Kávéházban hagyta a feleségét. Miatta, inkább a tánc miatt összeveszett Máriával, s bolond, féltékeny szerelmesként futott ki a kávéházból, abban a reményben, hogy a hitvese követni fogja. Mária vidáman szórakozott tovább: „Ha akar, visszajön, ha nem, magam is hazatalálok!" — csendül meg fülében az asszony hangja. Most mit csináljon? Hogy szökjön meg előle? Köszönjön neki? Forduljon el,_ mintha nem is látná? Most nem állhat le vele beszélgetni! Ha Georg embere közben megérkezne ... Frankén gyors mozdulattal a zsebébe nyúl, s a Duna felé fordulva cigarettára gyújt. A közeledő léptek zaja erősödik. Mária férje nem fordul sem jobbra, sem balra, lépteinek koppanásából ítélve feléje tart. Megáll mellette. Alig fél méternyire tőle rákönyököl a kő mellvédre. Mit akarhat? A felesége elszólta volna magát, hogy legalább egyszer szeretne vele találkozni? — Frankén úr? — szólal meg halkan a mogorva férfi. Frankén feléje fordul, csodálkozást színlel. — Jó napot kívánok! Űgy tűnik, mintha ismernénk egymást. Ha jól emlékszem, a Parkban találkoztunk ... A kedves feleségével ... — Jól emlékszik, Frankén úr! Egy asztalnál ültünk — mondja Gálát százados, és óvatosan körülnéz. — Jöjjön!... — és e). indul a kultúrpark felé vezető sétányon. Frankén tétován követi. Hogy magyarázza meg neki, most nem ér rá vele társalogni?! Amikor melléje ér, Gálát megszólal. — Éjszaka és köd... — mondja halkan. Frankén elképeii. — Maga?! Maga telefonált?! — Éjszaka és köd... — ismétli meg Gálát most már németül a jelszót. — Hosszú az éjszaka, és sűrö a kőd — feleli szintén németül Frankén. Gálát kabátja zsebéből kihúzza a ketté tépett kép felső részét. Frankén is hasonló mozdulatot tesz, s összeillesztik a két képdarabot. A százados furcsálló tekintetet vet a mérnökre. — Még mindig csodálkozik, Frankén úr? Még a kedves rokona, Leimitz úr sem ismer engem ... — Valamit mondott, hogy őt ls figyelheti, ellenőrizheti valaki ... I Folytatjuk/ 1970 IX. 5.
