Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-30 / 232. szám, szerda
Népünk elítéli az amerikai agressziót A Szlovák béketanács tiltakozik az amerikaiak indokínai beavatkozása ellen. Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége megrendezi a háború és a fasizmus elleni harc helét. Bratislavában sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságán az SZNF rendezvényeiről. V. Thurzo akadémikus, a Szlovák Béketanács elnöke elmondotta, hogy Szlovákia-szerte számos rendezvényre kerül sor, melyeknek célja a jelenlegi indokíniai helyzet ismertetése. Továbbá tiltakozó összejöveteleket rendeznek vietnami és más ázsiai országok diákjainak részvételével. A fasizmus és a háború elleni harc hetének (szeptember 28 —október 6) előkészületeiről V. BachnáT, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottsága titkárságának A műszaki fejlesztés eredménye A Banská Bystrica-i StüreCina fafeldolgozó vállalatban az utóbbi időben jelentősen fellendült a műszaki fejlesztés üteme. A műszaki fejlesztés hozama egy dolgozóra meghaladja az 1333 koronát, az újítási javaslatok értéke pedig a 24 koronát az összes dolgozóra átszámított átlagban. Az üzemben felújították 16 szocialista munkabrigád működését. (vil./ A Magyar Televízió nem tekint nagy múltra vissza. Kis teljesítményű, házi készítésű adóval 1954-ben kezdték a kísérleti adást — filmek vetítését. Az első helyszíni közvetítést 1956. május elsején rendezték. Az első stúdió-adásra — egy évvel később — 1957. június 13-án került sor: „Itthon és a nagyvilágban, hírek, riportok, tudósítások" címen. Majd június 17-én megrendezték az első vetélkedőt is. Végül 1957.. július 2-án jelentkezett a TV Híradó első száma. így kezdődött. Először hetenként egyszer, majd kétszer és jelenleg a hét hat napján 12 alkalommal. A közvélemény-kutatás alapján az egyik legnépszerűbb műsorszáma a Magyar TV-nek, s nézettsége eléri a 3—4 milliót. A nézőközönség gyorsabb és sokoldalúbb tájékoztatása érdekében október 8-tól újabb, lényeges változások történnek a Magyar Televízió műsorrendjében. A TV Híradó első kiadása 8 óra helyett minden hétköznap este 19,30-kor jelentkezik fél órás műsoridejével. Lehetőség nyílik több külföldi helyszíni közvetítésre is a Híradóban. A 30 perces adásnak népszerű, állandó műsorvezetői lesznek — Bán János, Heltai András, tagja számolt be. Kiemelte, hogy az akció fő célja, az új csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés jelentőségének méltatása lesz. A fasizmus és a háború elleni harc hete keretében rámutatnak az Egyesült Államok vietnami katonai intervenciójának imperialista jellegére. A Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége tagjai ki akarják fejezni szolidaritásukat az indokínai népek Igazságos harcával. A csehszlovák néphadsereg napja megünneplésének előkészületeiről /. Figura ezredes, a bratislavai helyőrség parancsnoka tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta, hogy az ünnepség „A csehszlovák néphadsereg — a Varsói Szerződés védelmi rendszerének szilárd láncszeme" jelszó jegyében zajlik le. Az idei ünnepségek az ország felszabadítása 25. évfordulója ünnepségeinek kicsúcsosodását fogják jelenteni. Sor kerül a felszabadulásért vívott harcokban hősi halált halt katonák sírjának és emlékművének megkoszorúzására, továbbá baráti találkozókra a néphadsereg katonái, dolgozók és fiatalok között. Szlovákia fővárosában október 6-án este 20 díszlövést adnak le. -füIpper Pál, Pálfi József, Varga József és Vértessy Sándor — akik különböző szakértők bevonásával segítik majd a nézők tájékozódását a hazai és külföldi hírek bonyolult világában. A korábbi Híradó kezdés lehetővé teszi, hogy 8 órakor kezdődjék az esti főműsor. A TV Híradó második kiadása a műsor zárásakor csak 10 percig tart és összefoglalja a legfontosabb eseményeket. Hasonló tíz perces adással nyitják majd naponként a délutáni műsort is. A szombat esti „TV-jelenti" és a vasárnap esti „Világ térképe előtt" című műsorok megszűnnek. Helyette minden vasárnap este új 50 perces műsor indul — „A Hét" címmel. A 19,10-kor jelentkező új műsor egy politikai és társadalmi hetilaphoz lesz hasonlítható, olyan állandó műsorvezetőkkel, mint a közkedvelt Szepesi György és Vitrai Tamás. Természetesen vasárnap rendszeresen jelentkezik — több alkalommal — a sport és a hírszolgálat. Reméljük, az új TV Híradó kezdési időpont, a megváltozott terjedelem és az új vasárnapi műsorszám is szíves fogadtatásra talal a kedves nézőink sok milliós táborában. TAMÁS GYÖRGY APRÓHIRDETÉS ÁLLAS • Bratislava főváros IPARI KOMBINÁTJA azonnal alkalmaz — kitanult iparosokat (nyugdíjasokat is), — asztalosokat, — üvegezőket, — kárpitosokat, — katonai szolgálatukat letöltött dolgozókat az asztalos és az üvegező szakmában való kiképzésre. Az Iskolázás költségeit megtérítjük, — nagyobb számú női dolgozót az asztalos és a kárpitozó részlegben végzendő kisegítő munkára, — egy női dolgozót a megrende lések felvételére és kiadására 10-től 18 óráig tartó munkaidő re, — üzemi őröket, — középnyomású kazán fűtésére fűtőt. Nőtleneknek a modern munkásszálláson lakást biztosítunk. A fizetési feltételek kedvezők. Kitűnő munkakollektlvák és munkafeltételek. Az érdeklődők a Nálepkova utca 2. szám alatti személyzeti osztályon jelentkezzenek. ÚF-1367 ADÁSVÉTEL « • Fiat 850 hároméves, eladó. Nozdrovický Juraj, Nové Zámky, Bernolákovo nám. 1. telefon 39111. 0-1435 • Fiat 600 D, kétéves, 46 000 koronáért eladó. Telefon: 316-95 17— 19 óra között. 0-1428 • Két és fél éves Renault 8, 30 000 km, eladó, jelige: 68 000 korona. 0-1427 • Kétéves Renault 8, garázsolt, kitűnő állapotban, 23 000 km, 65 000 koronáért eladó, juraj Kukura, Bratislava, Tvarožková 14., telefon 30-40. 0-1426 • Fiat 850 Sport Coupe, fehér, 10 000 km, előnyösen eladó. Cini a hirdetőirodában. 0-1417 • Jó karban levő STW 1201 eladó. Ár megegyezés szerint. Mészáros Zoltán, Gabfíkovo 706, okr. Dun. Streda. 0-1395 • Kétszobás családi ház mellékhelyiségekkel eladó, háromszobás, esetleg kétszobás pótlakás, szükséges. Telefon 640-96 16—18 óráig. 0-1414 • Eladó családi ház Bratislava környékén (új, négyszobás). Cím a hirdetőirodában. 0-1418 • Háromszobás családi ház nagy mellékhelyiségekkel és nagy kerttel eladó. Kostolné Kraíiany č. 16, okr. Dun. Streda. 0-1263 • Eladom 20 családból álló mé hészetemet rakodó kaptárban 30 + 36 és tartalékcsaládok is, esetleg pergetőgéppel és mérleggel. Kitűnően betelelve. Karol Jávor, Tekovské Lužany. 0-1433 ISMERKEDÉS • 26/170 falusi legényember megismerkedne házasság céljából hoz zálllő leánnyal 20—26 évig. jelige: Őszirózsa. 0-1421 • 25/165 leány megismerkedne józan életű fiatalemberrel. Jelige: Tiszta múltú. 0-1434 VEGYES • Kibérelnék bútorozatlan szobát a Mudroňová utcán. Cini a hirdetőirodában. 0-1429 • Magános, munkaképes, nyugdíjas nőt befogad együttlakónak erőtlen özvegyasszony. Gondozásért kap 700 koronát, kosztot, Idővel I. kat. szobát. Cím a hirdetőirodában. 0 1436 FIGYELMEZTETÉS Felhívjuk kedves olvasóinkat, hogy amennyiben hirdetést kívánnak az Cj Szóban feladni, postautalványon küldjék be a megfelelő összeget és egyben közöljék a hirdetendő szöveget. A hirdetés díja 2 korona szavanként, plusz 3 korona kezelési költség. Az őszszeg beküldése után hirdetésüket egy héten belül közöljük. Címünk: Üj Szó, hirdetőiroda, ]esenskélio ul. 12., Bratislava. wmmmmmmm Hirdessen Ö n í s a z ÚJ SZÓ-han flllilllllllillllllllllllllilllllllllli A ZÁPADOSLOVENSKÍ ENERGETICKÉ ZÁVODY (Nyugat-szlovákiai Energetikai Üzem) nemzeti vállalat igazgatósága, BRATISLAVA, Čulenová číslo 6, azonnali belépéssel alkalmaz: 3 raktári osztályozót A fizetési feltételekről személyesen állapodunk meg. Minden dolgozónkat megilleti a kedvezményes áramfogyasztási vagyis a kW/ó-ként 0,14 koronás N díjszabás. Az érdeklődök jelentkezzenek a Bratislava, Hraničná utca 5. szám alatti főraktárban. ÜF-I3B A bratislavai DIMITROV VEGYIMŰVEK NEMZETI VÁLLALA T kitűnő fizetési feltételekkel AZONNAL ALKALMAZ •k villanyszerelöket, * szerelőket, •k esztergályosokat, •k daru és földgyalukezelőket, * kőműveseket - ácsokat, •k samottozókat, • festőket, k lakatosokat — hegesztőket, továbbá nagyobb számú munkást a kémiai és a kisegítő részlegbe (az építési részlegen dolgozóknak különélés! pótlékot fizetünk és megtérítjük a hazautazási költségüket). Felvesz továbbá 17. életévüket betöltött lányokat a műselyem és a polipropilén gyártó részlegbe, valamint - gyakorlattal rendelkező VEZETŐ DOLGOZÓT és TECHNIKUST mérési és szabályozási munkára. Nőtleneknek lakást biztosítunk, étkezés az üzemi konyhán. Bővebb felvilágosítást a személyzeti osztályon kaphat, telefon 177, alállomás 24-76 és 20-41. ÚF-1354 Nem lesz gondja a télen, ha megrendeli a kiváló minőségű, központifűtés-kazánba való D E S T I L A márkájú naftaégőt, amelynek az óránkénti hőleadási teljesítménye 10 000—60 000 kcal, a fogyasztása pedig 1,3—7,6 liter. A kazánjába való naftaégőt szállítja és beszereli 1970. október 1-től A GALÁNTAI JÁRÁSI IPARI KOMBINÁT a galántai, dunaszerdahelyi, érsekújvári és komáromi járásokban lakók részére. Továbbá szállítunk és felszerelünk 20 500 kcal/óra teljesítményű félautomatikus, földgáz- vagy világ'tógáz tüzelésű központifűtés-kazánokat. Rendelést felvesz a szállítási osztályunk, telefon: 28-41/5. ÚF-1397 VÁLTOZÁSOK A MAGYAR TV MŰSORÁBAN