Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-27 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó
B árki méltán szememre vethetné, hogy feleslegesen hangsúlyozom Ipolybalog Ipoly-partiságát, mert az logikus, ha egy falut Ipolybalognak hívnak, az a falu semmi esetre sem a Hortobágyon keresendő. Igaznak igaz, de mégsem teljesen. Egyrészt azért nem, mert a Dunaparton is vannak olyan községek, melyeket Marosnak hívnak, pedig a Duna és a Maros sosem látták egymást. Másrészt azért, mert Ipolynyéket is Ipoly-partinak magyarázza a neve, s még sincs kimondottan az Ipoly partján, hanem jő néhány ny 111 övésnyivei beljebb a „szárazföld" felé. Harmadrészt és nem utolsósorban azért, mert az Ipoly völgyében lakni nem csak szegénységet Jelentett a múltban, hanem kiváltságot is, s azt Jelent ma is, mert Ipolyvölgy csak egy van, s az sem olyan túl hoszszú ... Próbálja csak valaki, aki nem bennszülött, Ipolyságot a legaszályosabb nyárban, amikor a portól nem látni az ereszcsatornát, falunak titulálni... vagy szidja csak valaki az Ipoly folyót, amikor kiönt, s veszélyezteti a part menti házak lakóit, elönti a legelőket, s teremt bacilusfészek posványokat a rétekefr. „Hát nem gyönyörű látvány" — mondják ilyenkor az Ipoly menti emberek. — „Nem kell Dél-Amerikába utazni, az Amazonhoz, hogy valaki hatalmas vizet lásson." Sőt voltak már olyanok Is, akik a folyót hajózhatónak mondták. Száz szónak is egy a vége, Ipolybalog az Ipoly-parton van, s ezt nem teheti meg minden falu, sőt a fővárosok közül egy sem. Egyszerű falucska. Nem csoda, hogy kevesebb erre a kastélynak beillő családi ház, ez a föld legkönnyebben a vályogot, vagy a téglát termi ki magából. A mezőgazdasági kultúráért alaposan meg kell dolgozni. A palóc nép már meg is szokta ezt a fukarságot, nem szidja a földet, ilyen viszonyok közt is szót ért a földdel, lassan-lassan gazdagodnak a szövetkezetek, az emberek, csinosodnak a házak, a faluk. Ipolybalog egyetlen nevezetessétiink az újba, alig volt néhány asztalnyi, széknyi betyárbútorunk. — S most? — Holnap sétáljon végig az iskolán, majd meglátja ... És megláttam. Egyszerű vonalú, emeletes épület, mellette uszoda és melegház. Az iskola mögött a sporttelep. Labdarúgópálya, kézilabdapálya, futópálya stb. Szép, tágas tornaterem. A tornaterem sarkában ott feszít a gumiasztal. Az "iskolát szépen rendezett park övezi, szökőkúttal és kacskaringós betonmedencéjű tavacskával. A szökőkút és a dísztó piedencéjét éppen szurkozzák, hogy ne szökjön meg a vfz. Balogon az iskolától sosem sajnálták a segítséget. Ez volt az első komolyabb méretű építkezés a faluban. A balogiak dédelgető örömmel nézték az iskola épületét. Sőt. Nemcsak nézték, hanem dolgoztak is. Társadalmi munka volt a javából. Ha hetven embert hívtak, hetven jött. A tanítók is dolgoztak serényen. Balogon, az utolsó csengetés után még nem ürül ki az iskolaudvar, a sporttelep. Ilyenkor élnek a kis palóc csemeték igazán. — Ilyenkor alakul ki a legjobb kapcsolat a gyerek és a pedagógus közt. Emberi kapcsolatok formálódnak. Érik a bizalom, az egymást megbecsülés. Eredmények? Szinte minden nevelési tantárgyban (erre helyezték a fő hangsúlyt az iskola munkastílusában) járási versenyeken jelentős helyeket érnek el. Az iskolában folyó képzőművészeti nevelésnek a járásban nem találni párját. Az itteni tanulók 25 díjat hoztak az utolsó járási versenyről. Testnevelésben is komoly eredmények mutatkoznak. Alig van sportág, amiben járási szinten nem a balogiak vinnék el az első helyeket, sőt gyakran még a második, harmadik helyezés is az övék. A kis palócok hangszreken játIPOLY-PARTON IPOLYBALOG ge eddig az apró kis templom volt, melynek tetején kereszt helyett a „szent korona" ékeskedett. A legenda szerint itt rejtegették egy éjszaka a koronát. E ritkaság ellenére nem sokat emlegetett falu volt. Mostanában azonban egyre gyakrabban kerül szóba. Egy új „templomot", az iskolát építették fel a falu közepén. Azóta Ipolybalog fogalom, még az Ipoly völgyének határain túl is: „Ipolybalog? Igen, hallottam már róla. Ott valamilyen jól működő iskola van." Délután az iskolában az igazgató Jobbnak látta, ha kimegyünk a szőlőbe a víkendházba. Takaros, kedélyes ház. Széles, kényelmes tornác, a ház alatt pince, a pincében néhány hordó sajáttermésű. A ház mögött a hegyoldalban a szőlő és a gyümölcsös. A ház körül diófák és fű. — Nem csinálunk mi itt semmi különöset — mondja Pölhös Imre, a balogl magyar tannyelvű alapiskola igazgatója. — Mindenki csak a saját munkáját végzi. — Az ember mindent megtanul, iskolát igazgatni is. Vályogiskolában kezdtünk, most meg a külföldi turisták, sőt még a nyugatnémetek is megállnak és fényképezik az iskolánkat. Pedig amikor átköltözszanak. Olyan gyerekek, akik életük folyamán eddig csak lakodalmakban láttak valamiféle hangszert. Itt rendezték a járási zenepedagógiai napot. Ugyanitt a járási felszabadulási népdalversenyt az iskolás ifjúság részére. A kórus és népdalfesztiválnak még gyakran lesz Balog a színhelye, ha nem is minden évben. Mindig csak az utat kell megtalálni, minden ember kedvére dolgozhat ha akar, érezheti az alkotás örömét. A balogi iskola kaput nyitott a világ felé. De kik jöntiek haza a világból ebbe a csinosodó faluba, ahol az iskola jó példáját követve egyre több ház előtt virít a szép virágoskert, ahol az iskola úszómedencéjét befödik, hogy télen is lehessen használni. Ez nyitott kérdés marad, s nemcsak Balog számára. Gyönyörű ez a vidék, állapítottuk meg a bikavölgyi vfkendházban. Gyönyörű vidék, látom most is az Ipoly völgyében hazafelé utazva. Ez a kanyargó folyó az itteni emberekre emlékeztet. Hatalmas vargabetűket Ir le, nagy „M" betűre emlékeztető kanyarokat — minden irányban próbálkozik, hogy haladhasson. GÁGYOR PÉTER • tett vár L. Ki is lehetne más c kapitányuk, mint Thor Heyerdahl, a „Kon-Tiki" világszerte ismert és elismert tutajosa? A múlt évben Afrika partjairól kelt útra papiruszhajóján a „Rá"-n, hogy az Atlanti-óceánt átszelve elérje Amerika partjait. Útjáról szóló beszámolójót Bilyenkinnek a Vokrug sveta (A világ körül) folyóirat szerkesztőjének adta. Most már több, mint húsz esztendeje, hogy Dél-Amerika nyugati partjairól tutajon útra kelt a Csendes-óceán szigetvilága felé. Mi is bírhatja rá a modern idő fiát és gondolkodóját, hogy lemondjon kora vívmányairól s tengerészeti hőstettnek beillő vállalkozását ókori vízi járművön kísérelje meg? Heyerdahl kertelés nélkül adja elő, hogy az ókori civilizációkat két szélsőséges szempontból szokták értékelni. Köztudomású, hogy egyrészt Amerika kultúrája, másrészt az óvilág kultúrája között szembeszökő egyezéseket és hasonlóságokat lehet találni. Az egyiptomi lépcsőzetes piramisok és a mexikóiak hasonlók egymáshoz. Mindkét helyen honos volt ugyancsak a balzsamozás, a mumifikáció. A tudósok egy része most már a hasonlóságot diffúzióval magyarázza, vagyis azzal a feltevéssel, hogy már Kolumbusz előtt évszázadokkal, sőt évezredekkel az óvilágtól ezeket az ismereteket hajósok vitték el Amerika földjére s igy már akkor kapcsolatot teremtettek a szárazföldek között. A tudósok másik része ezzel szemben azt állítja, hogy ezek a kapcsolatok sohasem léteztek. A hasonlóság egyedüli oka, hogy mindkét földrész azonos éghajlati, földrajzi és műveltségbeli feltételek folytán érte el a hasonló eredményeket. Heyerdahl nyilván a diffúzionizmus álláspontját képviseli az izolacionalizmussal szemben, mely azt tanítja, hogy az Amerika partjait mosó tengerek áthághatatlan határt alkottak egészen 1492-ig. Ezek persze szélsőségek, melyek között kell keresni a valóságot. Heyerdahl a maga igazát ugyan már kétségtelenül bebizonyította. Hiszen a Csendes-óceán térségében ugyanez a talány kísértett: honnan kerültek az amerikai szárazföld növényei a szigetekre? Ezek a növények a szigeteken már jóval korábban honosak voltak, mint az első európai hajós itt megjelent. Ezt a tényt egyesek úgy magyarázzák, hogy a növények magvát tengeráramlás hozta a szigetekre. Vannak azonban az említett növények közt olyanok is, melyeket az áramlás nem vihetett át. Sem a gyökerestől kimosott fákra tapadva nem juthatnak ide. Ezért kelt útra Heyerdahl Kon-Tikijén. Csak így bizonyíthatta, hogy az ókori tutajon a kedvező tengeri áramlások segítségével könnyen eljuthatott a kérdéses szigetekre. Ez 1947-ben történt. Ezután még öten tették meg ezt az utat sikeresen. Heyerdahl előtt s a Kolumbusz előtti időben hány százan, vagy talán ezren is tették meg ezt az utot? A válasz nyilvánvaló: ebben van Heyerdahl csendesóceáni vállalkozásának sikere. A papiruszhajó Mostani vállalkozásához az indítást egy 1966-ban megtartott amerikai szimpózium adta meg. Ezt a konferenciát ugyan maga Heyerdahl vezette, mégis olyan nézet jegesedett ki rajta, hogy az óvilág és az újvilág között semmiféle kapcsolat nem lehetett Kolumbusz előtt, mivel az ókori Afrikában nem volt olyan hajó, mely ilyen hosszú tengeri útra alkalmas lett volna. Heyerdahl tavalyi útjával azt bizonyította be, hogy a papiruszhajó alkalmas a tengeri útra. 1969. május 24-én kezdte el útját s mintegy két hónapig utazott hajóján. Ámbár előtte papiruszhajón már évezredek óta nem járnak, még ma is használatban van. Csak nem a tengeren, hanem a Níluson és a belvizeken. így a Csád-tavon. Ott olyan papiruszhajók vannak forgalomban, hogy egyen száz szarvasmarhát is tudnak szállítani. Sajnos, a régi papiruszhajók rajza nem maradt fenn. Igy a „Rá"-nak keresztelt papiruszhajó építésénél Heyerdahl egyrészt egykorú ábrázolásokra, másrészt a Csád-tó hajósainak tapasztalataira támaszkodott. Képünk a nagy vitorlájú, széles testű „Rá" hajót mutatja be, mely aranyos színű hattyú fejére és farkára emlékeztetett. Ez azonban minden kecses benyomást keltő külseje ellenére részleteiben hibásnak is bizonyult. Igy mindjárt az első napon mindkét kormányevezője eltörött és hiányzott a hajó „csóvája" is, mely a régi ábrázolásokon mindenütt látható. Az árbóctest csúcsa ugyanis ív alakban lenyúlik a felhajló hajótatra s erre rá van kötözve. A régész tanácsadók és az építőmesterek - akik ezt a hajórészietet a tavon nem alkalmazzák - csupán esztétikai értéket tulajdonítottak neki s a hajó építésekor elhagyták. A tavon az emelt tatra nincs is szükség, de a tenger magas hullámjárásánál nagy szükség lett hajó felkínálta oltalmát és felszálltak rá, Ez volt az oka, hogy a „Rá" nem érte el Amerika partjait. Mintegy 700 mérfölddel előtte kegyetlen viharba került s a hajó süllyedni kezdett. Folytathatták volna rajta ugyan tovább is az utat, de ez kockázatos lett volna. Igy hát elfogadták a mellettük elhaladó „Senandoa" hajó felkínálta oltalmát és felszóltak rá. Heyerdahlnak sok ellenkező véleménynyel kellett útjában megküzdenie. Igy az egyiptomi tudósok azt hangoztatták, hogy a papirusz teleszívja magát tengervízzel s azonnal elsüllyed. Ez nem következett be. A „Rá" pompásan bírta az utat. Több mint ötezer mérföldet tett meg a tengeren. Ez kétszer annyi, mint a legrövidebb távolság Afrika és Amerika legközelebbi pontja, Brazília között. Ezzel fényes bizonyítást nyert, hogy az ókori vízi járművek alkalmasak voltak nagy tengeri utakra, átszelhették az Atlanti-óceánt s így az ókori élet emlékeinek két szemléleti módja közül a diffuzionizmus viszi el a pálmát MOHR GEDEON
