Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-27 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

A párkányi horgászok panasza nyomában # A stupavai halászat dolgozóira nem kötelezőek a törvények? • Oj intézkedések készülőben #1971. január 1 tői a folyóvizek és duzzasztógátak állományáról a horgászok szövetsége gondoskodik ORGASZOK ES HALÁSZOK A DUNÁN Még június végén panasz érkezstt a párkányi horgászoktól, mely szerint a stupavai állami halászat dolgozói (nevek és pontos időpont (eltüntetve) június folyamán, ivás idején, hálójukat éjjelre a Garamon át egyik parttól a másikig kifeszítették, a háló két végét a parti fákhoz kötötték és a zsákmányt a kora reggeli órákban húzták ki. A helyi szervezet leszögezi, hogy az állami halászat dolgozói 1. olyan revírben halásztak, amely nem az állami halászaté, 2. megszegték az ivás idejére szóló fogási tilalmat, 3. pótolhatatlan anyagi kárt okoztak azáltal, hogy megakadályozták a halak ívását, tehát szaporulatát, 4. erkölcsi kárt okoztak azáltal, hogy éppen az állami szervezet szolgáltatott példát a tilalom megszegésére, tehát törvénysértésre. A Szlovákiai Horgász Szövetség komáromi titkársága augusztus 31-én kelt levelében megerősítette a párkányiak panaszát: Szomorú tény, hogy a stupavai állami halászat munkacsoportjai nem veszik figyelembe a törvényes előírásokat. Tiltott helyeken, ivás idején is halásznak s a vezetőség mindezt tűri. Ilyen előzmények után kerestük fel a Földművesügyi Minisztérium halászati és vadászati szakelőadóját, L e o n a r d V o l č e k elvtársat, akitői a felmerült kérdésekre választ kértünk. KÖZÖS LÓNAK... Ez esetben nyugodtan kiegészíthetjük a jó magyar közmondást, hogy nemcsak a közös lónak, hanem bizony a közös halnak is túrós a háta. A Dunán ugyanis mindmáig kőt „gazda" osztozkodik: az állami halászat és a sporthorgászok szövetsége. A „nagyobb úr" azonban az állami halászat, ami mindaddig nem lenne a legnagyobb hiba, ha valóban jó gazda módjára gazdálkodna. A valóság sajnos az, hogy az állami halászat rablógazdálkodást folytat. Dolgozói szakadatlanul húzzák a nagy hálókat, nagy mennyiségű halat kifognak és értékesítenek. Ezzel szemben senki nem törődik az utánpótlással, ami abból állna, hogy a halat nemcsak kifogják, hanem tenyésztik, pótolják is. Ezzel szemben az állami halászat még a halgazdálkodás védelmére kiadott törvényeket sem tartja be ... Az 1963-ból származó (tehát nem régi keletű) 102-es számú törvény például többek között kimondja: — ivás idején (pontosan megszabott időszakra

f tiltja a halfogást, — egyes halfajtáknál megszabja az engedélyezett nagyságot, — mégtiltja, hogy ivás idején akadályozzák a halak húzását, — leszögezi, hogy hálóval is csak ak kor engedélyezett a halászat, ha nincs általános tilalom. Bizonyára további pontokat is sorolhatnánk, amelyekre az állami halászat dolgozói éveken át fittyet hánynak. Mivel magyarázható, hogy a tör vény sorozatos, mondhatnánk folyamatos megszegését nem követte szigorú felelősségre vonás? Ennek egyik oka az a következetlenség, ami gazdasági életünk más szakaszán sem volt ritka jelenség. Az állami szervezettel szemben nem igen akadt vádló s így inkább sze met húnytak a részükről történt tör vénysértés felett is. Igaz, az állami halászat ideiglenesen gazdagította piacunkat, tarkította étlapunkat, de azzal már nemigen törődött, mi lesz a jövőben és hogy a Duna bizonyára jobban, gazdaságo sabban kihasználható a jelenben is. Következetes gazdálkodás mellett a halászat eredményei törvényszerűen jobbak, tartósabbak lehetnének és lehettek volna. A dunai halállományról nem gondoskodott a horgászok szövetsége sem. E t már inkább érthető, hisz minden törekvésük, befektetésük eredményéből jobbára az állami halászat húzta volna a hasznot. A problémák mindmáig fennállnak s a jelenlegi helyzet egyre tarthatatlanabb. Mégis mi hát a teendő? VÉGE A RABLÓGAZDÁLKODÁSNAK? A minisztériumban sokszorosított anyagba nyerek bepillantást. Jóváhagyott határozatok a horgászok és halászok problémáinak rendezésére. Az itt nyert tájékoztatás tehát már nem csupán tervek ismertetésére korlátozódik, hanem döntések alapján foganatosított vagy készülő intézkedéseket összegez. Milyen intézkedésekről ls van szó? Elsősorban is feladatként szerepel egy részletes tanulmány kidolgozása, amely majd pontosan körülhatárolja a sporthorgászat és a foglalkozásként űzött halászat ténykedést területét, lehetőségeit, kötelességeit és korlátait. így a még néha egybefolyó, nemkívánatos kettőség és a felelősség egymásra hárítása eleve megszűnik. Határozat rögzíti azt a tényt, hogy a folyóvizek — köztük talán első helyen a Duna — és a duzzasztógátak már 1971. január elsejétől a sporthorgászok szövetségének hatáskörébe, gondozásába mennek át. Az állami halászat ezzel kiszorul a Dunáról. A minisztérium egy nemzetközi egyezmény, megállapodás feltételeit készíti elö a dél-szlovákiai határfolyók: a Duna, az Ipoly és a Bodrog halállományának közös kihasználását és a róla való gondoskodást illetően. (A minisztériumi tájékoztatás nem titkolja, hogy e téren Magyarországon már eddig is jobb munkát végeztek.) SZIGORÚBBAN A VÉTKESEK ELLEN Horgászok köréljen sértésnek számít, ha valaki őket tévedésből vagy a fogalmak Ismerete hiányában halászoknak titulálja. Mert ugyebár a horgászat kizárólag szórakozás, kedvtelés, természetszeretet, sport. Míg a halászat — a horgászok értelmező szótára szerint: rablás. Ebből az általánosításból eleve az a következtetés cseng ki, hogy a horgászok csupa becsületes, finom lelkd emberek a rabló halászokkal szemben. Ha ennek az általánosításnak jelenlegi körülményeink kőzött van is némi alapja, mégsem fogadhatő el teljes egészében. Elsősorban azért nem, mert a halászat dolgozói a halászatból élnek. Egyéni anyagi érdekük, hogy minél több halat kifogjanak. Ha ők minden áron nagyobb fogásra törekszenek — emberileg érthető. Ám érthetetlen, hogy egy állami vállalat vezetősége nem kötelezi őket az előírások szigorú betartására. Sőt... Am még nagyobb mulasztás, hogy sem a halászokat, se vezetőségüket nftm vonják szigorúan felelősségre az előírások megszegéséért. S ha már az előírásoknál tartunk ... Valóban csak a halászok körében akadnak törvénysértők? Ogy hiszem, embere válogatja ... Sajnos, a horgászok sem valamanynyien csak „sportolók" és csak „természetbarátok". A horgászok között is akadnak, akik az előírásokat meg' szegik s ezzel kárt tesznek a halállományban. A természet, a hal- és vadállomány védelmére 1970. január 1-én lépett érvénybe a vétségekről szóló 150-es számú törvény. Ennek értelmében a „rablók", az előírás megszegői ellen lehetőség nyílik a szigorúbb felelősségre vonásra. A horgászat és a halászat hatáskörének, feladatkörének pontos körülhatárolásával, valamint jogaik és kötelességeik pontos megszabásával sok, eddig kedvezőtlen, káros jelenség és folyamat elejét vehetjük. Ezért az új intézkedéseket bizonyára megelégedéssel fogadják horgászok, halászok egyaránt. KALÁSZ LÁSZLÓ A FELÜGYELŐ NAPLÓJA Egy körözés háttere • A titokzat os gépkocsi • Nyomozók ha találkoznak „nagy ti SZENZÁCIÓ RIADÓ AZ UGYEIETEN A bratislavai rendőrigazgatóság bűnügyi osztályának központi ügyeletese — Sétaffy felügyelő — kissé unatkozva ült 1933 októberének egyik napján a dolgozószobájában, amikor kézbesítették számára a budapesti rendőrfőkapitányság átiratát. Az átirat tulajdonképpen körözés volt, amelyben a magyar hatóságok arra kérték a pozsonyi rendőrséget, hogy vegye őrizetbe és adja ki Magyarországnak a Pozsonyban élő Persián Ádám hírlapíró feleségét, született Mátyás Mária volt színésznőt, akit Magyarországon sikkasztás és csalás bűntette miatt köröznek. A bejelentőhivatalban azonnal megállapították a körözött személy lakcímét és alig fél óra múlva Sétuffy egy kollégája kíséretében becsengetett Per sián Ádám lakásán. Az ajtót nyitó férfi közölte, hogy ő Persián Ádám és a nyomozók kérdésére kijelentette, hogy nem ismer semmiféle Mátyás Zsófiát. Nehezen kételkedhettek volna szavaiban, ha az ajtón át nem láttak volna egy nőt a lakásban. Ez viszont érthető módon gyanús volt, ezért a lakásba lépve felszólították az asszonyt, hogy igazolja magát. Az igazoltatás valóban meglepő eredménnyel járt, mert kiderült, hogy a nő — éppen a keresett Mátyás Zsófia. Aligha van olyan nyomozó a világon, aki ilyen előzmények után nem mondja el a híres formulát: „A törvény nevében letartóztatom", de ez az eset valamivel bonyolultabb volt, ugyanis a férj a leghatározottabban tiltakozott a letartóztatás ellen, kijelentette, hogy felesége soha semmit nem követett el és az egész körözés csak a magyar politikai rendőrség aljas fogása, amivel azt akarják elérni, hogy őt diszkreditálják, illetőleg feleségét elrabolva arra kényszerítsék, hogy ő is utána menjen, mert a magyar hatóságoknak nem a felesége, hanem ő, Persián Ádám, a „nagy vad". KÖZJÁTÉK A két bratislavai nyomozó akkor még nem tudta, hogy a férfi — igazat mond. Persián Ádám újságíró ferences papnövendék volt, de 1907-ben kilépett a rendből. A klerikális Alkotmány munkatársa, parlamenti tudósítója, vezércikkírója, majd a politikai rovat vezetője lett, de az első világháború alatt balra tolódott. 1918 novemberében az egyházi ügyek kormánybiztosa volt, majd miniszteri tanácsossá nevezték ki. A Tanácsköztársaság kikiáltása után viszont Bécsbe, majd Pozsonyba emigrált. 1920-ban ismét visszatért Magyarországra, ahonnan azonban ismét Pozsonyba szökött. Talán a Horthy-fiúk nem bocsátották meg neki, hogy átmenetileg kissé „rózsaszínű" volt, vagy talán nem kapott megfelelő koncot a véres zsákmányból . .. ma már nem lehet pontosan megállapítani az újabb futás okait. Tény, hogy továbbra is nagyon élénk összeköttetést tartott fenn egy Roboz Béla nevű hírlapíróval, aki rövid idővel azelőtt homályos körülmények között került Magyarországra és aki a kőszegi csendőrségen „kihallgatás közben öngyilkos" lett. A mai 50— 60 évesek nagyon jól tudják, hogy mit jelentett - az Horthy Magyarországán, ha valaki a csendőrségen, kihallgatás közben követett el „öngyilkosságot". A TALÁLKOZÁS Persián jogosan feltételezte, hogy a magyarországi hírhedt „def-osztály", vagy a politikai rendőrség kopói tisztelték meg látogatásukkal, hiszen Sétaffy hibátlanul beszélt magyarul és a ház előtt — egy ismeretlen autó állt. Ezért, amíg a felesége a két nyomozóval vitatkozott, átsietett a másik szobában levő telefonhoz és a bratislavai rendőrigazgatóság egyik vezetőjének Jelentette, hogy a, Horthy-rendszer két hóhérlegénye el akarja rabolni őt és feleségét Az „emberrublási kísérlet" hírére riadókészültségbe helyezték az egész rendőrséget. A nyomozók nyaktörő sebességgel vágtattak Persián lakására, előre szegezett revolverrel rohantak be a szobába, ahol szembe találták magukat — saját két kollégájukkal. A félreértéseket rövid időn belül tisztázták és azt is megállapították, hogy a budapesti főkapitányság valóban „fal-körözést" bocsátott ki Mátyás Zsófia ellen, a sikkasztás és csalás vádja teljesen alaptalan rágalom, tehát Persián rémülete indokolt volt. Bizonyos, hogy a Horthy-féle magyar fehér terror ilyen módszerektől sem riadt vissza, ha arról volt szó, hogy valamelyik politikai ellenfelét — esetleg — öngyilkosságra késztesse valamelyik „csendőrségen". A lexikon szerint Persián Ádám 1934. március 13-án Pozsonyban halt meg és így a homályos ügy részleteit ma már nem lehet tisztázni. Közel negyven évvel ezelőtt azonban az „emberrablást kísérlet" napokon át a napilapok nagybetűs slágere volt. Egyébként a ház előtt várakozó ős Persián gyanúját különösen megerősítő autó egy orvosé volt, akí a házban lakó páciensét látogatta meg (P. GY.)