Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-27 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

A N Ilyen gondolatok foglalkoztattak, amikor kezembe került egyik ifjú tudósítónk, a bési Szabó Klára levele. Többször is elolvastam a levelet, hogy Ifjúi hév vagy öreges értetlenség ne zavarhassa meg tisztánlátó értelmemet. Szabó Klára megírta, hogy községükben bezárták az óvodát, mert a helyiség egészségügyi és más szempontokból nem megfelelő. Természetesen feltette a kérdést is: Nem lehetne ezen segíteni egy kis társadalmi munkával? Majd körvonalazta, hogy milyen munkálatokat kellene elvégezni és a feltett kérdésre megfelelt: De lgenl Csak az a baj, hogy nincs ember, aki saját, de főleg gyermeke érdekében kiharcolja, hogy kinyissák az óvodát. Tenni kell valamit. Világos. A cselekvésért való felelősséggel szemben ott áll a nemcselekvésért való felelősség. Ezt Kari Liebknecht mondta, és még soha, senkinek nem volt több Joga így beszélni. Mert így tudott meghalni is. Ezt a liebknechti értelemben vett felelősségérzést tartom ma is az erkölcsiség fontos alaptörvényének, ezért megkérdeztem Szabó Klárától: Ezt a kérdést feltették a bési fiatalok önmaguknak is? Nagyon egyszerűen arra gondoltam, hogy íme. Itt a feladat, amelyre a mi erőnk kevés volt. Majd a mai húszévesek! Megdöbbentett a válasz: Nem értem, hogyan képzelik el a társadalmi munkát a fiatalok részéről. Ötven, legfeljebb "hatvan fiatal? Olyanok, akik hosszabb ideig csak a szünidő alatt vannak itthon? Megdöbbentett, mert hiszem, minden optimizmus nélkül ls, hogy bízni lehet a mai ifjúságban, amely akarva, nem akarva is a tanítványunk, és a nagy feladatok teremtik meg a nagy embereket. Majdnem a Bési Hnb titkárának az álláspontjára jutottam. Szabó Klára és két társa ugyanis felkeresték a titkár elvtársat az ifjúsági klub helyiségének ügyében, felvetették neki a bezárt óvoda ügyét is, de csak magyarázkodást hallottak és olyan kijelentést, hogy a titkár elvtárs látott már különb ifjúságot ts a bési fiataloknál. Nem szeretik a fiatalok az ingadozó nyelvű mérleget. És az ingadozó nyelvű nyelvet, s az „egyrészt", amely átbillent a „másrészt"-be, a „nohá"-t és „ámbár"-t, a látszatra felette bölcs dolgot, de sok rohasztó megalkuvás tenyészágyát. Jönni, látni és győzni kell. Idejében jönni, élesen látni, teljesen győzni. Mindig ez volt és marad az ifjűság feladata. Bésen többet akarnak a fiatalok • De mire várnak Nádszegen? Azt sem tudom, dicsérjem-e, szidjam-e a fiatalembert, a húsz év előttit, akire emlékezni nehéz, akiért lelkesedni Jelesleges, de megérteni nem ártana. Ha másért nem, hogy kicsit jobban értsem a mai húszéveseket, és így ellenőrizzem magamban a kopás okozta hibákat. Emlékezz csak! Aki tíz évvel idősebb volt, már öregnek számított. Egy hetvenéves egyetemi tanár már csak mint múmia szerepelt az elképzelésekben. Ma pedig?! ... Ugye nem tetszene, ha a húszévesek magyaráznák neked, mi a teendő, mi a jó, mi a gyengeséged, mik a hibáid. Ugyebár helytelennek tartanád? Nagyon megértem Szabó Klárát és két társát — bér fenntartás nélkül igazat nem adok nekik — tehát nem is csodálkozom, hogy a titkár elvtárssal való beszélgetést így összegezi: Bocsánatot kérve a zavarásért kiestünk az ajtón. Azt hiszem, hogy ezt a beszélgetést nem felejtem el, amíg élek. Ifjúi hevünkben sokszor úgy éreztük, hogy túl lassan forog a történelem kereke. Bár ez inkább szemfényvesztő látszat. Ügy igaz, hogy a kerék olyan gyorsan forog, hogy nem látjuk a küllőket. Hisz néha egy nap leforgása alatt rengeteg történik, de egy egész év alatt alig több a semminél. Aztán elmúlik egy évtized, kettő, és egyszerre arra eszmélünk, hogy megérteni is nehéz, annyi minden megváltozott. Csak ezzel magyarázható, hogy Varga Zoltán elvtárs, a Bési Hnb titkára levelében így vélekedik: Sajnos a mi hipermodern Ifjúságunk az ifjúsági klub égisze alatt mindent akar, csak azt nem, ami a szocialista szellemben való nevelést elősegíti. Nagyon szerényen azt állítom, hogy a bési ifjúság igénye (óvoda, klubhelyiség), a haladást, a fejlődést, a szocializmus ügyét szolgálja. Más kérdés az, hogy az igény megnyilatkozásának formája milyen. Minden, ami van: ésszerű — ez egy nagy filozófiai rendszer alapja. Csakhogy minden kor ifjúsága ehhez még hozzáteszi: Ami megvan, az már nemcsak van, hanem egyben volt is, a világ az észszerűtől az ésszerűbb felé halad, és mi azt követeljük, ami lesz. Levelében így magyarázza ezt a titkár elvtárs: ... hanqadók a községben azok, akik távol vannak alkalmazásban, és azok azt szeretnék, hógy amikor hazajönnek, itthon is olyan lehetőségek volnának minden téren, mint a városban. Nem kell ehhez különösebb magyarázat, hisz lényegében a fiatalok ugyanazt akarják, amit mi: közelebb hozni a falut a városhoz. Tehát a bési fiatalok és a hnb titkára nagyon is egyet akarnak. Lehet, hogy nem értik még egymás nyelvét, de tény és való: a közöttük mutatkozó ellentét képzelt. A fiatalság ösztönszerű vágya azonos a titkár elvtárs és a falu vezetőinek szándékával, hisz a felvetett problémákkal már a bési nemzeti bizottság is foglalkozott. Varga Zoltán elvtárs levelében meg is Irta: A jövő évben hozzákezdünk a kultúrház építéséhez. Ebben az objektumban kap majd helyet az óvoda és az ifjúsági klub is. Perdöntő bizonyíték ez. Ne csodálkozzanak a bési fiatalok, hogy ezek után a titkár elvtárssal együtt intelmet fogalmazunk: .. .elvárjuk, hogy jogaik követelése mellett legalább kis részben segítenek megteremteni azokat a javakat, amelyekre nekik is szükségük van. Egy másik ifjú tudósítónk, a nádszegi ifj. Bartalos Szilveszter is levelet írt. ö egyenesen a falubeli fiataloknak üzen ebben a levélben: Itt a nagy lehetőség, hogy összefogjunk, klubot alapítsunkI Már két hónapja rendelkezésünkre áll az új kultúrházban egy gyönyörű helyiség, amely kimondottan csakis a miénk. Csak a klubtagok hiányoznak. Húsz esztendővel ezelőtt nem voltunk nagytudású szociológusok. De annyit azért tudtunk, hogy előbb az anyagi és a politikai feltételeket kell megvalósítanunk, majd csak ezután vagy ezzel egyidőben kezdődhetik meg a tanítás, a nevelés. Ez ma ugyebár egyszeregy. A bési fiatalok esetében. És Nádszegen? Ifjú tudósítónk levelében felvázolta, hogy a kultúrházban milyen a felszerelés. Érdemes néhány adatot felsorolni: 150 szék, új asztalok, játékok, hangszerek. Az anyagi feltételek adottak. Jogosnak látszik ifjú tudósítónk számonkérése: Nádszegi lányok! Ti csak sétálni akartok? Nádszegi fiúk! Ti csak a kocsmában akartok ülni? Jogos is a számonkérés. Bár aggályaim vannak arra vonatkozólag, hogy ezek a kérdések mennyire hatásosak és mennyire nem. Lám, lám, húsz esztendő sem elegendő ahhoz, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kellene. Bésen az a baj, hogy sokat akarnak a fiatalok. Nádszegen pedig az a baj, hogy semmit sem akarnak. A nádszegi eset súlyosabb, mint so~ kan gondolják, hisz semmit sem akarnak ott a fiatalok. Mi pedig saját érdekükben nem kényszeríthetjük a jóra, hisz ha a kényszer esetleg átmeneti sikerrel is jár, névelő hatása mindig negatív. A tanítók, a vezetők bizonyos része megfelelő indoklás és meggyőzés segítségével igyekszik megnyerni az ifjúságot. Csakhogy ez gyakran szinte járhatatlan út, és közülük sokan nem tudják a dolgot helyesen szemlélni, vagy az arra alkalmas időben felismerni, hogy mi dereng a fiatalok lelkében, vagy nem tudnak megbékélni azzal, hogy nem mindig úgy sikerül minden, ahogyan szeretnék. Hosszabb sikertelen rábeszélés után türelmüket vesztik, és fellobbanó dühükben parancsolgatásra fanyalodnak. Márpedig mi, szocialisták, nem engedhetjük meg, hogy az ifjúság tömeges társadalmi nevelésének szempontja megbontsa az ifjúság tevékenységének önkéntes jellegét. Biztató jelenség Nádszegen, hogy e semmittevés nem általános az ifjúság körében, hisz ifjú tudósítónk megírta: A THE NEW FACES zenekai vezetője, Lépes Gyula, nem nádszegi ugyan, de többet van talán Nádszegen, mint otthon, lehetőség tehát van Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy Lépes Gyulához, a zenekar tag jaihoz csatlakoznak majd azok az idősebbek is, akikben van még erő, hit kigyógyítják majd a semmittevés be tegségéből a nádszegi fiatalokat. A nemzedékek közötti, örökösnél képzelt ellentétek szintézisbe hozhatók dialektikus világnézetünk alapján Hogyan? Nos, erre nincs általános „recept". Ez Bésen is más, Nádszegei is más. Egyszerűen csak arról vau szó, hogy itt is, ott ls értsük meg i fiatalokat. És akkor ők nem éveiní száma, hanem a vezetőnek kijárť megbecsülés alapján neveznek majť bennünket „öregek"-nek. Hej, de rossz is volna az idők országútján álldogálni, mint valami tö rött karú kőszent, valami szocialisti Nepomuki János, ezzel a felírással öreg harcosi Könyörögj érettünk! HAJDÜ ANDRÁS