Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-23 / 226. szám, szerda

Az új évad küszöbén Ezekben a napokban színházainkban ismét megpezsdült az élet: estéről estére újra felgördülnek a függönyök, melyek ilyenkor nemcsak az előadások kezdetét jelzik, hanem egyúttal az induló színházi évad szimbóliumai is. Az évadnyitás alkalmából kértük meg RUDOLF T HRU N elvtársat, a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériumának osztályvezetőjét, hogy válaszoljon színházaink működésével kapcsolatos kérdéseinkre. — Thrun elvtárs, kérem, értékelje az elmúlt szlovákiai színházi évadot. Milyen tanulságokat, tapasztalatokat hozott ez a szezon? — Mielőtt válaszolnék a kérdésre, hadd jegyezzem meg, hogy ez a problémakör sokkal tágabb és összetettebb annál, semmint néhány mondatban kimerítően s minden egyszerűsítés nélkül fel tudnám vázolni. Éppen ezért csupán a legfontosabb tapasztalatokra szorítkozom. Az elmúlt szlovákiai színházi évadot nem tartjuk jónak, habár néhány biztató jele is volt. A miértre adott válaszban véleményünk szerint a két évvel ezelőtti eseményeket kell felidézni, amikor a társadalmunkban létrejött hullámverések színházainkban is megmutatkoztak, természetesen sajátos körülmények között. Egyik legsúlyosabb hibának tartjuk, hogy annak idején színházi vezetőink egy része megfeledkezett arról, miszerint Thália hazai fellegvárai is szocialista kultúránk fontos részét alkotják, s a műsortervek összeállításánál nem művelődéspolitikánk alapelveiből, hanem különböző kommersz, esetleg káros ideológiai meggondolásokból több esetben megengedték semmitmondó nyugati bulvárdarabok bemutatását, máskor pedig kétes értékű rendezői koncepciók felszínre jutását egy-egy bemutatott színműben. Az elmúlt esztendőben — társadalmunk más területeivel párhuzamosan — színházkultúránkban megindult az egészséges kibontakozási folyamat, melynek következtében az említett negatív jelenségek egy részét már sikerült fölszámolnunk. Néhány helyen, ahol nem lehetett rövid időn belül tartós színvonalemeléssel számolni, adminisztrációs intézkedéseket foganatosítottunk (például a Tatra-revü esetében), több esetben pedig személyi változásokra került sor, legtöbbször azonban a meggyőzés és a gyakori eszmecserék módszereit alkalmaztuk tevékenységünkben. Közös munkánknak első eredményei már meg is mutatkoztak. Az elmúlt évad egyik legjelentősebb pozitívuma, hogy valamennyi színházunk igényes előadásokkal emlékezett meg a Lenin-centenáriumról és hazánk felszabadulásának negyed százados jubileumáról. Ügy vélem, hogy színházaink, néhány kisebb buktató ellenére, megtalálták azt a helyes utat, amely az eszmeileg és művészileg igényes műsorterv felé vezet. — Önök már ismerik színházaink idei dramaturgiai terveit. Kérem, mondja el ezekről véleményét. — Igen, ismerjük valamennyi színházunk idei műsortervét, s ennek tudatában bizakodom az idei színvonalasabb évadban. Örvendetes tény, hogy valamennyi színházunk értékes színmű bemutatásával fogja megünnepelni pártunk megalakulásának félévszázados jubileumát. Figyelemreméltó az is, hogy dramaturgjaink gondos körültekintés után sok kibányászható értéket találtak a szovjet, valamint a többi szocialista országok drámairodalmában, melyek közül több színmű már az idén bemutatásra kerül. Az induló évad jelentős pozitívumának ígérkezik az is, hogy a mai szlovák drámaírás ismét fellendülőben van, hiszen a dramaturgiai tervek ebben az évadban J. SoloviC, I. Bukovöan, P. Karvaš új darabjainak premierjét jelzik Bratislavában és vidéki színházainkban. Ezenkívül Zólyomban Š. Sokol, Martinban pedig J. Váh drámája is színre kerül. Ha már a tervezésnél tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy minisztériumunk jövő év májusában pártunk megalakulásának jubileuma alkalmából színházi szemlét rendez Szlovákia valamelyik városában, ahol a legnevesebb csehszlovák társulatok adnak számot szocialista szfnházkultúránk eredményeiről. — Végezetül hadd érintsük a Magyar Területi Színház működését is. Hogyan értékelik Önök e színház tevékenységét? — Elismerjük és becsüljük a Magyar Területi Színház tagjainak áldozatos munkáját, mégis azt kell mondanunk, hogy különösen az elmúlt esztendőkben néhány bemutatott színmű elmaradt a várt színvonaltól. Véleményünk szerint a területi színház nem teljesíti maradéktalanul azokat a sajátos részleteket is tartalmazó, de lényegében minden színházunkra vonatkozó feladatokat, melyekre szocialista kultúréletünkben hivatott. Különösen a műsortervekkel kapcsolatban volt és van több kifogásolni valótik. Sajnos a hozzánk benyújtott idei dramaturgiai tervjavaslat sem mutatott jelentősebb változást, s ezért e terveket nem fogadtuk el. A következő napokban íii össze a minisztérium tanácsa, hogy felmérje a területi színház tevékenységét, s konkrét intézkedésekkel segítse elő sikeresebb működését. Ugyanígy még ebben a hónapban ki szeretnénk nevezni a színház új igazgatóját, s a tervek szerint véglegesen megoldjuk a kassai Thália Színház működésével kapcsolatos kérdéseket is. Bízom benne, hogy ezek az intézkedések a színház tagjainak felkészültségével és lelkesedésével együtt olyan egészséges kibontakozást indítanak el, amely alapja lehet egy művészileg is kellőképpen megalapozott sikeres munkának. SZILVÁSSY JÓZSEF SZERB KLASSZIKUS KOMÉDIA KOMÁROMBAN A komáromi Magyar Területi Színház 1970/71-es új évadjának első bemutatója 1970. október 2-án lesz Komáromban. Bemutatásra kerül Branislav Nusié szerb klasszikus író BÁNATOS ÖRÖKÖSÖK című, mindvégig vidám hangvételű, a mai közönséghez is szóló háromfelvonásos vígjátéka. A darabot vendégként fozef Felbaba, az eperjesi Ukrán Nemzeti Színház művészeti vezetője rendezi, aki Komáromban az Anna Karenina előadását is rendezte nagy sikerrel. A sikeres dráma után most vígjáték rendezésével mutatkozik be, melyhez hatásos zenét az ugyancsak eperjesi Vladimír Ľubimov zeneszerző komponált. A darabban a MATESZ egész törzsgárdája fellép (Fazekas Imre, Ferenczy Anna, Tóth László, Palotás Gabi, Turner Zsigmond, Németh Ica, Síposs Ernő, Lőrlncz Margit), de fontos szerepet játszanak benne a „régi gárdához" felnövő fiatalok: Boldoghy Kató, Boráros Imre és Ropog József is. A bemutatót nagy érdeklődéssel várja a közönség. (A képen: Fazekas Imre és Lőrincz Margit.). fs. j.) AHOL AZ ACÉLT ÖNTIK Ha csak az utat nézném, akkor is rájönnék, hogy az acélmű felé közeledem. Rozsdavörös az út, a sár, a por, a fű és a fiatal jegenyék levelei. Rozsdavörös, lármás gyári világ. A nyolcszintes, hatalmas gyárépület is rozsdaszínű, mindent belep a vasoxid pora. Csak a bejáratokon szüremlik ki a vas tüztánc szikrázása, s ad ennek a borongós világnak vidámabb hangulatot. Az üzem bekapcsolódott az acélmüvek országos versenyébe, s az első negyedévi értékeléskor mint első szerepelt. Ezenkívül a műszakok is versenyeznek. Az első negyedévben az „A"-műszak jutott az első helyre, de a tervteljesítésben a „B"műszak járt az élen, csak a hibapontok nagyobb száma akadályozta meg az első hely elérésében. Eben a hónapban az összesített eredmények szerint (hibapontot még nem jegyeztek be a müszaknaplójába), a „B"műszak az első hely várományosa. Ezeket az adatokat már az acélmű szakszervezeti irodájában tudom meg Lacko Ferdinand elvtárstól, az acélmű szakszervezeti elnökétől. Lacko elvtárs védősisakot nyom a fejembe, és elindulunk a munkahely felé. Útközben bekukkantunk a „B"-műszak vezetőjéhez, eligazítást kérni. Világos, magas terem, hatalmas vezérlőasztal telefonokkal, üzemi tv-képernyőkkel és diszpécserpanelokkal. ahol lámpák villognak, számok világítanak. Gabany elvtárs büszkén mutatja a műszaknaplót, a tervteljesítésben az elsők, sem baleset, sem selejt, sem ismételt olvasztás miatt nincs még hibapontjuk. — Minden jel arra mutat, hogy elsők leszünk. A vörösporos gyárudvaron gyalogolunk a gyárépület felé. A második emeleten vannak a konvertorok. Erre az emeletre a vonat is beáll, a magasított töltésről hozza az „ócskavasat", ki tudja hány vasgyűjtő kezemunkájának eredményét. Anton Mataše jó olvasztár hírében áll. Már majdnem két évtizede végzi ezt a munkát. Topofčanyi származású, de Ostravában dolgozott addig, amíg a Kelet-szlovákiai • Vasmű meg nem kezdte a termelést. A munkáról beszélgettünk. Szereti munkáját, bizonyltja ezt a szakmában ledolgozott évek sora. — Nincs ennek a munkának párja. Nézzen csak oda! — tekint ki könyöke alatt a dühöngő, forró acélra. Mi úgy öntjük a vasat, mint a tejet. Pedig ez nem tejgyár — elhiheti! De ne nézze sokáig, mert otthagyja a szerkesztőséget és idejön dolgozni. A vas erős, nem engedi egykönnyen az embert. Ez „arspoeticának" is elkönyvelhető. Šarický Alexander is húsz éve dolgozik a szakmábah. Szintén Ostraváról jött a Kelet-szlovákiai Vasműbe. A kombinát eredményeivel, bel- és külföldön erősbödő hírével dicsekszik. — Ma már a mennyiségi gyártásban jó színvonalon vagyunk — mondja —, s rövid időn belül a minőség is erőssége lesz ennek a hatalmas vasgyárnak. ígéretiiek, tervnek, célnak egyaránt megfelel a mondat. Három fia közül bármelyiket szívesen látná a saját munkahelyén, mondta mintegy bizonyításául annak, hogy szereti ezt a férfias munkát. A 19 éves fán Halier a legfiatalabb a munkahelyen. Most érettségizett a gépipari technikumban. A hivatal helyett iní kább a konvertorokat választotta. Romantika? Talán van benne az is. Ezek az erős emberek a konvertorokban dühöngő és vízként csurgó izzó vassal úgy bánnak, mint bármely más munkás munkája tárgyával. Hőfokot mérnek, a tapasztaltabb olvasztárok szemmel megállapítják a kivett próbamennyiségen, hogy megfelel-e a széntartalom, a mangántartalom. Nem romantika ez, hanem büszkeség, szaktudás és hatalmas felelősség. Naponta százezer koronás értékeket produkál munkájuk, őriz meg szakértelmük. GAGYOR PÉTER TANULD MEG SZERETNI HAZÁDAT Az SZNSZ Pozsonypüspöki helyi szervezete mellett működő Szilágyi Erzsébet Barátnők Klubjának vezetősége 1970. szeptember 27 én, vasárnap délután 15 órai kezdettel megrendezi a szokásos klubdélutánt. A klub vendége Rácz Olivér író, az SZSZK oktatásügyi miniszterhelyettese, aki „Tanuld meg szeretni hazárat" címmel előadást tart a kultúrházban. Az előadás után kérdés-felelet formájában beszélgetés lesz időszerű pedagógiai és iskolaügyi problémákról. A műsor második felében Orbán Szilvi és zenekara szórakoztatja a közönséget. Belépődíj tetszés szerint, n tiszta bevételt a klub fejlesztésére fordítják. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. 37 Hátrahúzza a fejét. Forró homloka nyomot hagyott az üvegtáblán. Párafoltot. Szűkül, zsugorodik a párafolt. Egyszerre eltűnik, elillan, mintha ott sem lett volna. — Minek élek? suttogja maga elé Aliz. — Miért, kiért éljek? A tisztán ragyogó ablaküvegre mereszti a szemét. A kétháromszáz méternyire hömpölygő Dunára esik a tekintete. A túlsó partot övező fák nem rajzolódnak ki élesen, a köd elhomályosítja őket. A Duna csillog, akár a nedves úttest. Meszszire visz az út... A párkányra támaszkodik, s úgy néz a ködbe vesző távolba. Az agyában ismét elhalványulnak a gondolatok, s a ködös messzeségbe szöknek. Merengő tekintettel kutat utánuk. Könnyűnek érzi magát. Megkönnyebbül az ember, ha nem marcangolják a gondolatok. Csak a fürdőszobából kihallatszó vízcsobogást hallja. Nem érzékeli az idő múlását. Pedig élnek a pillanatok, futnak a percek. Az idő nem áll meg, az idő végtelen. Csak az ember élete véges. És értelmét veszti az életnek nevezett átmeneti időszak, amikor szüntelenül érzi és tudatosítja magában az ember, hogy valami. megszűnik benne létezni... Erős autóbúgás üti meg a fülét. A búgás felserkenti a tudatát. Kitekint az ablakon. Két gépkocsi kanyarodik a házuk elé. Csak az elsőből ugrik ki két férfi. Laco bácsi és egy katonatiszt. Baksa felnéz az első emeleti ablakra. Aliz meg sem moccan, úgy áll az ablak mellett, mintha szoborrá merevedett volna. Baksa és a katonatiszt kiszöknek a látóköréből. A másik autóra mered a szeme. Többen is ülnek benne. Miért nem nyitják ki az ajtót, miért nem szállnak ki a kocsiból? Miért nem futnak fel hozzájuk? Miért nem özönlik el őket?, .. Mit akarnak tőlünk? Akkor rohannak majd, amikor elönt bennünket a víz? Csobog, csobog a víz. Feneketlen kád vagyunk. Sosem telünk meg vízzel! Pedig hogy ömlik, hogy zuhog a víz ... Megkapaszkodik az ablakpárkányban. Szédül. Már nem hallja a fürdőszobából kihallatszó vízcsobogást. Mintha elnémult volna minden, még neszt sem hall. Mintha megállt volna az élet. — Mit akarnak tőlünk? — motyogja maga elé. Megtántorodik. Az agyában kezd csobogni a víz. Már választ sem tud adni a feltett kérdésre. Megszólal a csengő. Háromszor egymás után. Aliz meg sem moccan. Nem hallja a csengőszót. Az agyában csobogó víz minden zajt elnyom. Csak a víz zuhogását hallja. Hosszasan, élesen berreg a csengő. Valaki a kilincset rázza. A hosszú, éles csengetés felriasztja Alizt. Megmozdul. Az eszelősök merev tekintetével mered az előszoba ajtajára. Egy, két imbolygó lépést tesz kifelé. Kulcs fordul a zárban. Ottó kinyithatta a fürdőszoba ajtaját. Erősödik a vízcsobogás. Döngő lépteket hall. Ottó benéz a szobába. Csak a haragot lövellő szemét látja. — Miért nem nézed meg, hogy ki csenget?! — förmed rá Alizra. — 0, hogy csobog, hogy ömlik a víz... — suttogja Aliz. — Megbolondultál?! Szüntelen, éles, csengetés. — Megbolondultak?! — fakad ki Ottó, s az ajtóhoz siet. A zárban megcsikordul a kulcs. Aliz megtántorodik. A csobogó víz elöntötte az agyát. A szőnyegre rogy. Minden elködösül előtte, és forogva zuhan a mélybe — hatalmas örvény ragadta el, s csak húzza, húzza le a meder aljára, a hideg kavicsok, a hideg kövek közé ... Vrábel hivatali szobájába vezeti Klatzot. Az íróasztal mögött kopaszodó, középkorú férfi ül. Baksa őrnagy. Kezet fog az órással. Vesse le a kabátját, és foglaljon helyet — mondja Klatznak. Ezek sem mutatkoznak be, akárcsak Helmuték! — gondolja az órás. A fogasra akasztja a kabátját... A kezükben tartanak. Azt csinálhatnak velem, amit akarnak ... Bizonytalan léptekkel visszatér az íróasztalhoz. Csak most pillantja meg az asztalon a „kémfelszerelését". Ott a rejtjel-táblázat, a nagyító, a ceruza, s a szilonzacskóban az előre megírt levelek. Leül. Szemben a kopaszodó férfival. Vrábel oldalt foglal helyet. — Talán sejti, hogy; miért hívattuk, Klatz úr — szólal meg Vrábel. Klatz újra a kémfelszerelésre pillant. — Nem. Nem tudom, kérem. — írni fog a kedves Antal bátyjának, Úgy bizony. Egy szép, megható levelet! — mondja Vrábel. Klatz, mintha ráijesztettek volna, megrezzen. Vrábelék azt akarják, hogy továbbra is rettegésben éljen? — Nincs semmi hírem — szólal meg zavartan. — Azt mondták ... megtorpan s szinte könyörgő szemmel néz Vrábelre. — A híreket mi beszerezzük maga helyetti Azt csak bízza ránk! — mondja visszautasítást nem tűrő hangon a kopaszodó férfi. — Antal legutóbb azt üzente, hogy az újabb utasításig hagyjam abba a hírközlést. Elmondtam maguknak, semmit sem hallgattam el! — Ennek a hírnek utasítás nélkül is örülni fog! — nyugtatja meg az órást a kopaszodó férfi. — Még Helmut barátunk is! — teszi hozzá, s az íróasztalról felvesz egy papírlapot. Géppel írott sorok feketéll nek rajta. Átnyújtja Klatznak. — Tessék, olvassa el! Az órás kezében megremeg a papírlap. Vrábel rosszallóan ingatja a fejét. (Folytatjuk) 197U IX. 23.