Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-03 / 209. szám, csütörtök

SZÜLŐK, M E V ElŐKJL A KÜLÖNÖSEN tehetséges holdkórosok számára létesített kísérleti szakiskola igazgatójá­vá nevezték ki. — Nagy szükségünk van a magasságoktól nem irtózó ifjú káderekre, — mondta az iskola­ügyi osztály vezetője, aki át­adta kinevezésemet — ezért a holdkórosok iskolájába a leg­jobb pedagógusokat válogattuk ki, és a legkorszerűbb épületben helyeztük el. Az iskola iránt minden bizonnyal óriási lesz az érdeklődés. De jól jegyezze meg, hogy személy szerint felel a diákok helyes kiválogatásáért. Oda csakis holdkórosok járhat­nak'. Útban az iskola jelé olyasmi történt velem, aminek nem tulajdonítot­tam semmi jelentőséget. Megállított egy ismeretlen hájkolosszus, kezében bi­valy nagyságú aktatáská­val. Fürkészően szemem­be nézett és megkérdezte: —- Mit gondol az ör­mény konyak főbb, mint a moldvai? — Az teljesen egyfor­ma — válaszoltam gépie­sen. — Ennek örülök'. — dünnyögte vidáman a férfi, és még távozóban hozzátette: — Márkás Ararát lesz. Az iskola nagyszerű volt: vi­lágos osztályok, korszerűen be­rendezett kísérleti termek, úszó­medence ... A legrózsásabb hangulatban léptem be dolgozószobámba. Az aktatáskás hájkolosszus már ott várt. — Ararátot nem kaptam — szólt bűnbánó mosollyal — kénytelen voltam moldvai Doj­nát venni. Higgye el, hogy nem vagyok skót. Még válaszolni sem érkeztem, és az asztalomon már ott sora­kozott egy tucat aranyosan csil­logó üveg. — Mi ez? — csodálkoztam el. — Vegye fel az iskolába Ká­tyút! Már nyolc éves és még nem tud úszni. A maguk meden­céjében biztosan megtanul. — Először is azonnal tüntes­se el a konyakot! Másodszor, mondja meg, holdkóros-e Ká­tya? Éjszakánként jár-e a ház­tetőn? — A háztetőn? — rémült meg a férfi. — A mi egyetlen bogarunk? Hogy engednénk fel olyan magasba? — Ebben az esetben, ne hara­gudjon, — jelentettem ki nyo­matékosan. — Hogyhogy ne haragudjak? — fortyant fel az ismeretlen. — Akkor meg miért küldött el a konyakért. Nerri tehetek róla, hogy nem volt Ararát. Elme­gyek a minisztériumba, de nem engedem a gyereket tönkretenni a maga ínyenc igénye miatti — Ez borzasztó! — latolgat­tam magamban mintha lázas lettem volna. — Alig neveztek ki igazgatónak, és máris itt a botrány, a dolgozószobám aszta­lán itt sorakoznak a konyakos­üvegek! — Hát rendben van — egyeztem bele kényszeredetten — felveszem a lányát, de csak az­zal a feltétellel, hogy azonnal elviszi innen a konyakosüvege­ket. Alig záródott be az ajtó a fekete aktatáskás mögött, a kü­szöbön megjelent egy szalmaka­lapos zömök alak. VLAGYIMIR NAGYEJIN: csak — Nézz meg jól! — rikkantot­ta vidáman levéve a kalapját, és megsimogatta rózsaszín kopasz fejét, amely olyan volt mint a kutya nyelve. Megismersz? Nem ismertem meg. A zömök alak megkerülte az asztalt és zaftos csókot nyomott az arcomra. — Na tudod már? Még min­dig nem? ... Feledékeny vagy barátom! Talán még emlékszel Lenkára? Te rángattad a jobb varkocsát, én meg a balt. Akárhogy erőltettem az emlé­kezetemet, nem jutott eszembe sem a varkocs, sem Lenka, még­kevésbé a zömök alak. — Ajajaj! — borult el — múl­nak az évek! Hát egyszóval rö­viden: mégis feleségül vettem Lenkát és gyerekünk is van, Petya. Az a gézengúz már nyolc éves. Szeretném, ha pedagógus szárnyad alá vennéd. — Futkározik a háztetőn? — érdeklődtem tapintatosan. — Futkározott a gazember. De megfenyegettem a szíjjal, és azóta abbahagyta, de most meg a jégkorongozásba bolondult be­le. Egészen olyan mit Sztarsi­nov. — Sajnálom, de nem tehetek semmit, ezt az iskolát a holdkó­rosoknak létesítették. — Ugyan, hagyd ezt a forma­lizmust! lgtnfm mint barát meg­teheted nekem. Vagy talán bosz­szút akarsz állni, hogy a Lenka hozzám jött feleségül és nem hozzád? A szerelem évek múl­va is újjá éled ... Nem tudom Bosszú A «aolorkerékpárt már napok­Icai azelőtt kölcsönkérte tőle egy szomszédfalusi ember. Hiá­ba várta, hogy visszahozza, ez­ért maga indult érte. Az illető mentegetőzött, nem gyűjt a mo­tor, azért maradt ňála a jár­mű. Megpróbálta ö is beindíta­ni, de hiába startolt, nem ber­regett fel a motor. Bosszús volt, most visszafe­lé is gyalog teheti meg az utat. Betért a vendéglőbe, isme­rőst talált ott, falubelijét. Mi­vel nála nem volt pénz, elfo­gadta a földi kínálását. Megit­tak vagy hat féldeci vodkát. Utána hazafelé indultak, közben elhatározták, megpróbálják még egyszer, hátha elindulna a mo­torkerékpár. A falubeli ember felült a nyeregbe, ők meg jó erősen megtolták vele a gépet. Tíz métert se kellett fáradniuk, amikor felzúgott a motcr, s a jármű utasával elviharzott az úton. Megkönnyebbülten lélegzett lel. Mégse kell gyalogolnia ha­záig. Várta, hogy ismerőse visz­szaiöjjön érte, de hiába leste, mikor tűnik fel a kanyarban. Eljött az este is, de a falubeli embernek meg a motorkerékpár­nak híre-hamva sem volt. Végül is dühösen hazafelé Indult. Minden lépéssel fokozó­dott a mérge, bosszúvágy ha­talmasodott el rajta. „Megállj! — gondolta magában. — Ér­jek csak haza, megemlegeted azt a napot, amikor ilyen csúfságot tettél velem!" A faluba érve nem tért haza, egyenesen az Illető portája fe­mit szólna hozzá a feleséged, ha felhívnám és elmondanám ne­ki? Elképzeltem, mit szólna az én energikus feleségem ... Egy­szóval kénytelen voltam Pety­kát felvenni. — Na látod — szólt elégedet­ten a zömök alak és távozáskor erőszakkal megcsókolt. Még fel sem ocsúdtam, máris csengetett a telefon. A felesé­gem hívott: — Drágám, emlékszel Darja Denyiszovnára? Az a szimpati­kus hölgy a divatházból. Na­gyon könyörgött, kérjelek meg, hogy gyerekei... — Holdkórosak? — kérdez­tem baljós sejtelemmel. — Miért lennének holdkóro­sak. Nagyon kedves fiúk: Sze­nya, Venya és Lenya. Hármas ikrek. Hármas ikrek??! — sápadtam el — hisz ez lehetetlen. — Ugyan kedves! Ha egy ki­csit is szeretsz ... — duruzsolta az asszony. Mit tehettem — felvettem Szenyát is, Venyát is és Lenyát is. Ezután valami Mefogyij Mefo­gyijevics hívott fel, röviden és szigorúan közölte velem, hogy valahol megtárgyalták és elha­tározták, hogy az iskolába kivé­telesen vegyük fel Bagrov uno­káját. — Kiét? Bagrov unokáját, aki különle­gesen felemelt nyugdíjat kap. Teljesen megkótyagosodva in­dultam az iskolaügyi osztályve­zetőhöz. Mefogyij Méfogyijeviccsel a maga helyében én nem vitatkoz­nék — tanácsolta sokat sejte­tően. — Különben könyörtele­nül tartsa be az utasításokat, ne adjon senkinek a parancsá­ra! Még az enyémre sem! Ezért nem parancsolom, hanem meg­kérem, hogy vegye fel az uno­kaöcsémet, Vásenykát. Az igaz, hogy nem holdkóros, de nagyon tehetséges. Kérem, kivételesen tegye ezt meg nekem. Késő éjjel, amikor már az utolsó hely is betelt, és az égen a kerek hold világított, sokáig sétáltam az iskola különlege­sen kiképzett háztetőjén. A holdkórosok számára létesített iskolában legalább egyetlen holdkórosnak kell lennie. Le­galább kivételesen, nem? Sz. B. fordítása villóminteriú lé indult. Az udvar végében olyan műhelyféle állt, benn égett a villany, az ablakon át látta, hogy ott van, akit keres. Az udvaron állt a motorkerék­pár, motorját nem állították le. „Ügy látszik, valahová el akar menni rajta" — gondolta. Kikapcsolta a motrot, zsebre­dugta a kulcsot. Az udvaron kazalba rakva hasábfa állt. Kiválasztott egy jókora doron­got. Megbújt a sötétben, és várt. Amikor a szomszéd kijött a műhelyajtón, a háta mögé lé­pett és lesújtott a fejére a doronggal. A leütött ember kisfia szem­tanúja volt az esetnek. Mondta az anyjának, hogy apa a föl­dön fekszik. Azonban nem egy­szer megtörtént már, hogy <a földön aludta ki a mámorát, s igen gorombán viselkedett, ha ilyenkor valaki felköltötte. Most sem merték háborgatni. Másnap hajnalban a munkába igyekvők hallották még a föl­dön fekvő ember nyögését. Ez­után vitték kórházba. Ott meg­állapították, hogy agysejtjei az ütés és az orvosi segítség ké­sése miatt maradandó károso­dást szenvedtek, jobb végtagjai megbénultak és egész életére beszédhibás marad. A tettes, Emil Revúci har­mincegyéves Vyšný Skálnik-i lakos, a helybeli földművesszö­vetkezet traktorosa, kétgyer­mekes családapa súlyos testi sértés vádjával a Rimaszombati Járásbíróság büntető tanácsa elé került. Az ítélet: négyévi szabadságvesztés. GÁL LASZLO JÓ FELKÉSZÜLÉS Bár még december l-e messze van, Szlovákia-szerte már javában folyik- a felkészülés a népszámlá­lásra. A rozsnyói járásban is. Kérdéseinkre Augustín MatiašCik, a Szlovák Statisztikai Hivatal járási kirendeltségének dolgozója adott választ. 0 Mi valt az első lépés? — Mint mindenütt, nálunk ls a hnb-nek és a vnb-nek június 30 ig beküldték az épületekről készített kimutatást. Ezen feltüntették me­lyik házban laknak, melyikben nem, melyik került vagy kerül le­bontásra. 0 A legközelebbi teendők?­— A járási népszámlálási bi­zottság javaslata alapján kb. 190 számlálókörzet lesz. vagyis ennyi számlálóbiztos és mintegy 40 el­lenőr. A nemzeti bizottságok leg­közelebbi feladata tehát a számlá­lóbiztosok és az ellenőrök ki­jelölése. Ezután kerül sor majd ezek Iskoláztatáséra, számításom szerint november második felé­ben. A Sok szó esik arról, hogy ön számlálás lesz, vagyis mindenki maga tölti ki a nyomtatványokat. Nem okoz-e ez majd gondokat? — A nyomtatványok kitöltése nem oly nehéz, hisz a legtöbb esetben csupán a megfelelő adat, felelet bekarfkázásáról van szó. Ennek ellenére keresni fogjuk a módját annak, hogy a lakossá­got kellően tájékoztassuk. Szerin­tem nem lenne célszerűtlen, ha a középiskolákban is átvennék a nyomtatványok kitöltésének mód­ját. Ez nagyban megkönnyítené a lakosság, a szülők és a számláló­biztosok munkáját. 0 Mikor válnak ismeretessé a népszámlálás adatai? — Mi előzetes felmérést vég­zünk. Két hónap alatt mintegy 10 brigádos segítségével elkészítjük az előzetes felmérést, majd to­vábbítjuk a számlálóíveket. Az ada­tok teljes feldolgozása hosszabb Időt vesz Igénybe. (németh) A SZÜLÖK HIVATÁSÁNAK A BECSÜLETE LEGTÖBB FELNŐTT bizonyá­ra szemtanúja volt már annak, amikor a gyermekek arról civa­kodtak, mivel foglalkoznak a szüleik, s talán felfigyeltek arra is, a gyermekek erősen hajlamosak arra, hogy egy-egy munkafajtát, vagy szakmát le­becsüljenek és semmibe vegye­nek s ezáltal becsméreljék és lenézzék azt a tevékenységet végző egyént, illetve családját és gyermekét is. Másrészt a gyermekekre jellemző a kalan­dos álmodozás, hogyha felnő­nek mik lesznek. Ezekután felmerül a kérdés, hogy ez az álmodozás valós érdeklődés-e bizonyos hivatás iránt, vagy pedig csak a gyer­meki romantizmus és kaland­vágy megnyilvánulása. A szülő­ket foglalkoztatja a kérdés, hogy ezeket és az ehhez hason­ló megnyilvánulásokat hagy­ják-e figyelmen kívül, vagy pe­dig tudatosan támogassák. Ép­pen ezért, talán nem lesz ér­dektelen, ha ezekről a problé­mákról kissé részletesebben szólunk. Senki sem állíthatja, hogy a gyermekek, valamilyen hivatás­ra vagy szakmára születnek. Ez még akkor sem mondható, ha a tehetségüket és képessé­güket vesszük figyelembe. Van­nak azonban családok, melyek­ben a gyermekek pályaválasz­tásából valamiféle társadalmi presztízs-kérdést • csinálnak, vagy fennhéjázásból már kis­koruktól kezdve valamilyen hi­vatásra tudatosan nevelik őket. Viszont a munkaeredmények és sikerek a képességektől, a te­hetségtől és a rátermettségtől függnek, nem is beszélve a szükséges személyi és jellembe­li tulajdonságokról, melyekről az alábbiakbah még sző lesz. Ezt a sikert természetesen befo­lyásolja számos előre nem lát­ható körülmény is, mely nem egy esetben meghatározhatja az ifjú sorsát, s ezek a ténye­zők nem minden esetben küszö­bölhetők ki. AZ ELŐBB említést tettünk a képességekről és a tehetségről. Ez nem más, mint a gyermek születésétől fogva adott, vala­milyen vele született hajlama, mely a környezet, de kivált­képp az iskola hatására bonta­kozik ki s a gyermek valemi­Iyen dolog vagy tevékenység­forma Iránt rendkívüli érdeklő­dést tanúsít, sőt kimagasló si­kerek és eredmények elérésére képes. Tehetséges gyermekek­kel leggyakrabban a különféle művészeti ágakban, főleg a ze­nében, vagy a rajzban találko­zunk. De nem ritkaság, hogy a gyermek megkülönböztetett ké­pességet tanúsít a matematiká­ban, biológiában vagy a műsza­ki tantárgyakban, esetleg kitű­nik kézügyességével, kitartásá­val, ötletességével. Ezekre a megnyilvánulásokra a felnőt­teknek feltétlenül szükséges felfigyelniük, hiszen a gyermek képességének a felismerése nemcsak a szülő, de a gyermek szempontjából is rendkívül fon­tos. Fentebb említést tettünk a személyiségről és a jellembeli tulajdonságról is. Ezekről igen gyakran megfeledkeznek, ho­lott a siker szempontjából le­galább oly fontosak, mint a ké­pességek. A különféle munkate­vékenységeknél ugyanis .nem elegendő csak a tehetség, na­gyon fontos a kitartás, a mun­kabírás, az alkalmazkodóké­pesség, az emberekkel való bá­násmód. Ezek fontosságát hang­súlyozva példaként megemlít­hetjük a tehetséges egyének si­kertelenségeit, akik az életben nem érvényesültek csak ezért, mert tehetségük nem párosult a személyiség kívánt tulajdonsá­gaival. A kudarc megnyilvánul­hat már a tanulmányok; idején is. Persze, vannak olyan szülők is, akik erőnek erejével egyetlen fiukból orvost szeretnének. Csakhogy ehhez rengeteg kitar­tás és akarat is kell, hogy meg­állja a helyét ezen az igényes és megterhelő tudományegye­temen. Viszont lehetséges, hogy a gyermek nagyon tehetséges, szellemileg fejlett és rátermett, csakhogy testi és szellemi tu­lajdonságai nem párosulnak a már említett személyiségi tulaj­donságokkal. Említettük fentebb a különfé­le előre nem látható körülmé­nyeket is, melyek szintén meg­határozhatják a fiatal életpá­lyáját és hivatását. A lakóhely megváltoztatása, a különféle családi problémák, anyagi ne­hézségek, a korai házasság stb. olyan dolgok, melyek előre nemigen sejthetők, viszont etapjaiban megváltoztathatják a fiatal egész jövőjét. EZEK A LEGFONTOSABB kö­rülmények, melyek valamilyen hivatás előfeltételeit meghatá­rozhatják. Kétségtelen viszont, hogy a gyermek 15 éves koráig képtelen különbséget tenni egy­egy hivatás jellege, illetve az ezzel járó követelmények közt. A különféle tevékenységformá­kat nem tudja egymástól meg­különböztetni, s nem tudja megítélni, elegendő képességet érez-e magában a választott szakhoz, azaz megvannak-e a feltételei hozzá. Az elmondot­tak alapján nem nehéz megálla­pítani, hogy a gyermeki álmo­dozások valóban csak a gyer­mekkor jellegzetes megnyilvá­nulásai, tehát nem téveszthetők össze az élethivatásra való elő­készülettel, vagy pedig a pálya­. alkalmasság jellegével. Legtöbb esetben a gyermek különféle regények, vagy filmek hősével azonosította magát, mert ro­konszenvesek voltak számára a hős tulajdonságai. A gyermekek fantáziája és képzelőereje rend­kívül fejlett, szívesen szárnyal­nak, szeretnek bátor katonák, vagy tengerészek, autóverseny­zők, utazók, ismeretlen tájak és jelenségek felfedezői stb. lenni. Természetesen a kivétel erősíti a szabályt, hiszen meg­történhet, hogy gyermek álmo­dozása végül is valóra válik. Ám rendszerint kivételes ese­tekről van sző, gyakran a rend­kívül tehetséges gyermekek esetében. Fentebb foglalkoztunk már az olyan esetekkel, amikor egy­egy hivatást — főleg a gyerme­kek — lebecsülnek. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a helyte­len családi nevelés következ­ménye, mely számos jellembeli fogyatékosságot von maga után. Ilyesmi rendszerint azok­ban a családokban fordul elő, melyekben a szülők gyermekeik számára valamilyen túlságosan vonzó, szinte privilegizált élet­hivatásról álmodoznak, melyet gyermeküknek minden áron el kell érnie. A szülők szemében évtizedek óta az orvosi egyetem az Ilyen előre megálmodott hi­vatás. A szülök rendszerint nem is törődnek azzal, hogy gyermekük alkalmatlan erre a pályára, nincsenek meg hozzá a szükséges személyi adottsá­gai sem és szívesebben foglal­kozna mással, jobban érdekli őt a technika, a gépek, a sport, esetleg a zene vagy az iroda­lom. Megfeledkeznek arról, vagy nem is akarják tudomásul venni, hogy az orvosi hivatás mennyire igényes, bár semmivel sem igénytelenebb a bányász, a vasutas, a tanító vagy az üzem­vezető munkája. Hiszen az em­lített foglalkozások egyikét sem lehet alacsonyabb vagy felsőbb osztályba rangsorolni. Az élet­ben mindig az a szép, ami az embert érdekli, amit kedvel és szívesen végez, mert a sikerek láttán ebből öröme adódik, s mert személyisége, képességei alapján alkalmas erre a mun­kára. Ezt a szülőknek minden­képpen tudatosítaniuk kellene, hiszen gyermekeik jövendő sor­sáról van szó. Ne tévesszék szem elől, hogy a gyermek élet­útja nem építhető nélküle, csak vele. A KÜLÖNFÉLE ÉLETPÁLYÁK­RÓL és az ezzel járó követelmé­nyekről szólva legfőképpen azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a gyermek becsülje meg szülei munkáját és hivatásét, büszkén tekintsen fel rájuk és ne szé­gyellje, ha apja, akár gépkocsi­vezető, hivatalnok, bányász, or­vos vagy tanító. Azt szeretnénk, ha a szülők hatnának gyerme­kük gondolkodásmódjára, azon­ban nem a múlt tapasztalatai, a régmúlt megmásíthatatlan „Igazságai" alapján. Dr. CZAKÚ MÁTYÁS

Next

/
Thumbnails
Contents