Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-20 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

Az utóbbi évek didaktikai vitáiban sok szó esett az irodalomtanítás megjavításáról és ezzel kapcsolatban az olvasás szerepéről ifjúságunk nevelésében. Az irodalom olykor rendkívülinek mondható hatása közismert. Gerceo szavait Idézve, az irodalom „ ... olyan dokumentumokat tár elénk, melyek segítségével birtokba vehetjük mindazt az igazságot és erőt, amelyet másképp sokszor csak véres szenvedések árán találhatunk meg". Igen találó Flaubert fejtegetése ls az Irodalomról, s annak értékeléséről: „Egy könyv jobban meg tud Indítani — írja —, mint valamely valóban megtörtént szerencsétlenség". Móricz Zsigmond így vall az irodalom értékéről: „A könyvben világosabban tárulnak fel az élet lapjai, mint az életben. A jól megírott könyvek biztosabb adatokat adnak az életről, mint maga az élet". Közismert, hogy a gyermekek és az ifjúság különösen fogékony az Irodalom iránt. Az olvasás nemcsak érdeklődésük irányát változtatja meg, de ngymértékben befolyásolja bontakozó világnézetüket, erkölcsi érzületüket. A könyvtárosok tapasztalatai szerint a felnőtt olvasók 80 százaléka már gyermekkorában ls szerette a könyvet. Tehát aki gyermekként nem szeretett olvasni, az már felnőtt korában 9em igen szokik rá. Az irodalom szerepe az ember életében már az iskoláskort megelőző években elkezdődik. Ekkor a gyermek a környezet olvasni tudó személyeinek a függvénye. Határozottan formálódó Kulturális Igényeit, tudásszomját közvetve, az olvasni tudó felnőttek segítségével elégítheti csak kL Magyar pszichológusok a szellemi lemaradás és a 6 évesek iskolaéretlensége okainak a vizsgálatánál szinte minden esetben felfedezték a mese, 111. a mesélés hiányát. Igen megdöbbentő azoknak az óvodáskorúaknak a száma, akik szüleinek soha vagy csak ritkán jut ideje még rövid esti mesét ls mondani. A gyermeknek a könyvhöz, az irodalomhoz fűződő kapcsolatát döntő módon befolyásolja az olvasás készségének az elsajátítása. Az olvasás megtanulása után a legtöbb gyermek szeret olvasni. A gyermekek olykor naphoszszat egyfolytában olvasnak, teljesen elmerülve egs-egy jó könyvbe. S mikor letették a könyvet, még akkor is szinte a mese, a könyv világában élnek. Az effajta olvasás már nemigen tér vissza a felnőttkorban. Mert bár olvasunk, tanulunk felnőttkorban is, de ha minden idegszálunkkal összpontosítunk is, aligha tudunk olyan odaadóan figyelni, mint ahogy gyermekkorunkban. Munka, kötelesség vár ránk, s az is eszünkben jár, milyen kevés idő jut az olvasásra. A gyermekek szívesen számolnak be ogy-egy mese vagy Ifjúsági regény hősinek életéről, szokásairól. Az llyeo önálló beszámolók kitűnő alkalmat nyújtanak a gyermek egyéniségének, jellemének alakításához, világnézetének formálásához, valamint a gyermek és a nevelő közvetlenebb kapcsolatának a kialakításához. A gyermek tankötoios korában az iskola tervszerűen ébresztgeti és ösztönzi olvasási kedvét, gondoskodik a tartalmi megértés és irodalmi ízlés fokozatos fejlesztéséről. A család is részt vállal ezekből a feladatokból. Fő feladata az, hogy megteremtse az elo «<D > <D —— _C O Ü 5»í D LU mélyült olvasás külső feltételeit (hely, idő, nyugalom). Nemcsak ellenőrzi, hogy mit, mennyit, hogyan és mikor olvas a gyermek, de lehetőleg példát is mutat. A szülők feladata különösen a serdülés éveiben fokozódik, mivel a gyermekkor viszonylagos problémamentessége az olvasmányok területén is befejeződik. A gyermek szinte „kicsúszik" a nevelő (szülő) keze közül: olvasmányainak forrásai a legális fórumok (szülők, tanárok, könyvtárosok ajánlása) mellett az „illegális tényezők", véletlenül kézbe kerülő könyv stb. lesznek. A szülőnek Ismernie kell a gyermek olvasmányait, szelektálni kell azokat, mert az életről alkotott első elképzelések — a gyakorlat teljes hiáuyában — sokszor ezeknek az olvasmányoknak az alapján kezdenek kialakulni. Meg kell jegyeznünk, hogy az iskola munkájában a legjobb szándék mellett is gyakran kísért a kettősség: a tanító az irodalomórákon módszeres, lelkes munkával azon fáradozik, hogy tanítványaiból igényes olvasókat neveljen, az otthoni olvasmányok megválogatásában, értékelésében pedig túlzott bizalommal magukra hagyja őket azzal a régóta élő tévhittel, hogy a gyermek előbb-utóbb úgyis eltalál a jó könyvekhez. Mert bár igaz, hogy a szülő és a gyermek általában nehezen talál a könyvesboltban és könyvtárban olyan olvasmányra, amely romboló hatással lenne szellemi fejlődésére, mégis esetenként olvasnak 30—40 évvel ezelőtt kiadott silány ifjúsági müveket, szentimentális, rózsaszínQ ponyvákat, bűnügyi füzeteket. Ha pedig ma is vannak hívei a giccsnek, a minden esztétikumot nélkülöző bűnügyi história-Iparnak, akkor az minden bizonynyal az esztétikai nevelés hiányossága. Az irodalomtanítás eredményességének egyik mérhető foka: az olvasás megszerettetése. A hazai és a külföldi felmérések (Frey, Hyhlík, jurovský, Tóth Béla, Lakits stb). eredményei ugyan azt mutatják, hogy a gyermekek és az ifjúság körében általában elég szép számú a legnemesebb és leghasznosabb szenvedély, az olvasás kedvelőinek tábora, az iskolai, a könyvtárpedagógiai, a családi nevelés terén azonoan meg számos probléma, tennivaló akad. Az iskola elsősorban az irodalmi nevelés cél- és feladatrendszerében, tartalmi és módszertani vonatkozásban hivatott a következő kérdések megválaszolására: Hogyan vezethetjük az alsótagozatos tanulókat a könyvhöz, hogyan érhetjük el, hogy a gyermek már 10 éves korában a maga életkorának megfelelően „olvasó gyermekké" váljon, aki nemcsak a mesék, az „izgalmas" szépirodalmi művek iránt, hanem a szellemi érettségének megfelelő ismeretterjesztő képeskönyvek iránt is érdeklődik; megfelelnek-e a célnak á tantervek, tankönyvek: a kötelező és ajánlott olvasmányok a felsőbb évfolyamokban, az adott életkori szakaszban megfelelnek-e az olvasásra nevelés igényeinek; összegezve a ihég tovább sorolható tantárgymetodikai problémákat: hogyan lehet korszerűsíteni az irodalomoktatást? Az iskolán kívüli olvasás irányításának kérdése is sok probléma megoldását igényli. Nem lehetne nálunk is megvalósítani a külföldön oly népszerű „könyvklubot"? Hogyan lehet a tanulókat a könyv önálló használatára és a könyvtár rendszeres látogatására nevelni? Milyen legyen a könyvtáros és az osztályfőnök, valamint a magyar szakos tanár kapcsolata? Hogyan használjuk ki a szakköröket, az iskolai olvasómozgalom jó hagyományait, a tömegkommunikációs eszközök (rádió, színház, tv, film stb ) által kínálkozó lehetőségeket? A problémák sokaságából csak egygyel szeretnénk foglalkozni. Napjainkban közismert a tv és a könyv párharca. Ellenetétbe szokták hozni életünk e két „fenoménjét", s azt mondják, hogy a tv elvonja a gyermeket a könyvtől (lásd W. A. Mitchell középiskolai tanulókról szóló tanulmányát, mely szerint a megkérdezett tanulók 90 százaléka naponta három órát tölt a tv előtt, ami ugyan csodálatra méltóan nem megy a tanulási eredmények rovására, viszont az olvasásra fordított időt rendkívül csökkenteni.) Több francia, japán, amerikai kutatás tanúskodik arról, hogy a tv hatására csökken az olvavási kedv, s nemcsak a gyermekeknél! A híres olasz író, Moravia is azt állítja, hogy a művészetek, s köztük az Irodalom ls szükségszerűen egyre inkább a kevesek művészetévé válik, mert a rohanó világban a tömegekben az időhiány miatt lgén^ sem támadhat az elmélyült gondolkodásra, olvasásra. A mi fő gondunk persze most nem ez. A fő ellentét azonban nem a könyv és a tv, hanem a jó könyv és a jó tv, illetve a rossz könyv és a rossz tv közt van. A válaszvonalat a minőség húzza meg. A francia Soriano is figyelmeztet arra, nem az a fő veszély, hogy a gyermekek kevesebbet olvasnak, hanem az, hogy másképp olvasnak. Megváltoztak a könyvhöz vezető utak is. A könyvkiadók tudják a legjobban, a könyvterjesztésnek milyen hatásos eszköze a tv-inszcenáció vagy a rádióban hallott felolvasás. Az ízlés kialakulásához hosszú és kanyargós út vezet. Nem létezik matematikai pontossággal kiszámított, biztos eredményekre vezető módszer. Csupán kereshetjük a koordináció lehetőségeit, segíthetünk az iskola és a család közti igazi partneri kapcsolatok kialakításának folyamatában és állandó követelményeket támaszthatunk a gyermekeknek szánt könyvvel vagy a televízióval szemben. A tv, mint társadalmi nagyhatalom eredményes munkát végezhet. Például képes a tömegízlést fejleszteni, emelni. Nem ritkán azonban joggal vetik a tv szemére, hogy a többi művészetet szinte a saját alattvalójává degradálja. A cseh szakemberek nincsenek megelégedve pl. a tv irodalmi nevelést célzó műsoraival, mert bár az adások színvonalasak, nem az irodalomé a döntő szerep. Az adásokból hiányzik a szükséges pedagógiai ritmus, így több jó szándékú és technikailag tökéletes adás célt téveszt. Nem szabad elfelednünk: a könyv is a tömegmédiumok közé tartozik, a világ megértése és humánusabbá tétele érdekében meg kell találnia az egyéb, mégha új és mennyiségileg talán eredményesebb kommunikatív eszközökkel való kapcsolatot is. A gyermek kulturális nevelésében való együttműködésre elég lehetőség kínálkozik. Keressük a közös vonásokat, csökkentsük a szakmai és az üzleti akadályokat. Az ifjúságnak szánt könyvek, akárcsak a tömegkommunikációs eszközök, nem önmagukért vannak, csupán eszközök. SZEBERÉNYI JUDIT