Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-19 / 223. szám, szombat

| Hétvégi hírmagyarázatunk | Változatlanul feszült a helyzet Ammanban ARAB VISZÁLY A LEGROSSZABB PILLANATBAN A közel-keleti helyzettel kapcsolatos fejleményekben megle­pő fordulat történt a héten, amikor Husszein jordániai király elfogadta a kormány és a palesztinai menekültek szerveze teinek együttműködésére meddő kísérleteket tett Rifai minisz­terelnök lemondását és az ország történelmében páratlanul ka­tonai kormányt nevezett ki, mely a helyzet feszültsége miatt első intézkedéseként elrendelte az ostromállapotot. A palesz­tinai szervezetek vezetői nem ismerték el a katonai kormány jogosságát, nem engedelmeskedtek a fegyverek katonai szer. veknek való átadására vonatkozó parancsnak, sőt szembehe­lyezkedtek Daud tábornok, az új miniszterelnök és Madzsali fő­parancsnok rendelkezéseivel, s összecsaptak a jordániai hadse­reggel. A helyzet komolyságát kiemeli az cr tény, hogy erre a rendkívül kellemetlen viszályra a közel-keleti helyzet politi­kai rendezését célzó lépések közepette került šor, s a régebbi fegyveres összetűzésekkel szemben ez a viszály arányaival egy polgárháború rémképét idézi fel. Visszahúzódtak az iraki egységek # Madzsali: a gerillák vonuljanak vissza a tűzszüneti vonal térségébe # Nasszer, Nimeri és Kadhafi közös üzenete 0 Király-e a király? Husszein jordániai királyról már régóta olyan hírek kering­tek, hogy gyenge, nem tud ér­vényt szerezni a palesztinai el­lenállási szervezetekkel kötött megállapodásainak, szóval a báb szerepére van kárhoztatva. A nyugati lapokban nemrégen olyan hírek láttak napvilágot, hogy a király meg akar válni trónjától. Ezért meglepetés volt az a hír, hogy a király katonai kormányzatot vezetett be, s ez­zel a valóságban a hadsereg­nek adta át a hatalmat. Igaz, a világsajtó is elismeri, hogy a jelenlegi összetételű főparancs­nokság, maga Daud miniszter­elnök és Madzsali tábornok, a főparancsnok a király hű embe­rei. A jordániai hadseregben van ugyan egy szűk tiszti cso­port, amely rokonszenvez a pa­lesztinai gerillákkal, ennek azonban nincs különösebb befo­lyása az országban. Ezzel szem­ben a gerillák szóvivői, főként a fegyelmet nem ismerő, leg­szélsőségesebb csoportok szóvi­vői azt állítják, hogy nyugati befolyás alatt álló tisztek aka­rata érvényesül, s ezek „össze­esküvést szőttek az arab nép ügye ellen." Husszein király a napokban azért is kénytelen volt csele­kedni, mert a palesztinai geril­lák sugallta és szervezte repülő­géprablások az utóbbi időben igen elterjedtek, s nemzetközi bonyodalmakhoz vezettek. A kö­zel-keleti tűzszünet óta — mely­nek egyharmada már eltelt — a palesztinai gerillák ellenőriz­hetetlen akciói, a repülőgéprab­lások, túszok fogva tartása stb. mind olyan cselekmény, amely közvetlenül veszélyezteti a kö­zel-keleti konfliktus politikai rendezését. # Tel Aviv lesben? A palesztinai gerillák meg­mozdulása nemcsak nem kedve­zett az arab nép igazságos ügyé­nek, hanem ellenkezőleg, az izraeli ultrák malmára hajtotta a vizet. Golda Meir izraeli miniszter­elnök éppen most tanácskozik Washingtonban Nixon elnökkel. Tudvalevő, hogy már jó ideje tárgyalások folynak újabb ame­rikai fegyverszállításokról Iz­raelnek, s a miniszterelnök asz­szony — a beavatottak szerint — mást is vitt poggyászában a Fehér Házba, mint fegyverszál­lítási kérelmet. Állítólag álla­mának „kiegészített térképét" terjeszti Nixon elé, azaz köve­teli a Golan-magaslat, a gazai övezet, a Sinai-félsziget, Sarm­el-Seik, egész Jeruzsálem és a Jordán völgyének izraeli terü­letként való véglegesítését. Golda Meir és Nixon egyelőre titokban tartott tárgyalásaira kétségtelenül rányomják bélye­güket a legutóbbi jordániai ese­mények. A Tel Aviv-i héják — az izraeli légierő amerikai beismerés szerint is többször sértette meg a tüzszünetet a Szuezi-csatorna vidékén végre­Eredményeink előfeltétele 1970 Moszkva — A Krasznaja Zvezda a „Kommunisták csa­ládja" című riportjában Bohu­mil Hruška csehszlovák ezre­des szavait idézi: „Nekünk, kommunistáknak, a szovjetunió­beli önálló csehszlovák hadtest tagjainak 1943. december 12-e óta, amikor Moszkvában aláír­ták a szovjet—csehszlovák ba­rátsági, kölcsönös segítségnyúj­tási és háború utáni együttmű­ködést szerződést, nem volt fon­tosabb politikai feladatunk, mint az, hogy megmagyarázzuk e szerződés jelentőségét." A Krasznaja Zvezda riportja eképp folytatódik: „Azon évek politikai munká­jának tapasztalatai segítségünk­re voltak 1968 augusztusának nyugtalan napjaiban is. Ismét magyarázni és bizonyítani kel­lett, hogy csak a szovjet néppel való szoros együttműködés le­het boldogságunk és minden eredményünk előfeltétele." — Bejrút — Jordániában mind ez ideig rendkívül heves har­cok dúlnak a palesztinai gerillák és a kormánycsapatok kö­zött. A főváros összeköttetése a külvilágggal teljesen megsza­kadt, az ammani, bagdadi és a damaszkuszi rádió hírei vi­szont teljesen ellentmondóak. Hírügynökségi jelentések sze­rint a helyzet valószínűleg a következőképpen alakult: az or­szág északi részét a gerillák, déli részét a kormánycsapatok tartják ellenőrzésük alatt. A fővárosban rendkívül feszült a helyzet, heves összetűzések zajlanak le. hajtott felderítő repülésekkel — nyilván alkalomra várnak, hogy a másik oldalon elkövetett hi­bákat kihasználva lecsaphassa­nak. Arról van szó, hogy a pa­lesztinai gerillák a túszok éle­tének veszélyeztetésével — a legtöbb arab ország akarata és tiltakozása ellenére — olyan veszélynek teszik ki az arabok szabadságmozgalmát, hogy a polgárháború reális veszélyén kívül sor kerülhet idegen, az adott esetben izraeli, amerikai, esetleg brit beavatkozásra, ugyanis ilyen állampolgársá­gúak vannak a túszok között. 0 A jordániai események a világsajtó tükrében A jordániai helyzet a sajtóje­lentések szerint áttekinthetet­len, egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot a fegy­veres cselekményekről. Az Hu­manité például bírálóan ír a jordániai katonai vezetőkről, s megállapítja, hogy „a szélső­jobboldali tábornokok és a feu­dális erők, amelyek az Egyesült Államok leghívebb szövetségesei Jordániában, már régóta arról álmodoztak, hogy felszámolják a palesztinai ellenállási mozgal­mat. A most dúló harc jelentő­sége azonban túlnő a paleszti­nai ellenállás problémáin. Jor­dániában valamennyi progresz szív erő sorsa forog most koc­kán." A lap ugyanakkor bírálja dr. Habbas gerillavezér felelőt­len cselekedeteit, s megállapít­ja, hogy a Palesztinai Nemzeti Felszabadítási Front vezetőinek viselkedése nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy zavart keltsen a lakosságban és elszi. getelje az ellenállókat az arab országok és az egész világ prog­resszív erőitől. A Combat című francia lap úgy következtet, hogyha leverik az ellenállókat, Algéria, Szíria, Líbia és Irak méginkább a Nyu­gat ellen fordul, s elvész a Ro­gers-terv. Ellenkező esetben vi­szont Jordánia második Szíriává válna s eleve elutasítana min­den egyezkedést Izraellel. A lap azonban mindenképpen óva int egy nyugati katonai beavatko­zástól. Az angol sajtó szerint a jordániai harcok már elérik a polgárháború méreteit, s nincs kizárva külföldi intervenció le­hetősége. A belgrádi Vjesnik a bajok forrását a Rogers-tervben látja, mert az nem ismerte el tényleges erőként a palesztinai ellenállókat, s csak bizonyos arab országok számára volt el­fogadható. A Vjesnik is leszö­gezi, hogy ,<a közel-keleti vál­ság általános politikai megoldá­sa az egyetlen kivezető út a térség országai számára, s talán az egész emberiség számára is." A helyzet komolyságát a jó­zan, haladó politikát folytató arab országok is felismerik. Az EAK, Líbia és Szudán vezetői már gyors tervet dolgoznak ki a jordániai viszály megoldásá. ra. Most csak az a kérdés, felül­kerekedik-e a józan ész és a megfontoltság? LŐRINCZ LÁSZLÓ Kairó — A félhivatalos, kai­rói Al Ahram pénteki számában beszámol Nasszer egyiptomi, Nimeri szudáni ós Kadhafi lí­biai elnök csütörtökön Hussze'in jordániai királyhoz és Jasszer A.rafathoz, a palesztinai ellen­állók vezetőjéhez intézett kö­zös üzenetének tartalmáról. A három arab államfő üzene­tében arra mutatott rá, hogy az ellenségeskedés veszélyezteti mind a palesztinai ellenállási mozgalmat és Izrael elleni jo­gos harcát, mind a jordániai kormánynak azt a jogát és kö­telességét, hogy megvédje népe nemzeti biztonságát. Az üzenet bírálja azokat a gerillákat, akik indokolatlan provokációkkal nemcsak a pa­lesztinai ellenállás, hanem az egész arab világ tekintélyét ve­szélyeztetik. Az államfők elis­merően méltatták, hogy Husz­szein, jordániai király hosszú időn át mértéktartást tanúsí­tott az ilyen gerillákkal szem­ben, de hangot adtak aggodal­muknak is, hogy a király né­hány utóbbi intézkedése „már túlmegy az arab nemzeti érde­kek határán". Az Al Ahram hangsúlyozza, hogy Egyiptom sajnálkozással ítéli meg az iraki kormány ma­gatartását, mert „szítja a vi szálykodás lángjait" a jordáni ai válságban. Bejrút — Madzsali, Jordánia katonai főkormányzója pénte­ken ismét felhívást intézett a gerillákhoz. Arra szólította fel a kommandókat, hogy hagyják el a jordániai városokat és vo­nuljanak a tűzszüneti vonal térségébe. Egyúttal bejelentet­te, hogy csapatai folytatják „a rend és a biztonság helyreállítá­sát" a fővárosban. Figyelmez­tette a lakosságot, hogy ne mű­ködjön együtt a partizánokkal, akik befészkelték magukat a város egyes negyedeibe és tü­zelnek a kormánycsapatokra. Hozzátette, hogy a kijárási tila­lom további intézkedésig ér­vényben marad és megsértőit a helyszínen agyonlövik. A jordániai fővárosban to­vábbra is szünetel az áram­szolgáltatás. Jordánia határát és légiterét Szíria irányában lezárva tartják. Az Al Fatah bejrúti irodája közleményt adott ki, amely szerint a gerillák pénteken a hajnali órákban visszaverték a hadsereg páncélosainak a par­tizánok főhadiszállása és tájé­koztató központja ellen indított támadását. A közlemény hang­súlyozza: a palesztinaiak az utolsó emberig és utolsó léleg­zetükig harcolnak. Bejrúti arab diplomáciai for­rások szerint a jordániai ge­rillák hamarosan támogatást kapnak libanoni és szíriai tár­saiktól. A jelentések arról szá­molnak be, hogy katonai jármű­vek vonulnak Dél-Libanonból Jordánia felé. Szíriából szintén úton van az erősítés. Amman — Jasszer Arafat, a palesztinai ellenállási mozgalom központi bizottságának elnöke bejelentette, hogy a palesztinai­ak átvették a közigazgatás irá­nyítását Jordánia „felszabadí­REGGIÓBAN FOKOZÓDNAK A ZAVARGÁSOK Róma — A dél-olaszországi Reggio di Calabriában a hét ele­je óta tartó zavargásokat csü­törtökön a tüntetők és a váro­si rendőrség között újabb véres összecsapások tetézték. Az első lövések csütörtökön este a városi pályaudvar kör­nyékén dördültek el. A pálya­udvari tűzharcban egy 43 éves munkás meghalt, és egy rendőr életveszélyesen megsérült. A pályaudvari összecsapást követően elszabadult a pokol a városban. A rendőrség közlése szerint fegyveres csoportok szállták meg a város egyes pontjait, barikádokat emeltek, lőfegyverekkel és kövekkel tá­madták a szétoszlatásukra ki­vezényelt rendőri alakulatokat. A kritikus pontokon a rendőr­ség könnygázgránátokat hasz­nált. Hírügynökségi jelentés sze­rint heves zavargások robban­tak ki a dokkok körül is, ahol a tüntetők felgyújtották a vas­úti berendezéseket. Egy csoport tüntető megkísérelt bejutni a városi rendőrkapitányságra, hogy kiszabdítsa az egyik ak­cióbizottság letartóztatott veze­tőjét. Francesco Caotanei, az olasz parlamenti maffiaellenes bizott­ság vezetője szerint a zavargá­sok nagyrészt a maffia mester­kedéseinek tulajdoníthatók akik szeretnék fenntartani befolyásu­kat a városban. Reggio di Calabria egy tel­jesen feldúlt város képét nyújt­ja. Az utcákon torlaszok és el­égett autók vannak. Szinte min­den üzlet zárva van. A csütörtö­ki nap folyamán a tüntetők szá­mos boltot kiraboltak és feldúl­tak. A lakosság többsége ki sem mer menni az utcára. Csütörtökön letartóztatták Francesco Francót, a „Reggio­nak tartományi székhellyé nyil­vánítását szorgalmazó akcióbi­zottság" elnökét, — egy jobbol­dali extrémistát. Francesco Francót tartják a jelenlegi reggiói zavargások fő szervezőjének. Továbbá letartóz­tatták Alfredo Perna volt parti­zánt, mert fegyveres bandák szervezését kísérelte meg. A ha­tóságok három keresztényde­mokrata és egy neofasiszta kép­viselőt is gyanúsítanak. Azzal vádolják őket, hogy megenged­hetetlen hatást gyakoroltak Ca­labria tartományi tanácsának tagjaira, azzal a céllal, hogy bojkottálják az ülést, amely szeptember 15-én folyt le Ca­tanzaróban, és el kellett volna döntenie, hogy melyik várost jelöljék ki tartományi székhe­lyül. Az olaszországi Reggio Calabriában zavargások törtek ki. A képen a rendőrség könnyfakasztó gázzal támad a magu­kat elbarikádozó sztrájkolókra. (UPi felv.J tott területein". A nyilatkozat szerint, amelyet a damaszkuszi rádió közölt, Arafat ezeken a területeken beszüntette a kijá­rási tilalmat és utasította a la. kosságot, normalizálja a viszo­nyokat. Arafat nyilatkozatában nem tett említést, vajon me­lyek a „felszabadított terüle­tek". Felhívta azonban az ebben a térségben bújdosó kormány­csapatok tagjait, hogy csatla­kozzanak a gerillákhoz. Felhív­ta a jordániai biztonsági szer­veket, hogy szolgáltassák bo fegyvereiket. Damaszkusz — Hírügynöksé­gi jelentés szerint a kormány­csapatok behatoltak Jordánia északi részébe, amelyet a pa­lesztinaiak tartanak ellenőrzé­sük alatt. Heves harcok foly­nak több városban, a szíriai ha. tárhoz közel levő Ramthaban, továbbá Torrahban, Beit Farras­ban és Irbidben. A jelentés sze­rint a partizánok hat harcko­csit kilőttek és két nehézgép­puskát zsákmányoltak. A távirati Irodák beszámol­nak továbbá arról is, hogy a 7, iraki egységek visszahúzódtak Zarka városának térségéből. Az Al Ahram tudni véli, hogy az iraki csapatok útban vannak hazájuk felé. Madzsali tüzszünetet rendelt el Amman — Legfrissebb hírügy­nökségi jelentések szerint Madzsali, jordániai katonai fő­kormányzó átmeneti időre tüz­szünetet rendelt el. Nyilatko­zatában hangsúlyozta: módot akar adni a gerilláknak a meg­adásra, illetve arra, hogy há­borítatlanul vonulhassanak el a tűzszüneti vonal térségébe. Madzsali ismét felhívta a ge­rillákat, hogy csatlakozzanak a kormánycsapatokhoz. Készültségben az angol csapatok Nicosia — Mértékadó nico­siai források úgy tudják, hogy készültségbe helyezték a cipru­si támaszpontokon állomásozó angol csapatokat. A harci repü­lőgépek minden pillanatban ké­szek a felszállásra, hogy szük­ség esetén evakuálják a brit ál­lampolgárokat Jordániából. Washington — Melvin Laird amerikai külügyminiszter szin­tén bejelentette, hogy az ame­rikai alakulatok, a légierő fel­készült az amerikai állampolgá­rok elszállítására Jordániából. Laird elképzelhetőnek tartotta, hogy a 6. flotilla néhány egysé ge a Földközi-tenger keleti ré­szében hajózik. néhány sorban LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta tegnap Vladi­mír Kouckýt, Csehszlovákia tá­vozó moszkvai nagykövetét. Brezsnyev és Koucký baráti be­szélgetést folytatott. WALTER ULBRICHT az NSZEP Központi Bizottságának első tit­kára, az NDK Államtanácsának elnöke és VVilli Stoph az NDK miniszterelnöke fogadta a szo­cialista országok felsőoktatás­ügyi minisztereit. A JUGOSZLÁV KOMMUNIS­TÁK SZÖVETSÉGE elnökségé­nek tegnap megkezdett ülése a főiskolák reformjával és a szö­vetségi szervek káderpolitikájá­val foglalkozik. Az ülésen Tito tájékoztatott az el nem kötele­zett országok csúcsértekezleté­ről. SCHEEL nyugatnémet alkan­cellár és külügyminiszter teg­nap Bécsbe érkezett. A hivata­I los közlés szerint Scheel láto­® gatása magánjellegű. A TUPAMAROS gerillák köz­leménye szerint a fogságban levő két túsz egyike megbete­gedett. Feltételezések szerint az illető Fly amerikai geológus, akit augusztus 7-én raboltak el irodájából. A gerillák hajlan­dók szabadon bocsátani a be­teget, amennyiben a kormány engedélyezi egy Tupamaros­kiáltvány közzétételét.

Next

/
Thumbnails
Contents