Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-03 / 209. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. szept. 3. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 209. szám Ára 50 fillér A mezőgazdasági dolgozók teljesítették a gabonafelvásárlási tervet A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÉS A SZÖVETSÉGI KORMÁNY KÖSZÖNETE AZ ÁLDOZATKÉSZ MUNKÁÉRT (CSTK) — Dr. GUSTÁV HUSÁK, a CSKP KB első titkára dr. ĽU­BOMÍR ŠTROUGALNAK, a szövetségi kormány elnökének és FRAN­TIŠEK PENCNEK, a CSKP KB titkárának jelenlétében tegnap ta­gadta BOHUSLAV VEČERA minisztert, a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság elnökét, dr. JOSEF CERNYT, a CSSZK, JAN JANOVIŰOT, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­nisztereit, valamint-ŠTEFAN VELClCKÝT, a CSKP KB mezőgazda sági osztályának vezetőjét. Bohuslav Večera miniszter közölte Husák elvtárssal, hogy teg­nap a CSSZK is teljesítette a gabonafelvásárlási tervet, tehát a mezőgazdasági dolgozók eleget tettek az idei tervezett begyűjtési kötelességeiknek. Dr. Bohuslav Večerát, dr. josef Cernýt és Ján Janovic mérnököt ugyanaznap fogadta Ludvík Svoboda köztársasági elnök is. A mi­niszterek az államfőt is tájékoztatták a gabonafelvásárlási terv teljesítéséről. A csehszlovák mezőgazdasági vállalatok szeptember 2-ig 1 mil­lió 536 ezer 240 tonna gabonát szállítottak az állami raktárakba. Ezzel az állami felvásárlási tervet 100,9 százalékra, ebből a CSSZK-ban 100,04 az SZSZK-ban pedig 103,3 százalékra teljesítet­ték. Večera elvtárs közölte, hogy a gabonagyűjtést tovább foly­tatják, mert a dél-csehországi kerület a tervfeladatokat eddig még nem teljesítette és a-kelet­csehországi kerületben a tervet eddig csak 99 százalékra telje­sítették. Ezenkívül a magasab­ban fekvő és a hegyi körzetek­ben a vetésterület 24 százalé­kán még nem aratták le a ga­bonát. Az átlagos hektárhozam 28,5 mázsa. Večera elvtárs átadta dr. Gustáv llusáknak, a CSKP KB első titkárának és dr. Ľubomír Strougalnak, a szövetségi kor­mány elnökének azt a levelet, amely biztosítja a CSKP Köz­ponti Bizottságát és a szövetsé­gi kormányt, hogy a mezőgaz­dasági dolgozók hasonló igye­kezettel fogják begyűjteni a többi termést is, a krumplit és a cukorrépát. Majd a hús, tej és tojás eladás egyenletes teljesí­tésével hozzájárulnak a piac megfelelő ellátásához és ezzel hazánk gazdasági és politikai életének mielőbbi konszolidá­lásához. Husák elvtárs, a CSKP KB el­nöksége és a szövetségi kor­mány nevében köszönetet mon­dott a bejelentésért és a gabo­nafelvásárlási terv teljesítésé­ért mindenekelőtt a mezőgaz­dasági és a felvásárlási dolgo­zóknak, valamint mindazoknak, akik segítettek a nehéz körül­mények között is becsületesen elvégezni az aratást és felvá­sárlást. Kijelentette, hogy az ál­lami feladatoknak ez a teljesí­tése mezőgazdaságunk konszo­lidálódásának jele. Mivel az aratást pihenés nélkül követik az őszi mezőgazdasági munkák, elsősorban is a kapásnövények begyűjtése, Husák elvtárs rá­mutatott, mily fontos a munka megszervezése, ami lehetővé te­szi a kampány sikerét. A beszélgetés során mezőgaz­daságunk vezető dolgozói tájé­koztatták Husák elvtársat arról, hogy a gabonabegyűjtés befeje­zését a kombájnok átirányításá­val biztosították és minden ke­rületben és járásban teljes erő­vel folyik az őszi kampány elő­készítése. A CSKP Központi Bizottsága és a szövetségi kormány levél­ben fejezi ki köszönetét az ál­lami gabonafelvásárlási terv teljesítéséért. A levélben min­denekelőtt hangsúlyozza: az eredmény annyival örömtelje­sebb, hogy felszabadulásunk 25. évében ismét bizonyítja a mező­gazdasági' dolgozók szilárd munkaerkölcsét és céltudatos törekvését, valamint hazánk gazdasági és politikai helyzeté­nek gyors konszolidálódását. — Egyben nagyra értékel­jük mindenekelőtt a fökiműves szövetkezetek, állami gazdasá­gok, a gép és traktorállomások mechanizátorainak munkáját, akik a bevált szovjet éš NDK­beli kombájnokkal aratták le a gabona nagyobb részét. Kiemel­jük a cseh és szlovák, valamint az ukrán SZSZK-ból Szlovákiá­ba érkezett koinbájnosok segít­ségét, amely az idei kedvezőt­len időjárási viszonyok között rendkívül nagy jelentőségű. Az idei aratás tudásukat, szerve­zőképességüket bizonyítja, mert tekintet nélkül az időjárásra és a nehéz terepviszonyokra ki tudták használni gépeiket, hogy az aratást gyorsan és a legki­sebb veszteséggel elvégezzék. Most az a fontos, hogy a ve­tésterület többi részén különö sen a magasabban fekvő terüle­teken is mielőbb és veszteség nélkül betakarítsák a magot, és a betakarított gabonát az álla­mi raktárakban, valamint a me­zőgazdasági vállalatoknál meg­felelően gondozzák és tárolják. A CSKP Központi Bizottsága és a szövetségi kormány nagy­ra értékeli a mezőgazdasági dolgozók, a járási mezőgazda­sági társulások, a gép- és trak­torállomások, a felvásárlási szervezetek dolgozóinak, a cseh­szlovák és szovjet hadsereg katonáinak, a brigádmunkások­nak, a párt és a nemzeti bizott­(Folytatás a 2. nldalnn) 1 Az ostravai főpályaudvar dolgozói is bekapcsolódtak a CSKP megalakulása 50. évfordulója tisztele­tére folyó munkaversenybe. Képünkön: M, Chovanec főmérnök (jobbra) megbeszéléseket tart H. Klepáč tolató csoportjának tagjaival. (Švorčík felvétele — ČSTK) NDK Magas szintű katonai tanácskozás Berlin — Az ADN hírügynök­ség tegnap közölte, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaság­ban, Drezdában hétfőn szer­dáig üléseztek a Varsói Szerző­dés tagállamai hadseregeinek vezető tábornokai és a politikai főcsoport főnökségek tisztjei. A tanácskozáson, amelyben Vác­lav Horáfiek vezérőrnagy veze­tésével részt vett a csehszlovák népharsereg küldöttsége is, idő­szerű katonai, politikai kérdé­sekről tárgyaltak. A tanácsko­zás a szocialista hadseregek megbonthatatlan testvéri barát­ságának ós fegyverbarátságá­nak szellemében folyt le és a résztvevők azonos nézetet val­lottak a megtárgyalt kérdések­ben. A tanácskozás eredményei hozzájárulnak a szocialista tábor hadseregei testvériségének to­vábbi megszilárdulásához, az együttműködés elmélyítéséhez a szocialista államok közössége és az európai biztonság védel­me érdekében KÖZEL-KELET J Izrael halogatja a párbeszéd folytatását New York — Egyes magas ál­lású washingtoni kormánytiszt­viselők úgy vélik, hogy a leg­utóbbi ammani összetűzések miatt most különösen sürgetővé vált az előrehaladás az arab— izraeli közvetett tárgyalásokon. Aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy Izrael halogatja a Jarring-vezette párbeszéd foly­tatását, s még kedden sem ju­tott dűlőre megbízottjának', Te­koahnak New Yorkba történő visszatérését illetően, és hiva­talos amerikai állásfoglalás sem hangzott el. Hasszán el-Zajjat, az Egye­sült Arab Köztársaság képvise­lője kedden 55 percet töltött Gunnar farringnál. Kijelentette, hogy a tűzszüneti megállapo­dásban előirányzott 90 napon át mindvégig Jarring rendel­kezésére áll. Közölte még, hogy szerdán Ismét találkozik a svéd diplomatával. Zajjat nem vont le következ­tetést Izrael távolmaradásából, ezt — mint mondotta*— az új­ságírókra hagyja. Adós maradt a közvélemény elé tárt következtetésekkel a Fehér Ház Nixon elnök vezette keddi kis csúcsértekezlete is. Ziegler szóvivő szerint a wa­shingtoni adminisztrációnak az a véleménye, hogy minden nyil­vános állásfoglalás előnytele­nül befolyásolhatja a New York-i tárgyalásokat. Ziegler hangoztatta, hogy aí Egyesült Államok „segédkezik a tűzszü net ellenőrzésében és abban, hogy egyik fél se javíthasson katonai helyzetén." Washingtoni hír arról tanús­kodik, hogy az Egyesült Álla­mok nem zárkózik el az izraeli fegyverkérelniek kielégítése elől. A szenátus kedden 84 sza­vazattal 5 ellenében „korlátlan felhatalmazást" adott a kor­mánynak arra, hogy a jövő év. június 30-ig fegyveréket — re­pülőgépeket, rakétákat, hajókat — adjon el Izraelnek. A jelen­legi engedély 19,2 millió dollár értékre szól. Amman — Szerdán délelőtt Husszein király elnökletével rendkívüli ülést tartott a jordá­niai kormány. Megfigyelők szerint számíta­ni lehet arra, hogy Jordánia esetleg az iraki csapatok kivo­nását fogja kérni. (Nasszer .és Husszein legutóbbi kairói talál­kozóján mindkét fél az iraki csapatok folyamatos jordániai őllomásoztatása mellett szállt síkra.) Rövid életűnek bizonyult a hét elején létfbjött fegyver­nyugvás Jordániában a kor­mánycsapatok és a palesztinai gerillák között. Kedden délután merényletei kíséreltek meg Husszein király ellen. Husszein — mint pálya­futása során már sokszor — ez­úttal is sértetlen maradt. Az El Fatah ammani központ­ja és bejrúti irodája, valamint a palesztinai fegyveres harc egyesített parancsnokságának főhadiszállása egyöntetűen cá­folta a hatóságok állításait. Hi­vatalosan közölték, hogy az er­ről szóló kormányközlemény „célzatos". Ezzel szemben sze­rintük a * jordániai hadsereg Ammanban és környékén állo­másozó egységei tüzet zúdítot­tak „a palesztinai menekültek táborába és a palesztinai geril. Iák támaszpontjaira". A harc csak az éjjeli órákban csitult el, hajnalra már csak szórványos lövöldözésről érkeztek jelenté­sek. Az ammani események ez al­kalommal diplomáciai demars­hoz vezettek a bagdadi kor­mány részéről. Seikal iraki kül­ügyminiszter még az este ma­gához kérette Jordánia bagdadi nagykövetét és követelte, hogy azonnal vessenek véget a pa­lesztinaiak ellen foganatosított akcióknak. A külügyminiszter —- mint a bagdadi rádió hfrül adta — a Jordániában állomá­sozó iraki csapatok bevetését helyezte kilátásba arra az eset­re, ha a kormánycsapatok to­vább folytatnák akcióikat a pa­lesztinai ellenállókkal szemben. Hasonló — politikai és katonai — támogatást jelentett be Szí­ria is. Bagdadban éjféltájban beje­lentették, hogy az iraki közbe­(Folytatás a 2. oldalon) A 24 OLDALAS uséapi ÚJ SZÚ A duklai hadművelet — Ján Pivovarči, mérnök-alezredes írása Emberek a szőlőhegyen —, Haraszli, Gyula riportja Haj Romáié! — Hajdú András riportja Bemutatkozás — Fiatal fotósok kiállítása Az idő börtönében — Dénes György válogatott verseiről Lanka - Kelet gyöngye — Sebes Tibor riportja Rudolf Ábel — A láthatatlan front hősei (2J Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents