Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-16 / 220. szám, szerda

-rMi történt Csehszlovákiában 1968-ban? (Folytatás az 5. oldalról) dóan mindent átértékelünk és másképpen magyarázunk. Ez oda vezet, hogy a kommunisták egy része passzivitásba vonul, még azok is, akik a legtöbbet tették a pártért... A szervezetek nem tartják kielégítőnek a pártfeladatok és határozatok teljesítésében tanúsított fegyelmet. A tagok fegyelme egyre lazább. Ennek legfőbb oka az, hogy nem vonjuk le a következtetéseket a fegyelmezetlenségekből, a feladatok nem teljesítéséből, nemcsak a párttagoknál, hanem még a funkcionáriusoknál sem. A pártszervezetek akkoriban még számos további fogyatékosságra rámutattak. Felhívták a figyelmet a bürokratizmus megnyilvánulásaira, a párton belüli demokrácia megsértésére, a kommunisták rossz tájékoztatására, valamint a vezető pártszervek és az alapszervezetek hiányos kapcsolataira és arra a tényre, hogy nem veszik figyelembe az alapszervezetek észrevételeit és nem válaszolnak nekik. Még egyszer hangsúlyozni akarom: A pártalapszervezetek nyfitan és élesen bírálták akkoriban a párt és az állam vezetőségét, de ez a kritika objektív volt, nem becsülte le a párt és valamennyi .becsületes kommunista előző munkáját. Pártunk Központi Bizottsága 1967 októberi ülésén csak részben reagált ezekre a nézetekre és tapasztalatokra. A. Novotný még tovább bonyolította a helyzetet. Nem tudta megérteni, hogy ő és az elnökség, valamint az egész Központi Bizottság súlyos hibákat követett el Szlovákiával szemben, és 1967 októberében, a CSKP Központi Bizottságának ülésén igazságtalanul elítélte és személyesen megsértette a becsületes szlovák kommunistákat, amikor bizalmatlanságát fejezte ki irántuk. A CSKP Központi Bizottságának decemberi ülésén bocsánatot kért, önkritikája azonban csak formális volt, mivel szavakkal és tetteivel leplezetten, vagy nyíltan már néhány éven keresztül állandóan bizalmatlanságát nyilvánította. Ráadásul nagyon élesen és igazságtalanul elítélte a kormány kommunista tagjait, amikor kijelentette, — és nem először —, hogy „kormányunk nem kormányoz". Közben ő fékezte elsősorban a kormány kommunista tagjaínak becsületes törekvését, hogy hozzájáruljanak a problémák megoldásához. A kommunisták és az állampolgárok tudatát nagyon befolyásolta az a tény, melyet már egyszer említettünk, mint több ezer kommunista nézetét: Csökkent a párt tekintélye a határozatok nem teljesítése következtében. Ez a tény befolyásolta az emberek gondolkodását, elégedetlenséget és bírálatot váltott ki. A pártban és az országban megnyilvánuló elégedetlenség valamennyi szociális rétegre, a különböző nézeteket valló emberekre is vonatkozott. A párt és az állam vezetőségét bírálta sok munkás, az értelmiség jelentős része. Es szigorú bírálat hangzott el a pártapparátusban ls. A munkások kifogásolták, hogy nem oldjuk meg idejében a problémákat, hogy gyakran változnak az irányelvek és a pártvezetőség utasításai, ami aztán bizonytalanságot kelt, s áttekinthetetlen lesz a helyzet. Ez a bírálat érthető és nagyrészt jogos volt. Sokkal súlyosabb volt azonban, hogy a munkások a pártvezetőség szemére vetették, hogy nem értik meg, mit mond nekik a párt és hogy a pártvezetőség nem folytat munkáspolítikát. Sok üzemben találkoztunk azzal a nézettel, hogy nálunk már nem a munkásosztályé a vezető szerep. Az értelmiség nagy része viszont azért bírálta a pártot és vezetőségét, hogy nem értékelt kellőképpen az értelmiség társadalmi küldetését és helyzetét. Olyan látszat alakult ki, mintha az értelmiség és az alkotó gondolkodás veszélybe került volna. Az értelmiség jelentős részének szemében a párt elszigetelődött. Enne* oka nemcsak az értelmiség „lázadása" volt. Sok esetben előidézte ezt a nem megfelelő pártmunka is. Nemzeteink és nemzetiségeink kapcsolatában is sok nyugtalanító jelenséget és meg nem értést figyelhettünk meg. Különböző soviniszta és nacionalista irányzatok kaptak lábra. Az elégedetlenség elsősorban Szlovákiában volt észlelhető, ahol a 60-as évek elején jelentősen korlátozták a szlovák nemzeti szervek jogait és hatáskörét. Ezt általánosságban helyes, de elhamarkodott és ezért politikailag helytelen áljelszavakkal tették: nemzeteink közeledése, (itt elsősorban a két nemzet nyelvére gondoltak) a törvényhozó s végrehajtó szervek egyesülése, (a gyakorlatban egyesítették a Szlovák Nemzeti Tanácsot és a Megbízottak Testületét). Nem kívánok beszélni arról, hogy Novotný nem kedvelte a szlovákokat. A legfontosabb tény az volt, hogy az emberek nagy része, mondhatnám többsége arra a meggyőződésre jutott, hogy a bírálat hiábavaló, fölösleges dolog, a pártpolitika megkésve és csakis nagy nyomásra reagál a helyes bírálatra, miközben aránytalan veszteségek érik. Ezek a kommunisták és pártonkívüliek azt a nézetet vallatták, hogy azok, akik uralkodnak és az államapparátus, valamint a népgazdaság irányításának valamennyi szintjén döntenek, nem veszik figyelembe nézeteiket, és amennyiben szükségük van kezdeményezésükre, akkor csakis a munkafolyamatban, amikor arról van szó, hogy teljesítsék feladataikat és az irányelveket. Ez már részben fényt derít arra, hogy sok párttag és a többi állampolgár tudatában is miért árnyékolták be a hiányosságok és a hibák az elért eredményeket. Véleményem szerint három oka van annak, hogy sok kommunistának rossz tapasztalata volt, ami a határozatok nem teljesítésének általános bírálatában nyilvánult meg ELSŐ OK: Politikánk gyakorlata és megvalósítása többször sikertelen volt. Látnunk kell, hogy a párt, illetve vezetői és az állam vezetői csalódást okoztak a népnek. Nem teljesítettünk több tervet és ígéretet és a legtöbb esetben nem volt bátorságunk ahhoz, hogy ezt beismerjük. Ezen mit sem változtat az a tény, hogy előzőleg sok embert bizonyos értelemben „elkényeztettünk" szociálpolitikánk hibáival és az egyenlős,di bérpolitikával. Népgazdaságunk éveken keresztül pangott. Az emberek tudatát sok évig kedvezőtlenül befolyásolta a „lét", és ideológiai munkánk (melynek sok hiányossága volt), nem tudta ezt a hat vagy hétéves hézagot kielégítően pótolni, melyet gazdasági kudarcok jellemeztek. Az emberek tudatára gyakorolt rossz hatást nem az okozta, hogy megállapítottuk a pangást, a termelés növekedésének alacsony, vagy néha magasabb ütemét, hanem a gazdasági tevékenység és eredmények problémái, a termelés ökonómiája, a nyersanyagok és energia hiány, a közszükségleti cikkek hiánya, a termékek rossz minősége, a gazdaságtalan beruházások, a rossz közlekedés, a közszolgáltatások hiányosságai és a pótalkatrészek állandó hiánya. Ez természetesen megnyilvánult az irányítás színvonalában, az irányító szervek munkájában e szervek felelőtlenségében és tehetetlenségében ls ugyanúgy, mint az adminisztráció meg nem fontolt átszervezésében és elburjánzásában. Az adminisztrációt két nagy, propaganda lellegfi akcióval sem tudtuk csökkenteni, vagy legalábbis rugalmassá tenni. Akkoriban mindannyian, személyesen vagy közvetve számos Ilyen kedvezőtlen jelenséget figyelhettünk meg legközelebbi környezetünkben. Természetes, hogy az emberek ezeket közvetlenül kapcsolatba hozták a párt akkori politikájával. Az emberek a meghirdetett politikát gyakorlati érvényesítésével azonosították, és mindig pontosan megkülönböztették a meghirdetett politika és a gyakorlat közti ellentmondások okát. Elé gedetlenségükkel természetesen elsősorban a vezető szervekhez, a párt, az állam és a központi szervek vezetőihez fordultak. Az emberek hosszú időn keresztül emlegették ezeket a tényeket: A harmadik és negyedik ötéves terv teljes kudarcot vallott. Eredménytelen volt a „Mezőgazdaságban az ötéves tervet négy év alatt teljesítjük" jelszó. Még súlyosabb volt, hogy kudarcot vallott a „Nemzedékünk kommunizmusban jog élni" jelszó, mely ugyan a relatív nyugalom és stabilitás légkörében született, de már néhány hónap múlva ellentétbe került a társadalom tapasztalataival. Ezeket a tapasztalatokat a népgazdaságban mutatkozó súlyos hibák, és a lakosság egyes rétegei életszínvonalának süllyedése alakította ki. Nemcsak a népgazdaságban nem teljesítették a legnagyobb politikai feladatokat. Nem váltottuk valóra az életszínvonal és a kulturális színvonal emeléséről, a lakásépítésről hozott határozatokat sem, nem is beszélve a Prága, Ostrava és más városok lakáskérdésének megoldására vonatkozó konkrét adatokról. (A lakáskérdés még sokáig befolyásolja az emberek gondolkodását.) Nem teljesítettük a határozatokat a gyártmányok minőségének emeléséről, a termelés hatékonyságáról, a technika fejlődéséről, a szolgáltatások, a pótalkatrészek biztosításáról. Ez az utóbbi kérdés tehetetlenségünk szimbólumává vált. E tények összessége megteremtette az alapot az általános elégedetlenséghez, a pártban és a társadalomban az általános bizonytalansághoz. Elsősorban ez okozta sok kommunista és állampolgár passzivitását. Hogy a vezető pártszervek és az állam vezetői tehetetlenek voltak, nem vették figyelembe ezeket a tényeket, az a különböző kalandorok, liberálisok, jobboldali és szocialistaellenes erők malmára hajtotta a vizet. Ezek — amint később meggyőződhettünk róla —, nagyon jól kihasználták ezt a helyzetet. Az évek óta felgyülemlett problé mák és hibák megoldását fékezték a dogmatikus, szektás nézeteket valló elvtársak, akik figyelmen kívül hagyták ezt az állapotot, nem figyeltek fel az egyszerű emberek, számos párttag és funkcionárius nézeteire. A párttagok és az állampolgárok a felsorolt fogyatékosságokat lényegében azonosították a párt- és az államvezetőség irányító tevékenysége hiányosságaival, mivel ez a tevékenyseg nem egy esetben igazságtalan és saját módján alibista volt. A felsoroltakból az következik, hogy 1968 januárja előtt komoly ellentmondás volt a párt politikája és megvalósítása, valamint gyakorlata között. Ez az ellentmondás bizonyos fokig mindig létezik, az életben ez nem is lehet másként mivel a célokat és terveket az emberek milliói valósítják meg es az emberek emberek maradnak. De amennyiben az ellentmondás bizonyos határt túllép akkor nyilvánvalóvá válik hogy hibát követtünk el a politikában, a tervek és célok kitűzésében és a megvalósítás eszközeinek megválasztásában. A MÁSODIK OK: Sok cél irreális volt, nem ls beszélve a „Nemzedékünk kommunizmusban fog élni" jelszóról. Sok cél azonban reális volt, és a mi hibánk, hogy nem tudtuk elérni. Tény, hogy a munkásosztály vezető szerepére vonatkozó általanos jelszón kívül pártunknak az utóbbi években nem volt konkrét kidolgozott munkáspolitikája, sőt, szervezetileg és káderszempontból sem biztosította kellőképpen a munkások képviseletét és érvényesülését a párt és az állam hatalmi, politikai szerveiben. Meg kell viszont nyíltan mondanunk, és ezt tényekkel is bizonyíthatjuk, hogy jelentőssn emeltük a munkásosztály életszínvonalát, hogy sok munkás, különösen 1948 februárja után jelentős politikai és gazdasági funkcióba került, és a párt 1948 februárja után biztosította, hogy a munkások tanulhassanak. A párt nagy érdemei közé tartozik, hogy az új értelmiség ötven százaléka munkás volt, és az értelmiség további 25 százaléka munkás származású. Éppen ezért sajnálatot és felháborodást váltott ki nálunk az a tény, hogy sokan közülük az elmúlt időszak nehéz próbáiban nem tudtak helytállni. Azok a tények sem igazolhatják őket, melyekről a továbbiakban írunk majd. Tény marad, hogy pártvezetőségiink nem dolgozta ki idejében az értelmiséggel szemben érvényesített.politikát. Az értelmiség nagy része már a szocialista rendszerben nőtt fel. Sok hibát követtünk el az értelmiség egyes csoportjaival szemben; egyesek munkáját és tevékenységét nem értékeltük és jutalmaztuk igazságosan (orvosok, tanítók, műszaki, szakemberek stb.J. Társadalmi helyzetük sem állt összhangban az általuk végzett munka jelentőségével. Mindez azonban nem mentség arra, hogy értelmiségünk jelentős része csatlakozott a jobboldaliakhoz. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítanunk problémáikra. így számos „fehér foltot" sorolhatnánk fel a párt akkori politikájának és irányvonalának meghatározásában és tartalmában. Az akkori állapot okát a programszerűség súlyos hiányában és a párt politikai tevékenysége céltudatosságának hiányában kell keresnünk. A. Novotný nem akarta, vagy talán nem tudta megérteni ezeket a tényeket, vagy talán meg is értette őket, csak nem tudta levonni belőlük a tanulságot és így nem tudott hatékony intézkedést hozni. HARMADIK OK: Antonín Novotný és az egész akkori vezetőség nem érvényesítette helyesen a politika elsődlegességére vonatkozó lenini gondolatot, nem értékelte a politika jelentőségét és küldetését a szocializmusban. Pontosabban mondva csak a politika egyes oldalaira helyezte á hangsúlyt, így elsősorban a hatalmi jellegre, amit erősen befolyásolt saját szubjektív nézeteivel. A politika elsődlegességének helytelen értelmezéséből következett, hogy azt a gazdaság és ideológia fölé helyezték. A politika az volt, hogy állandóan irányítgatták a gazdaságot, az ideológiai munkát és más szakaszokat. Így történt, hogy a politika elsődlegességét dogma tikusan értelmezték, és a politika felelősségéről még a vezetőségen belül sem beszélten, mivel automatikusan helyességét és tökéletességét feltételezték. Annak okát, hogy nem sikerült megvalósítani a politikát, egész másban látták. Novotný eljárására jellemző, hogy sok esetben hangsúlyozta a párt céljai teljesítésében a két legfontosabb feladatot, és ugyanezt nevezte a kudarcok két legfőbb okának: 1. Gazdaság. 2. Ideológia (a sorrendet néha megváltoztatta). Ezért sok elvtárs e nézet hatására elsősorban ezt a két szakaszt bírálta, mint minden hiba és kudarc okát. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ezeken a szakaszokon nem voltak súlyos hibák. A politikáról azonban, mely a pártmunka valamennyi szakasza fölött áll, mely egyesíti, integrálja az ideológiát és a gazdaságot, csak egyértelműen nyilatkoztak. Minden elemzés nélkül azt mondták róla, hogy helyes és helyességét az élet bizonyította be. Az ilyen nézeteknek nagyon rossz következményei voltak, elsősorban a káderpolitikában, de az ideológiai és gazbdasági téren is. Legalább egy példát említek: 1958-tól 1968 elejéig a párt ideológiai szakaszát a CSKP KB öt titkára és az ideológiai osztályok öt vezetője irányította. Csaknem valamennyien úgyszólván „kudarcot vallottak" a pártközvélemény szemében. Ezen el kell gondolkoznunk. Sok hasonló példát ismerünk az élet más területeiről is. Csak ezeknek az embereknek a bűne ez? Vagy csak a téves káderpolitika felelős? Nem lennénk objektívak, ha azt gondolnánk, hogy e funkcionáriusok közül senkinek sem voltak meg a feltételei ahhoz, hogy teljesítse a kötelességeit. Többé vagy kevésbé jogos fenntartással lehetnénk a fenti említett funkciókat betöltő elvtársakkal szemben, de nemcsak hibáik miatt helyezték őket át, vagy váltották őket le, hanem elsősorban azért, hogy a politika küldetését és felelősségét nagyon egyértelműen értelmezték és a politikát érinthetetlennek tartották. Száz és ezer ilyen példát sorolhatnánk fel, többek között arról is, hogy sok olyan ember megmaradt funkciójában, vagy még magasabb funkciót kapott, aki többé-kevésbé képtelen volt azt betölteni, de a CSKP KB első titkárának vagy más funkcionáriusnak a támogatását élvezte, illetve azok eszközévé vált. Nem kell több példát felsorolni ahhoz, hogy minden gondolkodó ember lássa, milyen hatása volt ezeknek a tényeknek. Ezért megállapíthatjuk: Mindez 1968 januárjához vezetett Január törvényszerűen következett be. Természetesen a törvényszerűségnek mindig van ösztönös és tudatos jellemvonása. így volt ez 1968 januárja esetében is, a központi szervekben és alapszervezetekben is. A CSKP KB januári plénuma megszületésének és határozatainak feltételei objektív tények alapján alakultak ki, melyek nagyon határozottan nyilvánultak meg az emberek tapasztalataiban és tudatában. Amennyiben igazi marxisták vagyunk, ismerjük a dialektikát és elsajátítottuk a politikai gyakorlatot, akkor el kell ismernünk, hogy 1968 januárja pártunk szempontjából szükségszerű volt, mivel ellenkező esetben előbb vagy utóbb zsákutcába jutottunk volna. Teljesen jogosan hiányosságokat látunk e folyamatban, sőt kimutathatjuk, hogy e folyamatban sokan személyes érdekeiket akarták kiharcolni. Bírálnunk kell, hogy egyes ösztönös megnyilvánulásokat nem tudtuk megakadályozni. Hiba volt ez azonban? (Nem beszélek még a január utáni fejlődésről.) Tény, hogy január pozitív gondolatai elferdítésének veszélyét több jelenség jelezte, így elsősorban Ota Šik fellépése a januári plénumon. Akkoriban abban bíztunk, hogy A. Dubček és, az új vezetőség elhárítja ezt a veszélyt. Ráadásul Dubčeknek több fenntartása volt Síkkal szemben, de erről majd később. Végiil miért lett volna 1968 januárja puccs, hisz látni kellett az ország akkori helyzetét és azt, hogy a pártvezetőség nem tudta a problémákat hatékonyan megoldani. Az az érzésem, hogy azok, akik ma puccsról beszélnek, le akarják rázni a felelősséget magukról a január előtti viszonyokért, vagy pedig egyszerűen nem látják az akkori tényeket. Ha valóban jó képességű politikusok lennénk, megelőzhették volna ezt a helyzetet, vagy legalább is arra törekedhettek volna. Vagy talán nem? Hisz mi soha sem elégszünk meg a kommunista eszmék hirdetésével, az eszméket elsősorban a gyakorlatban kell érvényesítenünk. Azoknak, akik ma „puccsról" beszélnek (egyesek közülük már akkor sem értették meg 1968 januárjának megszületését) tudatosítaniuk kellene, hogy ha közvetve is, ma ugyanúgy a jobboldalt támogatják mint akkor, és nem a párt mai politikáját. A kommunisták és polgáraink többsége egyszerű észIFolytatás a 7. oldalon) 1970. IX. 16