Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-13 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

KOZMU ÁZLATOK r r w •• ELODESUNKROL Az elmúlt esztendők belpolitikai hullámverései után pártunk hatékony politikájának eredményeképpen létrejöttek azok a feltételek, melyek között most már konkrét tettekkel segíthetjük elő szocialista társadalmunk előrehaladását a korszerűség mezsgyéjén. Gyakran hangoztatott tény, hogy az elmúlt esztendőkben a stagnálás jelei mutatkoztak meg társadalmunkban, s habár ezek érthetően elsősorban gazdasági téren voltak szembetűnők, ugyanígy felbukkantak más területen, többek között a kulturális életünkben is. Nem célunk e megállapítás részletezése, s ezért az előbbi gondolatot tovább folytatva szögezzük le, hogy most, az útkeresés és az előrehaladás időszakában éppen a szocializmus emberközpontúsága miatt a gazdasági feladatokkal párhuzamosan más problémákról, így a művelődés területén jelentkező, megoldásra váró kérdésekről sem lehet elfeledkezni. Gazdaságilag lejlett, a tudományos-műszaki forradalom vívmányait felhasználó szocialista társadalom elképzelhetetlen a sokoldalúan fejlett, és a kor műveltségi szintjén álló emberek nélkül. Véleményem szerint az elmúlt évek stagnálásának nem a legfontosabb, de egyik fontos kórlelete éppen itt található. Valahogy az utóbbi időben nem „divat" beszélni a népművelésről, s ha esetleg mégis valahogy szóba kerül, gyakran tapasztalhatjuk, hogy az esetek nagy részében a művelődés e rendkívül fontos területéről milyen szűk látókörű, idejét múlt elképze lések tartják magukat még ma is. Vitathatatlan tény, hogy közművelődésünk különösen a felszabadulás utáni években nemcsak kulturális, hanem egyútal komoly politikai missziót is vállalt falvainkban és városainkban, s jelentős része van abban, hogy a szocializmus eszméi gyorsan és tartósan gyökeret eresztettek nálunk. Sok helyen a különböző népművelési rendezvények jelentették azt a fő csatornát, amelyen keresztül a haladó politikai és kulturális nézetek, a korszerű munkamódszer és életforma elvei eljutotak falvainkba. A számos pozitívum mellett ma már az is nyilvánvaló, hogy ezekben az években a népművelés gyakran csupán az agitációs, tehát a közvetlen politikai ráhatást tartották az egyedüli fontosnak, s emi3tt egyrészt leszűkítették a munka területét, másrészt pedig e tevékenységet lebecsülő nézetek megszületésének adtak táptalajt, melyek olykor még napjainkban is felbukkannak. Az így felfogott és értelmezett közművelődés ma már tényleg elvesztette létjogosultságát, viszont ha a kulturális tevékenység e területét napjaink követelményeinek megfelelő tartalommal töltjük fel, akkor mindjárt kitűnik rendkívüli fontossága. Magyarországon nemrég zajlott le az Országos Népművelési Konferencia, melyen Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára erről többek között a következőket mondotta: „A mi célunk, hogy az ember a szakmáját kiválóan ismerő, ugyanakkor teljes, harmonikus egyéniség legyen... a szocialista közművelődés ezt az emberideált a társadalom egészére, minden rétegére kiterjeszteni törekszik ... A közművelődés célja az, hogy az egész felnőtt lakosság a kor kulturális szintjén éljen és gondolkozzék, hogy a műveltség, a kultúra ne csak az iskolákban, ne csak a magasabb szellem-szinten, a tudományban, művészetben legyen jelen, hanem váljék tömegméretűvé, hassa át ne csak a fiatalság, hanem a felnőttek „hétköznapi" világát is. S talán nem felesleges hozzátenni: amikor korszerűségről beszélünk, olyan életre, kultúrára, alkotásokra gondolunk, amelyekben megvalósulnak a szocializmus elvei, hiszen nélkülük napjainkban már. nem lehet igazi korszerűség... A közművelődés, tehát az ember egészére és a társadalom egészére vonatkozik: sőt magától érthetően rendezkedik be a szüntelenül változó, fejlődő követelmények tudomásul vételére". Szinte ugyanezt a megfogalmazást olvashatjuk színvonalas szovjet népművelési folyóiratokban is, s ha ilyen megvilágításban nézzük hazai népművelési mozgalmunk mai helyzetét, be kell ismernünk, hogy az írásunk elején említett stagnálás e területre is érvényes. Nemrég az egyik illetékes osztályvezető mondta el nekem, hogy államunk jelentős összeggel járul hozzá a közművelődés fejlesztésére, az üzemek és szövetkezetek kulturális alapjait is e célból hozták létre, s mégis: a jelentős összeg elfogy, de a megfelelő eredmény elmarad. Miért? Véleményem szerint az egyik hiba a népművelési mozgalom irányításának struktúrájában keresendő. A hatvanas évek közigazgatásban tapasztalható decentralizációs intézkedések e területen is éreztették hatásukat, a kulturális munka gócpontjait a művelődési házakat és intézményeket az adott járási szervek hatáskörébe vonták nemcsak gazdaságilag, hanem az Irányítás szempontjából is. Az országos intézmények jobbára csak a megfigyelő és metodikai-tanácsadó szerepet kapták. így fordulhat elő már évek óta, hogy a jól működő, s az új iránt rendkívül fogékony országos intézmények igyekezete ellenére a művelödesl otthonok és intézmények munkája kevés kivételtől eltekintve elavult, formális, csupán néhány már „visszaköszöntő" rendezvényekről és a szépen „kiváttázott" jelentésekből áll. Ilyen munkával nem lehet tömegeket vonzani, s természetes, hogy ilyen tevékenység visszhangja a közöny. Ugyanebbe a „kategóriába" tartozik, hogy a művelődési otthonok és intézmények {itt ís tisztelet a kivételnek) vezetői gyakran sem kellő ambícióval, sem pedig szakképzettséggel nem rendelkeznek a fontos tevékenység irányítására, s ez természetesen meglátszik az intézmény munkáián. A másik fő hiányosság, nogy Közműveloüésünk szerkezetében egyes fontos láncszemek, elsősorban a felnőtt továbbképzés, ezen belül az ipari dolgozók továbbképzése hiányos. Konkrét példák egész sorával lehetne bizonyítani, hogy falvainkban és városainkban milyen „sikerük" van a jól megválasztott előadásoknak és tanfolyamoknak, tehát olyanoknak, melyek nemcsak az előadót és a szervezőt érdeklik valamilyen meggondolásból, de elsősorban a lakosságot is s Ehhez kapcsolódik a nannadik hiányosság, a tudományos feimérés problematikája, hiánya, jól dolgozni csak az igények felmérése és tudatosítása után lehet. A nemrég önállósult Kulturális Kutató Intézet remélhetőleg gyümölcsöző munkát végez majd e téren. Ezzel kapcsolatban már kisebb erecményekről is beszélhetünk, elsősorban a komáromi járási művelődésügyi osztály jóvoltából. Az eimúlt évben ők végeztek úttörő jelentőségű felmerő munkát a járás lakosságának körében, s a jelentkező igényeknek megfelelően állítják össze kulturális tevékenységük tervét.. S hogy munkájuk helyes volt, azt az első eredmények és a kedvező visszhangok is bizonyítják. Az itt említett és az egyéb létező problémákról az illetékes szervek tudnak, s ugyanígy a hazai magyar közművelődés néhány sajátos kérdéseiről is, melyek azonban csak az országos jellegű kérdésekkel párhuzamosan oldhatók meg. Vezető kulturális Intézményeink munkatársainak közreműködésével elkészült a kulturális tevékenység irányításának új modelje című javaslat, amely vitára, esetleges módosításra és elfogadásra vár. Ugyanígy napvilágot látott a Kultúra ökonómiai kérdései című tanulmány ls, amelynek elvei szintén „bevetésre várnak". A következő napokban művelődésügyi minisztériumunkban vitatják meg a felnőtt továbbképzés problémáit, s remélhetőleg a tanácskozások után javulást elősegítő intézkedések születnek. Mi a következő hetekben lapunk hasábjain szeretnénk megszólaltatni a népművelési mozgalom vezetőit, hogy a legilletékesebbektől kapjunk választ a felmerülő problémákra és ők vázolják fel a közeli, s a távoli perspektívákat Is. Ugyanakkor teret adunk a népművelési otthonok, intézmények dolgozóinak s a „fogyasztóknak" is véleményük, elképzeléseik felvázolására. Ezzel a többoldalú kon' frontációval szeretnénk elősegíteni, hogy népművelési mozgalmunkban is az elmúlt évek eredményeire alapozó s a hibákat kiküszöbölő korszerű elképzelések keljenek életre szocialista társadalmunk és embere harmonikus fejlődése érdekében

s SZILVÁSSY JÓZSEF A

színtér: egy kisvárosunk. Nézzük először madártávlatból, a templomtornyokat, a háztetőket s a rajtuk túlnövő, terebélyes nyári fákat, azután állítsuk be közelire a lencsét s itt vagyunk máris az épületektől szűkremarkolt udvarban. Hat család él Itt egymás mellett s egymással átellenben, Ha szétnéznek, egymást látják, ha oldalra mozdulnak, egymásba ütköznek. S az udvarnak nincs uralkodója. Nincs se háziura, se házmestere. Kis köztársaság ez. Kis társaság, mely külön lakásban, de közös udvarban él. Ha vitás köztük az igazság, nincs bíró és esküdtszék, mely egyiknek, vagy másiknak ítélje. Pedig az igazság a legvitásabb jószág, melyre külön-külön mindenki elsődleges igényt tart. De van általános igazság is. S ez érvényes felvevőgépünk előtt is. Az udvarnak ablakok és ajtó előtti része a lakáshoz tartozik. íratlan törvény ez. S mindenki vita nélkül elfogadja: így került a Galambosék lakása elé a három tojóstyúk, amely követésre méltó megsértéssel, csendességgel és alázattal osztozott közös kakas-férjük vonzalmában. Ugyanakkor nem a szomszédos, hanem átellenes Szabó család (költsünk neveket szabadon!) ablakai alá új szabású, nagy kerekű, emeletes gyerekkocsi került. Galamboséknak tyúkjaik voltak, s nem voltak gyermekeik, viszont Szabóéknak gyermekeik voltak s nem voltak tyúkjaik. S ez a tény a békés egymás mellett élés malmára hajthatta volna a vizet. Hiszen nincsen ok összezördülésre. Nem kaladozhatik át egyik szárnyas a másikhoz s nem lehet vita tárgya, hogy kié a barna és kié a köménymagos tyúk. Mégis borzadtan látjuk felvevő-gépünkkel — mert szót ne vétsünk, csak a színtiszta, igazat mondjuk —, hogy az összetűzés mégsem maradt el. Nem maradt el, hanem éppen bekövetkezett s egészen drámai körülmények között. A nagy eset úgy kezdődött, hogy a Galambosék három tyúkja ott kapargált a számukra kijelölt udvarrészen s a kakas taréjos fejét magasra-magasra emelve terepszemlét tartott az udvaron. Közben vészesen károgott. Ugyanakkor tolta ki §zabóné néhány hetes kislányát gyerekkocsijában a napra. Melléje parancsolta az ötéves Pistikét és a hároméves Juliskát. Ez az elővigyázat igen hasznosnak bizonyult, mert szemből a kakas tudását fitogtatva előlépdelt s miután nem találta kielégítőnek a kocsika piciny babájának tiszteletadását, felelősségre vonóan röppent fel hozzá s azonnal a kiszabott büntetést is végrehajtotta. Csőrével odacsípett a kislány arcába s minden jel arra vallott, hogy a szemét is célba vette. De semmi baj. Ott vannak Pistike és Juliska. Nagy ricsajt csaptak s a vendégkakast elhessegették. Előkerült anyuka is. Menten karjára kapta a kis csecsemőt s az egy csípés helyére száz cuppanós puszit is nyomott. De ezzel az Incidens még nem ért véget. A nap hátralevő óráiban a kiskocsi már nem jelent meg az udvaron. De megjelent Szabó-apa, alighogy a munkából hazatért. Meghallgatta felesége izgatott beszámolóját s már ment ls Galambosékhoz: — Vagy elzárják azt a vadállatot, vagy ... — Mit vagy? — pattogott Galambosné. — Talán csak elég nagy az udvari Szabó nem fejtette ki bővebben, mi az a „vagy"? De megtudták mindjárt másnap, amikor az izgága kakas ismét szabadon sétált és nézgelődött az udvaron. Szabó elkapta s a fatőkéhez vitte. Fejszét emelt reá. Pontosan nyakán találta, amitől a kakas feje egy darabban lerepült. A „vagy" befejező aktusaként a levágott kakasfej odacsapódott a Galambosék ajtajához. De az Izgága kakasfő holta után sem talált nyugalmat. Galambosné felkapta az ajtaja elől és bedobta a Szabóék nyitott földszintes ablakán. Tettét meg ls magyarázta: — Egyétek meg, ha ráfanyalodtatok a kakashúsra! . Am Szabóéknak eszük ágába sem jut a kakashús. Szabó ismét hozzányúl a véres főhöz és fölhajítja a Galambosék garázsának tetejére. Mindez a nyár közepén. Amikor csend van, béke, napsütés, szabadságok élvezése. A szegény kakasfej járja kálváriáját, mlg a kakas egyéb és igazán élvezhető teteme egyik félnek sem kell. Rátűz a nap s erőt vesz rajta az enyészet. Hát ilyen visszajára cselekszünk nemegyszer. Fordítva kellett volna eljárni: a fejet kidobni a szemétre s átadni az enyészetnek. Viszont a kakas kirántott combját, vagy mellhúsát egymásnak küldözni kis tört krumplival és gyönge uborkasalátával!