Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-12 / 217. szám, szombat

lapunk 1970. augusztus 18-i számában cikket közöltünk önt­sünk tiszta vizet a pohárba címmel. Varga János, a CSEMADOK Központi Bizottságának titkára többek között idézte Krocsámj Dezsőnek, a Szlovák Szocialista Köztársaság munkaügyi és nép­jóléti miniszterének nevét. Krocsány elvtársat megkértük, mondja el véleményét a cikkben érintett kérdésekkel kapcso­latban. Beküldött válaszát alább közöljük: K érésüknek szívesen teszek eleget. Annál is inkább, mert az említett cikkben felvetett problémák régen fog­lalkoztatnak. Gyűléseken és magánbeszélgetéseken vélemé­nyemet már többször kifejtet­tem. Mást most sem mondha­tok, csak azt, amit itt-ott már elmondtam. Az említett cikkben az lepett meg a legjobban, ahol a szer­ző idézte a kassai levelet, amely „azzal vádolja a CSE­MADOK akkori elnökségének és plénumának több tagját, hogy ezek nem képviselik a CSEMA­DOK tagságát, sőt nem is tudni, hogy kerültek ezek a CSEMA­DOK szerveibe". A személyemről nem szíve sen beszélek, de a sértegető és emberi tisztességet kétségbe vo­nó vádak után tisztáznom kell, hogy tulajdonképpen hogyan kerültem a CSEMADOK-ba, és hogyan képviseltem a CSEMA DOK tagságát. Csallóközben születtem, ma­. gyar nemzetiségű vagyok. A munkásmozgalommal már gyer­mekkoromban megismerkedtem. Életutamat mindig a szociális igazságért és a dolgozók jólé­téért folytatott küzdelem hatá­rozta meg. Évekig munkásként dolgoztam. A politikai és a mű szaki képesítés megszerzése után vezető állásba kerültem. Több állami és párttisztséget láttam el. Végzettségemnél fogva a reál­tudományok érdekelnek. Nem vettem részt énekkarban vagy tánccsoportban, nem írtam se verset, se regényt, de ahol dol­goztam, mindenütt tudták ró­lam, hogy magyar nemzetiségű vagyok, és hogy egyformán szívügyem a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek jólé­tének, szociális és kulturális felemelésének a megteremtése. A CSEMADOK-ba — a gazdasá­gi élet vonalán végzett társa­dalmi munkám elismeréséül — a párt javaslatára kerültem. Tisztségemben a CSEMADOK tagságát azzal képviseltem, hogy ebben a beosztásomban is igyekeztem a párt irányvonalá­nak megfelelően helytállni és — minden dolgozó érdekét, így a csehszlovákiai magyar dolgozók érdekeit is — techni­kai téren szolgálni, gazdasági­lag segíteni. * Felejthetetlen élményem fűző­dik a csallóközi árvízhez. Meg­bízottként irányítottam a men­tést, majd az újjáépítést. Ma­gyarok, szlovákok, csehek és szovjetek kéz a kézben, fárad­ságot nem ismerve dolgoztunk. Az internacionalista összefogás példájaként sikerült megmente­ni a csallóköziek életét és — többmilliós befektetéssel — új­jáépítettük a csallóközi falvakat és városokat. Ma ezen a vidé­ken új gyárak és korszerű me­zőgazdasági üzemek létesülnek. Kiépítjük a kanalizációt és a modern úthálózatot is. Olyan beruházásokat eszközlünk, ame­lyek révén jelentősen megköny­nyiil a csallóközi emberek élete. Mai beosztásomban is gond­jaim közé tartozik az ország gazdasági kiegyenlítése. Lehet, hogy ezt egyesek másodrendű kérdésnek tekintik. Én azonban azt tartom, hogy a dolgozók jólétét elsősorban a gazdasági feltétel és az anyagi ellátottság határozza meg. Ha e téren si­kerül jó munkát végezni és jó eredményt felmutatni, örülök, és úgy érzem, hogy ezzel nem­csak a CSEMADOK tagságának, hanem az ország minden dol­gozójának képviselem az érde­két. A z Őszinte szóval című kör­levelet, amelyben hibá­sén, de az én nevem is sze­repel, megkapta a CSEMADOK Központi Bizottsága és ismer­tették az akkori elnökség né­hány tagjával. A levél hangne­mét már akkor helytelennek, érvelését demagógnak tartot­tam. Hasonlóan nyilatkozott az elriökség többsége. De akkor más kérdésekkel foglalkoztunk, és ennek az akciónak nem tu­lajdonítottunk különösebb fon­tosságot. Csak később vált nyil­vánvalóvá, hogy a kassai levél nem véletlenül íródott, és nem egyedül a kassaiak agyában született. Az akciót a jobbolda­li opportunisták irányvonalá­nak megfelelően szervezték fe­lülről és alulról. A levélben ki­fejtett nézeteknek a CSEMA­DOK Központi Bizottságában és elnökségében is akadtak hívei. Ügy is mondhatnám, hogy a CSEMADOK-ban is létezett egy „második központ", amely nem a CSEMADOK eredeti hatáskö­rének megfelelően és nem az elfogadott irányvonal alapján dolgozott, hanem oppozíciót ké­pezve hátráltatta a szocialista építésnek megfelelő munkát, és a mintájára szerveződött. Célja az volt, hogy a CSEMADOK-ot megtisztítsa az úgynevezett „konzervatív" és „dogmatikus" elemektől és új jogkörrel ru­házza fel. A terv többé-kevésbé sikerült. Megváltoztatta a szö­vetség elnevezését, elfogadott egy szakmailag megalapozat­lan, politikai szempontból hely­telen programot és eltávolított a Központi Bizottságból és az elnökségből több elvhű kommu­nistát. A Dobos László vezette politikai bizottság javaslatára az új Központi Bizottság a CSE­MADOK központi titkári funk Ciójába Szőke József és Varga Sándor személyében olyanokul választott, akik 1968-ban több esetben helytelen politikai né­zeteket vallottak, és akik sem szakmailag, sem politikailag „ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA" írta: KROCSÁNY DEZSŐ miniszter zavarta a szövetség éleiét. Ké­sőbb, 1968 derekán, 1968 vé­gén és még 1969-ben is a CSE­MADOK-ban szinte minden úgy történt, ahogy az említett kas­sai felhívás követelte. A jobboldal már 1966 táján, és a V1H. országos közgyűlésen is jelentkezett. Az akkori veze­tés azonban fellépett a helyte­len nézetek ellen és elejét vet­te, hogy a szövetség rossz út­ra térjen. A jobboldali oppor­tunisták törekvése Í968. január­ja után azonban megerősödött. Az 1968. májusában Dunaszer­dahelyen megtartott ülésen, ahol a Központi Bízottság új el­nökséget és országos elnököt választott, már olyan légkör uralkodott, hogy a Központi Bi­zottság tagjai és a vendégek közül többen tiltakozásuk jeléül elhagyták a gyűlést. A szavazást és az események menetét itt már a jobboldal képviselői irányították. Ezen a tanácskozáson, ahol a párton­kívüliek kíilön gyűlést tartot­tak, és a saját listájukkal indul­tak, a választásoknál a kisebb­ség akarata érvényesült, és a Központi Bizottság durván meg­sértette a saját szervezeti sza­bályzatát is. A szónokok úgy léptek fel, mint a párt irány­vonalának a „képviselői". A párt irányvonalát azonban sajá­tosan értelmezték. Dunaszerdahelyen cirkuszi je­lenetek játszódtak le. Az itt született döntés nélkülözte az osztályszempontot, és ellentét­ben áll Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a CSEMADOK-ra is érvényes ká­derpolitikájával. Több helytelenség történt a CSEMADOK-ban 1968. augusztu­sa után is. Az új vezetőség né­hány tagja engedve a hisztériás nyomásnak — és saját kezde­ményezésre — a szövetségesek internacionalista segítségét el­ítélő felhívásokat írt, és a párt jobboldali vezetését támogató akciókat szervezett. Annak ellenére, hogy többen tiltakoztak ellene, és szükség­telennek tartották, a Dunaszer­dahelyen választott vezetőség megvalósította saját akaratát és 1969. márciusában összehívta a CSEMADOK rendkívüli közgyű­lését. Ekkor már világosan lát­szott, hogy a dubčeki pártveze­tés képtelen teljesíteni a no­vemberi határozatot és a moszk­vai szerződésben vállalt köte­lezettségeket. A CSEMADOK irányítói azonban még ekkor sem vonták le a tanulságot és továbbra is az osztályszempon­tot nélkülöző magatartást tanú­sítottak. A z úgynevezett „progresszí­vok" és az „elit" által igényelt közgyűlés a párt illegális kongresszusának nem érettek felelős titkári be­osztásra. Mai összetételében az akkor választott Központi Bi­zottság és a központi elnökség sem felel meg a CSEMADOK ér­dekének és szükségleteinek. A közgyűlés vitájában hely­telen nézetek hangzottak el. Többen felnagyították a nemze­tiségi politika fogyatékosságait és kizárólag a hibákban vájkál­tak. Béres József például helyi jelenségeket általánosított, di­csérte a kassai levelet és örö­mét fejezte ki, hogy követelé­sük mindenben megvalósul. Dobos László, a szövetség or­szágos elnöke, ahogyan Duna­szerdahelyen és másutt, úgy itt is szó nélkül hagyta a helyte­len jelenségeket. Akkori és előbbi fellépéselvei is többször gyakorlatilag nem az interna­cionalistákat, nem a marxizmus —leninizmus tényleges híveit, hanem a jobboldali opportunis­ták képviselőit védte és támo­gatta. Hónapok teltek el a párt má­jusi plénuma óta, a CSEMADOK vezetősége a túlkapások és a szervezet életének a helyes me­derbe térítése érdekében azon­ban alig tett valamit. Pedig már nagyon illene, hogy a CSE­MADOK vezetői is tisztázzák, hogy hol álltak 1968-ban, 1969 elején, és hogyan ítélik meg akkori szerepüket ma. Az említett cikkben szó volt az iskoláról is. Ügy látom, hogy ez igen kényes ügy, de jó, hogv a szerző ezt is érintette. A prob­lémákról őszintén kell írni és beszélni. Az embereknek meg kell magyarázni, hogy egyesek miért távoztak a pártból és a tisztségekből. Érvekkel kell meggyőzni azokat, is, akik a nemzetiségi kérdést rosszul íté­lik meg, nacionalista vagy más helytelen nézetet vallanak. A párt marxista—leninista irány­vonalát kell követnünk ebben a kérdésben Is. Én, hogy magyar nemzetisé­gű vagyok, nem érzem sem előnynek, sem hátránynak. Azt, hogy a gyerekét ki milyen isko­lába járatja, sok minden befo­lyásolja és néha a szülő akara­tától független tényező dönti el. Helytelen, ha valakit mégis aszerint értékelnek, hogy az il­lető gyereke hova jár iskolába és milyen nyelven beszél. Ez a szülők, legbensőbb magánügye Annál is inkább, mert mindkét iskolából kikerülnek nagyon ér­telmes, művelt és kevésbé értel­mes és művelt emberek. A való­di marxisták és kommunisták az embert nem a nemzetisége, a vallása, vagy az anyanyelve, ha­nem aszerint értékelik, hogy miként dolgozik, és mit tesz az illető a szocializmus ügyéért. A cikk nem említi, de hal­lottam olyan kijelentése­ket ís, hogy a CSEMA­DOK előbbi vezetősége a nem­zetiségi kérdés megoldása és a csehszlovákiai magyar dolgozók felemelése érdekében az elmúlt húsz évben nem tett semmit, és az eredményeket a CSEMADOK mostani vezetői „harcolták" ki. Az ilyen véleményt csak a rossz szándék vagy az elfogultság su­gallhatja. Az ilyen nézettel vi­tatkozni sem érdemes. Aki nyi­tott szemmel jár és tárgyilago* san ítélkezik, láthatja, hogy a munkásosztály 1948-as februári győzelme után milyen nagy fejlődés történt a nemzetiségi politika vonalán is. Ebben némi része azoknak az idős kommu­nistáknak is van, akiket 1968­ban és 1969-ben olyan gyakran támadtak, és akiket igyekeztek leírni. A CSEMADOK tagsága és ve­zetősége többek között értékes munkát végzett a falvak szö­vetkezetesítésénél, a magyar dolgozókat a proletár nemzet­köziség és a szocialista hazafi­ság szellemében nevelte, nép­szerűsítette a párt határozatait s arra törekedett, hogy ápolja népeink barátságát, feltárja a népművészet értékeit és terjesz­sze a szocialista kultúrát. Él­vezte a párt bizalmát. Tevé­kenységét a Nemzeti Front tag­jaként a párt és a Nemzeti Front irányvonalának megfele­lően végezte. Munkássága során már az ötvenes és hatvanas években is találkozott hibákkal. A kispolgári és nacionalista be­folyás a CSEMADOK életét és tevékenységét is veszélyeztette. Az előbbi vezetés azonban a té­ves nézetekkel szemben felvet­te a harcot. Az eredmények részletezése messzire vezetne. Azért itt már csak annyit mondok el, hogy az elmúlt húsz évben a szocialista építés, ahogy országos viszony­latban, úgy a CSEMADOK vona­lán is sok pozitívumot eredmé­nyezett. A munkásokra, a pa­rasztokra és a helyesen gondol­kozó értelmiségiekre építve — a marxizmus—leninizmus szel­lemében — a CSEMADOK-nak a jövőben is azt az utat kel­lene járni, amely a közös érde­ket szolgálja, és amely köze­lebb viszi egymáshoz népeinket. P ártunk és társadalmunk történetében tavaly má­jusban új fejezet kezdő­dött. Az akkor született dönté­sek feltételt teremtettek ahhoz, hogy leküzdjük a nehézségeket és rendet teremtsünk a politi­kai, a gazdasági és a kulturális életben. A CSEMADOK-ra is az a feliidat vár, hogy mozgósítsa az egészséges erőket, a párt májusi plénuma irányvonalának megfefelően dolgozzon, és el­kötelezett politikai és kulturális munkával támogassa a konszo­lidációt. A Skodaexport egyik csodálni való cikke a brnói vásáro\. (CSTK felv.) A szó elszáll, az írás megmarad! így tartja egy magyar köz­mondás is — és így tudja ezt nemcsak az író, tollforgató em­ber, hanem az olvasó is, Huszonkét éves a felszabadu­lás utáni csehszlovákiai ma­gyar sajtó. Huszonkét év óta kopogtat be az Üj Szó a magyar családok ajtaján. Bizony, azó­ta sokat változott a világ, so­kat változtak az emberek is! Még ma is jól emlékszem ar­ra az időre, amikor csak heten­ként egyszer jelent meg a vár­va várt magyar újság, az Űj Szó. Csütörtökön már reggel jelentkeztem Poraczkyné asz­szonynál, nehogy kimaradjak a délután érkező újság vásárlásá­ból. De nem jól mondom. Nem vá­sárlás volt az. Valami különös, szent izgalommal készültem az újságolvasásra. Négy-öt évi nél­külözése után úgy vágytam a magyar betűre, mint a fecske a felhők birodalmába. Az is meg­történt velem, hogy már az ál­lomáson vártam a vonatot, és szívdobogva figyeltem a kirako­dást. Néhány számot most is be­cses emlékként őrzök. Később az Oj Szó mellé felso­rakozott a többi magyar lap is, hogy reményt, hírt, biztatást, művelődőst vigyen az elcsüg­gedt szívekbe. Ügy érzem, nem mondok frázist, ha kijelentem: — Nálunk az újság életszük­séglet! Önmagunk bizonyítéka. Életünk és létünk szimbóluma. Gyökér és gyümölcs. Tiszta víz és mámorító ital. Múltunk ma­radandó bizonyítéka, jövőnk hűséges egyengetője. író és olvasó csehszlovákiai magyar! Vajon becsülöd-e elég­gé anyanyelvünkön beszélő saj­tótermékeinket? Vajon megte­szel-e mindent annak érdeké­ben, hogy egymást éltessétek? Vajon hűséges tagja és építő­je vagy-e annak a pártnak,, mely sokat fáradozott a te új-. Ságodért is? Az idei sajtónap alkalmából érdemes ezen egy kicsit elgon­dolkodni. Igaz, a csehszlovákiai ma­gyar sajtó útja sem volt mindig problémamentes. Tudjuk, hogy sokáig baj volt a színvonallal, az írógárdával, az olvasótábor­ral is. Mindezek ellenére az olvasó­tábor kitartott mellettük. Érezte, hogy neki készülnek. A legsajnálatosabb kilengés — ha lehet így neveznem — 1968-ban történt. Bizony, ezek­ben a napokban sok bírálat ér­te a pártsajtót ls. Ez az idő azonban már el­múlt. Bízunk abban, hogy a csehszlovákiai magyar sajtó a jövőben is az itteni magyarság hűséges testvére, gyökere, gyü­mölcse lesz. Szülőfalum, Sojógömör mint­egy ezer lakosú magyar köz­ség. Hány újság jár ebbe a köz­ségbe? íme: Oj Szó 136, Szabad Föld­műves 87, Gömöri Hírlap 40, Hét 19, Oj Ifjúság 11, Pártélet 9, Pravda 9, Népegészség 8, Druž­stevné noviny 4 szlovák és 7 magyar nyelvű, Rofnícke novi­ny 8, Nő 18, Szocialista nevelés 7, Smer 7, Világ 5, Tűzoltó 3 magyar és egy szlovák nyelvű. Týždenník 5. Ezenkívül 1—2 példányban jár még a Rádió, a Bojovník, a Československý šport, a Divat, az Irodalmi Szemle, az Élet és tudomány, a Természet és Társadalom, az Ekonomika, a Fürge ujjak, a Chovatef, a Móda, a Práca, a Komenský, az Učiteľské noviny, a Typ, a Včelár, orosz nyelvű: folyóiratok, Kis építő 30 db. Tá­bortűz 40 db. Tehát ha ehhez hozzászámítjuk még az alkalmi újságvásárlásokat, nincsen olyan család, ahová valamilyen újság ne járna. És ez a számszerű eredmény még mindig nem érte el a ma­ximumot. A sajtónap alkalmá­ból ismét megjelennek majd az előfizetőket toborzók, és továb­bi olvasókat kapcsolnak be a sp^tófermékek szellemi vérke­ringésébe, hogy növeljék né­pünk gazdasági, kulturális és politikai színvonalát. KOVÁCS ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents