Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-12 / 217. szám, szombat

[MIRŐL ÍRNAK iMMMMMHaawMBMRnnBM A tribúna 1/TCgf

ll XtCt^fafa raryjg

ü ZmMMÍTWvim larmLBamsna PRÄGAI LAPOK JELENTŐS CIKK A TRIBUNÁBAN A TRIBÚNA e heti számában Oldrích Svestka elvtárs tollából figyelemreméltó elemző Írás jelent meg az 1968 januárt megelőző időszakról, s a januári plénumot követő hónapok politikai összefüggéseiről. Švestka elvtárs elemző írását a jövő hét folyamán teljes terjedelemben közöljük lapunkban. A tanul mánynak is beillő írás első visszhangját a MLADÁ FRONT A csütörtöki számában olvashat tuk. A központi ifjúsági napilap felhívja olvasóit az írás áttanulmányozására, mert „az tárgyilagosságával és megfontolt hangnemével az összefüggések ismeretében jelentős segítség azok számára, akik mindmáig nincsenek tisztában a közelmúlt egyes kérdéseível". A szerző felelősségérzetére jellemző, hogy a közelmúlt eseményei közül nem ragad ki részletkérdéseket. Švestka elvtársnak a problémához való felelősségteljes állásfoglalását tanúsítja a többi közt az 1968 januárját megelőző időszak jellemzése, s annak meghatározása, hogy miért is következett be törvényszerűen 1968 januárja. Bátran kijelenthetjük — írja a Mladá fronta —, hogy miután a párt és a szélesebb nyilvánosság már megismerkedett a rsehszlovák fejlődés alapvető fokaival, Švestka elvtárs tanulmánya egy jelentős összefoglaló áttekintés az említett kritikus időszakról. A RUDÉ PRÁVO csütörtöki számában j:ri Svoboda a tagkönyvcsere-bnszélgetések után megnyilvánuló jelenségekkel foglalkozik. „F.gyes helyeken olyan törekvések is voltak, hogy a politikai állásfoglalások értékeléséhez hozzátegyék a szóban forgó párttagnak az egyes munkakörökben való pótolhalatlansága szempontjait is. így sok esetben olyanok is át csúsztak a beszélgetés során és új igazolványt kaptak, akik a párt legsúlyosabb időszakában ingatag álláspontra helyezked tek. Ott, ahol a beszélgetések során pozitív döntést hoztak a pótolhatatlanság szempontjának figyelembe vételével, nem jártak el helyesen — állapítja meg J. Svoboda. A jobboldali beállítottságú emberek nem szívesen mondanak le állásukról, mert ezek az állások többnyire jól fizetett és társadalmilag is jelentős he lyek. Emlékezzünk csak, hogy sokan az fin. nélkülözhetetlenek közül jakik pótolhatatlanságáról több becsületes elvtárs is meg van győződve), még ta valy áprilisban, májusban és júniusban is nagy buzgalommal ügyködtek a pártpolitikával szemben, és mindent megtettek az új pártvezetés konszolidációs törekvéseinek megnehezítéséért. Mindaddig, amíg úgy vélték, hogy van reményük az új pártvezetés zátonyra futtatására, nyíltan ellenzéki magatarfást tanúsítottak, és azt hangoztatták, hogy a kapacitások, a szakemberek és a hozzájuk hasonló hozzáértők nélkül nem alakulhat ki egy új konstruktív politika. 1969 őszén több helyen kisebb vagy nagyobb mértékben munkások is kiléptek a pártból. Hamarosan rájöttünk, honnan fúj a szél: a munkások nagy része a jobboldali oppor tunista álláspontot képviselő, a legtöbb esetben vezető poszto kat betöltő személyek befolyása alatt állt. Ezek a vezető be osztású emberek azonban nem akartak kilépni a pártból, de ugyanakkor azt remélték, hogy a munkások tömeges távozása pártunk leggyengébb pontját érintheti. Azok leváltása, akik a párt megbízásából fontos posztokat töltöttek be, de ennek ellenére elárulták a pártot, nem igazságtalanság. még akkor sem, ha egyes esetekben a leváltás némi komplikációkat okoz. Egyetlen országban sem hagyják a felelős helyeken a rendszerrel szembenálló erőkét. SOK AZ EGÉSZSÉGES BETEG Az utóbbi években megnövekedett nálunk a betegség miatti munkaképtelenség aránya, s ez a többi ok között ugyancsak fékezőleg hat a népgazdaság konszolidálására — állapítja meg a cseh PRÁCE ban V. Šesták, a Központi Betegbiztosítási Igazgatóság munkatársa. A rövid ideig tartó niegbetegedé sek miatti munkaképtelenség oka azonban nincs összefüggésben a lakosság egészségi ál lapo'ának általános hanyatlásával. Az okot az egészségügyi ellátásban, a felülvizsgáló bizottságok tevékenységében, va lamint azoknál a dolgozóknál kell keresni, akik a társadalom rovására élnek vissza a betegsegélyzői rendszer nyújtotta előnyökkel. Az ellenőrzések során kiderült, hogy olyan intézkedésekre lesz szükség, amelyek elsősorban az egészségi okot nélkülöző igazolatlanul távolmaradottakat sújtja. Arról van szó, hogy a becsületes és valóban rászoruló beteg dolgozók egészségügyi el látását ne nehezítse a táppénzcsalók kártevése. Az ellenőrző szervek kimutatták: országos viszonylatban a munkaképtelen ség miatti távolmaradásoknak az egy százaléka is több mint 9 millió koronába kerül évente az államnak. Ez a kiesés a ter melésben még ennél is nagyobb károkat okoz. Ezért a helyze tért az egészségügyi szerveken kívül felelősek a gazdasági irányító szerveik, a szakszervezet, a munkabiztonsági felügyelet és nem utolsósorban maguk a dolgozók is. Véget kell vetní a betyárbecsületen alapuló hamis szolidaritásnak, mindenütt feJelősségre keli vonni azokat, akik nem tartják be a munka biztonsági előírásokat és akik visszaélnek a társadalombizto sítás adta előnyökkel. Ez semmi esetre sem jelzi azt, hogy a jövőben az igazi betegeket kényszerít jük munkára. Csakis az úgynevezett egészséges betege ket sújthatják az új intézkedések. Ezeknek az embereknek nincs jó viszonyuk a munkához, sem a szocialista társadalomhoz. Szemérmetlenül hazudoznak az orvosoknak, és azok. amikor munkaképtelennek nyilvánítják őket, tulajdonképpen csalás áldozataivá válnak. Ezek a betegek a munkaszünet alatt mellékkereset után néznek, fusiznak és kertjeikben dolgoznak — olvashatjuk a Práceban. ÓVJUK A GYERMEKEKET A SZESZFOGYASZTÁSTÓL A statisztika minden évben kimutatja, hogy az alkoholfogyasztás terén mi a helyzet az előző évvel szemben. A Prágában megjelenő SVOBODA legutóbbi számában a gyermekek szeszfogyasztásáról olvashatunk. A cikk megállapítja: bebizonyosodott, hogy a gyermekek többsége már 8—9 éves korában megízleli a szeszes italt, a legtöbbször az otthoni sörkóstolgatás útján. Nem ritka jelenség nálunk, hogy a 16 éves legényke már rendszeres szeszfogyasztó. Sok családban azzal a megjegyzéssel adnak sört a kiskorú gyermeknek, hogy „a sör úgysem alkohol", s különböző elméleteket hirdetnek a sör hasznosságáról és tápértékéről. A Svoboda hangoztatja, hogy országszerte nem tartják tiszteletben a 120/69-es számú törvényes rendelkezést, amely tiltja a fiatalkorúak kiszolgálását szeszes Itallal. Ezt a tör1 vényt a családokban is alkalmazni kellene. Fontos lenne felújítani a tanulóifjúság körében végzett antialkohoHsta felvilágosító murikát. Ebből a szempontból figyelemreméltó tapasztalatokkal rendelkeznek Bulgáriában. Társadalmunk számára csak hasznos lehetne, ha az ifjúság zöme' már kezdettől fogva elutasítaná a szeszes italt. Volt eset már' arra is, hogy a 18 éves fiatalember fogadásból megivott egyszerre egy liter vodkát és utána a helyszínen meghalt. Ha » szeszfogyasztás ellen idejében felvesszük a harcot, bizonyára csökken a rendőrség által nyilvántartott fiatalkorú bűnözők száma is. í sm / G

yakran ülök itt, a parti sétány fái alatt húzódó, hosszú-hosszú padon. Ezen a padon egyszerre akár több százan is elférnek — öregek és fiatalok egyaránt szeretik. Hall gatják a táskarádiókból áradó zenét, elnézegetik qt kényelmesen húzódó folyót, az olykor átvonuló hajókat; beszippantják a víz illatát. A víz egykedvűen folyik, sosem fogy ki és sosem fárad el. A szemem elfárad, ha soká nézem, de a víz nem. A folyó számára az jelenti az életet, hogy folyik. Az örökös körforgás lényegét talán éppen ezen a padon a legkönnyebb megérteni. Innen szemlélve nemcsak a vizet látom folyni, hanem a sétány emberáradatát is. A sétálók a Duna folyásával párhuzamosan haladnak. Valahonnan elindultak és valahova odaérnek — akár a víz. A víz útja persze egyszerűbb és világosabb, hiszen tudjuk, hogy a tengerbe tart. De vajon hova tartanak az emberek? Eljutnak-e oda, ahova indultak? Tudják-e, hova akarnak men ni? Az emberek olykor megmegállnak, sőt, vissza is fordulnak; de a víz rendíthetetlenül halad célja felé. Talán éppen ezért tölt el egészen különös érzés, valahányszor kiülök ide, a partra. S bizonyára nemcsak engem, hanem másokat is. Bár ebben nem vagyok biztos, hiszen akadnak, akik unalmasan újságot vagy könyvet olvasnak. kan a nadrágkosztüm mellett döntöttek. Mindkettő nagyon jól illik a fiatal lányokra. Egész biztosan a költőnek is tetszene nek ezek a lányok. „i Duna mii i * Én is előveszem táskámból az imént vásárolt józsef Attila kötetet. Elmerengve lapozgatok, mintha nem tudnék választani a versek közül. Aztán egy címen akad meg tekintetem: „A Dunánál". Ezt a verset itt, a Duna partján még sohasem olvastam. „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. / / Mintha szívemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna." Akár csak most. És most is ugyanúgy folyik, mint amikor a költő látta: „... mint a termékeny, / másra gondoló anyának ölén I a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen t és nevetgéltek a habok felém." Igaz, az eső most nem kezd el cseperészni. Sőt, nagyon is süt a kora őszi nap. így a lányok egy része még miniszoknyát visel, de soHát még ez a kék pulóveres „Mona Lisa", akt most itt, előt lem felmászott a korlátra. I/ál lig érő, szőke haját meg-meglibbenti a szél. Tekintete egyetlen pontra Irányul, de az is le het, hogy semmit sem néz. Hogy képzelete messze jár. Talán a múltban, talán a jövőben. Egyszeriben hirtelen leugrik a korlátról, s elindul a múzeum irá nyába. így megint láthatom a túlsó partot is. Vagyis a hátteret. Az épülő híd magasba nyúló lábát, mely olyan, mint egy óriási nagy A betű. Balra az öreg híd nyújtózik végig a folyó felett. Rajta éppen egy rozoga autóbusz döcög át. Talán egyidős a híddal. Mire az új híd felépül, ezt az autóbuszt már nyilván „nyugdíjazzák". Vajon a hídnak hány évet kell még szolgálnia a „nyugdíjig"? Most egy igazi nyugdíjas ballag el előttem. Két oldalra tekintget, mintha valakit keresne. És elégedetten mosolyog. Talán el alcarja valakinek mondani, hogy miért elégedett. Ezer kedvem lenne megkérdezni tőle. Bizonyára azért örül, mert sike rült valahol olcsón és jól megebédelnie. Talán két deci új borocskát is megivott az ebéd után. A híd felöl két idős asszony érkezik. Magyarul társalognak — tősgyökeres pozsonyiak lehetnek, akik a szlovák, a ma gyar és német nyelvet szinte egyformán bírják. Egyszeriben tréningruhás sportolók lepik el a sétányt. Főleg lányok. Vagy én csak a lányokat látom meg s ezért hiszem, hogy kevés köztük a fiú? Szándékosan megszámolom, hogy mennyi a fiú. Valóban ke vesebben vannak. Igaz, szemem csak a lányokon akad meg. És egyben meggyőződöm róla, hogy a lányok nemcsak aligszoknyában és nadrágkosztümben csinosak, hanem tréningruhában is... Vajon lehet-e egy fiatal lány nem csinos? Ismét nem láthatom a hátte ret: egy anya éš az öt karoló lánya áll meg előttem. Az aszszony nagyon kövér. El sem tudom képzelni, hogy egykor sovány volt. Pedig egész biztosan karcsú lehetett, hiszen a lánya nagyon hasonlít rá. Erről jut eszembe: én is le szeretnék adni néhány kilót. De hogyan? A mai ebédtől bizony nem le-, szek soványabb — a sertéshús káposztával és „cseh gombóccal" aligha alkalmas a fogyókúrára. De mit tegyek, ha farkasétvágyam van? Annak idején még az étvágyrontó tablettáktól is nagyobb étvágyam támadt. Végre eltűnt az előtér és újfent messzire ellátok. Most én magam vagyok az előtér. Igen, valaminek mindig az előtere vagyunk, de egyben a hátere is. Olyan ez, mint a múlt, jelen és a jövő, melyre itt, a parton, nem lehet nem gondolni, hiszen „A Dunának, mely múlt, jelen, s jövendő, ! egymást ölelik lágy hullámai..." Talán éppen ezért sosem tud betelni szemem a hullámok örökös táncával, ö/elésével. Talán éppen ezért olyan jó itt, a Duna partján. h/fára mégis el kell oálnom ettől a kedves helytől, mert lassan este lesz. A nyugvó nap már kandikál a folyó óriás tükrébe, hogy visszaverje piros orcája fényét. FULOP IMRE 30 Kimennek a ház elé. Gyuri elgondolkodva rágyújt. Minden ok nélkül nem figyelheti Tara busz házát. Az utcára nem mehet, feltűnő lenne, és nem láthatná, mi történik az udvaron. Csak a kerítés mögül leselkedhet. Ha leselkedni akar, akkor el kell mondania, miért akar a kerítés mögé állni. Ha Tarabusz való ban az, akit az apja keres, márpedig annak kell lennie, mert az apja nem tért vissza a fiata) munkással, akkor a titok már nem titok többé. Ha ma nem, holnap úgyis megtudja az egész falu... A fiatalemberhez hajol, és gyorsan elmondja, miről van szó. .. A kerítés mögött állnak, és figyelnek. A konyhában leoltották a villanyt, nehogy az udvarra kiszűrődő fény megvilágítsa az alakjukat. Tarabusz konyhaablakán kicsapódik a fény. Nem látnak semmit, nem hallanak egy szót sem. Sűrűsödik a homály, sűrűsödik a köd. Senki sem veheti észre őket. Türelmetlenek. Végtelennek tűnik számukra a várakozás. Még rá sem gyújthatnak. Végre árnyék vetődik az ablakra. Az öreg Górázd búcsúzkodhat. Még nemi Nem nyílik az ajtó. A lámpa előtt álló férfi továbbra is árnyékot vet az ablakra. Feszült csend nehezedik rájuk. A kutyák vakkantását sem hallják, az utcán gördülő szekér zörgése sem jut el a fülükig... A fiatal munkás megragadja Gyuri karját. Nyílik az ajtói Az öreg Górázd kilép az udvarra. Mögötte feltűnik Tarabusz alakja. Egy fejjel magasabb az öreg Górázdnál. Tarabusz eloltja a lámpát, bezárja a konyha ajtaját, s a kert felé vezeti vendégét. Miért a kert felé?! Gyuri moccanni sein mer. A fiatal munkás szorítja a karját. Mind a ketten remegnek. Még a lélegzetüket is visszafojtják. Gyuri fellélegzik, amikor hallja, az apja arra kéri Tarabuszt, menjen előre. Tarabusz szót fogad. Nem történhetik semmi baj! Már a kertben vannak. Utánuk akarnak lopakodni. Neszt hallanak. Valaki ajtót nyit. Majd megdermednek. Tarabusz konyhájából kisurran egy zömök férfi. Hogy jöhetett ki, amikor hallották, hogy Tarabusz kulcsra zárta az ajtót?! A zömök férfi görnyedten a kert felé oson. Bal kezében aktatáska, jobbját a zsebében tartja. Tarabuszék után leskelődne? Nem mozdulhatnak, nem ágaskodhatnak, nem nézhetnek a kert végére, csak a kerítés lécei között figyelhetik a zömök embert. Csak a léptek tompa zaját hallják, Tarabusz és az öreg Górázd hangját. Megzörren a kertek aljára nyíló kiskapu. A zömök férfi felegyenesedik, s a kertbe siet. Megpillantják a visszatérő Tarabuszt. : — Siess! jól értették az ismeretlen férfi sziszegő parancsát. Tarabusz kifut az udvarból. Becsapódik az utcai kiskapu. Az utcáról kiáltó hang száll a fülükbe. Tarabusz hangja. — Jó estét, Irma néni! Ilová? Hová? — Templomba ... — feleli Irma néni. — Én majd az istállóban imádkozom! — mondja gúnyosan Tarabusz. — Sietek, mert még megszidnak a késésért. .. Isten áldja! Gyuri felágaskodik, fürkésző tekintettel jiásztázza végig a kert alját. A szürkeségből sötéten rajzolódik ki az idegen alakja. A nyitott kertkapuban áll, a lassan távolodó Górázdot figyeli. Felemeli a jobb karját. Mintha célozna ... — Apa, vigyázz! — ordítja rémülten Gyuri. A hang messze száll. Fegyver nem dördül. Gyuri még egy pillantást vet a kert aljára. Az idegent már nem látja. Futó léptek tompa zajára figyel fel. — Gyerünk! — int a fiatal munkásnak. A kertbe futnak. — Vigyázzatok! — harsan fel az öreg Górázd hangja. A ködben éles lövés dörren, majd újabb lövés remegteti meg a levegőt. Aztán csend. Síri <:send ... Az öreg Górázd a községi rendőrőrs irodájában türelmet lenül, izgatottan mered a fekete telefonkészülékre. — Sürgesse megl — szól a közelében álló, kissé elhízott,, telt arcú egyenruhás férfihoz. — Baksa elvtárs nincs a parancsnokságon, lehet, hogy úton van, lehet, hogy odahaza van, amint megtalálják, azonnal kapcsolják — feleli az egyenruhás. — A járási parancsnokságot kellett volna előbb értesítenünk ... — Majd azután. Itt csak Bak sa elvtárs segítheti Ö tudja .,. A telefon berregése elnémítja Górázdot. Izgatottan néhány lépést tesz a készülék felé. Az egyenruhás férfi elállja az út ját: bízza csak rá, ő itt az úr! És nyugodt, lassú léptekkel az asztalhoz ballag, felveszi a kagylót. í Folytatjuk / 1970.