Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-09 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

i s A KISPOLGÁRI IDEOLÓGIA LLENI HARCRÓL Irta: L Szkvorcov, a filozófiai tudományok doktora f A tanulmány első részét előző számunkban közöltük.) Tévedés lenne azt hinni, hogy a mai kispolgári ideológusok feltétlenül a kis magántulajdon fanatikusai. Olykor a „társult munka" híveiként is fellépnek. Ez azonban nem teszi őket következetes szocialistákká. Olyan régji kispolgári teoretikusok, mint például Sismondi vagy az oroszországi liberális narodnyikok, szintén a társulás hívei Voltak. Világnézetüket azonban a „jámbor óhajok" mellett reakciós törekvések ls jellemezték, s ezeket már Lenin leleplezte. A jelenkori kispolgári ideológusok, elődeikhez hasonlóan, nem siklanak el reális ellentmondások és nehézségek felett. Látják ezeket, felhívják rájuk a figyelmet, de elméleti és gyakorlati munkásságukban nem az objektív tendenciákból kibontakozó jövőbeli társadalmi fejlődésre, hanem a múltra orientálódnak, nem előre, hanem hátra tekintenek. A szocialista fejlődés objektív követelményeivel és a marxizmus—leninizmus tudományos következtetéseivel próbálják szembeállítani a társadalmi fejlődésre vonatkozó „saját" elméleteiket, amelyekben az elvek piedesztáljára emelik a kistermelő elmaradottságát, a szocializmus már kivívott pozícióinak feladását, a tervgazdálkodástól a spontán piaci „szabályozáshoz" való visszakozást, az elmaradhatatlan gazdasági fejlődési szakaszok „átugrására" tett kísérleteket. A szocializmus ellen harcoló antimarxisták nagy jelentőséget tulajdonítanak az effajta koncepcióknak. A Virginiai Egyetem (Egyesült Államok) orosz intézetének igazgatója például azt tartja, hogy a revizionista elemek tevékenysége a szocialista társadalom politikai dezintegrációjára, nemzeti csoportok konfliktusaira, egymással öszszeütköző politikai pártok megjelenésére vezethet. Szerinte bizonyos rendszer elleni támadásokat, s az ilyesmit nyárspolgári módon úgy állítja be, mint valami „kataklizmát", amely „megengedhetetlen" a fejlett ipari társadalom körülményei között. A kispolgári ideológia hajtószíjul szolgálhat a kommunistaellenes politika érvényesítéséhez. A kispolgári elemek azzal, hogy „szabadok" kívánnak lénni, s felette akarnak állni az osztályok és a pártok harcának, szabad kezet engednek az imperialista erőknek, megkönnyítik számukra, hogy akciószabadsághoz jussanak. Az igazi kommunisták határozott osztályálláspontból kiindulva fellépnek az imperialista, militarista erők agresszív cselekményei ellen, ezeket kellőképpen elhárítják és aktívan harcolnak a feszültség enyhítéséért, haladásra törekednek a nemzetközi kapcsolatok szférájában, igyekeznek biztosítani a népek békéjét és biztonságát. A kispolgári revizionizmus nem fogadja el ezt a politikát. Vagy szélsőséges háborús hisztériába esik és termonukleáris háborúba igyekszik taszítani a népeket, vagy hajlandónak mutatkozik arra, hogy elvtelen, nyílt és titkos szövetségeket és alkut kössön az imperialista erőkkel. Az effajta koncepciókat osztályon kívüli elméleti sémákkal indokolják, azzal, hogy a kor alapvető ellentmondásának enyhítésére törekedve a regionális, nemzeti, faji és egyéb tényezőket helyezik előtérbe. A nacionalizmus szítása a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveit támadó polgári és kispolgári ideológusok egyik fő harci eszköze lett. Mivel világszerte növekszik a marxista—leninista eszmék befolyása, a kispolgári ideológusok rendszerint leplezni próbálják a marxizmus—leninizmus alapelveitől való elpártolásukat, és azt állítják, hogy a marxizmus—leninizmus alapvető elveinek továbbfejlesztésére törekednek, összeegyeztetni próbálják ezeket az elveket napjaink feltételeivel és követelményeivel. Valójában saját nemzeti egoizmusukhoz próbálják „igazítani" a marxizmus—leninizmus elveit. A nemzeti önzésből oly^an doktrínákat és koncepciókat faragnak, amelyek igazolni próbálják a szocializmus, az internacionalizmus elveivel ellentétes cselekményeket, s elvtelen zugpolitizálással helyettesítik az osztályszempontból következetes politikát. A forradalmi elmélet próbaköve a reális politika és gyakorlat. Éppen ezért időben kell feltárni a kispolgári frázispufogtatás politikai értelmét, felfedni, hogyan jut kifejezésre ez a gyakorlatban, megértetni a tömegekkel ennek igazi mivoltát, felvértezni és harcba vinni ellene a tömegeket. A kispolgári ideológia, noha rendkívül hajlamos arra, hogy sajátos nemzeti viseletbe öltözzön, a maga antiszocialista megnyilvánulásaiban nemzeti jelenségként lép fel. S bár a marxizmus—leninizmus alapvető elveinek revideálása céljából a nemzeti specifikum figyelembevételének jelszavát hangoztatja, végső soron különleges „vezető" szerepre tart igényt, olykor tarthatatlan koncepciónak „abszolút tekintélyét" próbálja biztosítani, s igyekszik a nemzetközi forradalmi mozgalom valamennyi osztagára rátukmálni a maga eszméit, értékeléseit és megközelítési módjait. Igényt tart a társadalmi fejlődés „új" útjainak feltárására, a társadalmi ellentmondások „haladéktalan" megoldására. Csakhogy korunk égető problémáinak kiagyalt „megoldásaival" nem törhet ki a társadalmi élet objektív ellentmondásainak keretéből. Éppen ezért — a reális szocializmust támadva — a polgári politika és ideológia foglyává válik. Korunkban világosabban mutatkozott ineg, mint bármikor azelőtt, hogy az imperialista és a kispolgári ideológia reakciós, antiszocialista megnyilvánulásai azonosak. A kispolgárság ellentmondásos társadalmi helyzeténél fogva előszeretettel valamiféle mindenre jó „csodaszert" keres az emberiség számára, s ebben megegyezik az imperialista ideológusokkal, akik a történelmileg túlhaladott imperializmust szintén valamiféle ilyen szerrel akarják megmenteni. A fasizmus, amelyben a monopoltökének az a törekvése jut kifejezésre, hogy terrorista diktatúra segítségével, kalandor és agresszív politikával mentse meg magát, a kispolgári ideológia bélyegét is magán viselte. Az utóbbira jellemző a messianizmus, a „nemzetvezetőbe" vetett vak hit, holmi „e világra orientálódó vallásosság". A polgári politikusok és ideológusok ma is igyekeznek antikommunista szellemben megdolgozni az úgynevezett középrétegeket a tőkésországokban. Ezeket a reakciós politikai platformon pióbálják konszolidálni, azzal a demagóg ígérettel, hogy biztosítják számukra a „stabil" társadalmi helyzetet s általában a „stabilitást" és a „rendet". Ezzel a jelszóval azonban antidemokratikus politikát hajtanak végre, s igyekeznek elnyomni a tőkésországok nagy néptömegeinek a békéért és a társadalmi haladásért indított mozgalmát. Az újfasiszta, fajüldöző, revansista erők ug^Ancsak aktívan apellálnak a középrétegekre. Többek közt a Wallace-féle amerikai „független párt", valamint a nyugatnémet újfasiszták jelszavai is ezt tanúsítják. 4. A társadalmi haladásért vívott harc sikere sok tekintetben attól függ, hogy kit követnek a tőkésországok nem dolgozó tömegei. A kommunistáknak mindent el kell követniük, hogy ezeket a tömegeket saját tényleges érdekeik vezéreljék, amelyek politikailag egyesítik őket a kommunista és munkásmozgalommal, ne pedig előítéleteik, amelyeket a jelenkori antikommunista erők aktívan élesztenek, hogy a nem proletár tömegeket elszakítsák a kommunista és munkásmozgalomtól, felhasználva ehhez minden az „ultrabaloldali" frázishősöket, mind a jobboldali opportunistákat. A történelem szemléltetően tanúsítja, hogy a nem proletár, kispolgári rétegek, amennyiben objektíve a burzsoáziához, az aniiszocialista politikához csatlakoznak, a társadalmi haladással szemben ellenséges, romboló erőként lépnek fel. És megfordítva, ha nem proletár rétegek harca egyesül a munkásmozgalommal, a kommunista mozgalommal, akkor ezek a rétegek elérik pozitív céljaikat, megszabadulnak az imperialista elnyomástól és kizsákmányolástól. A nem proletár dolgozó rétegek csak akkor szerezhetnek érvényt reális, valóságos érdekeiknek,, ha a marxista—leninista pártok vezetésével fellépő munkásosztállyal szoros szövetségben harcolnak az igazi demokráciáért, a társadalmi haladásért. A kommunista és munkáspártok összefogják soraikat, hogy egységfrontban lépjenek fel az imperializmus reakciós politikája és ideológiája ellen. Sikerük jelentős mértékben attól függ, hogy milyen hatékonyan harcolnak a kommunisták a revlzionizmus ellen, milyen hatékonyan küzdenek azért, hogy megszabadítsák a tömegeket a kispolgári illúzióktól, amelyek a revizionizmust táplálják, és objektíve az imperializmus kezére játszanak. A kommunista pártok kötelességüknek tartják, hogy a tudományos szocializmus eszméit propagálják a munkásmozgalomban, a nagy néptömegek körében, következetesen védelmezzék elveiket, a marxizmus—leninizmus győzelmére törekedjenek, s a konkrét helyzetnek megfelelően harcoljanak az elmélet és a politika jobb- és baloldali opportunista torzulásai, a revizionizmus, a dogmatizmus és a balos-szektás kalandorság ellen. Erőteljesen hangsúlyozta ezt a kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozása, amely csapást mért a „baloldali" és a jobboldali opportunizmusra, feltárta társadalmi természetüket, leleplezte antileninista irányzatukat és taktikájukat. A marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elveihez való hűség a záloga annak, hogy a kommunisták sikeresen elérjék történelmi céljaikat.