Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-09 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

„A Šumava íl. partizánbrigád tagjaiként harcoltunk..." Máius 31-i cikkünkben írtunk Somlai Sebestyénről, a „týni magyarok" egyik parancsnokáról, aki még ma is levelező kapcsolatban Sil Fiséra őrnaggyal, az 1945-ös týni katonai" ellenállás egyik cseh vezetőjével. Az Új Szóban közölt cím alapjón a Budapesten lakó dr. Pozsonyi Tivadar fölkereste Somlai Sebestyént, s tájékoztatta őt a týni eseményekkel kapcsolatos publikálásról. Somlai Sebestyén, reagálva az Új Szóban közölt cikkekre, értékes, figyelemre méltó tényeket közölt. — Egységem, az 52. batárvadász osztály, melynek parar.csnoka voltam, látta el Týn belső és külső védelmét. Létszámunk kb. 250 fő. Vlach és Fiséra őrnaggyal, szovjet tisztekkel és altisztekkel, valamint csehszlovák partizánokkal egyetemben a Šumava 11. partizánbrigád tagjaként harcoltunk és tevékenykedtünk — közli levelében. A levélből kiderült, hogy az Új Szóban közölt, a týni díszszemlét megörökítő fényképen a szovjet és céehsaíovák parancsnokok közt a szovjet zászlót tartó bőrkabátos magyar tiszt Somlai Sebestyén. De idézzük a levelet! — A diszelgés után a szovjet és cseh bajtársak egységemet megvendégelték. Magam, szovjet partizánbajtársaimmal együtt, a Gárdahadosztály Törzskarának vendége voltam ... Az 0

j Szóban közölt cikk nyomán újra átéltem az eseményeket, a baráti érzéseket, amelyek a közös cél és gondolkozás kapcsán, a közös ellenséggel vívott küzdelem alatt bajtársi talajból nőttek ki és értek be. Szovjet, cseh és magyar — legtöbbször nyelvismeret híján — a tekintetek, a mozdulatok, a meg nem értett beszéd alapján is tökéletesen megértette, mit is mondott és akart a bajtárs... — jellemzi levelében Somlai Sebestyén a negyed század előtti týni események légkörét és szellemét. A Týn környéki események mozaikkockáinak összerakása szempontjából értékes adatokat szolgáltatott Kalmár Vince nagykeszi lakos. Levelében a többi közt megírta: Még mindig féltve őrzöm a týni nemzeti bizottság által kiadott partizánigazolványomat és harcostársaim névjegyzékét. Amikor otthonában felkerestem a 68 éves Kalmár Vincét, eredetiben olvashattam a 2. honvéd fogatolt vonat pótosztály közigazgatási vezetőjének és a týni nemzeti bizottság bélyegzőjével ellátott partizánigazolványt és a sárguló noteszlapokra írt névjegyzéket. A névjegyzékből kitűnt, hogy a Týn környéki partizánakciókban számos csehszlovákiai magyar is részt vett, főleg Komárom környékéről Az 1945-os dél-csehországi csehszlovák-szovjet-magyar antifasiszta összefogás epizódjairól a Vasárnapi Új Szó májusi számaiban tájékoztattuk olvasóinkat. A május 10-i, illetve a május 31-i számban közölt cikkre több olvasónk reagált, elsősorban a Týn nad Vltavou környéki partizántevékenység résztvevői. A levélírók újabb és újabb körülményekre hívták fel a figyelmet. Olyan hiteles dokumentumok kerültek elő, amelyek dr. Pozsonyi Tivadarnak a Harcok emlékek elmű visszaemlékezés-gyűjteményben megjelent tanulmányát még plasztikusabban tárják a kutató elé. Eredeti felvétel a Kulodéjcben kivégzett két magyar katona temetéséri)). •••••••••BHHHIHBHHHHIH A BARÁTSÁG HAGYOMÁNYAI Fény derült a kolodéjei tragédiára Nyomra vezető sírhalmok c. cikkemben beszámoltam olvasóinknak ar ról, hogy a Týntôl 3 km-re fekvő Kolodéje nad Lužnicí faluban a visszavonuló fasiszták két magyar katonát megkínoztak és kivégeztek. Amikor a szóban forgó cikkhez a helyszínen gyűjtöttem az anyagot, Karel Landík és František Tesar említést tett arról, hogy a temetésről fényképek is készültek, csak a negatívokat kell megtalálni. A týni antifasiszta harcosok szövetségének tagjai felkutatták a felvételeket, s azonnal továbbították prágai szerkesztőségünkbe. A fényképek hitelesen dokumentálják, hogy a Kolodéjeban kivégzett magyar antifasiszta katonákat a falu lakosságának nagy részvételével, a nemzeti bizottság és a magyar katonaság közreműködésével temették el. A nyolc fénykép a temetés minden főbb mozzanatát megörökíti... A fényképkükieinénnyel egyidőben érkezett Szabó Ödön csiíizradványi lakos levele, melyben személyes élmények alapján számol be a két magyar temetéséről, illetve kilétükről. — Batári százados parancsot adott, hogy kettesével, bizonyos távolságra elrejtőzve, töltött fegyverrel szálljunk szükség esetén szembe a túlerőben levő, vagy 1000 főnyi némettel. Hogy milyen körülmények közt került két bajtársunk az SS kezébe, pontosan nem tudom ... Amčkor a németek elhagyták a falut, szép temetésük volt. Az egyik honvédot Diószeginek a másikat talán Nagy Árpádnak nevezték ... Amikor Csilizradványon megmutattam Szabó Ödönnek az áldozatok fényképét, Diószegit felismerte, s megjegyezte, hogy az Alföldről, talán Kiskunfélegyháza környékéről való fiú volt... A týni antifasiszta együttműködés egyik vezető személyisége, Karel Landík, a týni járási forradalmi nemzeti bizottság egykori alelnöke megküldte a kolodéjei származású josef Rejlek levelét, amelyből kitűnik, hogy a két magyar fegyvereket adott át a cseh hazafiaknak. A fegyverátadásról a községben tartózkodó „nemzeti vendégek" ( a szovjet hadsereg elől menekülő német civil lakosság) tudomást szereztek, s azonnal jelentették a német katonai parancsnoknak. Rejlek, egybehangzóan a kolodéjei községi krónika korabeli feljegyzésével, ugyancsak bizonyítja, hogy a két foglyot az uradalmi udvaron megkorbácsolták majd kivégezték őket. A levelek ós az előkerült dokumentumok nyomán egyre szélesebb összefüggésben tárul elénk az 1945. évi Týn környéki csehszlovák—szovjet—magyar antifasiszta összefogás. Az újabb ismeretek alapján megelevenednek előttünk egy ma is élő internacionalista hagyomány kezdetei, olyan hagyományé, melynek ébrentartása erkölcsi kötelességünk. Rajov, 1945. május 5. A beérkezett levelek közt van egy, amely ugyan nem vonatkozik közvetlenül a týni vagy a kolodéjei eseményekhez, de tartalmát tekintvfe megérdemli, hogy ismertessük. Tóth János löki olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy Dél-Csehországban, a Zlatá Koruna községhez tartozó Rajov helység temetőjében 1947-ben (ahol mint dél-szlovákiai magyar deportált dolgozott] magyar honvédsírokat látott. Érdeklődésére a rajoviak elmondták, hogy a honvédek 1945. május 5-én a németekkel vívott harcban estek el. Dél-csehországi riportutam alkalmából ellátogattam a rajovi temetőbe is. S valóban! A temető közepén tizenkét márvány síremlék! A

z első öt sírban magyar katonák, a további hétben pedig cseh hazafiak nyugszanak. Felírtam a neveket, az életkort zárójelben jelzem: Berse Pál 124/, Berkes Mátyás (24), Gergely Mihály (23), Krivjanek György (24), Balázs Lajos (38), Rudolf HaSek (31), Jan Bouček (26), Tomáš Ruffer (42), Antonín Jindra (44 J, josef Fošner, Vojtéch Kozák és Ružena Kozáková. A tizenkét síremlék közös felirata: ÖRÖK MEGBECSÜLÉSÜNK ÉS HÁLÁNK A HŐSÖKNEK, AKIK HAZÁNKÉRT ÁLDOZTÁK FEL ÉLETÜKET. 1945. MÁJUS 5. A temetőben találkoztam josef Sikuta Český Krumlov-i lakossal, aki elmondta, hogy még ma is őrzi a temetésről készült fényképfelvételeket. Kérésemre a fényképeket megküldte címemre. Rajovban beszéltem Jan Planskýval, aki 1945-ben a községi bíró tisztségét töltötte be, Zlatá Korunában pedig Rudolf Augustinnaj, a hnb elnökével. Valamennyien egybehangzóan ismertették a 25 évvel ezelőtti eseményt. A visszavonuló náci hadsereg egy alakulata 1945. május 5-én egy incidens miatt (a civil lakosság lefegyverzett egy német tisztet) megtorló intézkedést foganatosított Rajov lakosságával szemben. Bekerítették a falut. A községben tartózkodó magyar katonák (kisebb létszámú alakulat volt) több cseh hazafi közreműködésével, felvették a harcot a túlerőben levő németekkel. Az aránytalan küzdelemben a túlerő győzött. A németek több magyar katonát és rajovi lakost lőttek le. Az összetűzés után a német parancsnok a falu kocsmájába tereitette a község lakosságát, s még egyszer átfésültette a házakat. Egy magyar katonát, akinek egy rajovi család nyújtott búvóhelyet, és már nem sikerült kikerülni a gyűrűből — a németek a helyszínen agyonlőttek. A német parancsnok a bírónak megparancsolta, hogy a tetemeket a temetőn kívüli árokban temessék el. A község lakossága a németek távozása után, együtt az életben maradt magyarokkal, díszes temetést rendezett az áldozatoknak. Augustín elvtárs, a hnb elnöke elmondta, hogy 1945-töl kezdve minden év május 9-én ünnepi megemlékezést tartanak a hősök sírjai fölött. A felszabadulási évforduló napján csehszlovák, szovjet és magyar zászlóval vonul a lakosság a rajovi temetőbe. A síroknál úttörők, munkásőrök és katonák állnak díszőrséget. Az egybegyűltekhez a legtöbbször az antifasiszta szövetség képviselője intéz beszédet. — A magyar hősök emlékét éppoly kegyelettel őrizzük, mint saját halottainkét... — mondja a hnb elnöké. Ahogy azt a Zlatá Koruna-i községi krónikában levő fényképek dokumentálják, 1961-ben, a község képviselőinek meghívására ellátogatott Rajovba Marjai József, akkori prágai magyar nagykövet is, hogy nemzete nevében lerója tiszteletét a népeink barátságáért vérüket áldozó cseh és magyar hazafiak sírjánál. A sírokat időnként meglátogatják a hozzátartozók is. A Vltava hadgyakorlat idején a testvéri szocialista országok hadseregeinek képviselői is megkoszorúzták a rajovi emlékművet. 1968-ban, amikor a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek törzsgyakorlatát tartották Csehszlovákiában, a szocialistaellenes erők mindent elkövettek, hogy gyengítsék a népeink közti barátság érzését. De a rajoviakban semmilyen propagandával sem lehetett megingatni a barátság szellemét. 1968-ban is méltóan megemlékeztek a fasizmus áldozatairól! Az 1945-ös dél-csehországi antifasiszta összefogás emlékei után kutatva sok emberrel beszéltem. Mennél többször járok ezen a vidéken, s mennél több emberrel beszélek a 25 évvel ezelőtti eseményekről, egyre erősebb bennem a felismerés, a meggyőződés: A negyedszázaddal ezelőtti események a csehszlovák, szovjet és magyar partizánok, antifasiszták tevékenysége, az itt élő néppel való önfeláldozó együttérzése, mély nyomot hagyott a vidék lakosainak tudatában és szívében. Olyan erkölcsi tőke ez, amelyből a tanulság levonása mindig időszerű! SOMOGYI MATYAS