Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-31 / 206. szám, hétfő
Alkotó tettekre van szükség Ifjúsági találkozó Jasenieben (ČSTK) — Augusztus 29-én, szombaton a délutáni érákban érkezett Jaseniebe, a felső-garami ifjúság 6. találkozójára dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés elnöke. Hanes elvtárs az amfiteátrumban rendezett nagygyűlésen tartott beszédében többek között a következőket mondta: — Itt vagyunk a szlovák természeti szépségek között, a hegyekben és a völgyekben, ahol a Szlovák Nemzeti Felkelés született, ahol éltek és becsületesen harcoltak a hazafiak, a partizánok a hitleri fasizmus ellen. E tájnak legendás híre van nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Azon a helyen vagyunk, ahol a szlovák nép véres küzdelemben alakította ki saját holnapját, nemzeti és állami szabadságát. Nagy, sőt mondhatnám, hogy döntő jelentőségű e harcnak internacionalista jellege, hogy itt a hegyekben a szlovák harcosokkal együtt küzdöttek a cseh elvtár sak is, és úgyszólván valamennyi európai nép partizánjai, itt harcolt Aszmolov és jegorov elvtárs és a rettenthetetlen szovjet hő sök további százai. Ma világosabban látjuk, mint bármikor ezelőtt, és dolgozó népünk ezt helyesen és teljes mértékben értékeli, hogy milyen történelmi és milyen végtelenül jelentős szerepet játszott éppen a Szovjetunió, a Vörös Hadsereg bátor és verhetetlen hősei abban a harcban, amit a győzelem koronázott meg. Ez alakította ki mindkét nemzetünk szabad életének feltételeit, ebből eredt népünk alkotóereje, fejlődésének lehetősége, ennek révén alakult meg a független és szabad szocialista állam. Ezekben a hegyekben és ezekben a völgyekben a proletár internacionalizmus eszméit szó szerint vérrel pecsételték meg. Azért jöttünk össze, hogy kifejezzük tiszteletünket És hűségünket a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyományai iránt. Csehszlovák ifjúságunknak ez a találkozója és aktivitásának sikeres eredményei egyértelműen bizonyítják akaratát és eltökéltségét, hogy e hagyaték által kijelölt úton halad előre. Csak alkotó tettekkel, a csehszlovák haza számára végzett áldozatkész munkával tudjuk igazságos tartalommal megtölteni azoknak a jelentős eseményeknek történelmi értelmét, amelyekről itt ma megemlékezünk. Kedves barátaim, engedjék meg, hogy éppen itt emlékezzem nemzetünk nagy fiára, Ián Svermára, aki itt a hegyi utakon halt hősi halált. Tragikus halála pótolhatatlan veszteség volt. Kommunista pártunk és vezetősége a második világháború nehéz, drámai küzdelmeiből, és az imperialista és antiszocialista erők 1968. és 1969. évi felforgató szándékaiból levonta a tanulságot. Egyértelműen megfékeztük mindazokat az elemeket, amelyek szocialista államunk fejlődését a keserű múltba akarták visszataszítani. Vezetőségünk Husák elvtárssal az élén megteremtette kommunista pártunk szilárd mar zista-leninista alapjait és szocia lista barátainkkal ismét kialakultak a szocialista országok családjában nélkülözhetetlen nyílt, he lyes és becsületes kapcsolatok. Országszerte megünnepelték a Szlovák Nemzeti Felkelés 26. évfordulólát Nem feledkezünk meg a közös harcról A (Folytatás az 1. oldalról) sárnap nagygyűlést tartottak, amelyen Sámuel Kodaj altábornagy, az SZLKP KB tagja, a keleti katonai körzet parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Kodaj altábornagy kiemelte a szovjet katonák tízezreinek áldozatkészségét, akik hazánk területén estek el a fasizmus elleni küzdelemben. Nagyra értékelte azt a segítséget, amit a Szovjetunió nyújtott hazánk szocialista átalakításához és elítélte az antiszocialista erőket, amelyek megkísérelték felforgatni dolgozóink alkotó törekvéseit. Kijelentette, hogy a kommunista párt vezető szerepének megszilárdítása és a Szovjetunióhoz fűződő testvéri szövetség az SZNF hagyatékának teljesítése. BRATISLAVÁBAN az évforduló alkalmából szombaton leleplezték Ľudovít Kukorellinek, az SZNF hősének a mellszobrát. A jelentős szlovák antifasiszta harcos, a Csapajev partizánVÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS Szlovákiában az elmúlt héten eléggé napos idő volt, amelyet csak a reggeli órákban zavart meg a völgyekben ködképződés. A legnagyobb nappali hőmérséklet elérte a 20—26 fokot. A Földközi-tenger térségéből 26—30 fokos meleget is jelentettek. A tartós időjárás a szárazföld nagyobb része fölött kialakult magas légköri nyomásból eredt, amely Közép-Európából húzódott keletre a Fekete-tenger térségébe és Ukrajna fölé. Egyidejűleg az Atlantióceán felől nedves és hűvösebb tengeri légtömegek áramlottak a szárazföld felé, s ezek fokozatosan elérték hazánk területét is, aminek következtében erösebb volt a felhőképződés és tegnap helyenként már esett. Ugyanakkor a nappali hőmérséklet valamivel csökkent. Az Atlanti-óceán felett alacsony légköri nyomás alakult ki, amelynek jobb peremén ismét nedves tengeri légtömegek áramlanak Nyugat-Európa felé. Ezek a hét első felében elérik Közép-Európát és hatásuk nálunk ls érezhetővé válik. Ismét sűrű felhőzetre, helyenként esőre számíthatunk. Ezután a szárazföld felett kiterjed egy anticiklon, s ennek hatására fokozatosan megjavul az időjárás. A reggeli órákban a völgyekben köd képződik, ami az őszi időjárás tipikus jelensége. Várható Időjárás augusztus 31töl szeptember 6-ig: A hét első felében változó, majd sűrű felhőzet, helyenként záporok és esők, szórványosan zivatarok is. Az éjszakai hőmérséklet 10—15, a nappali hőmérséklet többnyire 18—23 fok. A hét második felében reggel ködképződés, a nap folyamán általában kevés felhő, és valamivel magasabb hőmérséklet. r. r. brigád megalapítója 1944. november 24-én halt hősi halált. A leleplezésen jelen volt Ladislav Martinák, Bratislava főpolgármestere, az SZLKP városi bizottságának, valamint a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége központi és városi bizottságának küldöttsége és Ľudovít Kukorelli hozzátartozói. A jelentős évfordulót a KOMÁROMI JÁRÁSBAN is méltóképpen ünnepelték meg. A partizántábortüzeknél a fiatalok számos találkozót rendeztek az ellenállás tagjaival, Komáromban pedig ünnepi akadémián méltatták az SZNF jelentőségét. A járás ifjúsága a bajcsi ünnepségen találkozott a szovjet haderő fiatal komszomolista tagjaival. JUR PRI BRATISLAVE községben a Szlovák Nemeeti Front szervezetei járási és városi bizottsága.' elnökségei augusztus 30-án ünnepi ülést tartottak. Az ülésen megjelent dr. Viliam Salgovič, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, Nyikolaj Sztyepanovlcs Poloszkov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának konzulja és más vendégek. Az ünnepségek keretében rendezett béketüntetésen Viliam Salgovič elvtárs beszédében méltatta a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét és értelmét. Majd az ünnepség színhelyén leleplezte a második világháború áldozatainak emlékművét. Mezőgazdasági kiállítás České Budéjovicen (CSTK) — Ceské Budéjovicén augusztus 29-én nyílt meg a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti és halászati kiállítás. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt ]an Havelka és František Ondŕich, a CSKP Központi Bizottságának osztály vezetői, Emilian Hamemík, a CSSZK munkaügyi és népjóléti minisztere és más vendégek. Jaroslav Hejna, a CSKP dél csehországi kerületi bizottságának vezető titkára beszédében hangsúlyozta, hogy a kiállítás szorosan függ össze a szocializmus negyedszázados lé tével és építésével. Szemléltetően és a gyakorlatban hivatott megmutatni a CSKP vezető sze repét egész társadalmi rendszerünkben, és bizonyítani a szocialista hazát építő munkások, parasztok és értelmiségiek kö telékére támaszkodó társadalmi egységet. A SZOVJETUNIÓBAN föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 360-at. A szputnyik fedélzetén elhelyezett berendezések hibátlanul működnek. A KOREAI Népi Demokratikus Köztársaság kormánya nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozza, hogy az amerikai imperialisták rákényszerítették a világszervezetet az ún. koreai kérdés megtárgyalására, hogy ezzel leplezzék Dél-Korea megszállását és további agreszszív tetteiket. A KGST-ORSZÁGOK földművelésügyi miniszterei és helyettesei, akik Budapestre látogatlak, a 67. országos mezőgazdasági kiállítás alkalmából megtekintették az Agárdi Állami Gazdaságot. ATHÉNI diplomáciai körök szerint Görögország Franciaországgal és Nyugat-Németországgal fegyvervásárlásról tárgyalt. Az amerikai embargó miatt a katonai rendszer kénytelen más fegyverszállítókait keresni. MOBUTU, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke Bukarestből Belgrádba utazott. Tegnap megkezdte tárgyalásait Tito elnökkel. AZ AFRIKAI EGYSÉG SZER VEZETE miniszteri tanácsának politikai bizottsága határozatot fogadott el, melyben elítéli azt a katonai támogatást, melyet Nagy-Britannia, Franciaország, Nyugat-Németország és az Egyesült Államok nyújt a portugál gyarmatosítóknak. TUNKU ABDUL RAHMAN malaysiai miniszterelnök rádióbeszédében bejelentette, hogy lemond. Helyét Tun Abdul Razak külügyminiszter foglalja el, aki új kormányt alakít. TEGNAP megnyitotta kapuit a lipcsei vásár. A kiállítás 40 ezer négyzetméternyi területén 55 ország mutatja be gyártmányait. A kiállítás megnyitásán részt vettek az NDK vezető képviselői. A BELGA Kommunista Párt nyilatkozatot adott ki, melyben felhív az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívására. A JUGOSZLÁVIÁBAN hivatalos látogatáson tartózkodó Etemadi afgán miniszterelnök megkezdte tárgyalásait Ribicsiccsel, a szövetségi végrehajtó tanács elnökével. Nemzetközi kérdésekről és az el nem kötelezett országok csúcsértekezletéről tárgyaltak. Szovjet hadvezérek kitüntetése Moszkva — V. Koucký, Csehszlovákia moszkvai nagykövete átadta annak a 42 tábornoknak, marsallnak, partizánnak és partizánparancsnoknak a kitüntetést, akiknek Ludvík Svoboda elnök a Fegyverbarátság Megszilárdításáért Érdemrendet adományozta. A kitüntetett marsallok és tábornokok között volt K. Sz. Moszkalenko, P. Sz. Kutahov, l. Sz. Konyev, l. H. Bagramian, A. I. Jeremenko és mások. A partizánok és partizánparancsnokok közül kitüntetést kapott A. N. Aszmolov, N. V. Volkov, Sz. G. Morozov r M. 1. Sukajev, M. P. Trockij és L. P. Goncsarov. A kitüntetettek nevében Moszkalenko marsall mondott köszönetet, és egyúttal jókívánságait fejezte ki a csehszlovák népnek az SZNF 26. évfordulója alkalmából. Kijelentette, készen állnak, hogy megvédjék hazájuk érdekeit és teljesítsék internacionalista kötelességüket Csehszlovákiával szemben. A Szovjetszkaja Rosszija megállapítja, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés volt az első lépés Csehszlovákia felszabadítása és a forradalmi változások felé. A cikk kiemeli, hogy a kommunisták vezető szerepet játszottak a felkelésben, s Husák elvtárs nagy szerepet játszott a felkelés előkészítésében és megvalósításában. Csehszlovákia népe a Szovjetunió és a többi szocialista ország önzetlen barátságára és segítségére támaszkodva a szocializmust építi — fejeződik be a cikk. Az Izvesztyija prágai tudósítója Husák elvtársnak a Szlovák Nemzeti Felkelésről írt könyvével foglalkozva megállapítja, a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik legnagyobb érdeme volt, hogy bebizonyította Csehszlovákia népének szabadságszeretetét és bátorságát. A cikk rámutat a háború után elért sikerekre is. Nagy változások történtek az emberek tudatában, megszilárdult a szocialista államiság, fejlesztik a szocialista demokráciát és megoldották a nemzetiségi problémákat. A cseh és a szlovák nép internacionalista szövetségben a többi szocialista országgal a szocializmus útján halad. Husszein király a közel-keleti helyzeírof Befejeződött a Palesztinai Nemzeti Tanács ülése Amman — Husszein jordániai király rádió- és televíziós beszédében felhívta a szélsőséges erőket, ne akadályozzák a KöPált Egyiptom álláspontjáról a közel-keleti helyzetet illetően, majd a két ország kapcsolatairól tárgyaltak. Losonczí Pál zel-Keleten a béketörekvése- ' meghívta Nasszer elnököt, láket. Kijelentette, hogy Jordánia testvéri kapcsolatot tart fenn az összes arab országgal és nem engedi meg, hogy az izraeli megszállás állandó jellegűvé váljon. Beszédében megemlítette az arab fegyveres erők parancsnokságának nemrégi átszervezését, melyet augusztus elején az arab külügy- és hadügyminiszterek tripoli értekezletén hajtottak végre. Eszerint kialakították a nyugati, a keleti és az északi front parancsnokságát. Az egyes országokban elhelyezett egységek a vendéglátó ország ellenőrzése alatt állnak majd, a legfelsőbb parancsnok Favzi egyiptomi hadügyminiszter. Nasszer elnök szombaton tárgyalt Kairóban Losonczi Pállal, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökével. A MENA hírügynökség jelentése szerint tájékoztatta Losonczi AMERIKAI LÉGITÁMADÁS a VDK területe elleri Heves harcok Dél-Vietnamban # Választások és diáktüntetések Saigonban % Agnew befejezte délkelet-ázsiai körútját Saigon — Pénteken amerikai repülőgép bombázta a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét Vinh város térségében — ismerte be az amerikai Intervenciós csapatok saigoni szóvivője. Szavai szerint ez a támadás önvédelem volt, ellenintézkedés az Észak-Vietnam fölött lelőtt amerikai kémrepülőgépért. Dél-Vietnamban vesárnap nagyon megélénkült a harci tevékenység. A DNFF csapatai vasárnapra virradó éjjel 50 támadást hajtottak végre amerikai és saigoni hadállások ellen. A legnagyobb támadás An Hoa ellen irányult. Az amerikaiak beismerték, hogy a hazafiak akciói nagy veszteségeket okoztak nekik. A hazafias erők a demilitarizált övezettől délre lelőttek egy amerikai helikoptert. További három helikoptert vesztettek az amerikaiak, ugyancsak a demilitarizált övezet közelében, amikor az amerikai légierő menteni próbálta a hazafiak által körülzárt egyik saigoni zászlóaljat. Saigonban vasárnap megkezdődtek a szenátusi választások. Azokban a pillanatokban, amikor Thieu elnök az urnához lépett, a diákok tüntetni kezdtek a választóhelyiség előtt. A kötelező katonai kiképzés beszüntetését, és letartóztatott társaik szabadon bocsátását követelték. A diáktüntetések során súlyosan megsebesült a saigoni diákszövetség elnöke. Hivatalos adatok szerint a rendőrség 114 diákot letartóztatott. A választásokat rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette tartják. A választóhelyieségeket rendőrök és katonák őrzik. Ennek ellenére, amint hivatalosan beismerték, a partizánok ma a kora reggeli órákban két községben megzavarták a választások megkezdését. Phnom Penhtől 7 km-re szombaton 8-órás csata zajlott le. A kambodzsai hazafiak megtámadták a kormánycsapatoknak a fővárosba vezető útvonalat védő hadállását. Agnew amerikai alelnök befejezte délkelet-ázsiai körútját, melynek során Dél-Koreába, Tajvanra,. Dél-Vietnamba, Kambodzsába és Thaiföldre látogatott. A meglátogatott országok vezetőinek Nixon délkelet-ázsiai doktrínáját magyarázta, mely szerint az amerikai intervenciós akciók terhét egyre inkább az Egyesült Államok ázsiai szövetségesei viselik majd. Agnew ígéretet tett, hogy az Egyesült Államok továbbra is katonai és gazdasági segítségben részesíti a meglátogatott országokat. A thaiföldi kormány hivatalosan közölte az Egyesült Államokkal, hogy kivonja csapatait Dél-Vietnamból. A kormány szóvivője szerint Washingtonnak nincsen kifogása az intézkedés ellen. togasson Magyarországra. Ammanban pénteken a késő éjszakai órákban befejeződött a Palesztinai Nemzeti Tanács ülése. Az elfogadott határozat azt javasolja, hogy bővítsék ki a palesztinai ellenállási mozgalom központi bizottságának teljhatalmát, és alakítsák meg az egységes népi, forradalmi arab frontot. Ennek programja a Palesztina felszabadításáért folytatott fegyveres harc lenne. A határozat visszautasítja Rogersnak a közel-keleti válság megoldására vonatkozó tervét. A tanács felhívta a többi arab országot, tegyék lehetővé a palesztinaiak fegyveres akcióit. A határozat felhatalmazza az ellenállási mozgalom központi bizottságát, hogy tegyen lépéseket az ellenséggel folytatandó tárgyalások ellen, és felszólítja a palesztinai ellenálló szervezeteket, kössenek szorosabb kapcsolatokat azokkal az arab szervezetekkel, melyek nem kívánják a kapitulációt. A határozat felhívja azokat az imperialistaellenes arab országokat, melyek elfogadták az amerikai kezdeményezést, hogy változtassák meg elhatározásukat, és válasszák a népi, nem^ zeti háború útját. Röviddel a Palesztinai Nemzeti Tanácsa ülésének befejezése után újabb összetűzések voltak Ammanban a jordániai fegyveres erők és a palesztinai parti' zánok között. U Thant Títóval tárgyalt Belgrád — A hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó U Thant ENSZ-főtitkár szombaton Tito jugoszláv elnökkel tárgyalt. A kétórás eszmecsere során megvitatták a legidőszerűbb nemzetközi kérdéseket, beszéltek az el nem kötelezett országok közeledő csúcsértekezletéről. U Thant vasárnap egynapos látogatást tett Skopjében. Részt vett Macedónia fővárosa szkupstyinájának ünnepi ülésén, melyen Skopje díszpolgárává nevezték ki. Az ENSZ-főtitkár még skopjei látogatása előtt találkozott Ribicsics miniszterelnökkel, akivel az európai politikai helyzetről tanácskozott az európai biztonsági értekezlet előkészítésével kapcsolatban. U Thant hangsúlyozta, hogy az ENSZ számol az el nem kötelezett országok támogatásával a legidőszerűbb nemzetközi problémák megoldásában.