Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-30 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó
Útijegyzetek a Szovjetunióból Bogdán Hmelnyickij lovasszobra a kijevi Szofija székesegyház előtt Az elesett hősök monumentális műemléke A Kre*C*atyikon. ti.. fit M///i<1 A Közoonti Stadion. — Zdravsztvujtye! — ezzel a szóval fogadtak a határon. A mosolygó, fiatal vámőr lebélyegezi útlevelünket, ellenőrzi személyazonosságunkat és megkér, hogy óráinkat igazítsuk a moszkvai időhöz, vagyis két órával előbbre. Már tovább is roboghatnánk. Először azonban következik az első látványosság: kocsijaink áthelyezése széles nyomtávú alvázra. Észre sem vesszük a bonyolult müveletet, olyan zökkenőmentes. Beszédbe elegyedtünk a vasutasokkal, akik nem kis meglepetésünkre magyarul válaszoltak kérdéseinkre. Elmondták, hogy jól élnek, elégedettek, s ma is ugyanúgy tisztelik és szeretik a csehszlovák népet, mint azelőtt. Kijev Az utazás rendkívül kellemes és szórakoztató volt. Az ismerkedés és az orosz konyha remekei után az ismeretlen táj szépsége annyira lekötötte figyelmünket, hogy észre sem vettük a máskor fárasztó és unalmas utazást. Igaz, Itt nem rű kilátás nyílik a Dnyepperre és az új városnegyedekre. Megtekintettük Bogdán Hmelnyickij lovasszobrát a Szofija székesegyház előtti téren. A 930 éves Szofija székesegyház az ukrán művészet legnagyobb büszkesége. Kupoláit 7 és fél kilogramm arany borítja, melytől már messzire tündökölnek. „Csak" száz évvel fiatalabb a Pecsorai Lavra monostor, melynek épségben maradt részében történelmi múzeumot rendeztek be. Az ősi város legrégibb építményei 11 évszázadon át néma tanúi voltak a brutális erőszaknak és az embertelen harcoknak, amelyek közül a tatárjárás után a legszörnyűbb a második világháború volt. Az idősebbek ma is keserűséggel emlékeznek városuk lerombolására, az ádáz harcokra és büszkék az áttörhetetlen ellenállásra, amellyel Kijev elnyerte a hős város címet és a Lenin-rendet. A hősök, halottak emlékére és tiszteletére monumentális emlékművet építettek, amelynél az örökláng körül a város lakói és látogatói a kegyelet virágait helyezik el. A társalgást egy 51 éves legényember, Janko bácsi, kassal állatorvos kezdte, pedig ő tudott a legkevesebbet oroszul, de ő volt a legbátrabb. Első „interjúalanya" egy fiatal szovjet mérnök volt. Vlagyimir Ivanovicsként mutatkozott be. — Ismeri Csehszlovákiát? — kérdezte Janko bácsi. — Sajnos, még nem jártam szép hazájukban, de sokat olvastam róla és sok ismeretterjesztő filmet láttam a televízióban. — Cseh, szlovák vagy magyar írótól olvasott valamit? — kíváncsiskodtam. — Hogyne. Szeretem a verseket és a humort. Olvastam Petőfi, Hviezdoslav verseit, a humoristák közül Hašek, Tabi László és még más írók nyerték meg tetszésemet. — Hol katonáskodott? — Vlagyivosztoktól 400 kilométerre. — Mi a beusztása? — Vegyészmérnök eg> kijevi vegyikoinbinátban. — Mennyi a fizetése — kíváncsiskodtak az asszonyok. — 100—2G0 rubel. — fis egy autó, mondjuk a JALTA I kellett attól tartanunk, hogy fékezéskor kiömlik a levesünk meg a borunk. A társaság — voltunk vagy 28-an a csoportban — hamarosan összemelegedett, s régi jó barátként kívántunk egymásnak jó éjszakát, összebeszéltünk, hogy aki elsőnek ébred, járja végig a fülkéket és keltse fel társait, hogy gyönyörködhessünk a hajnali Ukrajna szépségeiben, erdőségeiben, beláthatatlan síkságaiban. Kalauzunk, egy rokkant munkásember, ahogy megpillantott minket, máris hozta a gőzölgő orosz teát, és ahogy elsuhantunk a városok mellett, munkája mellett felcsapott önkéntes idegenvezetőnek, annyit mesélt az itteni emberekről, szokásaikról. Reggel hét óra előtt futottunk be a kijevi pályaudvarra. Ahogy kinyílt kocsink ajtaja, a hordárok máris nyúltak csomagjainkért. Ott vár és meleg kézszorítással üdvözölt a szép szőke Ligyija, kijevi idegenvezetőnk is, és sajnálkozott, hogy a prágai vonatok mindig késnek, s kevesebb idő maradt városnézésre. Gondoltuk, reggelivel kezdjük, aztán gondtalanul bejárjuk a várost, de erről le kellett tennünk, mert az üzletekben, éttermekben csak 10 órakor nyitnak. Irigykedve sóhajtottunk fel, milyen jó is az ittenieknek, nem kell korán kelniük, nem kell rohanniuk, mert mindenre van bőven idejük. Erről beszélgettünk, amikor elindultunk az ukrán főváros szívébe. A szebbnél szebb régi és új épületek között feltűnően sok a zöld park és virág. A város csaknem 700 négyzetkilométernyi területének a fele gondozott park. Az utcák két oldalán, vagy a szélesebb utak közepén hosszú fasorok húzódnak. Az 1100 éves múltú városon áthaladva felértünk a Vlagyimir-magaslatra, Kijev legmagasabb pontjára, ahonnan gyönvöA Tarasz Sevcsenko Egyetem előtt megtudjuk, hogy Kijevnek 17 főiskolája és 220 középiskolája van, amelyekben 170 ezer diák tanul. Kijev kulturális életére jellemző, hogy hét állandó színháza, három filmstúdiója, több mint száz mozija és egyéb kulturális létesítménye van. A kijeviek sokat törődnek a sporttal, amit a sok sportcsarnok és stadion bizonyít. Városnézésünk során elidőztünk a Központi Stadionban. Nem a legújabb létesítmények közé tartozik, mégis állja a versenyt a felszabadulás után épült nagy stadionokkal. Közvetlenül a háború előtt készült el. Már a megnyitás időpontját is kitűzték, sőt elővételben a jegyek nagy része is elkelt már, amikor a háború kitörésének híre megrázta a világot. Az ünnepi aktus elmaradt, s a stadion kapui csak a felszabadulás után nyíltak meg. A rendezők nagy meglepetésére néhány lelkes sportbarát nem az érvényes belépőjegyet, hanem még az első megnyitásra kiadott belépőjegyet mutatta fel. Nem küldték őket vissza, sőt belépőjegyeiket érvényessé nyilvánították a Központi Stadion minden sporteseményére. Ma is mintegy 20—35 „örökjegy"-tulajdonos van Kijevben — újságolta Ligyija. A Krescsatyik Kijev legpompásabb városrésze. Ezen a kb. egykilométeres sugárúton 25 évvel ezelőtt kő kövön nem maradt. Régen is ez volt a város legszebb utcája, de a német fasiszták a földig lerombolták. Talán éppen ezért építették újjá oly rövid idő alatt a kijevlek, azért varázsolták még szebbé, hogy feledtessék a háború borzalmas nyomait. Úton A kijevi városnézés gyorsan eltelt, s újra vonatra ültünk. Mostani útitársaink szovjet emberek. legújabb FIAT mennyibe kerül? — 3600 rubelba. Aztán ő figyelt és érdeklődött, milyen az élet nálunk, örül, hogy nem fog unatkozni, mert a végállomásig, Szimferopolig velünk utazik. Hozzánk csatlakozott egy taskenti idősebb házaspár is. Négyhetes szabadságukat a szokásos családi látogatással töltik gyermekeiknél: leányuknál egy Moszkva melletti kisvárosban, ahová 2800 kilométert repülőgépen tettek meg, fiuknál Kijevben, ahová 800 kilométert vonaton utaztak, most pedig 1300 kilométert kell megtenniük, hogy meglátogassák Szevasztopolban élő katonafiukat. — Szép kis kiruccanás — mondják. — Egész évben erre takarékoskodtunk, de megéri, így kapcsoljuk össze a kellemeset a hasznossal. — A földrengést hogy élték át? — Nehéz volt. Sok megpróbáltatásra, erős, szívós munkára volt szükség, hogy újra rendbehuzzuk városunkat Akkor egy kicsit örültünk is, hogy gyermekeink nem Taskentban találtak otthont maguknak, mert Az idő röpült. Az éjszaka nyugodtan telt el. Mivel Melitotopol felől érkeztünk a Krímfélszigetre, először az Azovitengert pillantottuk meg. A part mentén, amely mintegy híd a kontinens és a félsziget között, sok halász, mégpedig feltűnően sok nő helyezkedett el, bár csak hajnali négyet mutatott az óra. Körülbelül 500 méteres távközökben kis zászlók álltak a vízben, a part közelében. Ezekkel jelölik ki egyes szövetkezetek halászterületét; ezeknek ugyanis a halászat jelenti a megélhetést. Ismét szárazföld következett, aztán „már csak" 200 kilométert kellett megtennünk, és megérkeztünk Szimferopolba, a Krím-félsziget fővárosába. BELLUS IMRE S Kilátás a Dnyeperre