Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-02 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

ANGLIABAN i Mary, a fiatal angol polgárlány élénk érdeklődést tanúsít a sport iránt. Különösen a judo érdekli. Édes­apja ezért beíratja az egyik ilyen tanfolyamba. A fiatal csinos mester néhány fogást mutat a lány­nak, majd így szól: — Látja. Mary ezek voltak a szabályos fogások Most mutatok néhány tilos fogást. A lány visszahőköl: — Nem bánom, de csak akkor engedem magam megfogni, ha megígéri, hogy elvesz feleségül. KOCSMABAN Egy láthatóan kedélyes állapotban lévő férfi a kocsma ajtaja felé botorkál. Belép, rövedesen kidob­ják. Feltápászkodik, újra bemegy, de nemsokára is­mét kirepül. Mikor harmadszorra is ugyanez meg­ismétlődik a nem messze álldogáló rendőr vigaszta­lóan így szól hozzá: — Nézze, polgártárs. Mit igyekszik mindenáron be a kocsmába. Látom, hogy felöntött a garatra, ezért jobban tenné ha hazamenne. A férfi elkeseredetten feleli: — Node, kedves rendőr elvtárs. Én nem mehetek haza. Hisz én vagyok a kocsmáros! KITARTÓ UDVARLÓ Kovácsné és Szabóné az ut­cán találkoznak. — Képzeld — panaszolja Ko­vácsné -, a férjem szinte rend­szeresen csak hajnalban jár haza. Szabóné megvonja a vállát: — Az én férjem is így kezdte, de hamar leszoktattam róla. — Hogyan? — Hát úgy, hogy amikor az egyik éjszaka lábujjhegyen az ágy felé igyekezett, halkan meg­szólaltam: - Te vagy az Jenő? — Na és emiatt szokott le az éjjeli lumpolásról? — Igen, azóta már igyekszik haza, mert őt Sándornak hívják. MAI TEMPÓ Két idős bácsika üldögél a parkban, s félszemmel a szem­közt lévő magas épület tataro­zását figyelik: — Figyelj csak oda. Nem tu­dom eldönteni, hogy az állvá­nyon szobrok vannak vagy pe­dig munkások? Egy ideig összpontosítanak, aztán az egyik felkiált: — Mégsem szobrok, hanem kőművesek. Tisztán láttam, hogy az egyik megmozdult. — Erise meg Dezsöke, nem leszek a felesége!... (Balázs—Piri rajza) AZ ORSZÁGÚTON — Mondja, uram nem tudja, hogy most mit kellene tenni? — Dehogynem kisasszony, pontosan tudom . . . (Pavliha) GYÓNÁS Egy idős nénike gyón az egyik vidéki templomban. — Plébános úr, rettentő nagy bűnt követtem el. Meg­csaltam a férjemet... A pap elcsodálkozva kérdi! — Mikor történt ez nénike? — Vagy négyven évvel ez­előtt, kérem. — És most mondja meg? — Mit csináljak, mikor én Blyan szívesen emlékszem ar­ra vissza . . . MEGLEPETÉS — A mindenét, valaki ellopta az autónkat! (Schweitzer- Illustrierte) Művészetek művé­szete: megélni a mű­vészetből. • A költő alkot, a slá­gerszerző él. • A nőknél rendsze­rint azt értékelik, amit megtesz, a férfiaknál fordítva. • -:•* * - ~ :-. ? --,--• Mindenki szeretne magas kort megérni, de senki sem akar megöregedni. PÁRBESZÉD — Képzeld el, ez a Kovács semmit sem csinál a munkahe­lyén. — Tudom, de azt ügyesen csi­nálja .. . KIFOGÁS Szabó az egyik nap későn jött a munkahelyére. Ijedten dadogja a főnökének: — Elnézést főnök kartárs, de elaludtam . .. A főnök dühösen ráripako­dik: — Micsoda? Maga otthon is alszik? GÁDOR BÉLA: mmmmm SATOROZAS fer — Mit izgulsz, így legalább nem olyan egyhangú a sátorozásunk ... (V. Rencín karikatúrája) LÁTOGATÓBAN Az egyik üzem nőtagjai lá­togatáson voltak egy afrikai ál­lamban. Amikor hazatértek a vezetőnő beszámol az útról az igazgatónak: — Az első napon városnézé­sen voltunk, aztán este mind­annyiunkat megerőszakoltak, kivéve Kovácsnét. Másnap vi­dékre mentünk, este ott is megerőszakoltak, de Kovácsnét ott sem. Harmadnap üzemeket látogattunk meg, ott is meg­történt velünk a csúfság, Ko­vácsnét leszámítva. Az igazgató tágranyílt szem­mel hallgatja a beszámolót és megkérdi a vezetőnőt. — Hogy lehet az, hogy a csinos Kovácsnét nem erősza­kolták meg? — Hát úgy, hogy ő nem akarta . . . GYEREKSZÁJ — Pistike menj be lábujjhe­gyen a szobába és nézd meg, hogy alszik e az apuka. A kis­fiú elmegy, kisvártatva vissza­jön és így szól: — Az egész apuka alszik, ki­véve az orrát! TÁNC KÖZBEN — Elnézést, hölgyem, még be sem mutatkoztam. Kovács a nevem, számtantanár vagyok. — Rendben van, tanár úr, de velem ne számítson . .. AJemrégiben humorosnak szánt ' * karcolatban emlékeztem meg egy kis kalandról, amikor két szállí­tómunkás egy nehéz szekrényt vitt Jel harmadik emeleti lakásomba. A cikk megjelenése után „Egy szállítómun­kás' aláírással névtelen levelet kap­tam, melyben a levélíró nehezményezi cikkem jrivol hangját, majd kétségbe­vonja a szekrény súlyát, a viteldíj összegét és az én szakértelmemet. A levél egy cseppet sem lepett meg, mivel köztudomású, hogy a világiro­dolam nagyjai sem úszták meg szára­zon, ha mások dolgába beleavatkoz­tak. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha okulásul közzé teszek néhány jel­legzetes levelét, amelyet nagyszerű kollégáim kaptak annak Idején. Shakespeare Vilmos úrnak London Láttam a színházban az ön, „Ham­let" című fércművét, amely egy telje­sen hülye királyfiról szól. On szerint ilyenek a királyfiak? Látszik, hogy soha, a büdös életben sem egy király­fit, sem egy királyt nem látott. Az ön állítólagos „királyfi"-ja hazudik, szí­nészkedik, összevissza fecseg, és ha­lálba kergeti szépséges menyasszonyát, Oféliát. Nem kétlem, hogy talán egy­szer valaha lehetett ilyenféle király­fi Dániában. De tipikus ez? Ilyenek a királyfiak általában? Nem, uraml Köztudott dolog, hogy a királyfiak ne­meslelkű, emberek, akik megállják a helyüket a harcban és a szerelemben is, és ha kell, odavágnak. Ha már nem jut semmi az eszébe, legalább olyan dolgokról írjon, amihez ért. ír­jon részeges színészekről vagy termé­szetellenes hajlamú lócsiszárokról. Re a királyokat hagyja, annyit mondha­tok! Teljes tisztelettel Egy királyfi. Madách Imre úrnak Alsóstregova Most tettem le „Az ember tragédiá­ja" című drámai költeményét, és mondhatom, fel vagyok háborodva. Ez az Ádám, akiben ön az egész emberi­séget megszemélyesíti, siránkozó, pi­pogya fráter, aki semmivel sincs meg­LEVELEK AZ ÍRÓHOZ elégedve. Sem Fáraó, sem Kepler, sem Danton? Hát ml akar lenni ez az alak tulajdonképpen? B S a végén hová lyukad ki az egész? Hogy nem érde­mes élni, de muszáj, mert a gyereket el kell tartani. Hát köszönöm szépenI Ha ilyen az ember, akkor én nem aka­rok ember lenni. Egy ember Swift Jonathan úrnak Dublin Engedje meg, kedves uram, hogy a „Gulliver utazásai" című könyvéhez gratuláljak. ]ó könyv, érdekes könyv, csak egy baja van, hogy nem igaz. Ezt nyugodtan állíthatom, mert én is utazó vagyok, hosszú évek óta képvi­selem az egyik legnagyobb londoni szövetkereskedő céget. Mint ilyen, sok helyütt megfordultam már, de állítha­tom, hogy sem törpéket, sem óriáso­kat, sem a töbi csodabogarakat, ame­lyek az Ön könyvében szerepelnek sehol sem találtam. A beszélő lovak­ról szóló fejezet pedig egyenesen lég­ből kapott koholmány. Mit fognak mondani az emberek, ha ezt a köny­vet elolvassák? Azt fogják mondani, hogy minden utazó hazudik. Ogyis elég rossz hírünk van, még csak ez hiányzott nekünk. Pedig maga tudna írni. Miért nem tartja a kapcsolatot a való élettel? Olyan utazókról írjon, akik jó férjek, derék családapák és sok szövetet adnak el. Meglátja, hogy nagyobb sikere lesz. Szívélyes üdvözlettel Egy utazó Arany János úrnak Nagyszalonta Nagy élvezettel olvastam Agnes asz­szonyról szóló, gyönyörű költemé­nyét, amely könnyekig meghatott. Sze­gény asszonyI Mennyit kellett szen­vednie és mosnia ... Csak egyet nem értek: miért nevezte el éppen Ágnes­nek? Nem gondolt arra, hogy mennyit árt eztel azoknak a tisztességes, ép­elméjű nőknek, akiket szintén Ágnes­nek hívnak? Nem egy Ágnessel be­széltem, nekik is ez a véleményük. Ágnes komoly név, viselői komoly asz­szonyok. Miért nem nevezte el balla dája hősét például Lilinek vagy Mici nek? Talán még nem késő. Tisztelettel Egy Agnes

Next

/
Thumbnails
Contents