Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-23 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

E?* S uralkodnak már, a kemencében tücsök szállásol, de a fala még hófehér. Ö meszelte mindig, Árvái nagyanyó, mert a menye azt mondta: Senki se meszel iiyen szépen, édesanyám. Megvakulhat, aki csíkot keres a meszelője nyomán, akkor se talál... Ott a kút beomlott torka s a derékba tört kútágas csonkja. Korhadt volt, azon az éjszakán, melynek hajnalán megszólította a fia, előbb felszaladt az ostora, azután kettétörte a szél. A tanya fejfája lett belőle. A bodzabokor is megmaradt, nyílik, s a kert virágmagvai, hagymái is köszöntik a tavaszt, de a gyümölcsfákat kivetették a télen. A nagy diófát, az árpaérő körtét, a potyogó szilvafákat s azt a haszontalan nagy meggyfát is, ami örökké virágzott, de teremni sohase termett... János, a fia hetek óta zavart volt. Kati, a menye is zavart. A postás leveleket hozott, a tanárnő unoka naponta kijárt az urával, s a Köles koma fia, az elnök is átjött: Mi lesz, Jani Bátyám? De neki nem szóltak. Akkor éjszaka egyre forgott a fia, a menyecske is forgplódott, s amikor ő a harmadik kakasszókor felserkent, megszólította Jani: — Jó reggelt, édesanyám. — Adjon isten nektek is. — Egészségére az éjszakai nyugodalmat. — Nektek is. Jani rágyújtott, és újra kezdte ... — Édesanyám ... — Mondjad — Máma lebontjuk a tanyát. Pistáékhoz, a vöékhez költözünk, míg a ház felépül. A portán már a tégla ls, a mester is megvan, a rávaló ls ... Kati segített az urának ... — Nagy házunk lesz, édesanyám. Három szoba-fürdőszoba-verandás. Katicáék is odaköltöznek . . . Naponta fürödhet, édesanyám, templomba ls járhat... Ott lesz az nem messzire ... Nem szólt. Minek ott szólni, ahol már mindent elvégeztek mások?! S talán azt se tudta, hányadán tart. Templom, unokák, dédunokák. Kicsike büszkeség is: szép házunk lesz. Olyan, .amilyen a bírónak se, régen. De a szíve is elszorult, mert egyszerre sokféle érzés kért benne szállást. — Mit szól hozzá, édesanyám? — kérdezi Jani. — Elvégeztétek nélkülem, csináljátok hát végig. — Nem szól ellenére, a magáé a tanya? — Legyen az akaratotok szerint. Csak amikor omlott a tető, kifordult helyéből az ajtó, az ablak, a holmit meg a püfögő vontatóra hordták, akkor eredt el a könnye a haszontalan meggyfa alatt. Tele volt a vontatókocsi, másodjára is fordult, de az ő negyvennéhány esztendője mégse fért el rajta. Az itt maradt, akkor is, amikor őt az elnök sárga hintójára segítették. S talán most ezekhez az esztendőkhöz gyalogolt vissza ... Körültopogta a fehér falu omladékot... Itt egyszer Jani leverte a nagy Iábaujját... Nagyon leverte... öt pöfeteggomba porát is felszívta a vér . .. Itt, a szabad kémény torkában tartotta Jani a tilalmas, kommunista könyveit, amiket a csendőrök is kerestek. Azt mondták: Adja elő, ne akarja, hogy megtalpaljuk a mezítlábát, vén banya ... Nem adta elő ... Ide a diófa alá ásta el Katival a három zsák lisztet meg az oldal,szalonnát, amikor a front a határba ért... Mindenki ásott akkor. El is áztak a zsákok, mert magasan állott a víz... Azért kenyér lett a lisztből, csak laposra maradt, nem vetett púpot a háta ... Ott lógott a János katonaképe ... Ott a két ágy állott... Ott a kanapé ... Ott a sublót cselédbéréből vette... Elvesztek azok is a tűzrevaló között, mert a három szoba-fürdőszoba-verandús nagy házba szép új bútor került Nagyon fáradt lett egyszerre, s leroskadt, a bodzabokor mellé, arra a darabtéglákból rakott csomóra, ami nem érdemelte meg a fuvart. A szíve a torkában vert, s mintha feljebb-feljebb taszította volna mindegyik dobbanása ... Nem azért... nem felhányás okából... csak... Jaj, istenem! Megbillent. Egyszer előre, majd hátra, s a nyíló bodzabokor törzse hűségesen megtámasztotta a lejét... Aztán talán hallotta még, amint a tanyai iskola harangja délre csilingelt. Utolsó évben az idén, mert a nyáron elköltözik az iskola is ... A faluba ... A tanyák után ... A község közepén sok haranggal harangoztak, így hát az egyházfi, aki az utolsó rendet vágta a templomkertben, csak harmadszorra értette meg, amit Árvái János kérdezett tőle. — Nem láttad édesanyámat, te Bálint? — Dehogynem — felelte a sekrestyés szíves szóval, hiszen ez a jelentős ember tegezte, mint régen, pedig az aranyvállas tiszt fia is a háta mögött állott. — Misén volt, mint szokás szerint, azután meg elkocogott arrafelé ... — Merre? — lihegte Árvái János. — Arra a ... tanyák felé ... A fénye§, fekete gépkocsiba már hárman szálltak. Árvái János, fia, ifjabb János, az aranyvállas alezredes és a láthatatlan harmadik, a sors... A tiszt szólalt meg, hogy a sors hatalmát megtörje ... — Mi volt nagyanyámmal, édesapám? — Nem lelte itthon a helyét... — De hiszen mindene megvolt... Árvái János mélyről sóhajtott... — Álmomban én is a tanyával bájolok, fiam, pedig én tudom, hogy mit miért, meg hogyan... A napfényben nevelkedett fiatalember nem értette, csak megvonta a vállát. Nyolc kilométer gépkocsin különben ls csak néhány pillanat... A fehér romfalak elővilágítottak a tavaszi zöldből ... Árvái János nagyot kiáltott... — Édesanyám ... édes _.. anyám... Fecskék köröztek az omladék fölött.. Csicseregtek. A fecskék minden tavasszal visszatérnek ... '— Édes ... Fele kiáltás Arvai János szájában maradt, mert, meglátta a virágzó bodzabokor alatt a holtat. Csend volt, s díszes, illatos, májusi színpad a föld, melyen szavatlan játszódott a dráma... Amit végig kell járni, ha tragédia is, hogy a világ előremenjen. SÖRREL, BÉKÉBEN Szerda. Délután. Ilyenkor senki nincs a folyóparton, az emberek dolgoznak, a határ tele van pótkocsival, aratógéppel, csak én ülök itt egyedül, a bokrok árnyékában, az erdővel párhuzamosan négy-öt, egyre kisebb átmérőjű tehénlepény bozsog a melegben, legyek, katicák, darazsak, bögölyök zümmögését, hallom, kockás pokrócomon apró szárnyashangyák másznak, tízpercenként lesöpröm őket, aztán újra jönnek, felkapaszkodnak a hátamra, csípnek, újra lesöpröm őket, utána bódultan felkönyökölök, látom egy lány jön a fák között, odamegyek a folyópartra, ugrás a vízbe! Körülményesen kibontok az iszapból egy söröspalackot, lemosom róla a sarat, pontos ívben feldobom a partra a fű közé, felkapaszkodók, s ahogy felbukkan a fejem, látom, Teréz ül ott a kockás pléden, cipői és piros szalagos szalmakalapja az egyik redves fatönkön. Némán alig észrevehetően bólintott, míg a sörösüveget törölgettem a fűbe, láttam valamit keres a ruháim között, — mutatta is — szájához emelt mutató és középső ujjával, hogy cigarettát kér, mondtam, nézze meg a farmedzsekim zsebében, úgy emlékszem, odatettem, rágyújtott, cigarettáját letette egy tuskóra, futrinkák és fülbemászók menekültek rémülten a parázsló dohányrúd közeléből, áthúzta a fején a ruháját, megigazította virágos melltartóját, aztán újra ujjai közé vette a cigarettát, én közben a sörösüveggel próbálkoztam, nem volt nálam bicska sem, végül sikerült lefeszítenem a kupakot fogaimmal, megkínáltam, Terézt, a sörből, kortyintott belőle néhányat, aztán letette egy repedt fatönk mellé ahová szalmakalapja árnyékot vetett, majd felállt és öszszegöngyölt szoknyájával eltakarta az italt, hívott menjek fürödni, jó, mondtam, s csak ültem tovább, néztem őt, a kiálló gyökerekbe kapaszkodva kúszott lefelé a meredek parton, gyere, mondta még egyszer hátravetett fejjel, láttam ott áll térdig a sodrásban, combjain fehér tajték, gyűrűzik körötte a víz, aztán elment a kedvem a fürdéstől, visszabattyogtam a kockás takaróig lefeküdtem és hallgattam a víz csobbanásait. Mikor Teri kijött a folyóból, láttam, hogy egy barna folt van köldöke mellett a basán, lassan átlépett felettem, nedves bőre hozzámért, barna hajából csöpögött a víz, a hátamon éteztem, mikor látta, hogy megmozdulok, elfutott az erdőig, kissé oldalra dőlt, hogy egy útközben felkapott száraz gallyat hozzámvágjon. Kapd el, kiáltotta, s mikor látta, hogy feltérdelek, már repült is a bot, én újra visszadobtam, így játszottunk egy ideig, aztán mikor megúntam, és éppen rajtam volt a sor a fadarabot átdobtam a hátam mögött, bele a habokba, Teri arca megnyúlt, felvette a megsértett ember pózát, hülye vagy; mondta dühösen mialatt öltözött. Látta, nyugodtan fekszem, az ösvény szélén leszakított virágokat: margarétát, habszegfűt, bojtorjánt hajamra szórta, topogott, köröttem, nevetett, újra szaladt virágot tépni. A virágokról, szirmokról jutott eszembe tegnapi álmom: egy sárga rozoga deszkaládában egy kis szigetre vetődtem, gyönyörű meztelen iáiy jött felém, fehér volt, Nauszikaának hívnak, mondta halkan, aztán felmutatott az egyik templomtoronyba, én láttam mindent, mert a hatalmas torony üvegből volt: lepkék szálltak a harangokba, rárepültek a harangnv

telvre, pödörnyelvükkel gyűjtötték a harangszót, majd a harangszót elvitték a virágokba, én csak csodálkoztam némán, Nauszikaá pedig köhögött, s ezért elkezdtek hajladozni a virágok, és kelyhükből lassan áradt a harangszó. Persze, csak álom volt, a szirmokban nincs harangszó, egy versben vagy éjszakai álomban azonban valóság, anynyira megszokott dolog, mint a szerelem, vagy a délelőtti nyugtalanságom, nem bírom ki otthon, szétszórom a könyveimet, a szennyes ruhák * között megkeresem a szatyrot, beledobálom a törülközőt, szappant, egy szelet zsírpapírba csomagolt kenyeret, elindulok a folyóhoz, rugdosom a göröngyöket a rossz kocsiúton, ma is így volt, délfelé pedig megjött Húrny,úzó egy vacak csónakkal, trikómat lengetve ordítottam, hogy észrevegyen, összekotortam minden zsebemet, találtam egy kevés aprót, megkértem Húrnyúzót ugorjon be a faluba sörért, egy óra múlva visszajött, erőlködve evezett szembe az árral, majd mielőtt elment itthagyta cigarettáját, valahová sietett; mondta, vasárnap felnéz hozzám, újra egyedül maradtam, heverésztem, de jött Teri, örült, hogy itt talált, a múlt hónapban Berlinből hoztam neki egy zöldgatyás paprikajancsit, kis barna pipával azóta vidám, mikor meglát. Otthon ütődött apját gondozza, hetenként kétszer megmossa a lábát, eldugja előle a bort, de az öreg eltámolyog a szomszédba kunyerálni, leissza magát, három decitől már tökéletesen részeg, hazamegy, leül az ágy szélére, jönnek a furcsa rohamok, Teri előveszi az orvosságos fiolát, két tablettát beletöm az apjába, az öreg krákog, hörög egy ideig, de percek múlva már csak a szuszogását hallani. Én ott ülök egy széken, Teri szaladgál, elrakja az orvosságot, odajön hozzám, simogat, átölel, míg lassan lecibálom a ruháit, kuncog, aprókat harap a karomba, éjfélig heiitergüzik, a szoba másik végében alszik az öreg Tódor, aztán fáradtan lihegünk, törülközővel itatjuk fel egyjnásról a verejtéket, utána jön a szipogás, sírás, Teri könyörög, vegyem őt el feleségül, tiltakozom, mondom először le kell szolgálnom a katonaságot, aztán elveszlek kis máriateréziám, majd kezdődik a kuncogás, nevetés, rajtam a sor elmesélni, mi volt Mária Teréziával, s én mesélek a csődörökrő'i, katonákról, nimfákról s mindenről, ami eszembe jut, felöltözünk, kimegyünk a kertbe, beszélgetünk, sietnem kell haza, nagynéném felül az ágyban, káromkodik, megint nem jöttél haza időben, a villám üssön a szívedbe, bezzeg ha a szüleid még élnének, nyugodjanak békében, űgy elseggelnének, hogy napokig emlegetnéd. Egyszerre jókedvem lesz, az ablaktáblákat rázom, máriaterka, máriaterka, visítok teli torokból, Borcsa nagynéném az ágy, oldalát veri, hagyjál dögleni, te szívtelen dög, kizavar az udvarra, fogom a rövid falétrát, felmászok a szénapadlásra, tapogatózva keresem a vastag zöld katonakabátot, belebújok a szénába, hallgatom egy ideig az egerek motozását, lassan elalszom. Meleg van, eszembe jutnak a harangok és a virágok, felöltözöm, begyúrom takarómat a szeniorba. Teri ugrál előttem, az erdő közepén elkapom hátulról a karját, megáll, mi van, mit akarsz, mondom, valami van a hasadon, a hasamon? csodálkozik, melyik, hasamon, hát a hasikádon, a köldököd felett, felémfordul megemeli a szoknyáját, fölhúzza egészen a melléig, itt, mutatok a barna pettyre, ja, mondja nevetve, anyajegy, leveszi kalapját, s maga mellett lóbálva elindul, sietek utána, visszafordul, tudod ezt, mutat a köldöke mellé, tudod sötétben nem látni, és ujjaival rendbeszedi a haját. Teri felágaskodik, kis teste megfeszül, a kulcsot keresgéli, az ajtó azonban nincs bezárva, csikorogva nyílik. Tódor, a küszöbön ül, vigyorog, folyik a nyála, a

s lány a küszöb felé tart, az öreg összehúzza magát, majd megjelenik az ajtóban Tódor feje felett egy rozoga fazsámoly, Teri nyújtja bentről, elveszem, ráülök, cigarettát keresek, gyújts rá, mondom az öregnek, kivesz egyet, meggyújtom neki, ügyetlenül szívja, pampog, összenyálazza a papírt, szóródik a dohánvi, az öreg eldobja a csikket meztelen sarkával tapossa el. Mondok valamit, fordul felém, de rágja tovább a körmeit, én szórakozottan figyelek, lassan inog a testem, cigarettázom, s az öreg elkezdi, lassan selypítve: egy lába van és fekete, tudod mi az? Nézem Tódort, nem értem mit akar, ő nem veszi észre tétovaságomat, mi az, faggat tovább, nem tudom, mondom közömbösen, még most sem értem, mit akar, megtörli a száját, idegesen nevet: féllábú néger; tovább kérdez: két lába van és fekete, mi az? Egy rendes néger, mondom. Tódor nevet, ingatja fejét: két lábú zongora, javít ki; három lába van és fekete, mi az?, háromlábú zongora mondom, erre furcsa kézmozdulatot csinál, mintha legyeket hessegetne: egy féllábú és egy kétlábú néger, ordítja diadalmasan: tovább kérdez: négy lába van és fekete, mi az?, két néger, mondom hirtelen, Tódor nevet, sapkáját földhöz vágja, látom ősz haja csomókban lóg, gyorsan kijavít: féllábú néger és háromlábú zongora, máris előrukkol a következő kérdéssel: öt Iába van és fekete, mi az? Háromlábú zongora meg egy néger, bólintok, Tódor ölül, hogy nem találtam el, már hadarja is: két féllábú néger és háromlábú zongora; már mondja is az újabb kérdést: hat lába van és fekete, ml az?, két háromlábú zongora, mondom, Tódor boldog, hogy nem találtam el, s máris javít: három néger; hét lába van és fekete, mi az kérdezi Tódor: két három lábú zongora és egy féllábú néger; Tódor belevörösödik, nem érvényes a szentségit, nem érvényes, mérges, hogy eltaláltam, Tódi várjál, nysugt öreg, most én kérdezek. A hibbant visszaül, vakarja a mellét, és én azonnal kérdezek: egy lába van és fekete, mi az?, féllábú néger, vágja rá gyorsan várja, hogy bólintok, s boldogan sustorog be a konyhába, egy marék cseresznyével jön vissza, eszi magostól és vakarja tovább a mellét. A konyhában Teri főzi a vacsorát. Nevet. VARGA IMRE