Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-23 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó
A rvai nagyanyó fél hatkor kelt. Fogta a mosdótálat, s milit szokása szerint, kíhurcolkodott véle a veranda oldalához, ahol nem látták ... Kati néni, a menye, morgott is emiatt, ő is szokása szerint... — Ki látott már olyat, hogy valaki télbennyárban csak úgy fogja magát, vizet vesz a fürdőszobából, és kimegy mosakodni az úristen szabad ege alá?! Aki látja, így gondolhatja: Persze, a menyecske vagy az unoka, a tanárnő! így bánnak az öreg szülővel, aki felnévelte őket! Ugyan, szólják már rá, édesapja ... Árvái János nyugdíjas szövetkezeti tag, s vagy tíz társadalmi tisztség ingyen szorgalmasa, hoszszasan a Sebes-Körös felé néz ilyenkor, amit elled szeme útjából a gát, de csak ennyit mond rágyújtás közben: — Megszokta, tudhatod, hiszen odakint mindig a kútvályúban mosakodott. Ez az „odakint" a tanyát jelenti. Az Árvái nagyanyó tanyáját, amit tiltakozása nélkül lebontottak. Az új istálló fele meg a disznóól került össze az anyagából, a háromszobás, fürdőszobás-verandás, szép, új ház toldásában. . Még ebben is pótolni kellett. A beszélgetéssel Árvái Jánosnak mindig elromlik a napja. Tisztességes ember Árvái János, tizenkilences kommunista. A szövetkezetében brigádvezető. A leánya, veje tanár, a fia alezredes, a másik fia főagronómus Halaspusztán. De mindezek mellett Árvái nagyanyónak a hét családból megmaradt egyetlen fia is, s a hűséges fiúnak fáj az, ha az édesanyja nem találja a helyét abban a fészekben, ami villának is megtenné a Rózsadombon. Ha borongósan ébred, az ingerültség is kitör belőle ... — Hagyd békén édesanyámat, mert széjjelverlek az úri házaddal együtt! Kati néni sír. Nem rossz asszony, ritka menyecske, az anyósát is szereti. Ezt az új házat a Sebes-Körös (jártján s a gáttal lemetszett HoltKörös félkaréjában — ami olyan szép, akár a Margitsziget —, ezt se akarta ő jobban, mint a család. Hiszen a tanya nyolc kilométerre feküdt, omladozott, s ha beállt az ősz, se a tiszt fiú, se a gazdász, se a tanárnő lány nem tudták megközelíteni, csak gyalogosan. Katicáéknak nem volt rendes lakásuk, János, az ember is gyalogosan járt a szövetkezetbe, csizmaszárostromló sárban, s a bank hasznára évek óta várakozott a pénz is. S nagyanyó se tiltakozott, könnyen vette. Csak akkor pityeredett el, amikor a padlásra zuhant a tető, felszaladt a kútgém, s az ablakoktól-ajtőktól fosztott falak úgy vicsorítottak bele a tavaszi határba, akár az eltorzult arcú halottak. Itthon, a szép házban pedig jó. Havonta jönnek a fiúk, Katicáék itt laknak, a víz egy mozdulatra megcsordul a csapon, ötpercnyire a bolt, tízre a szövetkezet, nem messzebbre nagyanyónak a templom se, s a villanyfény pedig mindössze egy kattintás a falon. Hát akkor miért én legyek mindig szélről? Kati néni sír, János, az ura, a soros gyűlés előtt bekap egy féldecit, hogy a szíve megnyugodjon, nagyanyó pedig a fején keresztül felveszi a zöldbe játszó, avítt fekete szoknyáját, blúzát, kendőt köt, imakönyvet, zsebkendőt, pápaszemet a kézbe, és elindul a Holt-Körös dömperrel összehordott gáthídján átal a templom felé. — Nem reggelizik, édesanyám? *— szól utána Kati néni. — Nem, megáldozok .. . Nagyanyó megy. Negyvennégy kiló, aszott töpörödöttség, de fürge. Fekete ruhája hívja a napfényt: Gyere, melegítsed! A fény engedelmes, rátalál, hozzá hűségesedik a nyíló akácfákról s a kertek szellőzködő virágairól. Követi a templomajtóig. A templomi padokbán hét öregasszony meg hat öregember ül. A plébános feketében misézik a hetedik öregemberért. Méltósággal, kicsikét lustán mozog. Az egyházfi ministrál, a kántor módjával énekelget. Árvái nagyanyó szipog, s a többi szülék is szipognak... Holt szülők, férjek, gyerekek emlékei időznek a szívükben .. . Ezeregyedszer is elsiratják őket. . . Megáldoznak, néhányat sóhajtanak, és véget ér a mise. Az egyházfi feni a kaszát. Nagy fű nőtt a templomkertben, kevesen tapossák. Jó lesz fűlisztnek, megeszik a malacok ... A papok sietnek . . . Meleg a Sebes-Körös vize... Az árnyékos füzesben aludni is lehet. .. Árvái nagyanyó a plébános sarkában topog... — Misét szeretnék rendelni, nagyságos úr... llárompapos gyászmisét... — Jöjjön, édes lelkem, beírjuk. De csak a jövő hétre . . . A plébános csendes elégtételt érez. Kopik a nyáj, de a halottak az egyházé. Itt ez a mama is. A fia tizenkilences, az unokái azt tanítják az iskolában, hogy nincs Istene, de ő, a hűséges, naponta a tem|>lombn jár, amióta hazaköltöztek a tanyáról ... — Foglaljon helyet, édes lelkem — szíveskedik véle. — Kiért akarja a hárompapos gyászmisét? Árvái nagyanyó szipogni kezd ... — Jánosért, az uramért.. . Huszonháromban, Amerikában ráomlott a bánya... Épp hogy hazaküldte a két holdra meg a tanyára valót.., Marisomért, az elsőért... Tizenhétben meghalt... tüdőbetegségben ... Jóskámért.. . agyonverték ... húszban, mert elment a veresekkel ... Erzsikéért . .. belehalt a szülésbe ... A pap nem kérdez, úgy tesz, mintha mindezeket írná ... —. Végezetül önmagamért, Árvái Jáncsné Kovács Brigittáért... Nyolcvanhét esztendős ... — De hiszen maga még él, Árvái mama! . — Nagy hatalmú az Isten, plébános úr... Görcsörli a zsebkendő sarkáj, s' az asztalra tesz kétszáz forintot. — Tessék, itten az ára .. . — De csak a jövő héten, édes lelkem... A papok fürdőruhát meg sakktáblát tesznek a hónuk alá. A kántor fröccsöt iszik, felesen. Az egyházfi feni a kaszát a templomkertben, s a falu TÍMÁR MAIÉ: r HOGYAVILÁG ELŐREMENJEN hallgat. Nagy dologidő van. Május. Eső volt, fiirge a gyom, nagy a határ, és kevés a kapa ... Nagyanyó megáll a kereszt tövében, amire az ősök az 1804-es számot vésték, kicsikét töpreng, majd háttal fordul a húrom szoba-Iiirdőszobás-verandás villa felé. Olyan fürgén indul, hogy két kaszasuhintás közben az egyházfi utána bámul ... Végig a falun, ami csendes, akár a dél a lapulevél alatt... Sokszor a talpára mérte ő ezt az utat, már akkor is, amikor még a váradi hegyekben megbontatlanul hevert a köve. Piacra, sóért, petróleumért, s szerszámmal a vállán az urasághoz is, a falu túlnansó oldalára, ahol János lett a gazda a földosztás után. Néhányszor kocsin is végighozták ezen az úton. Először, amikor esküvőre hozták, azután a gyerekek temetésére. Újabban autón, sokszor. A tiszt úr unoka, meg az intéző úr unoka meg a tanárnő unoka, amikor még a tanyán . . . Elvtársnak mondják őket, de neki urak, mert régen a tiszt urak meg az intéző urak mindig urak voltak. Az ő unokái különbek, hát akkor miért ne lennének urak?! De az autójuk az nem jó... Gyors is, félős is, nem enged megnézni semmit... A gőzmalom egyhangúan dohog. Asszony volt, családos, amikor rakták. Az ura is tolta a talicskót az udvarán, ő az ebédet hordta neki. Nagy malom volt, nagyra rakatta Szendrey úr, tönkre is ment, mielőtt egyszer is megvágták volna a malomkövet benne . .. Amott a szélmalom, összeomolva. Ott is őrletett. Az öreg molnár suépeket mondott neki, de ö nem vette komolyan. Vagy komolyan vette? Régen volt, régen . .. Két ló szikrákat rugdos a kövön, 8 megáll, amikor az irányába ér ... — Üljön fel, Árvái nagyanyó, én is arra megyek . Kovács Jani, a Menyecskés Kovács Jani unokája . .. — Köszönöm, fiam, gyalogosan jobb ... A régi szegénysor az út bal oldalán. Úgy hívják, Kertek. Itt született, az ura is itt született. Szomszédok voltak. Csakhogy most ikerablakos villaházak épültek a nádas hajlékok helyébe. Akkor még szőlő volt. Ha szomjazott a kapás, háromszor egy nyomba vágta a kapát, s felbugyogott a víz, olyan magasan állott a földnek árja. Azután gátak közé béklyózták a Sebes-Köröst, a víz visszahúzódon utána, a szőlőkkel meg elbánt az a furcsa nevű bogár ... Az meg olt igencsak Szabó Franci, háza volt, amikor az anyósa elkergette őket. Itt szült a hétből ötöt, amíg a tanya . . . János is innen ment Amerikába, ahonnan csak az emléke még annak a tanyának az ára jött meg helyette.. De akkor még görnyedt, nádas házikó volt, ház, pitvar, kamra s disznóól, majd mindig üresen. De ez a mezsgye akkor is gy.alogulacska volt, s a búzavetések éppen így összebókoltak felelte. Csak nem úgy vitték, mint most. Akkor repült, mint az anyamadár, ami a fészkéhez törekszik. Most pedig? Fáradt, öreg, és azt se tudja, miért szomorú ... Nem mondhatja, jók hozzá. Nem mondhat semmit. A menyecske, a fia, az unokák, dédunokák, mind a kívánságát lesik, s bánija őket, hogy mér kívánsága sincs. Magas néki az a nagy ház, a fény órájának berregésétől is fél, s a fény >s nagyon sok. A szomszédság közel, a szájukba lát. A deszkapadlót nem kell, nem is lehet agyagossal mázolni, hogy tiszta legyen ... Nem mondhatok én senkire semmit. Pedig telekárogják a fülem a vénasszonyok, hogy a fiam istentelen, elvette a mások földjeit, a tisztelendő urak háromszáz holdját, s utána még parancsolgatott a tízszerte nagyobb gazdáknak is. Az unokám azt tanítja az iskolában, hogy nincs Isten. A tiszt unokám stóla nélkül esküdött az okányi Blükk leányával... Az én fiam vélem is aláíratta a papírost, mert a föld a nevemen volt, hogy mindenkié legyen a föld, hogy lenne akkor rabló? Amikor kezdték az új életet az elején, málét ettünk, mint cselédkorunkban, de azután, hogy felrakták a nagy majort, mindenkire jobb lét virradt. . . Autó meg masina, amiben képeket lehet látni... Én is nyugdíjat kapok, ha kevéskét is. .. A templomért se szól a fiam... Pedig, amikor elvitték a csendőrök, kiprédikálta a régi plébános: Rosszabb, mint a bal oldalsó lator! Én meg hallgattam... Mankóval járt a fiam, amikor hazajött a front után... Az unokáim urak lettek, nem cselédek ... Csak a tanyát ne, csak azt le ne bontották volna ... Ott is van már, látszik. Vak ablakszemei belebámulnak a délibúbos tavaszba, üres ajtószáját, melyen a holmit a pöfögő vontatókocsikra hordták; úgy szomorkodja szemközt a napnak, mintha az után a negyvennégy esztendő után sóhajtozna, amit leélt benne. Omlott mennyezetén zöld füvek N e/2 O
