Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-20 / 197. szám, csütörtök

f Kenyér és könyv az asztalon NAGYODON, a lévai járás egyik . legkisebb falujában szépen megfér együtt a kenyér és a könyv minden ház családi asztalán. Pedig még 1962-ben téglákra illesztett deszkalap, s az azon elfekvő néhány könyv jelezte csupán a hnb könyvtári részlegét. E nem éppen rózsás helyzet felszámolása akkor kezdődött, amikor — nyolc évvel ezelőtt — Nagy Árpádné tanítónő elvállalta a népkönyvtár vezetését. — Eleinte akadozott minden — meséli, míg hellyel s jó minőségű hazai borral kínál, —, alig volt ember a faluban, aki ne tartotta volna fölösleges időpocsékolásnak az olvasást. A tagtoborzás mindenfajta módszerét kipróbáltam, legjobb megoldásnak a tanítói helyzetem kihasználása ígérkezett: a gyerekeken keresztül szerveztem be a szülőket. Könyveket küldtem minden házhoz, s nem csüggedtem el akkor sem, ha egy-egy könyv olykor elolvasatlanul került vissza hozzám. Ma már a jó könyv ugyanolyan beszédtéma a faluban, mint mondjuk a sport. Az otthonosan berendezett könyvtárszobában érdekes adatokat jegyzek fel. A falu 286 lakosából 113 rendelkezik tagsági igazolvánnyal, tehát minden családban van legalább egy nyilvántartott olvasó. Az egy személyre eső könyvek száma — négy — igen magas, több mint háromszorosa az országos átlagnak. A nagyodi könyvtár jelenleg ezerhetvennégy könyvvel rendelkezik, ennek a fele szépirodalom. — A szépirodalmi alkotásokon kívül — mondja Nagy Árpádné — főleg a mezőgazdasági szakkönyvek érdeklik olvasóinkat. Sajnos, a legtöbb gondot éppen ezeknek a könyveknek a beszerzése okozza, főleg a magyar nyelvű kiadások hozzáférhetetlenek, legalábbis a mi járásunk területén. Az ebből adódó hiányosságokat előadások megszervezésével igyekszem felejtetni: egy-egy nagyobb érdeklődésre számítható témáról — baromfitenyésztés, méhészet — vitaestéket rendezünk. A könyvespolcok erősen megritkult sorai bizonyítják, hogy nyáron is sokat olvasnak Nagyodon. De nemcsak könyvekért kopogtatnak itt olyan gyakran, szórakozni is ide jár a falu fiatalsága. Főleg a lemezjátszó örvend nagy tiszteletnek. — Ugyanis most van csak épülőben a falu kultúrháza, amíg elkészül, itt gyülekeznek a fiatalok — magyarázza a könyvtárosnő. Ezért is örülök olyan nagyon a jaj-ási népkönyvtár állandó látogatásának — ők fedezték többek között a berendezési költségeinket is. Pénzben nem szűkölködünk, a szövetkezet kultúralapjából rendszeresen jut könyvvásárlásra is. Gyakran részesülünk évvégi jutalomban, így mindig újíthatunk, szépíthetünk egy keveset a könyvtár arculatán. Dicsérő oklevelek kerülnek elő, a legértékesebben még alig száradt meg az írás — 1970-ben „Példás népkönyvtár" lett a nagyodi. A mindig mosolygó könyvtárosnő szeme, ha lehet, most még jobban tüzel: —, Nagyon, nagyon örülök a kitüntetésnek. Sok évi munkám hasznosságát érzem bizonyítottnak. Új erőt is táplál most bennem: az eddig többnyire klaszszikus irodalomra szokott olvasókat megkísérlem bevezetni korunk művészetébe is. Úgy érzem, megéri. Nagy Árpádné háromgyermekes anya. És néptanító a szó legigazabb értelmében. BÁRCZI ISTVÁN Kulturális hírek • Annié Girardot egy könynyű nőt játszik legújabb filmjében (A novícia), aki egy szökött apácát (Brigitte Bárdot játssza ezt a szerepet) hoz háztartásába mindenesnek. A francia film két büszkesége először lép együtt a felvevőgép elé, de következő szerződésük is egymás mellé állítja őket: Visconti Proust-filmjében szerepelnek mindketten. Q A kijevi Dovzsenko Stúdióban befejeződtek a Levélregény című film felvétalei. A film hőse Smidth hadnagy, az 1905ös fekete-tengeri matrózlázadás vezetője, akit a cári bíróság halálra ítélt és kivégeztetett. • A Luxemburgi Rádió párizsi palotájának külső díszítését Vietor Vasarely tervezi. A tervek kivitelezése félmillió frankba kerül. • Elvezio Bianda fiatal olasz költő a nemrég alapított „Nemzetközi pályázat az egyesült Európáért és a békéért 1970" nevű irodalmi díj első kitüntetettje. Ugyancsak Elvezio Bianda nyerte el az Olasz Köztársaság elnökének aranyérmét és a Római Nemzetközi Kultúrpropaganda Akadémiájának aranyserlegét. O Michel Mitrani La vase című Ionescu-filmjében Eugen lonescu is fellép — mint színész. Azért meri vállalni ezt a szerepet — nyilatkozott az író —, mert darabjait mindig tükör előtt írja; először elmondja a replikákat, mielőtt leírná. • Michail Romm Első oldalak című új dokumentumfilmje sok, a húszas években készült filmszalagot visz először a nézők elé. Ezek a szalagok híradórészletekből és filminterjúkból valók. Egy részüket john Reed a Tíz nap, amely megrengette a világot szerzője fényképezte. A film egyik fejezete Lenin és Gorkij barátságát örökíti meg, más filmkockák Majakovszkijt hozzák a nézők elé. • Jakov Mironov szovjet rendező Eizenstein eredeti rajzai és felvételei alapján dokumentumfilmet készített a Patyomkin cirkáló szerzőjének mexikói útjáról. Q Angliában árverésre került Napóleon nejének, Mária Lujzának állítólagos naplója, melyet az egyik apród csempészett volna ki a Tuilleriákból 1814ben, s amely még sosem került kiadásra. „Elviselhetetlen lények a férfiak ... — írja a császárnő. — Másodszor sohasem mennék férjhez." Petr Matvejicsnek ellopták a feleségét. Reggel még a lakásban futkározott, húst rántott ki, mosogatott, de estére eltűnt. Amikor Petr Matvejics hazatért a munkából, a postaládában a következő levelet találta: „Ha holnap estig nem helyez el ötszáz rubelt a hátsó kijáratnál a fűtőtest alatt, soha többé nem látja a feleségét." Alatta még egy figyelmeztetés: „Eszébe ne jusson a rendőrséget értesíteni. Ezzel csak magának ártana." Eleinte azt hitte Petr Matvejics, hogy valami ártatlan tréfa. Világos nappal a város központjában talán csak nem lophatják el a feleségeket? Gépkocsit, vagy hűtőszekrényt lehet, de feleséget? Méghozzá egy eléggé élteset! De elmúlt egy óra, két óra,, és az asszony sehol. Petr Matvejicsnek sejtelmes kételyei támadtak. Hátha mégis igaz? A világon sok gazember van. Azoknak nem az asszony kell, hanem a pénz. Méghozzá jókora összeg: ötszáz rubel. Egész életemben takarékoskodtam és hatszáz rubelem van. Azt én nem adom! Petr Matvejics energikusan felállt és fel-le sétált a szobában. Nem adom!... De mi lesz ha ... Mit tegyen? Kitől kérjen tanácsot? Kiment a folyosóra és bekopogott a szomszédhoz: — Nem alszol, Mihail? Bement a lakásba és töprengve leült. — Szerencsétlenség ért. Ellopták a feleségein. — Mííí? — Olvasd csak el. A szomszéd feltette a szemüvegét, és minden szót megrágva hangosan feiolvasta a levelet. — No, és neked mi a véleménye:!? — kérdezte szemüvegéi letéve. — Egyelőre semmi. Talán rendba jön minden. — Nehezen. Az ilyen gazemberekkel nem lehet szót érteni. Pénzt vagy életet! Petr Matvejics mélyet sóhajtott— De ekkora összeg! ötszáz rubel, ez nem tréfa! — Ez tény — értett, egyet a szomszéd. — Ezért majdnem egy színes tévét lehet ""enni. — Akkor ne adjam? De mi lesz, ha valami történik? — Minden lehetséges. Azok fütyülnek az emberéletre. Kártyán is eljátsszák. — Hát ha úgy veszem, az asszony megéri azt a pénzt — állapította meg Petr Matvejics. — Mos, főz. És semmivel sem néz ki rosszabbul, mint a fiatalok. A. KURLJANDSZKI, A. HAJT: — Mind egyformák — vála-' szólta a szomszéd. — De én elárulom neked, hogyha az én aszszonyomat ellopnák, én egy százasért se váltanám ki. — Én a tiedért egy tízest se adnék. — No csak hallgass — válaszolt a szomszéd. — Igen vitatható, melyikük a szebb. — Világos, hogy az én feleségem. Azért a rablók sem vakok. Válogatnak. — Hát ha a tied szebb, guberáld le a pénzt, és kész. É tv, a hárpiámmal fogok úgyis tovább élni — méghozzá ingyen. Petr Matvejics becsapta az ajtót, s úgy elment, hogy nem is köszönt. Egész éjszaka forgolódott. „Vigye el az ördög azt a pénzt, megfizetem a váltságdijat. Majd újra összegyűjtünk valamit. Csak egyetlen felesége van az embernek és azt nem cserélném el semmilyen fiatalért sem." Reggel kivette a fehérneműszekrényből a betétkönyvet, elment a takarékpénztárba és kivett ötszáz rubelt. Futott haza, alaposan körülnézett, egy rongyba betekerte a pénzt és a hátsó kijáratnál a fűtőtest mögé rejtette. Egész nap nem tudott dolgozni. Attól tartott, hogy azok a gazemberek elviszik a pénzt és az asszonyt is megtartják. Ezért munka után rohant a hátsó kijárathoz és benyúlt a fűtőtest mögé. A pénz nem volt ott. Kissé megnyugodva lépett a lakásba. Kitakarított, tiszta abroszt terített az asztalra, teát főzött és úgy várta az asszonyt. Kilenc óra körül csapódott-az ajtó. Petr Matvejics úgy ugrott az előszobába, hogy feldöntötte a széket. Az ajtóban egy idegen nő állt magasszárú lakkcsizmában és műanyagból készült párducbundában, amelyet a derekán bőröv húzott össze. — Petyo, nem ismersz meg? Petros Matvejics pislogott: — Mása? — Igen — felelte az asszony könnyes szemmel. — No ne sírj! Túl vagyunk rajta. Inkább azt mondd meg, hogy mi a csuda ez rajtad? — Francia bunda. — Ezt azok az emberek adták neked? — Dehogyis, én vettem az üzletben. — És honnan volt rá pénzed? — A fűtőtest mögül. Végre Petr Matvejics rádöbbent: — Tehát nem más, hanem te vagy az a rabló. — Nem vagyok rabló. Egész életemben ilyen bundára vágytam. Hány éve járok már abban a kopott kabátban? Mit bámulsz? Tetszik? — Tetszik — nyögte ki a férj. Némán szürcsölték a teát. Csak mikor aludni tértek, kérdezte meg a férfi: — Ki tanácsolta ezt neked? — Senki. A rádióban hallottam, hogy egy milliomosnak hogyan lopták el a feleségét. Éjszaka, amikor a felesége mellett feküdt, Petr Matvejics az együtt eltöltött hosszú évekre gondolt. Nem emlékszik rá, hogy valaha is virágot, illatszert vagy valami hasonló dolgot ajándékozott volna élettársának. „Jól van no — nyugodott meg Petr Matvejics, amikor magában összeszámolta, mennyi maradt még a betétkönyvben. — Még azoknak a milliomosoknak kitörölhetjük vele a szemüket." Szűcs Béla fordítása SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA cinizmus VAROSUNK egyik kis utcájában sétálgatva arra lettem figyelmes, hogy három 12—13 év körüli fiú „elmélyülten" versenyez. Versengésük célpontja pedig a fejük felett 4—5 méternyire függő modern utcai lámpa. A tét: melyikük találja el hamarabb, mégpedig „teliben", a csupán néhány hete ott függő lámpa műanyagbúráját. Közelebb érve, barátságosan megszólítottam őket, s magyarázgatni kezdtem versengésük károsságát. Néhány pillanatig szótlanul figyeltek rám, majd az egyik kócos hajú lurkó megszólalt: „Na, és mit izgul, talán a magáé ez a lámpa?" Mire újabb magyarázkodásba kezdtem volna — hogy hát bizony az enyém is, az övék is, azaz a miénk —, a három fiúcska kereket oldott. Szinte megnyugvással tekintettem a lámpára, melynek megmentettem az „életét", s folytattam az utam. Néhány nap múlva ismét arra jártam. Tekintetem önkéntelenül is a lámpára vetődött, azaz csak vetődött volna, hiszen hasztalanul kerestem. Helyén a háborús pusztításokra emlékeztető üvegtörmeléket láthattam csak. Ezzel a történetet le is zárhatnánk, ha ... Igen, ha ellentmondás nélkül elfogodnánk, hogy csupán pajkosságról van szó. Márpedig itt nemcsak csínytevésről és pajkosságról beszélhetünk. A három fiúcska viselkedése nem más, mint cinizmus. A cinizmus ugyanis semmi értéket nem tisztelő, minden eszményt, elfogadott szokás és erkölcsi normát sutba dobó, kigúnyoló és szétromboló magatartás, úgy is mondhatnánk, komoly és szent dolgokkal való hazárd játék. Az ilyen emberileg káros magatartást pedig nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni. HELYTELEN, ha a szülők csak pajkosságnak, gyerekes csínytevésnek tekintik a cinizmussal rokon, vagy kimondottan cinikus magatartást, mert ami még viszonylag jtönnyen lenyesegethető vadhajtás, az holnap talán már nehezen lesz eltávolítható. Az a 8—10 éves gyerek, aki ma labdájával megcélozza a nagymamát és mi jókat nevetünk a „pajkosságán", holnap már az utcán sértegeti az ismeretlen járókelőket, s holnapután ennél is mélyebbre süllyed a cinizmus és a huliganizmus mocsarába. Kétségtelenül fel kell figyelnünk az o'iyan jelenségekre, amikor például az idősebb testvért azzal bízzuk meg: vigyázz a kisöcsédre, mert liönnyen kifuthat az útra és elgázolhatja egy autó. Erre viszont ő cinikusan így válaszol: „na bumm, és akkor mi lesz". Az ilyen fiatalok nem tudatosították, nem gondolták át az eseményeket, a tényeket és nem számoltak a következményekkel. Magatartásuk felett azonban nem lehet szemet hunyni. Ez a „na bumm, és akkor mi lesz" ugyanis nem csupán pajkos szójáték, hanem igen káros erkölcsi felfogás és magatartás — cinizmus. A cinizmus és a huliganizmus közeli rokonok. A cinizmus igen gyakran huliganizmussal párosul. Bizonyára többen szemtanúi voltak már annak, hogy a cinikus huligán az utcán durván kötekedni kezd a számára teljesen ismeretlen emberrel, s ha figyelmeztetjük őt, akkor neki áll följebb, bennünket is sérteget, belénk köt. Az ilyen cinikus és huligán személy nem tartja tiszteletben az emberi együttélés legelemibb erkölcsi normáit sem, s általában a hasonszerű barátai előtt fitogtatja az erejét és a durvaságát, így bizonyítván, hogy senkitől sem fél és mindenkivel ki mer kezdeni. Semmivel sem különb az ilyen cinikus huligánnál az az egyén sem, a... ismeretlen lányokba köt bele és ezzel akarja igazolni ügyességét és férfiasságát. Bizonyára hallhattunk már ilyen esetben olyan megjegyzést is a szemlélődök részéről, hogy viccelődnek a huncut kölykök. Pedig az ilyen fiatalok nem „huncut kölykök", hanem cinikus huligánok, akik nem képesek tiszteletben tartani a lányok és a fiúk kapcsolatát szabályozó szokásokat és erkölcsi normákat. A CINIZMUS az ember értékfelfogásával függ össze. A cinikus ember szemében semmi sem jelent értéket, azt hiszi, hogy a társadalmi együttélés folyamán neki senkire sem kell tekintettel lenni és neki mindent szabad. A cinizmus tehát közönyt, elferdült, hibás életfelfogást jelent. Táptalaját a különböző burzsoá filozófiai és ideológiai áramlatok és elméletek képezik. Közöny, elferdült életszemlélet jellemzi a szélsőségesen gonosz és embertelen magatartást tanúsító személyeket is. Ilyen például a fasiszta életszemlélet is. A második világháború története száz és száz példával igazolja, hogy a német fasiszták milyen cinikus közönnyel irtották ki az emberek ezreit. A cinikus számára „nem érdekes", hogyan hívják azt a fiút, vagy lányt, akivel éjszakákon át csavarog, „neki nyolc", ha valakinek komoly baja esik, vagy ha valamilyen érték megsemmisül. A cinikus zsebrevágott kézzel, tülsiketítö zajjal, rágógumit húzogatva* esetleg hosszúkat köpve csatangol az utcán, s félre az útjából emberek, mert neki nem parancsol senki, neki mindent lehet, ő az abszolút szabad lény. Igen, lény, de milyen? Nem kétséges, hogy az ilyen embernek nincs egészséges életszemlélete, rendkívül sekélyes és szegényes az élete, hiszen nem tud örülni az életnek, nem láthatja az élet értelmét, mert nem alakult ki a helyes értékfelfogása. Számára nincsenek az emberi életnek értékei, így erkölcsi értékek sincsenek, s ezért bármit ki lehet gúnyolni, sutba lehet dobni, szét lehet rombolni és mindennel szabad léha játékot űzni. Vitathatatlan, hogy ilyen életszemlélettel nem lehet teljes, igazán emberi az élet. A tévedések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy a cinizmus nemcsak az ifjúságra jellemző, nemcsak a fiatalokat fertőzi meg, de akadnak cinikus idősebbek, sőt öregek is. A fiatalság és a modernség nem függ össze a cinizmussal, s nem feltétlen szükséges, hogy cinizmushoz vezessen. Nem, ha a fiatalok életszemlélete helyes, ha kellőképpen értékelni tudják a környezet értékeit, jelenségeit, eseményeit és viszonyait, ha tiszteletben tartják az emberi együttélés évszázadok folyamán kialakult erkölcsi normáit, szokásait és szabályait. MINDEZ szorosan összefügg az emberi műveltséggel is. Megfigyelhettük ugyanis, hogy a művelt és kulturált ember nemigen válik durva lelkűvé. Az ember műveltségével és kulturáltságával kitisztul, kialakul és megszilárdul egészséges és helyes életszemlélete és értékítélete. A művelt és kultúrált ember nem tekinti csupán játéknak az életet, nem űz gyúnyt a komoly dolgokból, nem dobja sutba az erkölcsi normákat, szokásokat és szabályokat, nem tagadja meg és nem veti el emberségét, becsületét és lelkiismeretét. A cinizmus végső soron tehát erkölcsi kérdés, mert a helytelen, sőt társadalmilag és egyénileg is káros erkölcsi szemléletből ered. Az élet, a gyakorlat igazolja, hogy cinikussá, huligánná, később pedig bűnözővé válhat az a személy, aki az erkölcsi törvényeken kívülállónak tartja magát, az, aki mindent egyszerű vállrándítással intéz el és majmolja a huligánok kócos-szőrös ápolatlanságát és Nyugat-imádatát. A szülőkön, pedagógusokon és rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy környezetünkben ne szaporodjanak a cinikus emberek. Ehhez azonban szükséges a műveltségi színvonal emelése, a szocialista erkölcs szellemében történő ne. velés elmélyítése és a cinizmus legcsekélyebb megnyilvánulásai elleni következetes küzdelem is. Dr. ONÚDI JÁNOS 1970 VIII.