Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-20 / 197. szám, csütörtök
Az FKP a Német Demokratikus Köztársaság A testvér i nm és együttműködés jegyében elismeresét javasolja a kormánynak Párizs — A Francia Kommunista Párt javasolja a kormánynak, ismerje el a Német Demokratikus Köztársaságot. A javaslatot Léon Feix, a kommunista képviselők parlamenti csoportjának szóvivője terjesztette a miniszterelnök elé. Léon Feix a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírását a dolgozók és a demokraták győzelmének nevezte. Franciaországban és Európában már 25 év óta harcolnak a békéért és a biztonságért. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy e szerződés óriási történelmi jelentősége ellenére sem alakíthat ki új helyzetet Európában. Franciaország összes demokratikus és békeszerető erői követelik az NDK-nak mint szuverén államnak az elismerését, mert ez jó feltételeket teremtene az európai biztonsági értekezlet sikeres előkészítéséhez is — hangsúlyozta Feix. Varsó — A Zycie Warszawy szerdai számában elutasítja a szovjet—nyugatnémet szerződés egyes cikkelyeinek a nyugatnémet hivatalos személyiségek általi helytelen magyarázatát. A lap bírálja Egon Bahr államtitkár televíziós nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy a szerződés nem jelenti az európai status quo végleges elismerését. Mozgolódnak a revansisták Bonn — Adolf von Thaclden, a nyugatnémet újnáci párt, az NPD elnöke 10 000 márkát ajánlott fel az úgynevezett „haza napja" revansista manifesztáció megrendezésére, amelyet az áttelepültek egyesületei minden évben szeptemberben tartanak meg Nyugat-Berlinben. A bonni kormány kedden kijelentette, nem hajlandó ezt az akciót finanszírozni. Az áttelepítettek szövetségének nyugat-berlini szervezető a kormánytól eredetileg 20 000 márka hozzájárulást kért. Az összes eddigi nyugatnémet kormány anyagilag támogatta a revansista honfitársi szövetségeknek a szocialista országok elleni provokációit. A honfitársi szövetségek csúcsszervezete, az áttelepítettek szövetsége tegnap Bonnban fenyegető nyilatkozatot tett közzé, amelyben a kormány elutasító döntését „politikai nyomásnak és a szólásszabadság korlátozásának" nevezte és hangsúlyozta, hogy „megfelelő intézkedéseket tesz az áttelepítettek szólásszabadságának biztosítására". Moszkva — V. Hotyenkov alezredes a Krasznaja Zvezda tegnapi számában értékeli a csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg központi csoportja katonáinak közös hadgyakorlatát. Cikkében többek között ezeket írja: „A csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg központi csoportja katonáinak közös hadgyakorlatát kezdettől fogva a testvéri egység és együttműködés légköre hatotta át. A szovjet katonák őszintén osztották meg harci és műszaki tapasztalataikat csehszlovák bajtársaikkal. A parancsnokok és a törzSkar érzékenyen hangolták egybe a közvetlen együttműködés kérdéseit, s bár különböző nyelven beszéltek, ez nem jelentette a sikeres közös harci akciók akadályát. — Majd így folytatja: — A hadgyakorlat a két testvérország harciképességeinek és felkészültségének alapos ellenőrzése volt, s bebizonyította, hogy képesek teljesíteni még a legfelelősségteljesebb feladatokat is. A csehszlovák közvélemény a hadgyakorlatoknak jelentős figyelmet szentelt. Már a gyakorlatok folyamán is többször találkoztak a szovjet katonák nemcsak a csehszlovák hadsereg katonáival, hanem a dolgozókkal is. A találkozók közös vonása a baráti és kölcsönös megértés légköre volt. Az Ír Kommunista Párt elnökének felhívása London — Andrew Barr, az Ír Kommunista Párt elnöke felszólította a Munkáspárt tagjait, támogassák az ír dolgozók harcát. Barr londoni beszédében kijelentette, hogy az ír kérdést csak akkor lehet megoldani, ha az ír dolgozókat teljes mértékben támogatják a munkáspártiak, a szakszervezetek, a liberálisok és mindazok, akik ellenzik az összeférhetetlenséget. Hangsúlyozta, hogy a kommunista párt nézete szerint Észak-Írországban komoly veszélyben van a deipokrácia. Barr a továbbiakban rámutatott a júniusi brit parlamenti választások egyes pozitív vonásaira. A Munkáspárt ÉszakÍrországban további mandátumot szerzett .az alsóházban, az ellenzék pedig több választási körzetben egyesült, és közös ellenzéki jelöltet állított az uralmon lévő Unionista Párt ellen. E taktika szélesebb körű alkalmazása az Unionista Párt teljes vereségéhez vezethet — mondotta Barr, és hangsúlyozta, hogy „a siker kulcsa a munkásság egysége". Az ENSZ a portugál gyarmatok önrendelkezéséért Nixon belpolitikai veresége New York — A gyarmati kérdés megoldására alakított különleges ENSZ-bizottság határozatban szólította fel Portugáliát, hogy a gyarmati területek felszabadításáról szóló ENSZhatározatnak megfelelően adjon önrendelkezési jogot afrikai gyarmatainak és vessen véget Angola, Mocambique és Guinea népei ellen folytatott háborújának. Felszólította Portugália NATOszövetségeseit, hogy szüntessék be a fegyverszállítást Portugáliának. A 12 el nem kötelezett ország által megfogalmazott határozat felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy intézkedéseket kell hozni Portugália ellen az afrikai gyarmatok önrendelkezési jogának biztosítása végett. VALÓTLAN. HÍREK A JÁRVÁNYVESZÉLYRÖL 1970 VIII. 20. Vlagyimir Popov, a Szovjetunió föhigiénikusának helyettese a ,.Trud" című szovjet lap tegnapi számában cikket közöl a kolerajárvánnyal kapcsolatban. Többek között a következőket írja: „Azok a hírek, melyek szerint képtelenek vagyunk leküzdeni a kolerajárványt, és az tnvább terjed, nem felelnek meg a valóságnak. jól fel vagyunk készülve. Hiszen még Asztrahánban is dolgoznak az üzemek és hivatalok, s a vesztegzár csupán a fertőzés továbbterjedését hivatott megakadályozni." Majd így folytatja: „Azt beszélik, hogy Asztrahánban számos gyümölccsel megrakott teherhajó rakományát el kellett égetni, Kommentárunk• A SALT (Stratégie Arms Limitation Talksj tárgyalások eddigi két fordulóját követően is csupán feltevésekre szorítkozhatunk, vajon a lényeget tekintve, mennyiben sikerült a két szuperhatalomnak közös platformot kialakítania a stratégiai és nukleáris fegyverek gyártásának korlátozását illetően. Ugyanakkor tény, hogy mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok atompotenciálja elegendő lenne ahhoz, hogy megsemmisítse az emberiséget. Külpolitikai szaknyelven ezt az állapotot atompattnak nevezik, a benne rejlő tartalom arra utal, hogy mindkét nagyhatalom többszörösen is elpusztíthatja a civilizált világot. Éppen ezért rendkívüli jelentőségű megbeszélésekről van szó, olyan tárgyalás-sorozatról, amelynek során valóban súlyos diplomáciai következményeket vonna maga után egy „esetleges" indiszkréció. Ami bizalmat kelt, az a folytonosság megteremtésére irányuló törekvés, az a tény, hogy egy harmadik fordulóra is sor kerül; bár az őszutóra tervezett, Helsinkiben tartandó eszmecserétől szintén nem várhatunk végleges, mindent megoldó egyezményt. Magától étrhetően komoly kérdések tornyosulnak a Szemjonov és a Smith vezette küldöttségek elé, amelyekben a két hatalom legkiválóbb szakemberei kaptak helyet. Mindenekelőtt tudatosítani kell, hogy a tárgyalások homlokterében hadititkokat alkotó kérdéscsoportok állnak, így tehát valóban fontos a kölcsönös bizalom légkörének a kialakítása. S ez a sőt a postával kapcsolatban is ilyen hírek keringenek. Mindez valótlan. Minden mezőgazdasági termény és ipari termék egészségügyi ellenőrzés után, akadály nél kül jut el rendeltetési helyére. A gyümölcs egyáltalán nem ártalmas és a pnstai küldemények sem. amelyekel a megszokott módon kézbesítenek ki a címzetteknek. Az ország déli részén nyugodtan lehet fürödni, napozni, üdülni, de a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében néhány városban korlátozzák az úgynevezett nem szervezett üdülök látngatását. A dél-krími és kaukázusi üdülést jelenleg csak azoknak ajánljuk, akik beutalással rendelkeznek az üdülőkbe és szanatóriumokba." Washington — B. farocsevszkij, a TASZSZ tudósítója jelenti Washingtonból. A Nixon-kormány presztízse és belpolitikája ismét súlyos vereséget szenvedett, amikor n képviselőház után a szenátus is szavazattöbbséggel elutasította az oktatási költségvetés törvénytervezetével kapcsolatos elnöki vétót. Az ily módon hatályba lépett új törvény 4,4 milliárd dolláros költségvetést irányoz elő oktatási célokra — félmilliárd dollárral többet, mint amennyi a kormány terveiben szerepélt. A szakemberek szerint ez az, „egy csepp a tengerben", nem képes komolyan megjavítani az amerikai oktatási rendszer súlyos helyzetét. Nixon elnök, mint ismeretes, az infláció elleni harcra hivatkozott, amikor megvétózta a fenti törvénytervezetet. Azt a tényt, hogy a képviselőház és a szenátus mégis elutasította az elnöki vétót, a helyi megfigyelők a közelgő kongresszusi választásokkal hozzák összefüggésbe. Bár az elnök ellen szavazók jelentős többsége republikánus párti, megfigyelők úgy vélik, hogy a törvényhozók még a pártvez tőkkel és a Fehér Házzal való konfliktus árán is szeretnék biztosítani újraválasztásukat. Elsüllyesztették a halálhajót Washington — Florida és a Bahama-szigetek között tegnap elsüllyesztették a 12 540 ideggázt tartalmazó rakétákkal megrakott „halálhajót". Kétnapos út után a hajó veszélyes rakományával arra a helyre érkezett, ahol mintegy 5000 méter mélységre elsülylégkör, nyugati forrásokat idézve, bizalmat ébreszt, sőt „aggodalmat" kelt bizonyos agresszív terveket kovácsolgató körökben. Megkockáztathatunk persze néhány — éppen a lényeget A harmadik forduló előtt érintő hipotézist. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a nemzetközi politika súlypontja, általában a külpolitikai vonatkozású kérdések teljesen más színezetet kapnának egy részleges megállapodás esetén is. Több, ún. válsággóc megoldásának a képlete egyszerűsödne le, ha a nemzetközi kapcsolatokban végérvényesen az erőszakról való lemodás, a problémák tárgyalásos rendezése válna döntő tényezővé. Ügy tűnik azonban, hogy minderre még várni kell, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésére Irányuló törekvések korántsem érték el azt a szintet, amely lehetővé tenné a következetes békepolitika érvényesülését. Persze a bécsi Belvedere-palotában folytatott tárgyalássorozat nemcsak a világ haladó közvéleményének az érdeklődését keltette fel. Olyan erők is felfigyeltek ennek a tárgyalásnak a komolyságára, amelyeke távolról sem óhajtják a stratégiai, illetve nukleáris fegyverzet korlátozására vonatkozó egyezmény megkötését. Ugyanakkor naivitás lenne azt hinni, hogy ennek a tárgyalássorozatnak nincsenek gazdasági vonatkozásai. Hiszen ha csak azt veszszük figyelembe, hogy az Egyesült Államok mennyit költ a mindeddig tökéletlen rakétaelhárító rendszerek kiépítésére, nyilvánvalóvá válik, mennyire fontos az emberiség, elsősorban a két szóban forgó ország életszínvonalának emelése szempontjából a tárgyalások sikeres befejezése. A SALT-megbeszélések második menete után kiadott közös közleményben nyilvánosságra hozták, hogy november 2-án megkezdődik a tárgyalások harmadik menete. Ez annyit jelent, hogy a megbeszélések olyan stádiumba jutottak, amikor a világ haladó közvéleménye már joggal számíthat bizonyos kézzelfogható eredményekre. Ha nem erről lenne szó, a két szuperhatalom nyilván nem bocsátkozna végletekig elhúzódó tárgyalássorozatba. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint az emberiség jövőjéről, arról, vajon sikerül-e elkerülni egy harmadik világháborút, amely következményeiben a civilizált világ elpusztításával lenne egyenlő. A Szovjetunió, a Szovjetunió Kommunista Pártja immár több nyilatkozatában rámutatott, hogy a háborús konfliktus elkerülésének egyedüli módja a következetes lenini békepolitika elvéhez való ragaszkodás, a békés egymás mellett élés alapelveinek, jobban mondva feltételeinek megteremtése. B. P. I. lyesztették. Az egész folyamat — míg a hajó megtelt vízzel és a tengerfenékre süllyedt — körülbelül öt óráig tartott. Az amerikai hadsereg szakértői nem tartják kizártnak, hogy az acél- és betontartályokban elhelyezett rakéták a tenger mélyén a víz erős nyomására meghasadnak. Szerintük azonban a kiszivárgó gáz nem lesz veszélyes, mert a sós tengervíz néhány nap alatt semlegesíti a gázt. Ennek ellenére számos szervezet és személyiség tiltakozott a méreg elsüllyesztése ellen. Még néhány órával az akció megkezdése előtt összeült Genfben a tengerfenék békés felhasználásával foglalkozó ENSZbizottság. A rendkívüli ülésen a bizottság küldöttai tiltakoznak ez amerikai szándék ellen, és felhívást tettek közzé, hogy egy állam se süllyesszen a tenger be ilyen pusztító anyagokat. MAZUROV, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első helyettese által vehetett szovjet párt- és kormányküldöttség szerdán különrepülőgépen Pjöngjangból Vlagyivosztokba érkezett. A küldöttség részt vett a KNDK felszabadulása 25. évfordulójának ünnepségein. A MAGYAR Nemzeti Bank a hét végén 500 forintos bankjegyeket bocsát ki. Az új fizetési eszköz valamivel nagyobb lesz, mint a 100 forintos. A bankjegy egyik oldalán Ady Endre portréja, másik oldalán pedig Budapest látképe lesz. GOWON tábornok, a nigériai szövetségi kormány elnöke kétnapos hivatalos látogatásra a szomszédos Dahomey Köztársaságba utazott. Megbeszéléseket folytat a köztársasági elnökkel a két ország együttműködéséről. U THANT ENSZ-főtitkárt augusztus 28-ra Belgrádba várják. Két napig lesz Jugoszláviában, és feltehetőleg az el nem kötelezett országok lusakai csúcsértekezletéről és a közel-keleti válságról tárgyal majd Tito elnökkel. TRIESZTBEN szerdán nemzetközi szimpózium kezdődött a leszerelés és a fegyverzet ellenőrzése kérdéseiről. A trieszti egyetem védnöksége alatt megrendezésre kerülő tudoSiányos tanácskozáson amerikai, szovjet, angol, csehszlovák, svéd, lengyel, jugoszláv, dán, iráni, libanoni és olasz szakemberek vesznek részt. A BRAZIL néppel való szolidaritás chilei bizottsága 116 vezető közéleti személyiség aláírásával nyílt levelet küldött U Thant ENSZ-főtitkárnak, és követelte a világszervezet emberi jogok bizottságának közbelépését a brazíliai politikai foglyok kínzásának megakadályozására. LI KUANG-JU singapore-i miniszterelnök szerdán elhalasztotta Malaysiába tervezett látogatását, jelezve, hogy a két ország kapcsolatait újabb válság fenyegeti. Néhány órával Li Kuang-ju tervezett látogatása előtt a malaysiai belügyminisztérium felkérte a külügyminisztériumot, hogy a legélesebb formában tiltakozzék három malaysiai állampolgár zaklatása miatt. SMITH rhodesiai miniszterelnök szerint a fajüldöző rendszer problémáinak megoldását kár volna Nagy-Britannia új konzervatív kormányától várni. A dél-afrikai „testvérrendszer" rádiójának adott nyilatkozatában Smith hangoztatta, „kart karba öltve küzdünk Dél-Afrikával a nemzetközi kommunizmus ellen, és nem számítok arra, hogy ez belátható időn belül véget ér". AZ ATHÉNI kormány — szokatlan módon — hivatalos közleményben foglalkozott az „Üj ellenállás" nevű mozgalom ama fenyegetésével, hogy a NyugatNémetországba szállítandó gyümölcsöket megmérgezik. Nyugat-Németország egyébként Görögországtól vásárolja a legtöbb gyümölcsöt. Új csendőrök a régi gyarmatokon Anglia, Ausztrália, Cj-Zéland, Singapore és Malaysia délkeletázsiai „együttes védelmi felelősségének" hangoztatásával tervezi a londoni konzervatív kormány továbbra is igénybe venni a singapore-i és malaysiai brit támaszpontokat. (V. Volkov rajza a Komszomolszkaja Pravdában)