Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-19 / 196. szám, szerda

A szlovákiai körverseny első útszakaszának győztese: MATQUŠEK Tegnap réggel nyolc ország — Dánia, Franciaország, Len­gyelország, Ausztria, Románia, Svájc, Olaszország és Csehszlo­vákia — 90 versenyzőjének részvételével rajtolt az idei — immár 14-szer megrendezésre kerülő — szlovákiai kerékpáros körverseny. Az első útszakasz csehszlovák sikert hozott, mi­vel Matoušek szerezte meg a győzelmet. Hosszabb idő után ismét Bra­tislavában volt a szlovákiai körverseny rajtja, s az útvonal Érsekújváron, Nagykürtösön, Rozsnyón, Bardejovon, Popra­don, Sviten, Lip. Mikuláson ke­resztül vezet Žilinára. Az ün­nepélyes rajtra a Roosevelt té­ren került sor, az éles rajt pe­dig a Zlaté piesky-nél volt. Az elmúlt évek során a szlo­vákiai körversenyre nem jöttek el a külföldi élversenyzők, és 1966 óta Háva, Konečný, Hraz­díra és Souček személyében csehszlovák kerékpározó vitte el a pálmát. Most más a hely­zet, hiszen a dánok, lengyelek, románok aránylag erős csapat­tal képviseltetik magukat. Természetesen mindenki vá­rakozással tekint a csehszlovák versenyzők szereplése elé, hi­szen ők nemrég az angliai vi­lágbajnokságon bebizonyították, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei tudnak lenni. A csa­pat ezüstérmet nyert, Matoušek pedig az egyéniben a 8. helyen végzett. Ennek tulajdonítható, hogy az aránylag rangos kül­földi mezőny ellenére a szak­emberek ezúttal is csehszlovák győzelemre számítanak. Az első útszakasz a derülá­tóknak adott igazat. A tegnapi útszakasz két „félszakaszból" állt. Bratislavából Érsekújvárba vezetett az út és 91 kilométer hosszú volt. A másik rész Ér­sekújvárból (13,30 órakor volt Világcsúcsok ­veszélyben Los Angelesben holnap kezdődik az USA úszóbajnoksága, melyen 13 ország világcsúcstartői és olim­piai bajnokai vesznek részt. A nevezettek közül nem hiány­zik Mark Spitz és Debbie Meyer sem. Mindkettő három világcsúcs tulajdonosa. Ott lesz továbbá Mike Burton, az 1500 méteres gyors­úszás olimpiai bajnoka, valamint Gary Hall, aki az amerikai úszó­sport történetében elsőként nyert négy egyéni bajnokságot. A külföldiek közül a mexikói Munoz, a 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka, a nyugatnémet Fassnacht a 400 méteres gyors­úszás világcsúcstartója, a svéd Larsson, a kanadai Hutton, a pe­rui Bello és még mások lesznek a hazai versenyzők nagy ellenfe­lei. Tizenkilenc világcsúcs forog ve­szélyben, s biztosra vehetjük, hogy jónéhányat megdöntenek közülük. II. liga Bohomians— D. Banská Bystrica 6:1 (3:0). Nagy meglepetés, hogy a bajnok­jelölt katonacsapat ilyen súlyos vereséget szenvedett Prágában. A Bohemlans játékosok nagyobb ru­tinja teljes mértékben érvényesült. Góllövők: Ivančik (2), Packert, Farkas, Panenka és Vejvada, illet­ve Masný. A találkozót 2000 néző előtt Fa­lacka vezette. Az NSZK 4:1 -re győzött A Davis Kupa zónaközt döntőjé­nek utolsó egyes mérkőzésén Bungert ellenfele nem Santana, hanem Glsbert volt. A nyugatné­met teniszező 6:1, 6:1, 6:3-ra ver­te ellenfelét és Így az NSZK 4:1­es győzelmet aratott Spanyolor­szág íelett. • • • Az ausztrál Margarét Court iiyerte Kanada bajnokságát. A dön­tőben 6:8, 6:4, 6:4-re győzött az amerikai Rosemarv Casals ellen. • • • A haverfordi torna érdekesebb eredményei: Molesworth (angol) —Carter (amerikai) 7:5, 6:3, Durr (francia)-—Austin (amerikai) 12:10, 6:1, Bartkowicz—Beck (mindkettő amerikai) 8:1, 6:0. • « « Hamburgban a döntők eredmé­nyei a következők voltak: Hösl— a Niessen (mindkettő nyugatnémet) 6:3, 6:3, Hewitt, McMillan (dél-af­rikal)—Okker, Piltcs (holland, ju­goszláv) 6:3, 7:5, 6:3, Dalton.Mc­a rajt) Nagykürtösbe vezetett, és 121 kilométer hosszú volt. A két szakaszt nem értékelték külön-külön, hanem az összesí­tettben legjobb eredményt elért versenyző lett a 212 kilométe­res táv győztese. A csehszlovák kerékpározók az első nap kitűnően tartották magukat. A válogatottak végig az élmezőnyben kerekeztek, ők kezdeményeztek a legtöbbet és a lapzártakor érkezett előzetes jelentés szerint az első három helyen hazai versenyző végzett. A győzelmet a világbajnoksá­gon is szereplő Matoušek sze­rezte meg, ezzel is bizonyítva, hogy Leicesterben nem a vé­letlennek köszönhette 8. helyét. A szlovákiai körverseny él­csoportja az első útszakaszon: 1. Matoušek (Hr. Králové) 4:47,03, 2. Moravec (Brno) 4:47,50, 3. Háva (Plzeň) 4:48,06. 9 Az USA olimpiai kosárlabda­válogatottja Moszkvában 77:70 (39:33) arányú győzelmet aratott a szovjet junior válogatott ellen. • Berlinben folytatódott a nem­zetközi jégkorong torna. A Moszk­vai Dinamó 5:1 arányban bizo­nyult jobbnak az NDK-beli Dyna­mo Weisswassernél. Ezen a tornán szerepel a csehszlovák bajnok Dukla Jihlava is. • A litván Csapka 220 centimé­teres teljesítményt ért el a férfi magasugrásban, ami a világ Idei harmadik legjobb eredménye. A litván magasugró Fosbury-stílus­ban ugrott. • A lengyelországi nemzetközi sakktorna állása a kilencedik forduló után: Zajcev (szovjet) 6,5 pont, Smejkal (csehszlovák) 6,5, Schmidt (lengyel) 6 pont. 9 Buenos Airesben befejeződött a nemzetközi sakkverseny: 1. Fi­scher 15 pont, 2. Tukmanov 11,5, 3. Panno 11, 4—6. Gheorghiu, Re­shewsky, Najdorf 10,5—10,5 pont. • Kenyában a jövőben azt a labdarúgót, akit kiállítanak a mér­kőzésen, a rendőrség rögtön letar­tóztatja és fogdába viszi. Utána el­járást Indítanak ellene rendbon­tás miatt. • Vasárnap megkezdődött a szlovák női Iabdarúgfi-llga: Rapid —Trnava 3:1, Érsekújvár— Dukla Prešov 4:4, Komárom—Martin 2:5, Holič—Markušovce 1:2. • Lengyelország női röplabda­válogatottja 3:1, (6—2, 13, 13) arányban győzött az NDK váloga­tottja ellen. Tostao fáradt 170. Millan (ausztrál, dél-afrikai)­Goolangong, Hewitt (ausztrál, dél­1 n afrikai) 6:4, 6:4. A moszkvai döntök eredményei: 7 Morozova—Parmaszova 6:4, 6:4, Morozova, Metrevell—Parmaszova, Lejusz 2:6, 6:4, 6:3. TOSTAO, a világbajnokságot nyert brazil labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb egyénisége Belo Horizonte városában kijelentette, hogy már nem lelkesedik a fut­ballért. Mlnas Geras állam baj­noki mérkőzésein a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtott csapatában, s erről ennyit mon­dott: „Fáradt vagyok. Pihenésre van szükségem, különben nem tu­dok jobban Játszani." Tostao csa­pata, a Cruzeiro nem tudja nél­külözni a nagy sztárt, s vezetői hallani sem akarnak távollétéről. Ráadásul a csapat úgyis meggyen­gült, mert Wilson Piazza, a kitűnő fedezet Európában tartózkodik, nászúton. • • • A VARSÓI LEGIA együttese Pá­rizsban 4:0 arányú győzelmet ara­tott a Red Star Paris felett. ««• Az ANGOL I. LABDARÜGŰ diví­zióban hétfőn ezt a két mérkőzést játszották le: Blackpool—Liverpool 0:0, West Ham United—Arsenal 0:0. Már csak két csapat éretlen A moszkvai nemzetközi kosár­labda-tornán már csak a szovjet és az amerikai válogatott veret­len, s így az elsőség kérdése az utolsó mérkőzésen dől el. Az amerikai olimpiai válogatott legutóbbi mérkőzésén 77:70 (39:33)­re győzött a szovjet junior együt­tes felett. Az amerikaiak ezen a mérkőzésen lényegesen Jobb tel­jesítményt nyújtottak, mint az el­sőn. Folyamatos összjátékra töre­kedtek, s elsősorban ennek kö­szönhetik biztos győzelmüket. A másik találkozón a szovjet klub-válogatott 109:68 (55:35) arányban fektette kétvállra a csehszlovák csapatot. A szovjet játékosok, a lepattanó labdáért folyó harcban jeleskedtek és múl­ták felül ellenfelüket. A csehszlo­vák válogatottból hiányzott né­hány kulcsember, ami rányomta bélyegét a csapat játékára. A csehszlovák országúti kerékpározás történetében az idei világbaj­nokság volt a legsikeresebb. A csapatversenyben a Puzrla, Matou­šek, Rezáč, Mainuš összetételű négyes (felvételünkön) az előkelő második helyen végzett. SZEREZ PONTOT A LOKOMOTÍVA? Már csak egyetlen csapat, a LOKOMOTÍVA futballistái állnak pont nélkül az I. labdarúgó-liga harmadik fordulója előtt. A kas­saiak ma Prešovon lépnek pályára az eddig veretlen TATRAN el­len, amely saját pályáján mindig kellemetlen ellenfél; a rangadó­kon azonban nem mindig az esélyes csapat szokott győzni. A má­sik kassai együttes, a VSS a prágai „vörösöket", a SPARTÁT fo­gadja. Ha valami váratlan esemény nem jön közbe, akkor Strau­széknak győzniük kellene a gyengébb erőnléttel rendelkező fővá­rosiakkal szemben. Bratislavában a kupagyőztes és a bajnok újra találkozik egymás­sal. Három héttel ezelőtt a kupa­találkozó 3:3 arányú döntetlen eredményt hozott. A GOTTWAL­DOV most is elégedett lenne ilyen eredménnyel. A bajnoki pontokért való küzdelem azonban más, mint a kupamérkőzés. A SLOVAN nél­külözni kénytelen a Kassán kiállí­tott középhátvéd Hrivnákot. Aradi fokmérő Budapesten Az NSZK ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott újabb edző­mérkőzését ma este a Népstadion­ban játssza, s ellenfele a román bajnok, az UT Arad együttese lesz. A magyar csapatban ezúttal nem szerepelnek az Ojpesti Dózsa Já­tékosai, mert ez a csapat csütör­tökön ugyancsak a Népstadionban a Komlóval Játssza az MNK dön­tőjét. Hoffer József szövetségi kapi­tány a következő játékosokból vá­logat: Rothermel és Bicskei (ka­pusok) — Fábián, Mészöly, Pán­csics, Ruzsinszki, Konrád és Me­gyesi (hátvédek) — Halmosi, VI­dáts, Müller, Répás, Karsai (kö­zéppályások), — Sárközi, Kocsis, Szuromi és Kozma (csatárok). Az NB I-ben egyébként a hét végén folytatódnak a küzdelmek. A szombati műsor: Honvéd—Video­ton, MTK—Salgótarján, C. Dózsa­Diósgyőr. Vasárnap ez lesz a pá­rosítás: Pécs—Vasas, Tatabánya­Rába ETO, SZEOL—Csepel. Duna­újváros— Komló, Szombathely—Fe­rencváros. A bajnokság kellemes meglepe­tése az újonc TftlNEC csapata, amely az elmúlt szombaton az ex­bajnok Trnavát is „megtáncoltat­ta". A vasgyáriak ma az IXTERT látják vendégni, s nincs kizárva, hogy a PETRÄS nélkül pályára lépő sárga-feketék mindkét pontot Trinecen hagyják. A 6:0-ás gól­aránnyal és négy ponttal vezető ŽILINA Prágában szerepel. A DUK­LA ellen kellene bebizonyítaniuk a közép-szlovákiaiaknak, hogy nemcsak hazai pályán képesek eredményesen játszani. PLZEŇBEN az exbajnok TRNAVA szereplését várják nagy érdeklő­déssel. Meglepetés születik a „sörvárosban"? A TRENČÍN is a legsikeresebb vidéki csapatok kö­zé tartozik. A hullámzó teljesít­ményt nyújtó OSTRAVA (az első fordulóban legyőzte Bratislavában a Slovant, majd otthon gól nélkiil játszott a Prešov ellen) kiszámít­hatatlan együttes. A Trenčín azon­ban saját pályáján magabiztosan nyert a veszélyes Trnava ellen. Prágában még egy találkozóra ke­rül sor. A SLÁVIA a TEPLICE el­len akarja „rehabilitálni" magát szurkolói előtt. (tv) Igényes műsor a szomszédoknál Az osztrák labdarúgó-válogatott az ősz folyamán nagy feladatok megoldására hivatott. Teljes műso­ra a következő: Jugoszlávia ellen Grazban) (szeptember 10-én), Ma­gyarország legjobbjaival Budapes­ten (szeptember 27-én), Francia­országgal, Bécsben (október 7-én) és Olaszországgal — ugyancsak Bécsben —, (október 31-én). KÉT SZELVÉNY, KÉT NYERTES Az új idény első tippszelvényei közül egyetlenegyen sem akadt telitalálat. A 2-es számú szelvényt is csak két tippelőnk töltötte ki telitalálatosan. Mivel mindketten eltalálták a végeredményt, sőt a Ferencváros—Pécs találkozó félidejének eredményét is, egyaránt kapják a díjat. I. díj 500 korona: Csonka Gyula, Borsi, 159 sz., terebesi j. I. díj 500 korona: Berkula János, Palást, 170, lévai j. A BEK-ért Levszki Szófia—Austria Wien 3:1 (1:0) A Szófiai stadionban mintegy 20 000 néző előtt került tegnap sor a Levszki—Austria BEK selejtezi mérkőzésére, melyet az olasz Sbardella vezetett. A két együttes játékerejét figyelembe véve a bol­gár csapat volt az esélyesebb, és nem csak azért mert hazai kör­nyezetben Játszott. A Levszki kez­dett erőteljesebben, s már az első percekben néhány veszélyes hely­zetet teremtett ellenfele kapuja előtt. Az osztrák bajnok azonban jól védekezett. Az első göl a 17. percben esett Kosztov a vetődő kapus alatt a há­lóba lőtte a labdát. A bolgárok fö­lénye tovább tartott. Fél óra el­telte után az Austria változtatott taktikáján, többet támadott és így kiegyensúlyozottá vált a já­ték, az eredmény azonban a szü­netig nem változott. A második félidőben az osztrák csapat védelme — melyben csu­pán Krlger nyújtott kimagasló tel­jesítményt — nagy hibaszázalék­kal játszott, és ennek tulajdonít­ható, hogy a bolgárok, akik nagy akarással küzdöttek és jól ls ját­szottak, növelni tudták előnyüket. A 8. percben szögletrúgáshoz ju­tott a hazai együttes. A labda a felső lécről Aszparuhov elé pat­tant, s ő nem hibázott. 2:0. Utána Veszelinov került kitűnő helyzetbe de Schneider bravúrosan mentett. A 20. percben Kirilov a balszé­len elviharzott, a szabadon állé Aszparuhovhoz továbbította a lab­dát, aki azt senkitől sem zavarva a hálóba fejelte. 3:0. Az Austria csatársorának játéká­ban a közben beállt Kögelberger hozott új színt. Veszélyesebbekké váltak a támadások és a 30. perc­ben a kitűnő labdát kapó Riedi egyedül tört kapura és szép góllal csökkentette a Levszki előnyét. 3:1. Ez maradt a végeredmény is. A visszavágóra szeptember 2-án kerül sor Bécsben, s a továbbju­tó együttes a BEK első forduló­jában az Atletico Madrldot kapja ellenfelül. (k) JELENTKEZIK az olimpiai labdarúgás Münchenben csakúgy, mint előbb Mexikóban, Tokióban, Ró­mában, Melbourne-ben, Helsin­kiben és Londonban ismét lebo­nyolítják a nyári olimpia kere­tében a labdarúgó-tornát. Az érdekesség kedvéért felso­roljuk a második világháborí utáni olimpiai labdarúgó-tor­nák győzteseit. 1948, London: SVÉDORSZÁG, 1952, Helsinki: MAGYARORSZÁG, 1956, Mel­bourne: SZOVJETUNIÓ, 1960, Róma: JUGOSZLÁVIA, 1964, To­kió: MAGYARORSZÁG, 1968, Me­xikó-város: MAGYARORSZAG. A müncheni olimpiai torná­ra eddig 54 ország jelentette be részvételi szándékát. A je­lentkezési határidő egyébként 1970 augusztus 31. — A mexi­kói olimpiai tornára 78 váloga­tott jelentkezett. — Az olimpiai tornán selejtező nélkül ezúttal a legutóbbi győz­tes Magyarország, valamint a rendező NSZK indíthatja csapa­tát a döntő mezőnyben. TUDJA-E, HOGY A DIMITROV VEGYIMŰVEK, NEMZETI VÁLLALAT BRATISLAVÁBAN azonnal alkalmaz kitünö fizetési feltételekkel: A lakatosokat — hegesztőket A villanyszerelőt • A szerelőt A 17. évüket betöltött lányokat és asszonyokat A esztergályost A darukezelőt — földgyalust A kőművest — ácsot A tűzoltókocsi vezetőt — gépészt telefonszerelőt és munkásokat a kémiai részlegre. Nőtleneknek lakás biztosítva, étkezés az üzemi konyhán. Bővebb felvilágosítást a személyzeti osztályon kaphat, telefon 177, kl. 20 41, 24 7 6-

Next

/
Thumbnails
Contents