Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-19 / 196. szám, szerda

Kincsek Komáromban Beszélgetés KAJTÁR JÓZSEFFEL, a Duna menti Múzeum igazgatójával SÉTA A XII. SZAZADBAN Több mint egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a komáromi kultúrpalota udvarán, a Jókaiszobor közvetlen közelében malteríeverő-gépek forognak, s hogy az épületben mesteremberek serénykednek. Ma a szobor mellett egy kocka-alakú, ízlésesen kivitelezett állványon ez olvasható: Lehár Ferenc 100. A Duna menti Múzeum tatarozását ugyanis befejezték és a földszinti helyiségek egyikében Lehár-kiállítást rendeztek. Jókai szobra mellől eltűntek a gépek, az építőanyagok és tőle néhány lépéssel odébb — a kiállítási teremben — egy másik szobor: Nagy János szobrászművész Le-; hárt ábrázoló alkotása került a nagy író mellé. Hosszú évek után ismét múzeum lett a múzeum. Ünnepélyes csend, tisztaság és az atmoszéféra fogadja a látogatót, amit a régészeti intézményekben érez a zsibongó utca forgatagából jövő, a múltat kutató, annak művészetében gyönyörködni, elmerülni kívánó ember. Lassan „benépesülnek" a földszinti és emeleti termek s a komáromi múzeum ismét a város és Dél-Szlovákia kultúrájának fellegvára lesz. Kajtár József, a Duna menti Múzeum igazgatója a híres intézmény múltjáról, renoválásáról, jelenlegi állapotáról és azokról a tervekről, elképzelésekről, melyeknek megvalósítása küszöbön áll, a következőket mondotta. — Az épületet 1913-ban építették. Nemcsak múzeum volt benne, falai között rendeztek hangversenyeket, volt képtára és nagytermében színmüveket is adtak elő. Lényegében a kultúra otthona volt. Az épület a háború után állami tulajdonba került. Ide költöztették a balett-iskolát, a járási népművelési otthont, a járási levéltárat. Múzeumi célokra mindössze négy terme maradt. Az épület az évek folyamán elhasználódott, ezért a felsőbb szervek 1967-ben és még konkrétabban: 1968-ban napirendre tűzték a megjavításának tervét. A munkálatok elvégzésére először Ö00 000 koronát hagytak jóvá, de kiderült, hogy többre lesz szükség. A generáljavítás a padlózat kicserélésével kezdődött, majd az összes termet átfestették és néhány helyiséget átalakítottak. Az épület javítása még nem fejeződött be teljesen. Eddig másfélmillió koronába kerültek a munkálatok, de ha a múzeum hátsó részének a külső javítása, valamint a központi fűtés is elkészül, megközelítőleg 1 700 000 koronát fektetnek be a javításokba. # A belső termek léhát már elkészültek. Milyen r.élokra használják ezeket? — Ez év április 30-án az épület egyik földszinti termében emlékkiállítást nyitottunk Lehár Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából, egy másik földszinti teremben pedig havonta kamara-tárlatokat nyitunk hazai képzőművészek alkotásaiból, melyeknek keretében — legtöbbször a kiállítóművész veztésével — művészettörténeti és képzőművészeti szakelőadásokat rendezünk. # És a többi teremben mit láthatnak a látogatók? — Tervezünk természetrajzi, régészeti és állandó jellegű történelmi kiállításokat. A földszinten jövőre megnyílik a természetrajzi' kiállítás és az emeleten levő öt teremben szándékozzuk megnyitni a régészeti és állandó történelmi kiállítást. A bratislavai Výstavníctvo nevű vállalat már gyártja intézetünk részére a berendezési tárgyakat s ha idővel megkapjuk, a régészeti és történelmi kiállítást még ebben az évben, november 7-én megnyitjuk. # A múzeumnak egykor híres képtára volt. Állandó jellegű képkiállítást nem terveznek? — De igen. Alapul a múzeum régi képanyagát használjuk fel. A képeket 1957-ben Bajmócra vitték. A hatvanegy kép közül a múlt hónapban harmincötöt visszahoztunk. A múzeum egykori teljes képanyagának egy része a háború után megsemmisült vagy elveszett. Tudomásunk szerint több kép magánembernél van. Végre ők is megérthetnék, hogy közkincsről van szó és visszaadhatnák a múzeumnak a műalkotásokat, ahol ezrek gyönyörködhetnének bennük. # Milyen állaputban vannak a meglevő képek? — Nagyrészük restaurálást kíván. Ezúton szeretném megkérni a hazánkban működő restaurátorokat, vegyék figyelembe a mi\zeum szerény anyagi lehetőségeit és egy-egy, kevésbé megsérült képet javítsanak meg Ingyen, a többit -» lehetősé geinkhez mérten — megfizetjük. # Melyek a múzeum legértékesebb képei? — A Bajmócról visszakerült, Feszti Árpád festette Bánhidai csata, Erzsébet Királynő arcképe, egy tragikus tematikájú kép, mety az 1763-as nagy komáromi földrengést ábrázolja. Vannak képeink a Komáromban hosszú éveken át élő és dolgozó Harmos Károlytól is. A Bajmócról visszakapott harmincöt képen kívül a múzeumnak van még húsz festménye. Sajnos azonban ezek restaurálása nagyon költséges lesz. Mivel a festmények megjavítása becslésem szerint 100 000 — 150 000 koronát igényel, így még jövőre sem nyithatjuk meg az állandó képkiállítást. # Oj alkotásokat nem vásárolnak? — Minden évben a múzeum költségvetéséből bizonyos öszszeget képek vásárlására fordítunk. A múlt évben a járási nemzeti bizottság hozzájárulásával 20 000 korona értékben vettünk képeket. A havonta megrendezésre kerülő kamarakiállítások szerzőivel is kötöttünk egy hallgatólagos szerződést: mindegyikük ajándékoz egy képet a múzeumnak. Az állandó jellegű képkiállítást egyébként a nagyteremben valósítjuk majd meg. Míg saját képeink nem készülnek el, negyedévenként jelentős, nagyobb teret kívánó képzőművészek alkotásait állítjuk ki. Még ebben az évben bemutatjuk Staudt Mihály 100—120 alkotását. # Az orvosoktól — a sláger szövege szerint — nem szokták megkérdezni: doktor úr, a maga szíve sose fáj. Én most megkérdezem: az igazgatóé se fáj? — Stílszerű leszek: ,,Az én szívemmel bizony baj vánl" Pontosabban nem a szívemmel, hanem a raktárhelyiségekkel. Az idén olyan sok anyagot kaptunk, hogy az egész épületben régészeti kiállítást rendezhetnénk belőlük. Mi is folytatunk ásatásokat Naszvadon, onnan is sok anyag érkezik hozzánk, mindezeken kívül még módunk lenne régészeti anyagot vásárolni, azonban nem tudjuk hol tárolni. Nincs elég helyiségünk. A néprajzi anyagok felvásárlását is — helyszűke miatt — kénytelenek vagyunk korlátozni. Azzal a kéréssel szeretnék a Komáromi Vnb-hez fordulni: biztosítsanak számunkra raktárhelyiségeket. A múzeum ugyanis az egyetemes kultúra ápolásával egyúttal Komáromot és környékét is reprezentálja. KOMLOSI LAJOS Ahol Mátyás király eljegyzését tartotta Történészeink és archeológusaink előtt régen nem titok, hogy Prága területén tulajdonképpen két város terül el. Az egyik az, amelyben élünk, régi és korszerű lakónegyedeivel, házaival. A másikkal, a kevésbé ismerttel, az ősi Prágával, meíy a föld alatt még mindig létezik, az időkénti ásatások jóvoltából ismerkedhetünk meg. És természetesen nemcsak a régi épületekkel, udvarokkal, hanem a környékükön talált használati cikkekkel, korsókkal, vázákkal, edényekkel, melyek közül az ékszerek, régi pénzek sem hiányoznak. Mindezekből, de különféle szerszámokból is a korukbeli lakosság életmódjára következtethetünk. Ezek a kézzelfogható maradványok minden fennmaradt írásnál hitelesebben hirdetik a tudnivalókat az egykori Prága népének munkájáról, kultúrájáról, mindarról, ami az utódokat az őseikkel kapcsolatban érdekelheti. És ha a múltban csak itt-ott találkoztak archeológusaink egy-egy földalatti temetővel vagy templommal, befalazott középkori kúttal, esetleg vízvezetékkel, annál gyakrabban fordul ez elő mostanában, a prágai metro építése idején. Hiszen az ásatások — amint ismeretes — egyszerre több helyen is folyamatban vannak. Ezeknek a széles körű és nagyszabású munkálatoknak köszönhetők tehát a 'rendelkezésre álló bizonyítékok, például arról, hogy Prága már ezer esztendővel ezelőtt Európa egyik legélénkebb kereskedelmi központja volt. De sok más mindenről is meggyőződhetünk Prága legújabb múzeumában, melyben a legutóbbi archeológiai ásatások leletei sorakoznak fel a látogatok előtt. Már magában véve a múzeum épülete az alagsorban, ahol a műértékeket összegyűjtötték, valóságos kiállítási remekmű. A XII. század végén valaki az urak közül építtette, aki az akkori szokáshoz híven a király oldalán részt vehetett az ország Irányításában. Ezért költöztek fel sokan Kunštát és Podébrad környéki birtokaikról Prágába, ezért emeltették a román stílusú palotákat, mint például a Ŕetézová utcait is, melynek felfedezése — a föléje épített aránylag semmitmondó, szürke ház és szigorú gazdája miatt, aki nem tűrte az idegenek kíváncsi tekintetét 'otthonában — szakkörökben az utóbbi idők egyik legnagyobb eseményének tekinthető. Csupán az államosítás hozta meg a várt eredményt. Az atcheológusok először 1951-ben nyertek betekintést a korai középkor egyik legpompásabb palotájába, mely 1440—1448 között Podébrádi György cseh király otthonául is szolgált. A kőpalota tehát nemcsak építészeti műemlék, de a cseh történelem egyik legfontosabb szakaszának a színhelye. Ismeretes, hogy Podebrádi György békeszerető uralkodó volt, aki ügyes és erélyes politikájával, a nehézségeket leküzdve, megérdemelten írta be nevét nemzete szívébe. De amint most megtudtuk, nemcsak népe körében volt közkedvelt, hanem a magyarok között is nagy népszerűségnek örvendett. Ebben a palotában megtartott eljegyzésen ígérte oda a cseh király Katalin lánya kezét foglyának, Mátyásnak, aki neki köszönhette, hogy magyar királlyá koronázták. Ennyi történelmi emlék láttán egy ideig megilletődve állunk meg a palota udvarán, majd lemegyünk a kétemeletes alagsorba, hogy megtekintsük az egykor királyi fényűzéssel berendezett, de még a második világháború után is pinceként, szénraktárként és lomtárként használt lakószobákat. Szinte hihetetlen, de mégis így igaz. A fővárosi nemzeti bizottság és a műemlékhivatal nélkül — mely nagy költségen, valósággá az utolsp pillanatban mentette meg az idő kíméletlen fogától kikezdett kőfalakat, a román oszlopokat, az ívelt mennyezetet és a látványosságszámba menő vasrácsos ablakokat —, ismét szegényebbek lennénk egy felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan műkinccsel. Az illúzió teljességéért még a kandallókát is felújították, melyekben pislákol a parázs... Ilyen csodálatosan eredeti környezetben fogadják a látogatókat a már napvilágot látott és a még várható ásatások egyre meglepőbb eredményei... KARDOS MARTA 12 — Ami volt, már nincs, vagy nem lesz. Most másról beszélünk! — Frankén még nem tudhatja, vagy még nem győződött meg róla, hogy már nincsenek, vagy nem lesznek emberevők! Elvesztené' vezetői beosztását, ha bevallaná, hogy Nyugaton él a rokona ... Ne feledkezz meg róla, hogy hadigyárban dolgo zík .. . — Te tudtál róla? — Nem. — Akkor miért véded? — Nem szeretek a szennyesben turkálni! —. A pártba viszont mered ajánlani? . — Magad is jól tudod, hogy nem minden arany, ami fénylik. Ha már megfeledkeztél róla, beszélj az öreg Bugárral! — No tereld megint másra a szót! — Ež' nagyon is összefügg a vakítóan ragyogó glóriával! A fény mögött ott az árnyék, s az árnyékban emberek élnek . . . — Te is úgy érzed, hogy árnyékban élsz? — A le árnyékodban . . . Az öreg nagyot nyel. A kifakadásra mérsékelt hangon felel. — Ha olyan okos vagy, megmagyarázhatnád a buta apádnak, hogy miért nem nyugtalanít Frankén hazudozása? — Mások is élnek, nemcsak Frankén . . . — Talán törvényt hoztunk, hogy az embereknek nálunk félniük kell? — Neked a homlokodra ütötték a vörös csillagot, azért nem mernek őszintén beszélni előtted ... — Most már mondhatsz, amit akarsz, de ne hagyd megválaszolatlanul a kérdést! — Mire válaszoljak? , — Neked az nem jelent semmit, hogy egy kapitalista országban élő rokonát hallgatja el? — Ha fellapoznánk az elvtársak rég! kérdőíveit, könnyen rájönnénk, hogy hányan hallgatták el..., és mégis párttagok! — Az a múltban történt! — Az egyik akkor félt, a másik meg most! — Miért kell Frankennek most féli pie? — Ha nem tudod, kérdezd meg tőle! — Én már tudom .. . — Attól a Baksa elvtársadtól tudod? — Ha annyira kíváncsi vagy, tuJd meg az igazat! Tőle tudom! •- fakad ki türelmét vesztve az apa. — Most döntened kell, fiam! Vagy kitartasz az apád mellett, vagy!, i* — Mi az, hogy vagy?! Gyuri a válaszra vár. Hiába. Csak apja kérdő tekintetében kutathat. — Mit jelent az a vagy?! — kérdezi nyugtalanul Gyuri. — Kitagadsz? Kidobsz?! — A fiam vagy te, mondd! — kiált fel keservesen az apa. — Torkig vagyok mindennel! — válaszolja dühösen Gyuri, és kiront a szobából. Igyál, Lida! Most már csak inni érdemes! Felejtsük el még azt is, hogy élünk! Lida a fotel mögé lép, s hátulról átkarolja Gyurit. Az ajkát keresi. — Szépen kezded a szabadságodat — mondja. — Nem érzed jól így magad? — Hogy kérdezhetsz ilyesmit, kisfiam? Gyuri az ölébe ülteti Lidát. — Szabadok vagyunk, mint a madarak! — mosolyog Lida a bajuszos legény szemébe. Az ujját végighúzza a keskeny bajszán, megremeg, amikor meg érinti az ajkát. Hosszú csókban forrnak össze. — Igyál, édes kismamám! — biztatja Gyuri, és Lida kezébs nyomja a konyakos poharat. — Leitat a galambom? Azért hoztál annyi italt? — Egészségedre! — Semmit sem kérdezhetek? — Igyál, Lida! Leteszik az üres poharakat. — Ma nem — mondja Gyuri. — Nem vagyok az apád . . . — Ne is emlegesd! — Bánatodban vagy örömödben iszol? — Megint kérdezel? — Akarod, hogy becsípjek? — Kérdés nélkül már élni sem tudšz? — Akkor nem kérdezem meg, hogy meggyújtsain-e a lámpát . .. — Hagyd. Szeretem a félho mályt. Inkább mi gyújtsunk rá . . . Rágyújtanak. Lida fészkelődik Gyuri ölében. A keblére hajtja a fejét. - A fülemben dobog a szíved — suttogja. Gyuri mélyet szippant. — Most mintha sóhajtottál volna ... — Lassan fújtam ki a füstöt. — Nem tudom elhinni, hogy ilt vagy ... Innom kell, hogy^elfelejtsem, miért vagyok itt! — mondja Gyuri, s konyakot tőit a poharába. és magába önti az italt. — Ha egy kicsit szeretnél, nem beszélnél így . .. — Lida .. . Mosoly lopakszik Gyuri ajkára. Lida lecsókolja róla a mosolyt. Ma nagyon akarlak szeretni — mondja Gyuri. — Azért iszol? — Részegen akarlak szeretni, hogy semmi másra ne gondoljak, csak rád . .. — Részegen? — Te még nem szerettél ré szegen? — Amikor veled vagyok, nem gondolok másra ... Lida arcon csípi Gyurit. — Itt vagy? — kérdezi játékos mosollyal. — Még mindig képzelődsz? Szorosan egymás mellett áll nak, hallgatnak, mintha arra á csodás pillanatra várnának, hogy végre megszépüljön bennük az élet. Éles csengetés ébreszti fel őket merengésükből. Megremegnek. Egymás szemébe néznek. — Ki lehet az? — Ajtót nyissak? — kérdezi Lida. — Nem ég a lámpa, nem vagy idehaza. Újabb hosszú csengetés. — Hátha az anyám?! Ö szo kott így csengetni! — riad meg Lida. — Valami történhetett a kislányommal! ... — kifut az előszobába. Ajtót nyit. — Te vagy, Aliz?! — kiált fel meglepetésében. Gyuri az ablaknál marad. Hallgatózik. — Egyedül vagy? — érdeklődik Aliz. Halk a hangja. — Nem... — feleli tétován Lida. — Ne is mondd tovább, tudom, ki a vendéged! — mondja élénken Aliz, és bekukkant a szobába. — Halló, fiatalúr! A sötétben bujkálsz? — Jó estét, ébenhajú hölgyem — köszönti a váratlan vendéget Gyuri. A kapcsolóhoz siet, s a következő pillanatban már erős fényt szór a csillár. Kimegy az előszobába, s Alizról lesegíti a fekete kabátot. — Olyan vagy, mint az éjszaka. Fekete a ha jad, a szemed, a kabátod, a cipőd ... I Folytatjuk I 1970 VIII. 19.