Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-16 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

Miért teszik? SZULETHET-E A bűnözések megelőzése mindannyiunk érdeke A fiatalkorú bűnözők száma 1960 óta állandóan emelkedik, úgyhogy 1969-ben már az elítélteknek 10,5 százaléka az ifjúság köréből került ki — jelentette ki nemrégiben dr. OLDŔICH DOLEJŠÍ főügyész. E megrázó adat, melyen nemcsak a bírók, a közrend őrei és a pedagógusok ütköznek meg, joggal váltja ki az egész közvélemény aggodalmát, mégha szerte a világon ennél is aggasztóbb a helyzet. Érthető tehát, hogy a szakembereket elsősorban az érdekli, mi az oka annak, hogy a fiatalok egyre gyakrabban kerülnek összeütközésbe a törvénnyel? Az ezzel kapcsolatos elméletek rendkívül sokfélék. A külföldi szakemberek között akadnak, akik a háború következményének tartják ezt a felnőttekről a gyermekekre szálló, szinte öröklődő erkölcsi fogyatékosságot. Mások viszont a jóléttel magyarázzák, azzal, hogy minél többet nyújtanak a szülők gyermekeiknek, annál önzőbbek és igényesebbek lesznek. És minthogy „evés közben jön meg az étvágy", a fiatalok egy része igyekszik mindenáron megkaparintani magának azt, amire a foga fáj. Némelyek a lopástól, a betöréstől, sőt még a gyilkosságtól sem riadnak vissza ... Bármelyik feltevést is fogadjuk el, annyi bizonyos, hogy senki sem születik gonosztevőnek. Csupán a környezet, a kedvezőtlen körülmények válthatják ki a gyermekből a rossz tulajdonságokat, csak azok hatása alatt vetheti el magától a sulykot annyira, hogy a lejtőn egyre mélyebbe zuhan. Feltéve persze, hogy nincs a közelében senki, aki idejében segítő kezét nyújtaná és rámutatva a helyes útra, megállásra kényszerítené. Ezekről a problémákról beszélgettünk a minap dr. Zdenék Švancarral, a prágai Kriminológiai Kutatóintézet vezető dolgozójával, aki különösen a kiskorúakkal, elsősorban a 15 évnél fiatalabb gyermekekkel tett szert értékes tapasztalatokra. A gyermekek körében a bűnözések, helyesebben a társadalomellenes cselekedetek — mert hiszen ők még büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre — rendszerint valamilyen ártatlan kalanddal, csínnyel kezdődnek — mondja. Az iskolakerülés, a csavargás még nem tekinthető bűnnek. Csakhogy a gyomor akkor is követeli jogait, amikor nem vagyunk otthon. És ha a gyermek hosszabb időre, többször is elcsavarog, esetleg megszökik hazulról, a lopásra. a betörésre többnyire az éhség kényszeríti. Nemegyszer azonban játékos kalandvágya, bohó kíváncsisága vagy akár a rossz társaság juttatja rossz útra .. . Elsősorban a szülők a felelősek Azaz, hogy mégsem egészen így van ez, hiszen az ilyen tiltott „kedvtelések", vagy ha úgy tetszik: szükségmegoldás csupán következménye valaminek (pl. a gondoskodás, a szeretet, a biztonságérzet hiányának), amit a gyermek a szüleitől nem tud megkapni. Kilengéseinek, eltévelyedésének közvetlen indítóoka tehát dr. Švancar szerint elsősorban mindig a családban keresendő, mert a legnagyobb befolyást a szülők gyakorolják a gyermekre. Ezért főleg ők nem menthetők fel a felelősség alól, még ha tagadhatatlan is, hogy hasonló jó vagy rossz befolyással van a gyermekre az iskola és később a munkahely is. A fogékony gyermeklélek példaképe tehát mindenekelőtt a szülő. Jó tulajdonságát ugyanolyan természetesnek veszi és el is sajátítja, mint a rosszat. Ha szeretettel, gyengédséggel veszik körül, finomlelkű, jóérzésű ember lesz belőle, akinek azonban alkoholista az apja, vagy akit napestig durvaságokkal, gorombaságokkal traktálnak odahaza, annak ez a bánásmód felejthetetlen emlékként egész életére az emlékezetébe vésődik, és 'természetes, hogy amit kapott, azt-tovább is adja azoknak, akikkel érintkezik. És sajnos, ez a gyakoribb eset. Mert minek is tagadnánk, a mai házasságok nem a legjobbak. Sok szülő képtelen Jó példát mutatni gyermekeinek, sőt nemtörődömségből, időhiányból, de gyakran a pedagógiai ismeretek hiányában elhanyagolják utódaik nevelését. — Nemegyszer bebizonyosodott, hogy a legtöbb bűnöző ezeknek a családoknak a gyermekeiből kerül ki — szögezi le dr. Švancar. Aki nem bírja szülei örökös perlekedése, és vitái folytán az otthon nyomasztó légkörét, az ilyen gyermek, mintha elveszítette volna a talajt a lába alól, igyekszik mielőbb kikerülni, elmenekülni a bizonytalanságból. Természetes, hogy minden vágya elszakadni azoktól, akikhez semmiféle gyermeki érzés nem fűzi, de nem is fűzheti, hiszen nem tanították meg szeretni, tisztelni a szüleit. Hiányérzetét azonban valamivel pótolnia kell, s így azután többnyire hozzá hasonló sorsú gyermekek társaságában keres enyhülést. Ez azonban semmi esetre sem megoldás, hiszen sorstársai sincsenek nálánál kedvezőbb helyzetben, s ezért rossz befolyásuk következtében a tapasztalatlan gyermek, anélkül, hogy tudná, mit tesz, csakhamar letér a helyes útról. Noha — amint már mondottuk — 15 éves koráig a gyermek büntetőjogilag nem vonható felelősségre, cselekedetei, bármit is követ el, csupán társadalomelleneseknek minősíthetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az önkiszolgáló boltokban csokoládét lopó, kisebb csalásokat elkövető gyermek merészségét — semmibe véve — megmosolyoghatnánk. Švancar elvtárs visszaemlékezik arra a két fiúra, akik az őrizetlenül hagyott üres üvegeket ellopva, ugyanabban a boltban akarták értékesíteni. De olyan kisfiúval is volt már dolga — alig lehetett 8 éves — aki, idősebb társai segítségével a nyitott ablakon keresztül bemászott egy idegen lakásba, hogy azt kirabolja. Se szeri, se száma a hasonló eseteknek, mert a gyermekek leleményessége kifürkészhetetlen. Az anyagiaknál fontosabb az, hogy megmutassák, milyen ügyesek, szemfülesek. A szenzációhajhászás, az érvényesülés vágya Irányítja ostoba, tntggondolatlan cselekedeteiket. Szívesen elhencegnek „hőstetteikkel" társaik előtt, akik ezért befogadják, egyenrangúaknak tartják őket. Ha azután megszokják ezeket a kalandokat, idővel képtelenek meglenni az izgalmak nélkül. De a korral az igények ls nőnek. A szórakozás, az ital, a nők pénzbe kerülnek, egyre több pénzbe ... A felnőttek kötelessége tehát, hogy lefüleljék, állandóan szemmel tartsák a kis csirkefogókat, amíg még nem késő . .. amíg nem vált a természetükké ez a társadalomra nézve veszélyes szórakozásuk. Mondanunk sem kell, hogy ezen a téren az iskola felelőssége sem lebecsülendő. A pedagógusoknak önállóságra, érvényesülésre kell nevelniük a gyermeket, képességeit kifejlesztve fegyelemre, kötelességtudásra tanítani. Sokszor azonban nem találják meg tanítványaikkal a közös nyelvet. Nagyobb súlyt helyeznek oktatásukra, .előmenetelükre, és észre sem veszik kilengéseiket, holott elsősorban e fegyelmezetlenségek okát kellene megállapítaniok és kiküszöbölniök. Ez azonban elképzelhetetlen a tanítók és a szülök szoros együttműködése nélkül. Ezért oly fontos, hogy a szülők gyakrabban érdeklődjenek csemetéik iránt az iskolában. Akik ezt nem teszik, azokat — annak az elvnek az alapján, hogy „ha nem megy a hegy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez" — a tanítóknak kellene gyakrabban felkeresniük. Ha nem akarjuk ugyanis, hogy a gyermek erkölcsi gátlások nélkül nőjön fel, lépten-nyomon éreztetnünk kell vele a gondoskodást, azt, hogy törődünk vele, hogy kordában tartjuk. Különösen a pubertás korában időszerű ez, amikor még nincs helyes Ítélőképessége és cselekedetei következményeivel sem lehet tisztában. Az unalom rossz tanácsadó Mi következik mindebből? A gyermek környezetének elsőrendű kötelessége a kilengések lehetőségének a kizárása. Ezért kellene a szülőknek többet törődniök azzal is, hogy mivel töltik csemetéik szabad idejüket? — A kimutatások szerint ugyanis a legtöbb gyermek főleg unalomból tesz rossz fát a tűzre, olyankor, amikor nem tudja, mivel, hogyan üsse agyon az idejét. Minthogy pedig a semmittevés rossz tanácsadó, a leggyakoribbak a betörések, a lopások a szünidőben és persze az ünnepnapokon. De sokan az esti órákban sem pihennek. A szülők abban a hiszemben térnek nyugovóra, hogy gyermekük már alszik, ám az alvás helyett éjszakánként társaival a környéket rémíti. Természetes, hogy ezek a problémák a városokban gyakoribbak mint vidéken, ahol a lakosság jól ismeri egymást. — Az sem kétséges, hogy a fiúk nehezebben kezelhetők a lányoknál, akik Švancar elvtárs feljegyzései szerint az ifjúsági bűnözésekből mindössze 7—8 százalékban veszik ki részüket. Ám a 13—14 éves lányok viszont másért marasztalhatók el. Szívesen elszórakoznak a fiúkkal, akiknek a társaságában partnereik csereberéjétől sem riadnak vissza. Sőt, ellenkezőleg ... Nemegyszer ártatlan képpel hallgatják végig a szemrehányásokat, majd megkérdezik: Miért ne tehetnék a testemmel azt, apii jólesik? Amikor a szakemberek néhány 15 éves gyerektől megkérdezték, miért járnak oly gyakran vendéglőbe, s fiúk szinte panaszkodva mondták, hogy hiszen éppen ez az: a borozókba csak a 18 éveseket engedik be s így még 3 évig kénytelenek beérni ezzel a mulatsággal, vagyis a vendéglőkkel és a mozival. Eszükbe sem jutott, hogy hasznosabban is tölthetnék idejüket Persze, főleg a krimifilmek és azok Iránt érdeklődnek, amelyeknél nem kell sokat gondolkodni. Ezért nem járnak a legtöbben színházba, ezért nem olvasnak regényeket sem. A szakmanélküliek — fluktuánsok Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy ezek a könnyelmű életmódot folytató gyermekek elégedettek. Nem, erről szó sem lehet. Inkább szerencsétlenek, hiszen képtelenek megtalálni helyüket a társadalomban. Ebből következő tudatalatti hiányérzetüket azonban sokan ügyesen leplezik. Könnyelműbbeknek tüntetik fel magukat, mint amilyenek valójában, de akadnak köztük, akik hetykeséggel, gorombasággal, a szemtelenség álarca mögé rejtőzve védekeznek a szemrehányások ellen. Így akarják „elütni" helytelen viselkedésüket. Elégedetlenségük oka nem egy esetben a foglalkozásválasztással kapcsolatos nehézségekben keresendő. Ha ugyanis iskolai előmenetelük nem éri el a kívánt szinvonalat, nem teljesitik az általuk kiválasztott üzem követelményeit, mely egyszerűen megtagadja felvételüket. Így azután szakma nélkül maradva kénytelenek olyan munkát vállalni, amihez nincs kedvük. Erre vezethetők vissza a gyakori fluktuációk is. A fiatalok nagy része a munkája iránti érdeklődés hiányában alig bírja ki tovább egy helyen 3—6 hónapnál. Képtelenek gyökeret verni és minthogy kilátástalannak tartják életüket (márpedig életcél nélkül aiighp vihetik valamire), elkeseredésükben, közönyükben sokan mindenre képesek: bűnözők, börtöntöltelékek lesznek belőlük. Ezért kötelessége valamennyiünknek törődni a gyermekekkel, illetve a fiatalokkal. Nyújtsuk nekik segítő kezünket. Azok pedig, akik néhányszor már megfeledkeztek magukról, a gyermekotthonokban formálódnak át, szükség esetén elnyerik méltó büntetésüket is. Mert a büntetés célja szocialista köztársaságunkban nem a megtorlás, hanem az, hogy becsületes dolgozókká váljanak, hogy kevesebb legyen a bűnöző és a munkakerülő hazánkban. Ez pedig valamennyiünk érdeke! KARDOS MARTA