Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-13 / 191. szám, csütörtök

-c A motoros személyvonat „prüszkölve" gördül ki a pelsőci állomásról, majd a váltókon hirtelen irányt változtatva a Csetnek folyó szűk völgye felé veszi útját. Az egykori szöggyárat elhagy­va a völgy egyre szélesebb lesz. A komor sziklákat búza­táblák váltják fel, amelyeket zöld erdő szegélyez. A jó öreg motoros vonat miiidezt észre sem veszi. Erős zúgással halad az egyre emelkedő sínpáron, amelyen az első vonat 1895-ben haladt. A kisebb-nagyobb köz­beeső állomásokon néhány per­cet vesztegel, mintha csak erőt gyűjtene a további útra. Ami­kor a nyolcadik állomást is el­hagyja, a völgyet elzáró hegy­láncok miatt hirtelen balra for­dul, s már meg is érkezett Szla­vosra, a végál­lomásra. A hu­gédet fogadott fel, és megkezd­ték az írásra is alkalmas pa­pír előállítását. Férje a vadá­szatnak és kártyázásnak élt, míg a gyárat maga Johanna irányította. Tizennégy évi há­zasság után özvegyen maradt. A harmincéves, éles észjárá­sú özvegy elhatározta, hogy korszerűsíti a papírtermelést, mert tudatára ébredt annak, hogy csak így tarthat lépést a konkurrenciával, így biztosít­hatja a család létfenntartásá­hoz szükséges anyagi javakat, valamint gyermekei továbbkép­zését. Hogy a korszerűsítéshez szükséges pénzt megszerezze, kerti és erdei gyümölccsel ke­reskedett, fogatot kölcsönzött, példásan megművelte földjét. 1828-ban már a korszerűsí­tett műhelyben készül a papír, Gyürkyné 1865 ben, 69 éves korában halt meg. A papírgyár­tást az utódok folytatták, akik 1882-ben Gömörhorkán meg­kezdték a cellulózgyártást is. A családi tulajdon 1873-ban részvénytársasággá alakult át. Nem egészen húsz év múlva leégett, majd újjáépítették. A húszas években a Brnói Ag­rárbank tulajdonába ment át. A dolgozók többször sztráj­koltak a párt vezetésével, töb­bek közt a gyár leszerelése el­len. Amikor Európában a má­sodik világháború pusztított, a papírgyár dolgoaói közül egyre többen a partizánokhoz mentek. Az SZNF idején a gyár és dol­gozói nagy jelentőségű felada­tot teljesítettek. Szlávos volt azon községek egyike, ahová a németek nem szívesen tették szonnégy kilo­méteres út egy óra és tíz per­cig tartott. A vonatból kiszállva az idegennek kü­lönös szag, ha úgy tetszik: pa­pírszag üti meg az orrát. A vég­állomástól u­gyanis alig há­romszáz méter­re áll a több mint 150 éves létesítmény. Nem tudom, ki hogyan van ve­le, de nekem azon nyomban az iskolásfüze­teim jutottak eszembe, azok, amelyek itt készültek és me­lyeket három harang díszített. Ez a védjegy a kapun most is látható, dicséri a dédnagy­apák és az unokák jó munká­ját. — Mint mindig, most is azt ajánlom — mondja Martin Bartók, az igazgató termelési helyettese —, először ismerked­jen meg a gyár múltjával. így jobban megérti fejlődésünket, de a kitűzött feladatokat és ne­hézségeinket is. Feleletre sem várva egy ke­mény táblájú könyvet tesz elém. Az 1967-ben készült mű a gyár 150 éves múltjáról emlékszik meg. Belelapozok, és észre sem. veszem, hogy Bartók elvtárs magamra hagyott. fZELITÖ A MÚLTBÓL A gyár megalakulása Gyürky Dávidné született Márkus Jo­hanna nevéhez fűződik. 1817­ben a férje Szlavosban hámort örökölt, s Ochtináról ide köl­töztek. Johanna a hámort azon nyomban papírma'iommá alakít­tatta át. A helyi gazdáktól fel­vett kölcsönből fedezi az átépí­tési kiadásokat. Egy évvel ké­sőbb már elkészült az első pa­pír. Vastag csomagolópapír volt ez. Később, amikor a ter­melés megnövekedett, két se­Nagyok . a feladatok, sok a gond KÉSZÜL A PAPÍRVATTA VARRJÁK A FÜZETEKET de az özvegy újabb terveket sző. Üj segédet vesz fel Krisz­tián Hornbacher személyében, aki később feleségül veszi az özvegy lányát. Sok nélkülözés, nehézség kö­zepette 1840 tavaszán megkez­dik a papírgép felszerelését, amely az akkori Magyarorszá­gon az első ilyen létesítmény. Négy évvel később már 60— 80 ember dolgozik a gyárban. Érdekes, hogy 1848-ban a Kos­suth-bankóhoz szükséges pa­pírt is a Szlavosi Papírgyárban készítették. be a lábukat. Ezért nem sike­rült a gyár teljes leszerelése. 1945. január 24-én 10 órakor a román és a szovjet egységek felszabadították Szlavost. Né­hány hét múlva megkezdődött a termelés. A papírgyár életében új feje­zet kezdődött. VISSZATÉRÉS A JELENBE — Látom, már átlapozta a jubileumi kiadványt — nyit be mosolyogva Bartók elvtárs. — Folytathatjuk a barangolást, de most már a jelenben. Ha Gyürkyné látná a mai gyárat, az új papírgépeket, a termelés ütemét, bizonyára megdicsér­ne. Az üzem fejlesztésére a felszabadulás óta csaknem 150 millió koronát fordítottunk. Amint a könyvben is látta, 1841­ben 1 papírgép dolgozott, ma kilenc. Míg 1945-ben 1393 ton­na papírt termeltünk, addig 1966-ban már 31 494-et, az idén pedig már 35 000 tonnát. Ha ugyan sikerül... — Van ok a borúlátásra? — Egy kicsit korai még pesz­szimistának lenni, de az első negyedévben igen rosszul ment a termelés — mondja. — A gya­kori áramkiesés, a szénhiány keresztülhúzta számításainkat. A második negyedév sikeres volt, s ez némi reményt ad ahhoz, hogy behozzuk a lema­radást. , A szlavosi papírgyárban sok­rétű a termelés. Itt készül a hullámpapír s belőle a kar­tondobozok. Az újságpapír is innen indul útjára. Leg­utóbb megkezdték a mély­nyomáshoz szükséges — eddig importált — papír előállítását. Ebből készül a Móda divatlap is. A papír­vatta is a gyár falai között készül, valamint 800 tonna pa­pírszalvéta évente és még egyéb papírdolgok. A termelés egyik legfőbb ágazata a különféle füzetek előállítása. Évente mintegy harmincmillió füzet hagyja el a gyárat. Másképpen mondva: a szlavosiak látják el Szlovákiát füzettel. A közszük­ségleti és más iparágak részé­re is készítenek csomagolásra alkalmas különleges papírt. . — Bár az első félévben az árutermelés tervét csak 97,7 százalékra teljesítettük, intéz­kedéseket tettünk a lemaradás behozására. Exportfeladatain­kat ugyanakkor százszázalék­sa teljesítettük. Borúlátásom egyik oka a korlátozott áram­fogyasztáson kívül az, hogy a második félévben lényegesen kell csökkenteni a füzetek gyár­tását. Hihetetlenül hangzik, de így van. Pár évvel ezelőtt ez országszerte hiánycikknek szá­mított. A gyár vezetői ekkor intézkedéseket tettek és elha­tározták, hogy 1970-ig 138 szá­zalékkal növelik a füzetek gyártását. Ez részben megtör­tént, most pedig a nagykeres­kedelem nem veszi át tőlünk a gyártott mennyiséget. Raktár­ra pedig nem termelhetünk, új gyártási programot kell ké­szítenünk. Az export gondola­tával is foglalkoztunk, de ez sem kecsegtet sok jóval. — Mi lesz tehát a megoldás? — Át kell térnünk jegyzetfü­zetek (blokkok) gyártására. Ez az egyik oldala a dolognak, a másik, hogy az exportfeladatok túlteljesítésével szerzett devi­záért egy korszerű, szalvétát előállító gépet vásárolunk, s így az évi 800 tonna helyett 2500 tonna szalvétát adunk majd a piacra. Úgyszintén megpróbáljuk a toalettpapír előállítását is, de csak addig, • amíg testvérüzemünkben az ezt gyártó új gépsort felszerelik. Van tehát megoldásra váró probléma a jó öreg papírgyár­ban is. A régi gyár egyre több korszerűsítést kíván. Munkaerő­ben nincs a környéken nagyobb tartalék, pedig az új lakótele­pen egyre épülnek a házak. Az üzem vezetői, a pártszervezet és az üzemi bizottság a szo­cialista munkaverseny széle­sebb körű kibontakozásában, a jobb munkaföltételek megte­remtésében és a gyártási prog­ram átértékelésében látják á problémák megoldását. Ez azonban már a jövő kérdése. TÁVLATI TERVEK Az üzem fejlesztési terve el­sősorban is a korszerűsítés kérdését taglalja. Szó van ar­ról, hogy 1980-ig a kis telje­sítményű papírgépeket kiselej­tezik, illetve korszerűsítik. Az ócskavasba kerül az 1844-ben felállított 3-as, eddig főleg cso­magolópapírt előállító gép, va­lamint a 2-es, az 5-ös, és a 7­es papírgép is. Az 1957-ben üzembe helyezett 8-as gép át­építése a krepp-papír gyártásá­nak növelését teszi lehetővé. — Egyéni véleményem, hogy nálunk is egyre jobban rá kell térni a készáruk előállítására — mondja Bartók igazgatóhe­lyettes. — A cellulóz nagy ré­széit Gömörhorkáról kapjuk. Ha csak félkészárut készítünk belőle, akkor a szállítási költ­ségek növelik az önköltséget. Pedig távlatilag egyre jobban a rentabilitást kell szem előtt tartanunk. Ehhez persze több fontos tényező is szükséges. E tényezők egyike, hogy az alapanyagot előállító gömörhor­kai gyárnak elegendő fa áll­jon rendelkezésére a cellulóz­gyártáshoz. A fára egyébként Szlavosnak is igen nagy szük­sége van, hiszen őrölt állapot­ban a nemjgényes papír egyik alapanyaga. Érdemes volna fel­mérést készíteni erdőinkről, a fakitermelés üteméről, ami megkönnyítené a papírgyárak helyzetét. Egyre több hdlyen állítanak elő kis méretben ke­ményfából cellulózt, azonban ennek ellenére is jő volna, ha országszerte ismét teret hódí­tana a gyorsan növő nyárfák kiültetése, hiszen sok termé­ketlen, mocsaras talaj találha­tó még nálunk. — A világ ipara, igy a papír­gyártás is egyre tökéletesebb, egyre korszerűbb lesz — mond­ja Bartók elvtárs. — Ezzel ne­künk is lépést kell tartanunk, ha azt akarjuk, hogy nyolc or­szág piacát továbbra is meg­tartsuk és kellően kielégítsük a hazai szükségletet is. Ment­ségünkre nem szolgálhat az sem, hogy több mint 150 éves múlt áll mögöttünk, sőt, ez egyre jobb munkára kötelez bennünket. Ennek tudatában kellő mértékben készülünk a következő évek feladatainak teljesítésére. NÉMETH JÁNOS 8 Kihörpintik a kávéjukat,, és rágyújtanak ... Megtalálod? — Ismétli magábafi Baksa az öreg Górázd kérdését. Megtalálom ... Alizra már rábukkantam, pedig nem ls kutattam utána ... — Tizennyolc év után én is találkozni szeretnék egy ember­rel — mondja elgondolkodva Baksa. Az első pillanatban maga sem érti, miért újságolja ezt Górázdnak. Csak azt érzi, be­szélnie kell erről, hogy könnyít­sen lelkiismeretén. — Te is keresel valakit? — £n már megtaláltam, de még nem láttam. Nem is tudom, miért érdekel annyira. Talán azért, mert megmentettük az életét... — Én megöltem, te megmen­tetted! Ég és föld, Baksa elv­társ! Ég és föld ... Az én embe­rem többé nem szólalhat meg, de a tiéd!... — Nem tudom, mi történt ve­le, milyen emberré vált. Kicsit az apjának éreztem magam. Negyvennégy késő őszén tör­tént ... — Ha jól emlékszem Jegorov­nál voltál. — Vele voltam ... Martint nem tudtuk megtartani. Vissza­vonultunk. Vissza a hegyekbe. Ránk köszöntött a cudar idő. Már elhagytuk az utolsó parti­zánfalut. Horná Tureckát. Két csoportra oszlottmik. A miénket Jozso vezette. Elindultunk a ré­gi helyünkre, az Alacsony-Tátra felé, a Prašivára. Hosszú az út, ha a nyomodban ólálkodik a ve­szedelem. A Kecskeháton igye­keztünk elérni a célunkat. A völgyben zuhogott az eső, a he­gyen havazott. A németek Dono­valy és Kalište felől támadtak. Egy napon három helyen is fel­vettük a harcot. Az éjszakát a szabad ég alatt töltöttük. A rő­zse nem fogott tüzet, az eső mindent elmosott. Virradat után ránk támadtak a németek. Lö­vésektől, robbanásoktól vissz­hangzott a völgy. Ott pusztu­lunk el, ha nem segítenek a má­sik csoportban levő társaink. Hátba támadták a németet. Csak így sikerült mégkergetnünk őket. Hiadel felé folytattuk utunkat. A hegygerincen a né­met, lent, a völgyben fasiszta tankok és tüzérek. A völgyben zuhog az eső, a hegyen hull a hó. Két tűz között menetelünk. A sűrű erdő takarásában. Lefe­lé ereszkedünk a Kecskeháti'ól. Megyünk, megyünk, s egy pilla­natban gyökeret ver a lábunk. A közeli tisztáson, a fehér hóban különös fekete kört pillantunk meg. Neszt sem hallunk. Mi le­het a szokatlan fekete kör? Megközelítjük. Halottak fe­küsznek előttünk. Asszonyok, gyerekek, felkelő katonák. A holtak erőt öntenek belénk. Meg kell bosszulnunk testvé­reink halálát! Másnap szembeta­lálkoztunk vagy hatvan német­tel. Partizánokra vadásztak. Egyikük sem mondta többé: Heil, Hitler! Bevonulunk Hiadel községbe. Melegszünk, szárít­juk a ruháinkat. Jozso, a pa­rancsnokunk magával hív. Gye­rünk a kocsmába! A kocsma te­le felkelő katonákkal. Megrökö­nyödve nézzük őket. Itt mele­gedtek? Mi van veletek? A tisztjeik megszöktek, azt mond­ták, csináljatok, amit akar­tok ... Beszélünk a katonákkal. Elmondtuk, milyen fekete kört láttunk a behavazott tisztáson. Ha megadják magukat, el­hurcolják őket, vagy ... Élni akartak. Hozzánk csat­lakoztak. Kétszáz harcossal gyarapodott a csoportunk. Tovább megyünk. Nehezen mozgunk a lucskos hóban. Éj­szaka van. Nagy a csend. Bán­tott a csend. Hisz ismered ezt, Górázd elvtárs, mit meséljek ró­la?! Hirtelen mozdulni sem mertünk. Képzelődünk? Nem hiszünk a fülünknek. A közel­ben gyerek sír! Mit csináljunk? Csapda is lehet! Jozso magához int. Gyere velem! A hang irá­nyába lopakszunk. Az egyik fa­törzs mellett észrevesszük a hó­ban kuporgó kislányt. Hatéves lehetett. Olyon hideg, akár a jég. A bőrkabátom alá rejtettem, hadd melegedjen a lányka. Hogy került ide? Körülnézünk. Itt újabb szerencsétlenség tör­ténhetett! Vagy ötszáz méter­nyire kalibára bukkanunk. A ka­libában egy férfi és egy mezte­len asszony holtteste. Véres fej­jel, szétvetett lábakkal feküdt a földön ... Bujkáló zsidók vol­tak. A kislány később elmondta, abban a kunyhóban lakott a szü­leivel. A németek váratlanul rá­juk törtek. A gyerek nem emlé­kezett rá, hogy sikerült kifut­nia a kalibából. Csak arra emlé­kezett, hogy édesanyjáról letép­ték a ruhát, s az apját sarokba állították ... Másfél napig kóbo­rolt a hóban, a fák között... Ha nem halljuk meg a síró han­got, ott fagy meg a fa tövé­ben ... Két hétig a hátamon hordoztam. Megérezhette a sze­retetet. Már mosolygott. Állan­dóan kérdezősködött. Hol az anyja? Hol az apja? Ruha nél­kül megfagy az anyja... És miért feküdtek rá a gonosz bá­csik? ... Majd megtaláljuk a szüléidét. A lelkünket égette a hazugság. Nem modhattuk meg az igazat. De mit csináljunk ve­le? Nem maradhat velünk. Nem etethetjük mindennap fagyott krumplival és vadhússal. Tejre, meleg ágyra lenne szüksége. Nekünk meg harcolnunk kell. A bukoveci erdők felé mentünk. Felderítőket küldtünk a völgy­be, nincsenek-e ott németek. Az­tán Jozsóval bementünk a falu­ba, a kislányt magunkkal vittük. Először a gyermektelen csalá­dokhoz fordultunk, vegyék ma­gukhoz a kislányt. Hímeztek, hámoztak, zsidógyerek, az arcá­ra van írva ... Tudod, ki vette magához? Egy nyolcgyerekes család, ahol mindenből kevés van. Milyen boldog lett egy­szerre a mi kislányunkl Ugrán­dozott a meleg ágyban. S hogy sírt, amikor elbúcsúztunk tőle! Azt hitte, vele maradunk ... Többször meglátogattuk: Ilyen­kor egész nap velünk volt, a nyomunkban futkározott. Ami­kor véget ért a háború, eljött érte egy kassai ügyvéd ... Az­óta már nagy lány lett. Asz­szony lett... Ki tudja, emléke­zik-e azokra a napokra? — A háború óta nem láttad? — kérdezi Górázd. — Csak ma tudtam meg, hogy Itt él a városban ... (Folytaljuk J 1970

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents