Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-12 / 190. szám, szerda
hír mozaik ipÄ jó reggelt! Mg! H SZERDA augusztus 9 4 £ A NAP kel: 4.35, nyugszik: 19.Ü2 órakor. A HOLD kel: 15.48, nyugszik: 23.17 órakor. névnapinkon) szeretettel köszöntjük KLÁRA — DARINA nevii kedves olvasóinkat • 1875-ben született CSÜRGEY TITUSZ urnitolúgus, világviszonylatban is kiváló madárillusztrátor (+19611 • 1880-ban született JÁ\ DAMBORSKÝ szlovák nyelvész (H-1932) • 1955-ben halt meg THOMAS MANN Nobel-díjas német iró, századunk első (elének egyik legnagyobb realista regényírója (szül.: 18751. Változó, majd sűrűsödő felhőzet. Helyi zivatarok. A Tátra csúcsain havazás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21—24 fok, északon 12 fok. Mérsékelt, majd élénk északnyugati szél. A DUNA 1970. AUGUSZTUS 12-ÉN: Bratislavánál: 725, árad Komáromnál: 410, árad Párkánynál: 39(1, árad • A SZOVJETUNIÓ, az NDK, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia csillagvizsgálóiban már ötödik napja figyelemmel kísérik az Interkozmosz III. mesterséges tudományos-kutatási programját. Az Interkozmosz munkatervét két-három hónapra tervezték. További hónapokat vesz igénybe majd a szerzett adatok feldolgozása. • 1980-ig minden gyermek számára lesz hely az óvodákban Bulgáriában. Ennek előfeltételeit teremti meg már most a bolgár iskolaügyi minisztérium. APRÓHIRDETÉS • Megvételre keresünk komplett példányban: Révai lexikont 21 kötet, Oj Idők lexikont 24 kötet, Űj lexikont 8 kötet. Cím: Slovenská kniha n. p.. An tikvariát Košice, Leninová 29. tel.: 239 59. ŰF 1148 • Jó karban levő Moszkvics 407 eladó, 35 000 km. Telefon: Nové Zámkv 2717 (7—16 óráig). 0-1165 • Octávia generáljavítás után, új gumikkal építkezés miatt eladó. Cím: Alexander Klímák, Kolta 314, érsekújvári járás. 0-1164 • A Lökösl Helyi Nemzeti Bízott ság eladásra felkínál egy B u c e g I teherautót, vásárlási év 1969. Ár megegyezés szerint. Bő vebb Információt a hnb elnöke ad. ŰF-1162 • Külföldi gyógyszeremet epe-, gyoruorgörcsök ellen átadom. Cím: Korenlk, Lučenec OONZ. 0-1158 LESZ-E IGÉNYE GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLYRE? Szikora Irén (Szögyén, érsekújvári járás): Levelében írja, hogy 1970 áprilisában született kisgyermeke, és az anyasági szabadsága ez év szeptemberben jár le. Írja továbbá, hogy az újszülöttön kívüi még három iskolaköteles gyermekéről gondoskodik és éppen ezért egyelőre nem szándékszik mint azelőtt, az efsz-ben rendszeresen dolgozó nem tagként dolgozni. Kérdezi, lesz-e igénye és kivel szemben az 1969/ 154 sz., a • A SZOVJET ÉPÍTŐK mindennap egy-egy gyár vagy üzem építését fejezik be. Na ponta 10 000 család költözik új lakásba. Különösen szembetűnő az utóbbi években a vidéken folyó gyors építkezés. 1975-ig a Szovjetunióban az idei évhez viszonyítva a felével fokozzák az építkezések számát. • A BRATISLAVAI Palma üzem ben, amely a közeljövőben ünnep II fennállásának 56. évfordulóját, befejezéshez közeleg a III. gyártá si részleg építése. Ez lehetővé te szi majd, hogy 50 százalékkal nö véljék a termelést. Mint Pongrác Gábor, az üzem főmérnöke kije lentette, a jövő év első felében üzembe helyezik a nyersolajok fi nomítására szolgáló svéd tecbui kai berendezést. • ZUHANÁS BALESET NÉLKÜL. A franciaországi Grenoble városban egy 13 hónapos kislány kiesett egy magas ház ablakából. Bár a gyermek kilenc emeletet zuhant, sértetlenül ért földet egy kávéház ponyvatetőjén, közölte hétfőn a rendőrség. M HIVATALOS ADATOK szerint az elmúlt évtizedben 4,5-szeresére emelkedett Olaszországban a forgalomban levő gépkocsik száma. Az elmúlt év végén számuk 9,3 millió volt. • A CELIA HURRIKÁN, amely az elmúlt héten Texas déli partvidékén pusztított, romba döntött vagy megrongált 64 500 házat. Az Amerikai Vöröskereszt jelentése szerint 8950 lakóház teljesen tönkrement, 13 850 súlyosan, 41 800 pedig könnyebben megrongálódott. A becslések szerint a károk helyreállítása 6 milliárd dollárba fog kerülni, úgyhogy az USA történetében ez volt a harmadik „legdrágább" vihar. • ROMÁNIA MEGKEZDTE a műanyag-csapágyak gyártását. Ezek sem minőségben, sem más tulajdonságaikban nem maradnak el a fémből készült csapágyak mögött. M MANSONÉK FENYEGETIK A KORONATANÚT Linda Kasabian, a Sharon Tate per koronatanúja, megkapta a ta nácsvezető bírótól a vád alóli felmentést. A 23 éves nő, aki két gyermek anyja, 1969. augusztus 8 án tettestársként részt vett Sha ron Tate filmszínésznő és négy másik személy kegyetlen meggyilkolásában, mint a gyilkosok autójának vezetője és őrszem. Felmen tese fejében ő szolgáltatta a legtöbb bizonyítékot Charles Mason és társai ellen. A hippibanda most állítólag megfenyegette Linda Kasabiant. Hétfon, az egyik tárgyalási szünetben egy hippilány be is rontott a különszobába, ahol Ka sabiant őrizték és alig tudták kituszkolni. Kasabiant egyelőre még védőőrizetben tartják, bár a mentelmi döntés után szabad emberként távozhatott volna. • OLIVIER, a híres londoni tárcaíró megállapítása: „Ha sok pénzt akarsz, pénzsóvár vagy. Ha megszerzed, kapitalista vagy. Ha sok a kiadásod — könnyelmű, ha nem keresel, lusta vagy. Ha közömbös vagy, nincs ambíciód. Ha munka nélkül is van pénzed, ingyenélő vagy. És ha sok évi munkával, fáradsággal egy kis tőkét szerzel, azt mondják, bolond vagy, aki nem tudott élni. • AZ UTOLSO NAPOK kiadós esői és jégesői az észak-csehorszá gi szántóföldeken és komlófölde ken 30 millió koronás károkat okoztak. Az eső és a jégverés 634 hektár répaföldön is nagy károkat okozott. A mezőgazdák számolnak azzal, hogy erről a területről az eredetileg tervbe vett mennyiségnek körülbelül csak a felét tud ják begyűjteni. A litoméHcei járásban a legnagyobb problémát a komlóültetvények felújítása jelenti, amelyek mintegy 137 hektáron károsodták. • ÖSSZEÜTKÖZÖTT két holland hajó a portugáliai Sao Vincenta foktól mintegy 15 tengeri mér földre. A szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata. A helyszín re két vontatóhajó érkezett Glb raltárból. A Bratislavai Ütépítési Kutatóintézet laboratóriumának dolgozói Szlovákia közútjai burkolatának síkosságáról végeztek elemzéseket. Felvételünkön Cyril Izakovič technikus Leroux francia műszerrel méri a gépkocsi ellenállóképességét a síkos útfelületen. (Felvétel: Ivan Dubovský — ČSTK) • A PERUI LÉGIFORGALMI TÁRSASÁG repülőgépének lezuhanását vasárnap j már adtunk róla hírt) a legénységnek egyetlen tagja vészelte át. Kilencvenkilenc személy meghalt, ebből 50 amerikai középiskolai diák. A perui polgári légiközle kedés történelmőben^z a legnagyobb repülőszerencsétlenség. • KÉTSZERESÉRE EMELIK Nagy-Britanniában az autósztrádák építésére szánt összeget a jövőben, mivel a kijelölt terepen számos házat le kell rombolni, lakóikat pedig új lakásokba költöztetni. Az autósztrádák okozta zaj a megengedettnél háromszorta nagyobb, s a közelükben lakók súlyos neurózisban szenvednek. gyermekgondozási segélyről szó ló törvény értelmében gyermekgondozási segélyre és milyen összegben? Mivel On teljesíti az idézett törvény feltételeit: úgy határozott, hogy gyerme kéről annak egyéves koráig munkatevékenység helyett saját maga kíván gondoskodni; a szülés előtti két év alatt legalább 270 napon át volt biztosítva (mint az efsz-ben rendszeresen dolgozó nem tag); és az újszülött gyermekén kívül még további, legalább egy iskolaköteles gyermekéről gondoskodik (Ön 3 ilyen korú gyermekről gondoskodik); igénye van attól az időponttól számítva, hogy nem kap már anyasági pénzsegélyt, havi 500 korona összegű gyermekgondozási segélyre. Tekintve, hogy ez az időpont 1970. július 1. utánra esik, tehát a törvény Önre már vonatkozik. A gyermekgondozási segélyt az efsz szociális bizottságánál érvényesítheti az erre már kiadott nyomtatvány kitöltésével. A gyermekgondozási segélyt az efsz folyósítja és erre újszülött gyermeke egyéves koráig lesz igénye. Dr. F. IA Nový Jičín-i körzetben egy patak a napokban elárasztotta Bartošovice községet. A közelben állomásozó szovjet katonák 20 perc alatt megszervez ték a mentési munkálatokat. Amikor a víz szintje 1 méterrel csökkent, a képünkön látható feltételek mellett lehetett átmenni az üzletbe. (Telefoto — ČSTK) BIZTOS A DOLGÁBAN — Nem kell annyira sietnünk, magammal hoztam az alkalmazottak ruháit is. mi ÍIÉP hol 9 • ® HVIEZDA: Bandolero (am.) 15.30, 18, 20.30 ® SLOVAN: Sok óvatosság semmiért (angol) 15.30, 18, 20.30 9 DUKLA: A csodatevő fazék (am.) 15, 18, 21 ® PRAHA; Titkos szertartás (angol) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21 0 METROPOL: A hongkongi grófnő (angol) 15.30, 18, 20.30 ® TATRA: Fehér farkasok (NDK) 15.45, 18.15, 20.45 • POHRANIČNÍK: Bátor kisasszony (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 © MIER: A kis lovag (lengyel) 17.30, 20, Hölgyek és urak (olasz) 22 ® HVIEZDA (kertmozi): A vörös kö peny (dán) 20 ® NIVY: Hattyúk tava (szovjet) 17.30, 20 ® PAI.A. CE: Elvira Madigan (svéd) 19.15, 21.30 ® MÁJ: Névtelen kémnő (jug.) 18, 20.30 $ PARTIZÁN: Halál a vörös Jaguárban (NSZK) 18, © DIMITROV: Rekviem a lovagokért (szlovák) 17.30, 20. ® SLOVAN: Madarak (am.) • TATRA: Bandolero (am.) © OSMEV: A remagenl híd (am.) 9 PARTIZÁN: Psycho (am.) ® KERTMOZI: Fekete Tulipán (fr.). 1»rq«>fpyq ~j • MILLIÓS ELVONÓKÚRA. Amerikában 395 millió dollárba kerül majd az alkohol-elvonókúra hároméves programja. A törvényjavaslatot az amerikai szenátus tegnap hagyta jóvá. Hughes szenátor nyilatko zata szerint az USA-ban évi 25 000 közúti baleset történik alkoholfogyasztás miatt. M FELHŐSZAKADÁSOK AUSZT RIÁBAN. A szombati és vasárnapi felhőszakadás Ausztriában is nagy zavarokat idézett elő a közúti és a vasúti közlekedésben. Tegnap Észak- és Közép-Ausztriában a Duna kilépett a medréből, Nyugat Ausztriában 500 kiránduló teljesen el van zárva a külvilágtól, mivel a helyi utat néhány órás áradás után vastag iszapréteg bori totta el. Stájerországból két gyer mek haláláról érkezett jelentés. A rendőrség szóvivőjének nyilatkozata szerint a károk felmérhetetlenek. • A SZÓFIAI CSEHSZLOVÁK KULTÜRKÖZPONT és a bolgár televízió által rendezett „Látogassatok Csehszlovákiába" verseny iránt állandóan nő az érdeklődés. Október 27-én, a verseny befejezésére a bolgár televízió 100 perces művészi műsort iktatott programjába Csehszlovákiáról. m MÚZEUMBA kerültek az autó buszok. Párizs az év végén szegényebb lesz egy színfolttal. Decemberben kivonják a forgalomból a jellegzetes formájú régi buszokat, amelyeken nyitott a hátsó peron és „menet közben" tetszés szerint lehet fel- és leszállni, a dohányosok pedig hódolhatnak szenvedélyüknek. A forgalomból kivont bu szok közül 10 múzeumba kerül. Aki viszont semmiképpen sem akar megválni kedvenc jármüvétől, a buszt 4600 frankért megvásárolhatja. • ÖT ÓRÁT ÉLT AZ A BORfÜ, amelybe műszívet ültetett a nyugat-berlini Emil Bücherl professzor. Bücherl tavaly emberen hajtott végre szívátültetést, a beteg azonban röviddel az operáció után meghalt. Magyar adás (a 197,3, 233,3, 243,5 és 314,7 méteres hullámon): 5.33: Hírek (nemzeti programon). 6.00: Hírek, Időjárás, műsorismertetés. 6.05: Reggeli zene. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Fényszóró, ifjúsági miisor (ism.). 17.00: Operettrészletek. 17.30: Hírek. 17.40: Hangosújság. 21.40: Hírek (nemzeti programon). televízió 15.00: Svoboda köztársasági elnök' találkozása a liomonnai járás dolgozóival. 17.55: Hírek. 18.00: Hirosima, japán dokumentumfilm. • 18.25: Napjaink szemével. Publicisztika. 19.00: TV-Híradó és a köztársasági elnök beszéde. 19.30: Időszerű kérdések. 20.00: A „Lýra" külföldi vendégel, felvételről. 20.40: Fénykör. Irwlng Shaw elbeszélésének tv-változata. 21.30: Autósok, motorosok. Tarka magazin. 21.50: Tv-riport a Brnói Nemzetközi Kiállításról. 22.05: TV-Híradó. 9.31: Delta, tudományos hiradó (Ism.). 9.55: Őrjárat az égen. Tévéfilmsorozat. I. rész (ism.). 10.45: Arica — Kilátó a sivatagban. Lengyel kisfilm. 11.00: Az orosz hajó bölcsője. Szovjet kisfilm (ism.). 11.10: Emberek és vallomások (ism.). 16.00: Hírek. 18.05: Óvodások filmműsora. 18.25: Balatoni beszélgetések 1970. Riportfilm. 19.00: Esti mese. 19.10: McGill. Magyarul beszélő angol bünügyi film. „Kastély a ködben". 20.00: Tv-Híradó. 20.211: Nem csak a Balaton van a világon. Rendhagyó riportfilm szórakoztató elemekkel. 21.40: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 22.20: Tv-Híradó, 2. kiadás. • AZ ENSZ GAZDASÁL. BIZOTTSÁGA európai tagozatának megállapítása szerint a nemzetközi turisztika területén Bulgária érte el a legnagyobb évi bevételt. 1969-ben ez a bevétel az előző évhez viszonyítva 20 százalékkal emelkedett. Az idén előreláthatólag még nagyobb lesz. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában e hasábokon megjelent „Nyugdíjügyekben" c. cikkünk fölé tévedés folytán „Válasz olvasóinknak" helyett a „Szóvá teszsziik" c. fejléc került. Ugyanez a hiba történt lapunk augusztus 6 i számában is. Olvasóink szíves elnézését kérjük. fÚJSZÚ Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrinei Gyula. Főszerkesztöhelyettesek: dr. Gály Iván és Szűcs Béla. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. Teleion: 537-16, 512-23, 335-éS. Főszerkesztő: 532-20. Titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 50«-39, távíró: 09308. Journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme. Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda: Bratislava, Jesenskiho 12. Teleion: 551-83. ElSIizetési dij havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Új Szó negyedévre 13 korona. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal át postai kézbesitő. Külföldi megrendelések: PNS - Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII,