Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-12 / 190. szám, szerda

>­Hidas Antal: Ötven évvel ezelőtt... A KOMMUNISTA QE3COE3 EJ 1970 II. 12. «QOA nyarán, a rózsahegyi (Ružomberok) régi •'•""papírgyárban dolgoztam; pontosabban: toltam-húztam a nehéz papírtömbökkel megra­kott „bámváglit". Pedig akkor már költő voltam. Ugyanis 1919 őszén, a Magyar Tanácsköztársa­ság leverése után, Budapesten egy Ady Endre szellemében hetenként megjelenő folyóirat (Oj Utak) minden számában közöit verseimből, össze­sen vagy tizenötöt. Amikor Horthy fehér hadseregével bevonult a „bűnös Budapest"-re, ez a folyóirat megszűnt. Rózsahegyen, „bámvágli" tologatás mellett ír­tam; és az „Úttörő" című szlovenszkói szakszer­vezeti lapban megjelent az első — leközölt — prózám „Termés" címmel. Ezt a novellát néhány évvel ezelőtt fényképmásolatban megkaptam. El­olvastam és — belepirultam. Azt hittem, hogy jobb. Túl „modern" írás volt, tele szó-ficamok­kal. De meg kell hagyni: éles, határozott. A mun­kás és parasztszövetséget hirdette, és a forra­dalmárok — a novellában — alaposan „elintéz­ték" a földbirtokosokat. Néhány nappal a novella megjelenése után letartóztattak. Ültem — üldögéltem. Ide-oda ci­peltek. Végül ls kiutasítottak Csehszlovákiából. 1921. január elején Kassára menekültem. Tud­tam azt, hogy Mácza János, akit még 1919-ben, a „Ma" folyóiratból már ismertem, ott él, a Kas­sai Munkás szerkesztőségében dolgozik. Végső reményem volt. És elmondtam neki, ott, a Kassai Munkás Mé­száros utcai szerkesztőségében (még nem köl­töztették át a Kovács utcába), ho^y bejártam fél Szlovenszkót. Lőcse, Szomolnok, Huta, Sze­pesremete: erdőfatermelés, fatelep, mindenütt napszámosként dolgoztam, aztán újra szöknöm kellett, mert amikor Prágában a forradalmi mun­kások elfoglalták a Népházat, hozzánk, a Gölnic­vögybe megduzzadva érkezett a hír, és mi — a prakfalvi acélgyáriakkal — üzenteket „foglal­tunk el", „Prágában proletárdiktatúra" kiáltás­sal. Futottak a csendőrökl Két nap múlva — én futottam: Sullér, Merény, Igló. Jött utánam a „hírem", s a jóindulatú „Verwalterek" azt ta­nácsolták: „Menjen fiam tovább, mert itt baja lehet!" Hallgatta Mácza János a Kassai Munkás szer­kesztőségében a történetemet és a kétnapos „Gölnic-völgyl proletárdiktatúrán" nem mosoly­gott. Segítségével emigráns igazolványt kaptam, s mivel más munka nem akadt — rikkancs let­tem: harsogott tőlem az utca. Egy szép, szőke — úgy gondoltam — leány minden nap két Kassai Munkást vásárolt nálam. Egyikbe belepillantott, a máslkat (volt úgy, hogy mind a kettőt) visszaadta és elsietett. Ké­sőbb sokat mulattunk ezen, mert ez a „lány" Máczáné volt. 1921. tavaszán már minden nap, hol a Kassai Munkás szerkesztőségébe futottam föl, hol — vasárnaponként — abba a takaros kis szoba­konyhás lakásba mentem el, ahol Máczáék lak­tak. Az új művészetről beszélgettünk, amely mű­vészet „át kell, hogy vegye a tartalmat", mint ahogyan Furázia legtöbb országának nemcsak a proletariátusa, de elégedetlen értelmisége ls forradalmat hirdetett — vágyott, ment harcba érte: változást akart. Erről a minden átalakító, megjavító művészetről beszélgettünk, ábrándoz­tunk Máczával olyan hittel, forrón, mint amilyen forró az a nyár, az a korszak volt. Dehát a művészet, az — művészet. Egyedül, egymagában mit ér? Sok máson kívül gyerek­sereget szerveztünk. Hat-nyolcszáz zsivajgó apró­ság vonult fel énekszóval vasárnaponként Mácza vezetésével Kassa Fő utcáján a rendőrség és a hírhedt Gajda tábornok hadtestparancsnok­ságának épülete mellett. És születtek általam népdalokra írott forradalmi szövegek egy-két olyan indulóval, amelyeket ma is énekelnek itt is, másutt is. 1921. őszén Mácza megalapította a kassai úgy­nevezett „Prolet-Kultot", amelynek elnevezésén kívül úgyszólván semmi köze sem volt a Bogda­nov-féle, minden hagyományt tagadó Proletkult­hoz, inkább a kommunista párt kassai kultúr­szervezetének lehetett volna mondani. Hozzáfogtunk az előadásokhoz. A Kovács utcai épület nagytermében tartottuk meg dél­utánjainkat. Se pénzünk, se felszerelésünk; ma­gunk tákoltunk színpadot, takarítottuk, hoztuk rendbe a „színészgárdával" együtt a termet. Jó­részben magunk írtuk a színdarabokat és ma­gunk is játszottunk azokban; fordítottunk ver­seket, egyebet. Mindebben Mácza járt elől. El nem feledem, hogyan kísért harmóniumon saját szerzeményével, amikor Kassák: „Bányászok a hajnalban" c. v«rsét mondta el a zsúfolásig megtelt terem színpadán. Aligha lehetett „szűklátókörűeknek" nevezni minket. Elvégre műsorainkban szerepeltek Pe­tőfi, Ady, Kassák, Majakovszkij, Toller, Bezruč, Neruda, Capek, Weisskopf és mások munkái. Romantikusak voltunk? Igen! De lehettünk-e má­sok akkor, amikor még mindennek az elején­kezdetén voltunk. Avantgardisták, amely irány­zat segítségével, íelfogásával akkor — és lám­lám: egyes országokban ma is föl-föllobban — a forradalmi művészet, eszmét juttattuk el a né­zőkhöz. Talán négy „nagy" előadást említenék meg. ' Elsőnek a „Fehér terror" címűt, amelyet kollektíván írtunk. (Az volt a felfogásunk: kom­munista írónak nincs szüksége arra, hogy nevét feltüntessék, sőt: az ilyesmi nem illik hozzá.) Aztán a második „nagy" bemutató, Toller „Géprombolók" c. darabja következett. Majd a harmadik, Čapek: „R. U. R."-je, amelyet a kas­sai színházban is játszottak. A negyedik „nagy" bemutató előadás Karinthy: „Bűvös szék" c. darabja lett, amelyben a polgári politikusok hazugságai lepleződtek le, a nézőtér harsogó hálás kacagása közepette. A következő évben már az volt a „nagy terv", hogy Proletár Oratóriumot hozunk létre. (He­tekig folyt mániákusan Mácza lakásán a szó Bacli Máté-passiójáról.) Mácza a gyerek-, ifjúmunkás-, a nő-, a férfi-, és az összkórus szövegét írta. Engem néhány recitatív elkészítésével bízott meg. Így zajlott le, 1922. május 1-én, Duna-Szajna között az — úgy gondolom — Első Proletár Oratórium, ott a kassai futballpályán, vagy öt­ezer néző jelenlétében. Deszkákból két óriási újságtáblát gyalultunk, szegecseltünk össze a Kassai Munkás Fogyasz­tási és Termelő Szövetkezet önkénteseivel. Egy reakciós és mellette egy kommunista napilap címoldalát készítettük el, amelyen négy méter hosszú rotációs papír függöny-rovatok lógtak. Mögülük léptek ki a recitativók, egymással vi­tázva, hol prózában, hol versben. Mondanivaló­juk után egy-egy kórus fogott „munkához", az­tán az összkórus „hetes hangzatnál" is dörgőbb erejűvé visszhangzott föl. Zenekarunk is volt. A Fogyasztási Szövetkezet nyolc félelmetes hangú trombitása. Mácza egy magas pódiumon állt — azt mi ácsoltuk —, onnét vezényelt és mi — a kórus­karmesterek — kis dobogón állva lestük és ad­tuk át a fökarmester jelzéseit. Végül „összmun­kánk" eredményeképpen lángbaborult a reakciós újság, recsegve ledőlt, és a felhők felé emelt nyolc trombita, meg a kétszáz tagú összkórus rivalgásában már a stadionban íilő-álló tömegek is részt vettek. Ha valaki ma elolvassa ezt az Oratóriumot — németül is megjelent — nyilván mosolyog, de meghatódottan, hiszen az őskeresztények kata­komba-kék, vagy borult-ég szertartása is mé­lyebben töltötte be a hívő lélek hajlatait, mint a későbbi arany-, és biborba öltöztetett főran­gú mise. Azt mondják: ez a romantikus korszak elmúlt. Nem igaz! Csak a bolygók rendíthetetlen bizonyosságú pályakörét végzi! Lesznek még oratóriumok, amelyeknek szö­vegét a legnagyobb új költők, zenéjét pedig az új Bachok, Beethovenek, Smetanák, Bartókok ír­ják, és amely Oratóriumok végigszáguldanak majd az egész fehér és sárga és fekete és vörös bőrű földgolyón. És azokban a Nagy Oratóriu­mokban ott lesz — tudoml — az a kék-ég-egy­szerű, dadogóan-kicsi kassai Oratórium is. ... Kassa az ifjúságom volt. A magyar és szlo­vák Tanácsköztársasággal együtt olyan hősi korszak, amely megszabta — ha évről évre ki­szélesedve is — az immár félévszázados iro­dalmi működésemet. Ott, Kassán írta „A harcban nem szabad megállni" c. indulóm zenéjét a még gimnazista és zeneszerzőnek készülő Schönherz Zoltán s még jónéhány éneket Gábor Andor, Seifert Jaroszláv és mások. Ki gondolta volna akkor, hogy ebből a gimnazista-zeneszerzőből pártve­zető lesz, és hogy oly tragikus-dicsőn fejezi be életét? ... Néhány évvel ezrelőtt Szlovákiában jártam. Megnéztem a ružomberoki régi papírgyár épü­letét, barakkjait, ahol laktam; a rendőrség volt épületét, ahol életemben először ültem; keres­tem a bratislavai volt rendőrség fogdáját, nem találtam meg; jártam Kassán. Se a Mészáros utcai, se a Kovács utcai ház falán, ahol a Kas­sai Munkás szerkesztősége, a párt kultúrszer­vezetének előadásai voltak, nincs emléktábla. Kár. . No, de — ugye — ezen lehet segíteni. Boldogan utaznék oda barátaimmal, Jász ° Dezsővel, Háy Lászlóval, akik a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgoznak. Talán a 77 éves Mácza János, a Kassai Munkás szerkesz­tője is eljönne az avató ünnepségre. Dobogókő — Budapest, 1970. GABONAFELVASARLAS BONYODALMAKKAL Egy állami gazdaság „vétózott" W////////////////////////^^^ Nehéz az idei kenyércsata — számtalanszor megállapítottuk már. Kelet-Szlovákiában a gya­kori csapadék és a változó idő­járás sok helyen rányomta bé­lyegét a gabonaszemekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kalászosok ez idei termésé­nek minőségét általánosan ki­fogásolni lehet.... Egy bizonyos; néhány helyen a termelőüzemek és a felvásár­lási raktárak között vita ala­kult ki a gabonaszemek minő­ségét illetően. Nincs szándé­kunkban pontosan felmérni és számba venni, hány esetben volt igaza a termelőüzemek képviselőinek, vagy az állami raktár vezetőinek, dolgozóinak, illetve hány szövetkezet és mennyit fizetett rá a termény­eladáskor. Ez képtelenség len­ne... Inkább okulásként egy konk­rét esel nyomán érzékeltetnénk, hogy a termelő és a felvásárló között milyen — jelzőkben vá­logathatnék — viszony ala­kult ki, amikor az egyik fél csak a saját malmára hajtja a vizet, s a partner érdekeit fi­gyelmen kívül hagyja. Tudomásunkra jutott, hogy a Slovenské Nové Mesto-i Állami Gazdaság több napon át be­szüntette a kicsépelt termény átadását a bodrogszerdahelyi raktárba ... A „miértre" panaszízű vála­szok érkeztek. Több termelő­üzem képviselői kifogásolták a bodi'ogszerdahelyi állami rak­tár eljárását a termény átvéte­lénél. A Slovenské Nové Mesto-i Állami Gazdaság esetében meg­tudtuk: az igazgató, Juhász mérnök vétózott a felvásárlás módja ellen, ezért állította le az átadást. Hogy valójában miért? Mond­ja el Juhász igazgató, akit erre felkértünk. — A járási terv alapján gaz­daságunk két udvaráról Micha­lanyba szállítottuk a termést. Nem volt semmilyen nézetel­térés köztünk s az állami rak­tár dolgozói között. További három udvarból a közeli bod­rogszerdahelyi raktárba kezd­tünk szállítani a gabonát. 5—6 vagonra valót adtunk át. Ami­kor a gabonaneműek osztályo­zására, minősítésére került sor, kellemetlenül csalódtunk. A „Mironovi" és a „Bezosztaja" búzafajtát kivétel nélkül lisz­tesnek minősítették . . . Tehát alacsonyabb értékosztályba so­rolták, ami közel 100 vagonos tételnél jelentős árkülönbséget, s egyben veszteséget jelent; adott esetben a termelő részé­re ... Ebbe nem egyezhettünk bele... Ezért állítottuk le az átadást... — S mi történt aztán? — Az állami raktár vezető­ségével megegyezve mintákat vettünk mi is, ők is az adott búzafajtákból. A becsomagolt zacskókat az ő pecsétjükkel el­látva a presovi állami minősí­tési felügyelőségen kivizsgálási kórelemmel átadtuk ... — Mi lett a kivizsgálás ered­ménye? — Nekünk volt igazunk. Volt olyan búzafajtánk, amelynél mázsánként 44 koronás veszte­ség ért bennünket, de általában mázsánként közel 35 koronával rövidített meg bennünket a szerdahelyi raktár... Ez azt je­lenti, hogy ha szó nélkül hagy­juk az egész ügyet és a terve­zett gabonamennyiséget any­nyiért adjuk át, amennyiért az állami raktár akarja, közel 400 ezer koronás veszteség érte volna gazdaságunkat... Termé­szetesen utólag javunkra írják a különbözetet. Részünkről jó­indulatúan, tévedésként kezel­tük az ügyet, de Budiac raktár­vezető magatartása és szavai: „Elvitték a mintákat és lefizet­ték az ellenőröket", másról győznek meg bennünket... Mindehhez nemigen szüksé­ges további kommentár. Do any­nyit még megjegyeznénk: úgy tűnik, a környező, szerdahelyi raktárba gravitáló szövetkeze­tek szó nélkül beleegyeztek a kétesnek minősíthető szerdahe­lyi gabonaárakba . .. (kulik) Sztrájk helyett dolgoztak KAVICSBÁNYÁSZOK JAVASLATA A Nyugat-szlovákiai Kavicsbá­nyák komáromi részlegének párt­szervezetében a tagkönyvcsere al­kalmából rendezett beszélgetések során kiderült, hogy a nevezeti csoportra nem nagy befolyást gyakoroltak az 1968-1989-bcn láb rakapott ellenforradalmi erők. A szervezel tagjai nem vesztették el a fejüket. Vem lázongtak, nem tüntettek, mert tudták, hogy a szocializmus a dolgozúkért van, és azok javát szolgálja. Elítélték a 2000 szó címti felhívást, a K-231 és az akkor születő számos más furcsa nevti jobboldali mozgal­mat. Nem idegeskedtek, hanem dolgoztak, mondván, hogy akár­kik is a bajkeverők, a kavics­ra szüksége van az országnak. A szövetségesek csapatait meg nyugvással fogadták, mert tudták, hogy ezek nem azért jöttek, hogy a dolgozókat a munkából elbocsás­sak, hanem azért, hogy a hatá­rainkon kíviil és beiül leselkedő ellenségeinket megzabolázzák. A kavicsbányászok a nehéz na­pokban is dolgoztak, és csak azt panaszolták, hogy szervezetüket nein Informálták helyesen, nem irányította őket ebben az időszak­ban senki. Igaz, valamit ők is kaptak. Egy sztrájkra való felhívást, aminek azonban nem tettek eleget. E szer­vezet tagjai ina is egységesek. A beszélgetések során azt java­solták, hogy e fontos vállalatnál szükség lenne a milícia megala­kítására. HOLCZER LÁSZLÓ Ä MUNKAFEGYELEM MEGSÉRTÉSE FELETT NEM HUNYHATUNK SZEMET Manapság egyre több szó esik a munkafegyelemről, illetve annak hiányáról. Nagyon helyesen szoros kapcsolatba hozzák gazdasági helyzetünk konszolidálódásával, mely nélküle elkép­zelhetetlen. Ennek ellenére sokan azt hihetnék, hogy a munka­fegyelem javítása szükségességének állandó hangoztatása las­san már szócsépléssé válik. A helyzet alapos ismerete mel­lett azonban egy percre sem kételkedhetünk e kérdés idő­szerűségében. Erről tanúskodik az az ellenőrzés is, melyet a közbiztonsági szervek végeztek el nemrég Pardubicén, s melynek eredményeiről a sajtóból értesülhettünk. Az emlí­tett elemzés során kiderült, hogy munkaidő alatt 264 ember tartózkodott vendéglőkben — építkezések, ipari üzemek dol­gozói, a ČSD a ČSAD alkalmazottjai és más ágazatok dolgozói. Az ilyen esetek előfordulása nemcsak azok fogyatékosságá­ról tanúskodik, akik eltávoztak munkahelyükről, hanem a ve­zető dolgozókéról is, akik nem lépnek fel kellő következetes­séggel és határozottsággal a munkafegyelem megsértőivel szemben ... A munkaidő hiányos kihasználását az elvégzendő munkához szükséges anyag hiánya is okozhatja, ami szintén arra figyelmeztet, hogy a vezetés, az irányítás tökéletesítése ettől a kérdéstől elválaszthatatlan. A munkafegyelem megsér­tőivel szemben a vezető dolgozók nem mindenütt lépnek fel egyforma határozottsággal. Egy, 1970-ben végzett felmérés során kiderült, hogy 49 üzemben hat hónap alatt 528 megrovásra, 36 üzemben 139 nyilvános megrovásra került sor. 41 üzemben 1236 esetben csökkentették vagy vonták meg a munkafegyelem megsértői­nek prémiumát. Huszonöt üzemben 127-en kerültek alacso­nyabb beosztásba a munkafegyelem megszegése miatt. Olyan üzemek is akadnak, melyekben nem használták ki a fegyelmi büntetéseket. • A fegyelmi büntetéseknek objektíveknek kell lenniük, s ami nagyon fontos, a munkafegyelem megsértése után rövidesen be kell következniük. Csakis így érhető el a kellő nevelő­hatás. Ezt a szakszervezetek üzemi bizottságainak, az üzemek ve2?atő dolgozóinak egyaránt szem előtt kell tartaniuk. A dol­gozók többsége a munkafegyelem állandó javítását csak he­lyesli. F. I.

Next

/
Thumbnails
Contents