Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-12 / 190. szám, szerda
>Hidas Antal: Ötven évvel ezelőtt... A KOMMUNISTA QE3COE3 EJ 1970 II. 12. «QOA nyarán, a rózsahegyi (Ružomberok) régi •'•""papírgyárban dolgoztam; pontosabban: toltam-húztam a nehéz papírtömbökkel megrakott „bámváglit". Pedig akkor már költő voltam. Ugyanis 1919 őszén, a Magyar Tanácsköztársaság leverése után, Budapesten egy Ady Endre szellemében hetenként megjelenő folyóirat (Oj Utak) minden számában közöit verseimből, összesen vagy tizenötöt. Amikor Horthy fehér hadseregével bevonult a „bűnös Budapest"-re, ez a folyóirat megszűnt. Rózsahegyen, „bámvágli" tologatás mellett írtam; és az „Úttörő" című szlovenszkói szakszervezeti lapban megjelent az első — leközölt — prózám „Termés" címmel. Ezt a novellát néhány évvel ezelőtt fényképmásolatban megkaptam. Elolvastam és — belepirultam. Azt hittem, hogy jobb. Túl „modern" írás volt, tele szó-ficamokkal. De meg kell hagyni: éles, határozott. A munkás és parasztszövetséget hirdette, és a forradalmárok — a novellában — alaposan „elintézték" a földbirtokosokat. Néhány nappal a novella megjelenése után letartóztattak. Ültem — üldögéltem. Ide-oda cipeltek. Végül ls kiutasítottak Csehszlovákiából. 1921. január elején Kassára menekültem. Tudtam azt, hogy Mácza János, akit még 1919-ben, a „Ma" folyóiratból már ismertem, ott él, a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgozik. Végső reményem volt. És elmondtam neki, ott, a Kassai Munkás Mészáros utcai szerkesztőségében (még nem költöztették át a Kovács utcába), ho^y bejártam fél Szlovenszkót. Lőcse, Szomolnok, Huta, Szepesremete: erdőfatermelés, fatelep, mindenütt napszámosként dolgoztam, aztán újra szöknöm kellett, mert amikor Prágában a forradalmi munkások elfoglalták a Népházat, hozzánk, a Gölnicvögybe megduzzadva érkezett a hír, és mi — a prakfalvi acélgyáriakkal — üzenteket „foglaltunk el", „Prágában proletárdiktatúra" kiáltással. Futottak a csendőrökl Két nap múlva — én futottam: Sullér, Merény, Igló. Jött utánam a „hírem", s a jóindulatú „Verwalterek" azt tanácsolták: „Menjen fiam tovább, mert itt baja lehet!" Hallgatta Mácza János a Kassai Munkás szerkesztőségében a történetemet és a kétnapos „Gölnic-völgyl proletárdiktatúrán" nem mosolygott. Segítségével emigráns igazolványt kaptam, s mivel más munka nem akadt — rikkancs lettem: harsogott tőlem az utca. Egy szép, szőke — úgy gondoltam — leány minden nap két Kassai Munkást vásárolt nálam. Egyikbe belepillantott, a máslkat (volt úgy, hogy mind a kettőt) visszaadta és elsietett. Később sokat mulattunk ezen, mert ez a „lány" Máczáné volt. 1921. tavaszán már minden nap, hol a Kassai Munkás szerkesztőségébe futottam föl, hol — vasárnaponként — abba a takaros kis szobakonyhás lakásba mentem el, ahol Máczáék laktak. Az új művészetről beszélgettünk, amely művészet „át kell, hogy vegye a tartalmat", mint ahogyan Furázia legtöbb országának nemcsak a proletariátusa, de elégedetlen értelmisége ls forradalmat hirdetett — vágyott, ment harcba érte: változást akart. Erről a minden átalakító, megjavító művészetről beszélgettünk, ábrándoztunk Máczával olyan hittel, forrón, mint amilyen forró az a nyár, az a korszak volt. Dehát a művészet, az — művészet. Egyedül, egymagában mit ér? Sok máson kívül gyereksereget szerveztünk. Hat-nyolcszáz zsivajgó apróság vonult fel énekszóval vasárnaponként Mácza vezetésével Kassa Fő utcáján a rendőrség és a hírhedt Gajda tábornok hadtestparancsnokságának épülete mellett. És születtek általam népdalokra írott forradalmi szövegek egy-két olyan indulóval, amelyeket ma is énekelnek itt is, másutt is. 1921. őszén Mácza megalapította a kassai úgynevezett „Prolet-Kultot", amelynek elnevezésén kívül úgyszólván semmi köze sem volt a Bogdanov-féle, minden hagyományt tagadó Proletkulthoz, inkább a kommunista párt kassai kultúrszervezetének lehetett volna mondani. Hozzáfogtunk az előadásokhoz. A Kovács utcai épület nagytermében tartottuk meg délutánjainkat. Se pénzünk, se felszerelésünk; magunk tákoltunk színpadot, takarítottuk, hoztuk rendbe a „színészgárdával" együtt a termet. Jórészben magunk írtuk a színdarabokat és magunk is játszottunk azokban; fordítottunk verseket, egyebet. Mindebben Mácza járt elől. El nem feledem, hogyan kísért harmóniumon saját szerzeményével, amikor Kassák: „Bányászok a hajnalban" c. v«rsét mondta el a zsúfolásig megtelt terem színpadán. Aligha lehetett „szűklátókörűeknek" nevezni minket. Elvégre műsorainkban szerepeltek Petőfi, Ady, Kassák, Majakovszkij, Toller, Bezruč, Neruda, Capek, Weisskopf és mások munkái. Romantikusak voltunk? Igen! De lehettünk-e mások akkor, amikor még mindennek az elejénkezdetén voltunk. Avantgardisták, amely irányzat segítségével, íelfogásával akkor — és lámlám: egyes országokban ma is föl-föllobban — a forradalmi művészet, eszmét juttattuk el a nézőkhöz. Talán négy „nagy" előadást említenék meg. ' Elsőnek a „Fehér terror" címűt, amelyet kollektíván írtunk. (Az volt a felfogásunk: kommunista írónak nincs szüksége arra, hogy nevét feltüntessék, sőt: az ilyesmi nem illik hozzá.) Aztán a második „nagy" bemutató, Toller „Géprombolók" c. darabja következett. Majd a harmadik, Čapek: „R. U. R."-je, amelyet a kassai színházban is játszottak. A negyedik „nagy" bemutató előadás Karinthy: „Bűvös szék" c. darabja lett, amelyben a polgári politikusok hazugságai lepleződtek le, a nézőtér harsogó hálás kacagása közepette. A következő évben már az volt a „nagy terv", hogy Proletár Oratóriumot hozunk létre. (Hetekig folyt mániákusan Mácza lakásán a szó Bacli Máté-passiójáról.) Mácza a gyerek-, ifjúmunkás-, a nő-, a férfi-, és az összkórus szövegét írta. Engem néhány recitatív elkészítésével bízott meg. Így zajlott le, 1922. május 1-én, Duna-Szajna között az — úgy gondolom — Első Proletár Oratórium, ott a kassai futballpályán, vagy ötezer néző jelenlétében. Deszkákból két óriási újságtáblát gyalultunk, szegecseltünk össze a Kassai Munkás Fogyasztási és Termelő Szövetkezet önkénteseivel. Egy reakciós és mellette egy kommunista napilap címoldalát készítettük el, amelyen négy méter hosszú rotációs papír függöny-rovatok lógtak. Mögülük léptek ki a recitativók, egymással vitázva, hol prózában, hol versben. Mondanivalójuk után egy-egy kórus fogott „munkához", aztán az összkórus „hetes hangzatnál" is dörgőbb erejűvé visszhangzott föl. Zenekarunk is volt. A Fogyasztási Szövetkezet nyolc félelmetes hangú trombitása. Mácza egy magas pódiumon állt — azt mi ácsoltuk —, onnét vezényelt és mi — a kóruskarmesterek — kis dobogón állva lestük és adtuk át a fökarmester jelzéseit. Végül „összmunkánk" eredményeképpen lángbaborult a reakciós újság, recsegve ledőlt, és a felhők felé emelt nyolc trombita, meg a kétszáz tagú összkórus rivalgásában már a stadionban íilő-álló tömegek is részt vettek. Ha valaki ma elolvassa ezt az Oratóriumot — németül is megjelent — nyilván mosolyog, de meghatódottan, hiszen az őskeresztények katakomba-kék, vagy borult-ég szertartása is mélyebben töltötte be a hívő lélek hajlatait, mint a későbbi arany-, és biborba öltöztetett főrangú mise. Azt mondják: ez a romantikus korszak elmúlt. Nem igaz! Csak a bolygók rendíthetetlen bizonyosságú pályakörét végzi! Lesznek még oratóriumok, amelyeknek szövegét a legnagyobb új költők, zenéjét pedig az új Bachok, Beethovenek, Smetanák, Bartókok írják, és amely Oratóriumok végigszáguldanak majd az egész fehér és sárga és fekete és vörös bőrű földgolyón. És azokban a Nagy Oratóriumokban ott lesz — tudoml — az a kék-ég-egyszerű, dadogóan-kicsi kassai Oratórium is. ... Kassa az ifjúságom volt. A magyar és szlovák Tanácsköztársasággal együtt olyan hősi korszak, amely megszabta — ha évről évre kiszélesedve is — az immár félévszázados irodalmi működésemet. Ott, Kassán írta „A harcban nem szabad megállni" c. indulóm zenéjét a még gimnazista és zeneszerzőnek készülő Schönherz Zoltán s még jónéhány éneket Gábor Andor, Seifert Jaroszláv és mások. Ki gondolta volna akkor, hogy ebből a gimnazista-zeneszerzőből pártvezető lesz, és hogy oly tragikus-dicsőn fejezi be életét? ... Néhány évvel ezrelőtt Szlovákiában jártam. Megnéztem a ružomberoki régi papírgyár épületét, barakkjait, ahol laktam; a rendőrség volt épületét, ahol életemben először ültem; kerestem a bratislavai volt rendőrség fogdáját, nem találtam meg; jártam Kassán. Se a Mészáros utcai, se a Kovács utcai ház falán, ahol a Kassai Munkás szerkesztősége, a párt kultúrszervezetének előadásai voltak, nincs emléktábla. Kár. . No, de — ugye — ezen lehet segíteni. Boldogan utaznék oda barátaimmal, Jász ° Dezsővel, Háy Lászlóval, akik a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgoznak. Talán a 77 éves Mácza János, a Kassai Munkás szerkesztője is eljönne az avató ünnepségre. Dobogókő — Budapest, 1970. GABONAFELVASARLAS BONYODALMAKKAL Egy állami gazdaság „vétózott" W////////////////////////^^^ Nehéz az idei kenyércsata — számtalanszor megállapítottuk már. Kelet-Szlovákiában a gyakori csapadék és a változó időjárás sok helyen rányomta bélyegét a gabonaszemekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kalászosok ez idei termésének minőségét általánosan kifogásolni lehet.... Egy bizonyos; néhány helyen a termelőüzemek és a felvásárlási raktárak között vita alakult ki a gabonaszemek minőségét illetően. Nincs szándékunkban pontosan felmérni és számba venni, hány esetben volt igaza a termelőüzemek képviselőinek, vagy az állami raktár vezetőinek, dolgozóinak, illetve hány szövetkezet és mennyit fizetett rá a terményeladáskor. Ez képtelenség lenne... Inkább okulásként egy konkrét esel nyomán érzékeltetnénk, hogy a termelő és a felvásárló között milyen — jelzőkben válogathatnék — viszony alakult ki, amikor az egyik fél csak a saját malmára hajtja a vizet, s a partner érdekeit figyelmen kívül hagyja. Tudomásunkra jutott, hogy a Slovenské Nové Mesto-i Állami Gazdaság több napon át beszüntette a kicsépelt termény átadását a bodrogszerdahelyi raktárba ... A „miértre" panaszízű válaszok érkeztek. Több termelőüzem képviselői kifogásolták a bodi'ogszerdahelyi állami raktár eljárását a termény átvételénél. A Slovenské Nové Mesto-i Állami Gazdaság esetében megtudtuk: az igazgató, Juhász mérnök vétózott a felvásárlás módja ellen, ezért állította le az átadást. Hogy valójában miért? Mondja el Juhász igazgató, akit erre felkértünk. — A járási terv alapján gazdaságunk két udvaráról Michalanyba szállítottuk a termést. Nem volt semmilyen nézeteltérés köztünk s az állami raktár dolgozói között. További három udvarból a közeli bodrogszerdahelyi raktárba kezdtünk szállítani a gabonát. 5—6 vagonra valót adtunk át. Amikor a gabonaneműek osztályozására, minősítésére került sor, kellemetlenül csalódtunk. A „Mironovi" és a „Bezosztaja" búzafajtát kivétel nélkül lisztesnek minősítették . . . Tehát alacsonyabb értékosztályba sorolták, ami közel 100 vagonos tételnél jelentős árkülönbséget, s egyben veszteséget jelent; adott esetben a termelő részére ... Ebbe nem egyezhettünk bele... Ezért állítottuk le az átadást... — S mi történt aztán? — Az állami raktár vezetőségével megegyezve mintákat vettünk mi is, ők is az adott búzafajtákból. A becsomagolt zacskókat az ő pecsétjükkel ellátva a presovi állami minősítési felügyelőségen kivizsgálási kórelemmel átadtuk ... — Mi lett a kivizsgálás eredménye? — Nekünk volt igazunk. Volt olyan búzafajtánk, amelynél mázsánként 44 koronás veszteség ért bennünket, de általában mázsánként közel 35 koronával rövidített meg bennünket a szerdahelyi raktár... Ez azt jelenti, hogy ha szó nélkül hagyjuk az egész ügyet és a tervezett gabonamennyiséget anynyiért adjuk át, amennyiért az állami raktár akarja, közel 400 ezer koronás veszteség érte volna gazdaságunkat... Természetesen utólag javunkra írják a különbözetet. Részünkről jóindulatúan, tévedésként kezeltük az ügyet, de Budiac raktárvezető magatartása és szavai: „Elvitték a mintákat és lefizették az ellenőröket", másról győznek meg bennünket... Mindehhez nemigen szükséges további kommentár. Do anynyit még megjegyeznénk: úgy tűnik, a környező, szerdahelyi raktárba gravitáló szövetkezetek szó nélkül beleegyeztek a kétesnek minősíthető szerdahelyi gabonaárakba . .. (kulik) Sztrájk helyett dolgoztak KAVICSBÁNYÁSZOK JAVASLATA A Nyugat-szlovákiai Kavicsbányák komáromi részlegének pártszervezetében a tagkönyvcsere alkalmából rendezett beszélgetések során kiderült, hogy a nevezeti csoportra nem nagy befolyást gyakoroltak az 1968-1989-bcn láb rakapott ellenforradalmi erők. A szervezel tagjai nem vesztették el a fejüket. Vem lázongtak, nem tüntettek, mert tudták, hogy a szocializmus a dolgozúkért van, és azok javát szolgálja. Elítélték a 2000 szó címti felhívást, a K-231 és az akkor születő számos más furcsa nevti jobboldali mozgalmat. Nem idegeskedtek, hanem dolgoztak, mondván, hogy akárkik is a bajkeverők, a kavicsra szüksége van az országnak. A szövetségesek csapatait meg nyugvással fogadták, mert tudták, hogy ezek nem azért jöttek, hogy a dolgozókat a munkából elbocsássak, hanem azért, hogy a határainkon kíviil és beiül leselkedő ellenségeinket megzabolázzák. A kavicsbányászok a nehéz napokban is dolgoztak, és csak azt panaszolták, hogy szervezetüket nein Informálták helyesen, nem irányította őket ebben az időszakban senki. Igaz, valamit ők is kaptak. Egy sztrájkra való felhívást, aminek azonban nem tettek eleget. E szervezet tagjai ina is egységesek. A beszélgetések során azt javasolták, hogy e fontos vállalatnál szükség lenne a milícia megalakítására. HOLCZER LÁSZLÓ Ä MUNKAFEGYELEM MEGSÉRTÉSE FELETT NEM HUNYHATUNK SZEMET Manapság egyre több szó esik a munkafegyelemről, illetve annak hiányáról. Nagyon helyesen szoros kapcsolatba hozzák gazdasági helyzetünk konszolidálódásával, mely nélküle elképzelhetetlen. Ennek ellenére sokan azt hihetnék, hogy a munkafegyelem javítása szükségességének állandó hangoztatása lassan már szócsépléssé válik. A helyzet alapos ismerete mellett azonban egy percre sem kételkedhetünk e kérdés időszerűségében. Erről tanúskodik az az ellenőrzés is, melyet a közbiztonsági szervek végeztek el nemrég Pardubicén, s melynek eredményeiről a sajtóból értesülhettünk. Az említett elemzés során kiderült, hogy munkaidő alatt 264 ember tartózkodott vendéglőkben — építkezések, ipari üzemek dolgozói, a ČSD a ČSAD alkalmazottjai és más ágazatok dolgozói. Az ilyen esetek előfordulása nemcsak azok fogyatékosságáról tanúskodik, akik eltávoztak munkahelyükről, hanem a vezető dolgozókéról is, akik nem lépnek fel kellő következetességgel és határozottsággal a munkafegyelem megsértőivel szemben ... A munkaidő hiányos kihasználását az elvégzendő munkához szükséges anyag hiánya is okozhatja, ami szintén arra figyelmeztet, hogy a vezetés, az irányítás tökéletesítése ettől a kérdéstől elválaszthatatlan. A munkafegyelem megsértőivel szemben a vezető dolgozók nem mindenütt lépnek fel egyforma határozottsággal. Egy, 1970-ben végzett felmérés során kiderült, hogy 49 üzemben hat hónap alatt 528 megrovásra, 36 üzemben 139 nyilvános megrovásra került sor. 41 üzemben 1236 esetben csökkentették vagy vonták meg a munkafegyelem megsértőinek prémiumát. Huszonöt üzemben 127-en kerültek alacsonyabb beosztásba a munkafegyelem megszegése miatt. Olyan üzemek is akadnak, melyekben nem használták ki a fegyelmi büntetéseket. • A fegyelmi büntetéseknek objektíveknek kell lenniük, s ami nagyon fontos, a munkafegyelem megsértése után rövidesen be kell következniük. Csakis így érhető el a kellő nevelőhatás. Ezt a szakszervezetek üzemi bizottságainak, az üzemek ve2?atő dolgozóinak egyaránt szem előtt kell tartaniuk. A dolgozók többsége a munkafegyelem állandó javítását csak helyesli. F. I.