Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-12 / 190. szám, szerda

THOMAS MANN IDÉZÉSÉ VÁSÁRÚTI DERŰ (1875. 6. 6. TELJES NYOLCVAN ÉVET ÉLT Thomas Mann, s abból hatvanat szívós irodalmi munkássággal töltött el; 1898-ban jelent meg első novellás kötete Der kleine Herr Friedmann und andere Novellen — (Friedmann úr a törpe, és más novellák), mely még a dekadens esztétikai és irodalmi áramlatok hatása alatt keletkezett, de már sejteni engedte a később kibontakozó rendkívüli tehetséget. Első regenye a Buddenbrooks (Buddenbrook ház) 1901-ben került a nyilvánosság kezébe. Ekkor már Münchenben él. A lübecki ház, a patrícius család élete már csak emlék számára, és természetesen nyersanyag, s bizonyos értelemben támpont is: a szülői ház légkörét felidézve horgad szembe a modern kapitalizmus kíméletlenségével. így lett a Buddenbrook ház a korszakváltás igazi regénye. A kultúráltabb, liberális és toleráns Buddenbrookok szemével nézi a monopolkapitalizmus (Hagenströmök) felvonulását. A liberalizmus és a polgári humanizmus eszményeinek csődje a művészetben dekandencia és halálbamenekvésként jelentkezik. Thomas Mann keresi a polgárság számára a kivezető utat. És hiába keresi. Egy sor novellában megpróbálja tisztázni a polgári művész és művészet szerepét. A Trisztán című novellában a dekadens művészet és a halál rokonságának kérdését veti fel, a Tonio Kröger című novellájában az elmagányosodott művész reménytelen alakját rajzolja meg, 1913-ban megírja a Halál Velencében című novellát, melyben nyilvánvalóvá teszi a dekadencia és az alvilág rokonságát. Ez a gondolat egyébként már a Tonio Krögerben is felvetődik. ILásd a bankárt, aki novellákat írt, s aki valami bűntettért fegyházban ült. Tonio Krögert magát is szélhámosnak nézik szülővárosában, š csaknem letartóztatják.) Ám a dekadencia is egyik módja annak, hogyan helyezkedjék a művész a polgárságon kfvíil, hogy fölébe kerekedhessen, s biztos emberi távlatból szemlélhesse. Ez a polgárságon kívül való helyezkedés és fölébe kerekedés Thomas Mann kritikai realizmusának és stílusának is alapja. Ilyen tartással és ilyen esz1955. 8. 12.) közzel írja meg a tőkével szövetkező apró állam, s tulajdonképpen a vilmosi állam s az új polgári hatalomina^megalkuvó művész bírálatát a Königliche Höhheit (Királyi fenség) című regényében, de az igazi szakítás a í-jkadenciával és a német illúziókkal még hátra van. A háború alatt vaskos könyvben bizonygatja a német győzelem szükségszerűségét, s hogy az ő megfogalmazásával éljünk, utóvédharcot folytat a demokratizálódás ellén. A teljes világnézeti válságot Németország öszszeoinlása jelentette: 1918-ban adja közre a Betrachtungen eine unopölitischen (Egy nem politizáló elmélkedései) című esszégyűjteményét, mely szakítást jelent a polgári világgal, s egyben felismeri a polgárságon belüli fejlődési tendenciáknak az egész emberiség létét fenyegető voltát. Elfordul az irracionalista filozófiáktól — Schopenhauertől, Nitschétől és VVágnertől, s egyre inkább Goethe életigenlő varázsa alá kerül. A Der Zauberg (A varázshegy) hőseit nem egzotikus vagy mitikus környezetbe, hanem egy hegyi szanatóriumba emeli, ahol pusztán testi mivoltunkra összpontosul minden figyelmünk. Létünk puszta időtöltés. Sivár és üres. Tragikus és egyben komikus. Castrop bár egészséges, önként vállalta ezt az elkülönülést és sivárságot. Itt derül ki, hogy Thomas Mann már be nem éri a liberális polgárok humanista eszményeivel (Settembrini) és elutasítja az erőszakos megoldásokról álmodó fanatikusokat (Naptha). A fasizmus előretörésével Thomas Mann nézetei is radikalizálódnak. Cipollát, egy 1932ben írt novellájának (Der Zauberer) ártalmas varázslóját Mario, a plebejus lövi agyon. Bár ez az egyetlen novellája, amelyben eljut a tényleges társadalmi tett ábrázolásához, mégis rendkívül jellemző Thomas Mann fejlődésére, akárcsak kővetkező elvi megfogalmazása: „A hagyományos kultúreszmének a forradalmi társadalomeszménnyel kell szövetséget kötnie, az antik görögségnek Moszkvával..." Harmincháromban a Nobeldíjas írónak a Nobel-díj ellenére menekülnie kell á fasiszta Németországból. A Svájci Küstnachban él 1938-ig, majd az USA-ba emigrál. Egy ideig a princetoni egyetemen ad elő, majd elvállalja a BBC Deutsche Hörer című előadásának szerkesztését és bemondását. Az emigrációban töltött évek jelentik Thomas Mann antifasiszta harcának betetőzését, de alkotó tehetségének teljes kibontakozását is. Negyvenhatban fejezi be az 1934-ben megkezdett József-tetralógiát, amely lyel, mint ő maga mondta, kivette a mítoszt a fasiszták kezéből, hogy az a humánum szférájában váljék intellektuálisan hatékonnyá. Negyvenben adta ki a Lőtte in Weimar (Lőtte Weimarban) és négy évre rá a Das Gesetz (A törvény) című regényét. Negyvenhétben a Doktor Faustust. Negyvenhatban Weimarba megy, ahol a nagy Goethe-ünnepség szónokaként jelenik meg. Ekkor mindkét német állam Goethe-díjjal tüntette ki. Az amerikai politikai tényezők megnehezteltek rá németországi szerepléséért, s egymás után orv sajtótámadások érik. Ame rikai állampolgár létére elhagyja az USA-t és újra Svájcban telepedig le. Utolsó öregköri műve, mely befejezetlen maradt, a Bekentnisse des Hochstaplers Félix Krull (Egy szélhámos vallomásai ). A Doktor Faustus-ban és az Egy szélhámos vallomásaiban is újra visszanyúl a művész és a művészet problematikájához. Hogy e tekintetben meddig jutott el, talán mégis Goethe tanulmányában fogalmazta meg a legtömörebben: „Az új szociális világ, a szervezett egység- és tervvilág, mely megszabadítja az emberiséget embertelen, szükségtelen, az ész becsületérzését sértő szenvedésetiől — az a világ el fog jönni és a nagy józanság műve lesz, amely mellett ma már minden tekintetben jövő, minden rothadt és kispolgárian folytott lelkiségtől idegenkedő szellem hitet tesz. E világ jönni fog, mert egy külső és racionális, az emberi szellem mai fejlődésfokán megfelelő rendnek meg kell hozni, hogy a lelki elv újra létjogot nyerjen és visszaszerezze emberien jó lelkiismeretét." A HUSZADIK SZÁZAD legnagyobb polgári írója volt, aki polgári világnézetén belül jutott el a felismeréshez, hogy a szocialista társadalom létrejötte szükségszerű és elkerülhetetlen. BABI TIBOR Zselízen, az országos dal- és táncfesztiválon figyeltem fel először a vásárútiakra. Ott és akkor 50—70 éves öregek adtak ízelítőt falujuk tánchagyományaiból, olyan fiatalos hévvel hogy szinte mi, nézők szédültünk bele. El is

x határoztam rögtön, hogy alkalomadtán útba ejtem Vásárutat, kifürkészni az életerő titkait. Nem volt könnyű odajutnom. Vásárút ugyanis még 1960-ban egyesült a szomszédos faluval, Felsővámossal, s így az új név (

Trhové Mýto) félrevezetett. No, de a mesékben sem visz egyenes út az életelixír lelőhelyéig. Házi Vince elvtárs, a helyi pártszervezet titkára, és Csömör Géza, az efsz elnöke aztán elmondják, hogy semmiféle bájitallal nem szolgálhatnak, # mindennapi kultúréletről vart itt szó csupán. Beszélgetésünket komolyra fordítva sok ér" dekességet tudok meg a fald általános fejlődéséről. — A Felsővámossal való gazdasági együttműködés gyümölcsözőnek bizonyult mindkét falu számára — mondja Házi elvtárs. — Eredményesebb, mert nagyob területen gazdálkodhatunk. Tíz-tizenöt évvel ezelőüt csak zsúpfödeles házakat talált volna itt, ma már az emeletes házak jönnek divatba: ez is hűen bizonyítja mind a lakosság, mind az egész falu gazdagodását. A kulturális élet lehetőségeit egy új kultúrház felépítésével teremtettük meg — a járási támogatás mellett 1 millió 600 ezer korona értékű társadalmi munkát fektettünk bele. Csomor elvtárstól érdeklődOm a kulturális alap kihasználásának módjáról: — A szövetkezet kulturális alapja évi 125 ezer korona. Ez rendszeresen kevésnek bizonyul, a duplája sem volna elegendő. Nagy összeget emészt fel a sportszervezet (évi 30— 32 000 koronát) többnyire autóbuszokra, az edző és raktáros fizetésére és sportfelszerelésekre. A többi tömegszervezet az évzáró gyűlések előkészítésekor részesül támogatásban. De másfajta állandó kiadásaink is vannak. Minden évben szervezünk egy tanulmányi kirándulást a szövetkezet dolgozói számára (jő kapcsolatunk van például a magyarországi Markotabödtígével — mi kertészetet járunk oda tanulni, ők gépesítést hozzánk), aztán mindenfajta üdülési akciókat szervezünk, most is két csoport van készülőben. Rendszeres kiadásainkhoz tartozik még könyvállományunk gazdagítása: évi 15 000 koronát fizetünk ki könyvvásárlásra. Rendkívüli kiadásunk is van minden évben. F.z idén pl. egy teljes zenekari felszerelést vettünk (zongorát, 3 gitárt, dobfelszerelést, mikrofon. hangfalakát) egy fiatalokból összeállt együttes részére, sőt zenetanárról Is gondoskodtunk, hogy szombat, vasárnaponként jól szórakozhasson az ifjúság. Házi elvtárs a fiatalok szakképesítéséről kezd el beszélni: — Néhány éve úgy határoztunk, hogy elvállaljuk fiataljaink iskoláztatási költségeit, illetve minden továbbtanulni vágyó fiatalt havi 300 koronás ösztöndíjjal támogatunk. Ez ideig 56-an' végeztek ilyen támogatással a különböző ipari szakiskolákban. Így értük el, hogy ma már minden munkaterületen szakképzett fiatalt alkalmazhatunk. Fényképek kerülnek elő: részleteiben láthatom az impozáns 140 vagónos hűtőházat, mely gyümölcstárolásra épült (a szövetkezetnek van egy 117 hektáros gyönyörű almáskertjei, új utcarészeket a beköltözés pillanatában megörökítve, s újból a vásárúti öregek szép táncának egy-egy rögzített pillanatát. Az egyik képen három egyforma, emeletes ház. — Tanítólakások — mondja Csomor elvtárs. — Sajnos, a pedagógusok kultúrmunkájával nem vagyok teljesen elégedett. Van persze kivétel ls: Szabó Károly például sokat fáradozik a falu kultúréletének fellendítéséért. Az efsz újságokat, folyóiratokat járat a tagok részére. Nagyobb tételekben (250-példányban) a Szabad Földművest és a Csallóközt, kisebbekben a szaklapokat. — Hiszen ez is hozzátartozik egy falu kulturális arcképéhez — fejezi be tájékoztatását Csomor elvtárs —„ legalább annyira, mint almáskertünkhez a hűtőház. BÁRCZI ISTVÁN 7 — Hogy hívták? — Én úgy tudtam, hogy Kolejka nevezetű embert végeztem ki. Most az a gyanúm, más volt a neve a nyomorultnak ... — Nem mindegy, hogy mit írtak a keresztfájára? Ha áruló volt, így is, úgy is golyót kapott volna ... — Téged az nem bántana, ha ennyi év után Jelentkezik egy ember és pecsétes. írással igazolja, hogy azon az éjszakán nem Kolejka köpte ki a lelkét a falu határában, hanem egy Frankén Vilmos nevű partizán halt hősi halált?! — Frankén?! — szisszen fel akaratlanul az őrnagy. — Ismered őt? — csodálkozik Górázd. — Egy Frankén nevű mérnökről hallottam valamit. Azt beszélik, kiváló szakember ... — Csak dicsérd te is! A fiammal dolgozik, össze is vesztem vele a „kiváló szakember" miatt!' — Remélem, mi nem veszünk össze... — Nem is jöttem volna hozzád, ha olyan lennél, mint a fiam, vagy a pártelnökünk ... Baksa félbeszakítja az öreg Górázd szóáradatát. — Azt akarod, mi állapítsuk meg, kit lőttél agyon azon az éjszakán? Kolejkát vagy Frankent? — Azt magam is kinyomozom! — Felcsapsz magándetektívnek? Górázd nem válaszol a kérdésre. Kérdőn pillant az őrnagyra. — Mond, Baksa elvtárs, ha azon az éjszakán Frankén mérnök apját lőttem agyon, szerinted helyes, hogy a fasisztafiókát hagyjuk befurakodni a pártba? Baksa zavarban van. Nem árulhatja el, mivel gyanúsítják Frankén mérnököt. Viszont, ha Frankent nem terheli bűn, nem bűnhődhet apja vétke miatt! Most ls, mind eddig oly sokszos felvetődik benne a kérdés: Mi az, ami bűnössé teszi az embert? Mi az, ami megóvja az embert a bűntől? Ha Górázd valakire ráfogja, hogy fasisztafiőka, máris bűnösnek számít, ha semmit sem vétett a társadalom ellen. Hány ember bűnhődött igazságtalanul mostanáig ilyen „vétkek" miatt?! És hallgatunk róluk! Senkisem teszi jóvá! Górázd a válaszára vár. Akarata ellenére bólint... A faslsztafiókákat valóban nem hagyhatjuk befurakodni a pártba, bár még semmi bizonyíték a kezünkben, hogy Frankén mérnököt valamilyen bűn terhelné ... — Na, látod! — kiált fel Górázd. — A pártelnök, a gyáriak meg engem szidnak, mert a mérnök úr ellen vagyok! Baksa elszomorodik. Ha nem tudná, hogy Frankén az Ausztriában élő unokabátyjával van összeköttetésben, azt mondaná most Górázdnak, a társadalom az, amely bűnössé vagy jóvá teszi az embert. Bűnössé teszi, ha az apák vétkét átruházza a fiúra. Ezt csináltuk eddig, gyakran csináltuk ... A társadalom soha nem bocsátja meg az apák vétkét? Ki a társadalom? Én, Górázd ... Mind a ketten az emberek múltjában kotorászunk. Én azt keresem, sebezhető-e az illető? És kutatok a múltjában, hogy kitapogassam a sebezhető pontot. Górázd nem a sebezhető pontot keresi, hanem nyíltan kimondja, egy áruló fia itt nem boldogulhat! Frankén tudja, hogy az apja volt? Ha netalán tudná, hallva Górázd s a hozzá hasonlók beszédét, lassan megérlelődik benne a gondolat, minden hiába, kár minden igyekezetért, legyen bármilyen jó is, Itt a társadalom nem bocsátja meg az apa vétkét, és üti őt. És elkeseredésében visszaüt, és kész a tragédia. Ekkor válik a bűn bűnné, üj bűnné. Miért támogassa a rendszert, amikor kiveti magából?! Nem ez játszódott le Frankenben? Mt itt a bűn? Mit kell üldözni? K i a bűnös? Kit terhel a felelősség? Kérdőn néz E

n öreg Górázdra. — Csak hallanád a fiamat is! — mondja egy szuszra Górázd. — Ma már más világot élünk, apám! ... Baksa nem tudja megvonni a bűn és a bűnhődés határát. Igaza van Górázd fiának. Ma már lilás világot élünk, de nem t»"(dunk még ebben a más világban élni. Nem tudjuk magunkat elhatárolni a múlttól. Talán ez au oka annak, hogy még mindig a bosszú befolyása alatt állunk. A gondolat teherként nehezedik reá, s hogy legalább részben megszabaduljon tőle, félbeszakítja Górázd újabb szóáradatát. — És mi lett a másik árulóval? — Miatta jöttem hozzád. — Hogy hívták? — Kmetynek. Ogy jött hozzánk, mint Kmety ..., de az a nyomorult, akit a falu határában . .. — Hogy hívtál? Kmetyet? — Az előbb azért kezdtem azzal, hogy még nem kellett volna megölnöm.azt a Kolejkát... A halála előtt 4z igazat mondhatta. Azt állította, hogy az a másik, a Kmety néven szereplő Tarabusz Ondro az igazi bűnös ... Ha a nyomorultat akkor nem ölöm meg, hanem visszaviszem a táborunkba, hogy szembesítsük Tarabusszal... Nem tehettem. Ogy intéztük a dolgot, hogy az egyik ne tudjon a másikról. Az egyiket, Kolejkát kivégeztük. Rám bízták ... Ogy határoztunk, Kmettyel még várunk, mert el akartuk kapni az összekötőjét is ... — Megszökött? — kérdezi Baks.*, hogy a lényegre terelje a szót. — Megszökött a gazember! Ha aem a kezeim közül szökik meg, most talán nem lenne lelkifuidaiásom . .. — Mit tudsz róla? — A hrború után kerestettem ... Hittem innak a nyomorult Kolejkának. Tarabatlí név alatt kerestettem. Talál'lak is egy Tarabusz nevíl embíirt, de nem lehetelt az, akit én 'keresnem. Azt mondták, még a felkelés első napjaiban börtönbe zárták, aztán koncentrációs táborba hurcolták, mert gárdista létére segítette a kommunistákat ... Talán mégis Kmety volt az igazi neve. Tarabusz Ondro igazolta magát. Kisfaluban lakott ... — Nem mentél el hozzá? — Még negyvenötben, amikor hazatért a koncentrációs táborból, eltűnt a faluból. Nem akart ottmaradni, ahol kiirtották a családját. Azt beszélték, a németek bosszúból kivégezték a hozzátartozóit... — Furcsa ... Ha akkora bűnt követett el, hogy a családját is... — morogta maga elé Baksa. — Vagy csak a falusiakat akarták megfélemlíteni? — Nagy mulasztást követtem el... Baksa tudatában visszhangzanak az öreg Górázd szavai. Nagy mulasztást követtem el... Valamiről én is megfeledkeztem. Valamit én is elmulasztottam. A kis Alizt megmentettük, de utána nem törődtünk vele ... — Nem találod azt is furcsának, hogy csaknem tizenkilenc év után akarom felkutatni Tarabuszt? — kérdezi Górázd. — Az lenne a furcsa, ha nem jutott volna az eszedbe. — Megtalálod? — Ha él, megtalálom, ha meghalt, megmondom, hogy hol temették el.. . — Köszönöm. Közéjük telepszik a csend. — A kávéról megfeledkeztünk — szólal meg Baksa. (Folytatjuk)