Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-11 / 189. szám, kedd

Távoli tájak hírnökei Egy héten át egy szállodában laktam Szegeden a szabadtéri játékokon vendégszereplő novoszibirszki balettegyüttes tagjaival, s így a sok elfoglaltságuk ellenére többször leülhettünk hosszabb-rövidebb baráti beszélgetésre. Szibériából érkeztek, s erről a távoli tájról a közép-európai ember gondolatvilágában többnyire még mindig század eleji elképzelések élnek: tajga, irdatlan távolságok, lakatlan területek, zord időjárás. Ez az elképzelés annyival módosult, hogy ma már köztudomású: e területen gazdag nyersanyag-lelőhelyek vannak, és mérföldes léptekkel halad előre az iparosítás is. Az ottani emberek életéről, kulturális tevékenységéről azonban még ma is gyérek az információink. Ezeket a gondolatokat említettem meg A. P. Csugukovnak, a társulat igazgatójának. Széles gesztusokkal válaszolt: birtokosa. A törékeny alkatú, mindig mosolygós Ligyia kérésemre néhány mondatot mond magáról: — Moszkvában élnek a szüleim, én is ott születtem. Kilenc éves koromban jelentkeztem az állami balettiskolába. Tizennyolc évesen kerültem Novoszibirszkbe, szólótáncosnőnek szerződtem. Azóta a rövidebb külföldi fellépéseket kivéve itt élek immár huszonöt éve. Életem öszszefonódott a sr.ínház történetével. A napirendem zsúfolt. Délelőtt rendszerint két óra tánctanulás. Lépés-alapelemek ismétlése. Azután színpadi próba következik. Délután pihenésképpen háziasszonyoskodom. Este előadás. Ez naponta ismétlődik. Változás csak a vendégszereplések idején történik. Itt, mintha a színpadon lenne, egy kis hatásszünetet tart, látszik, hogy most valami fontosat fog mondani: Ligyia Krupenyina a Csipkerózsika címszerepében. (Somogyi Károlyné felvétele) — Nagyon idejét múlt az említett elképzelés. Szibéria ma már a Szovjetunió egyik legfontosabb ipari bázisa, ahol több millió ember él. Olyan modern nagyvárosok épültek fel, mint Irkutszk, Krasznojarszk, Tyumeny, az Amúr-parti Komszomolszk, továbbá Angarszk, a nagy forgalmú kikötő, Nahodka és más városok. Az itt élő emberek kulturális életéről dióhéjban annyit mondhatok, hogy lehetőségeik ma már azonosak a hazánk európai területein élő lakosokéval. Tv, mozi, színház itt is a mindennapi élet természetes szükségletévé vált. Jellemző -\z itt élő emberekre, hogy rendkívül sokan képezik tovább magukat, még a magas szovjet átlagnál is jóval többet olvasnak. Több prózai színház is működik ebben az országrészben, rajtunk kívül azonban egyelőre más zenés társulat nincs, s ezért a mi társulatunk Novoszibirszken kívül rendszeresen fellép Szibéria többi városaiban is. Ezután arra kérem az igazgatót, mondjon valamit a társul atm. — Az együttesnek otthont adó novoszibirszki színházat akkor építették, amikor a Vörös Hadsereg még a német fasisztákkal harcolt. Mi az Ob partján már a békére készültünk, mert Novoszibirszk felett sohasem járt ellenséges repülőgép, a tajgatáj fővárosát meg sem tudták közelíteni az ellenséges bombázók. A béke" első napjaiban nyílt meg a színházunk. 1945 májusában, amikor az egész Szovjetunió ünnepelt, a muzsika új szibériai fellegvárában felcsendült Glinka Ivan Szuszanyin című operájának diadalmas zárókórusa. — Színházunk építészeti szempontból is figyelemre méltó: a színpad területe 1000 négyzetméter, tehát akkora, mint itt Szegeden a szabadtéri játékok színpada. A nézőtéren 3000 ember fér el. A színház kupolája is egyedülálló: átmérője 60 méter, vastagsága pedig mindöszsze 10 centiméter. — Társulatunk az eltelt negyed évszázad alatt bemutatta a világ opera- és balett-irodalmának csaknem valamennyi legszebb alkotását. Többek között mi mutattuk be először a Szovjetunióban Erkel Bánk bán című operáját. Sokszor vendégszerepeitürk külföldön ls. A legemlékezetesebb szerintem a balettegyüttes 1967-es párizsi fellépése volt, amely n' _;y visszhangot váltott ki Franciaországban. Együttesünk rendkívül fiatal, az átlagos élet'cor mindössze 23 év. A beszélgetés közben odajött asztalinkhoz L. Krupenyina ís, az együ,te: pr.mabalerinája, a Lenin-rend és más kitüntetés — Fáradságokkal teli, nehéz ez a hivatás, de gyönyörű. Nekem szigorú és szép, mert nagyon igényes vagyok magammal szemben. Amikor fellépek a színpadra, azt akarom, hogy az emberek örüljenek a zenének, érezžék, hogy milyen szép az élet, átéljék a tánccal kifejezett érzelmeket és boldogan távozzanak a színpadról. Kipirulva, lelkesen beszél. Őszintén. Ezután kedvenc szerepéről érdeklődöm. — Sok szerep nőtt a szívemhez, de legjobban a Don Quijote című opera táncbetétjében a lány alakját kedveltem meg. Olyan temperamentumos, mozgékony, fürge és lobbanékony, amilyen talán én vagyok. Még egy kérdést teszek fel neki: Véleménye szerint a szovjet balettművészet minek köszönheti elsőségét a világon? Röviden, szinte jelmondatokban válaszol: — Annak, ami a szovjet balett jellemzője: a magas fokú igényesség, a zenével való tökéletes összhang, könnyedség a mozgásban Az érzelmek tánccal való optimális megformálása. Egy hétig voltak Szegeden. Művészetükkel és szerény magatartásukkal elismerést és dicséretet vívtak ki. Egy messzi országrész dolgos embereinek művészetéből és kulturális igényéből adtak ízelítőt. Távoli tájról érkeztek, s mégis közel kerültek a nézőkhöz. Olyan bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük, amilyen csak barátok között lehetséges. SZILVÁSSY JÓZSEF Q A ritka könyvek és kéziratok tára Kazahsztánban több mint hatvanezer kötettel rendelkezik. A ritkaságok sorában található többek között Radiscsev „Utazás Pétervárról Moszkvába" című könyve, az Anyegin kazah fordításának kézirata, valamint sok más értékes könyv és kézirat. A könyvtár tizenhárom részlege a Kazah Tudományos Akadémia különféle kutató intézeteiben működik A kihelyezett részlegek mindegyikében ötven-hatvanezer kötetet őriznek. Q A Csuvas Könyvkiadó gyűjteményes kötetet jelente tett meg „Magyar elbeszélé-t sek" címmel. A kötetben tizen egy magyar író — Barát Lajos, Galgóczi Erzsébet, Déry Tibor, Szakonyi Károly, Petőfi Sán dqr, Illés Béla, Tömörkény Ist ván, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Veres Péter — elbeszélései kaptak helyet. HÜMI v A „spektroszkópiai elemek" története Nagyon valószínű, hogy a csillagos égre néző embert, amióta önmagára és a világra eszmélt, mindig izgatta egy nagy kérdés: mik is tulajdonképpen és miből vannak a ragyogó fénnyel sziporkázó égitestek. Ugyancsak így izgathatta fantáziáját a „mi csillagunk", a fényét és melegét pazar bőséggel ránk árasztó nap mibenléte, pontosabban mibőlléte is. A 17—19. században, amikor kialakult a kémiai elemek helyes fogalma, és mind több kémiai elemet ismertek meg, már tudományosabban fogalmazhatták meg a kérdést, valahogy így: Vajon ugyanazon kémiai elemekből épülnek-e fel az égitestek is, mint a föld? Létezhetnek-e a világegyetemben olyan elemek, amelyek földi környezetünkben nem fordulnak elő? j A filozófia nyelvén ez ekivalens a világ anyagi egységével,) Sokáig nagyon kevesen hittek abban, hogy erre a kérdésre valaha is választ kaphatunk. Különösképpen azután, hogy a csillagászok végre viszonylag pontosan meg tudták mérni a csillagok és a bolygók távolságát. Bizonyos mértékig érthető volt ez a pesszimizmus. Gondoljunk csak arra, hogy a hozzánk legközelebb levő csillag — az Alfa Centauri — kereken 42 billió km távolságra van, és még a Nap is mintegy 150 millió km távolságról ragyog felénk. A kémikusok pedig még a múlt század közepén is. csak akkor tudták megállapítani valamely anyag mibenlétét, hd kezükbe vehették, és reagenseikkel megvizsgálhatták. Erre alapozhatta véleményét a sokat idézett idealista francia filozófus, Comte, aki azt hirdette: bárhogy is fejlődjék a tudomány, a csillagok kémiai összetételét sohasem ismerheti meg. A fény az anyag árulója A tudomány rácáfolt Comte-ra. Egy egyszerű műszer, a spektroszkóp segítségével könnyen meghatározhatjuk a csillagok összetételét, méghozzá abból a parányi fényből, amit oly irdatlan nagy távolságból sugároznak felénk. Ugyanezzel a műszerrel azután számos új kémiai elemet* is felfedeztek Itt a Földön is, olyanokat is, amelyek csak olyan kis mennyiségben fordulnak elő, hogy más módszerrel azelőtt ki sem mutathatták jelenlétüket. Hogyan? Megvizsgálták az anyagok magas hőmérsékleten kibocsátott fényét. S kiderült: a fény az anyag árulója. Persze, a spektroszkópiai analízis sem egy nap, mégcsak nem is egy év alatt született. Hosszú előzményei voltak. Sokan tettek már korábban is olyan megfigyeléseket, amelyek a magas hőmérsékletű anyag vagy izzó gőzeinek fénye és az anyagi minőség közötti összefüggésre utaltak. Megfigyelték például, hogy bizonyos anyagok jellegzetes módon megfestik a gyertya lángját. A 16. század végén a neves svájci—német alkimista — Leonhard Thurneysser — rendszerezte a különböző anyagok lángjának színére vonatkozó megfigyeléseket, s ezek alapján képes volt bizonyos elemek megkülönböztetésére oly módon, hogy meggyújtotta vagy lángba tartotta őket. Valószínűleg Wolláston volt az első, aki 1802ben a láng vizsgálatára egy nagyon egyszerű eszközt — az üvegprizámt — használt. Tudjuk, hogyha például egy üvegprizmára keskeny résen keresztül napfényt bocsátunk, akkor a mögéje helyezett papírlapon a szivárvány minden színe szép rendben felsorakozik, mivel a prizma a kevert napfényt alkotó különböző színű fénysugarakat különböző módon töri meg. Nos, ez az a bizonyos spektrum, amit Wolston nyomán azután sokan vizsgáltak. Nagyon jelentős lépésnek kell tartanunk a fizika és a kémia történetében azt a lépést, amit a neves német optikus-fizikus — Joseph Fraunhofer — tett meg 1814-ben. Ű ugyanis minden addiginál sokkal tökéletesebb prizmát készített, amelynek segítségével a Nap színképében éies, határozott fekete vonalakat észlelt. Neki köszönhetők az első spektroszkópok is. A szpektroszkópiai analízis megszületése A színképelemzés előharcosainak egyik jelentős alakja a pennsylvaniai Dávid Alpert volt. Ű volt ugyanis az első, aki kísérletei alapján határozottan azt állította, hogy minden elemnek megvan a maga jellegzetes színképe. Kimutatta, hogy a két fémből álló ötvözet színképében felismerhetők mindkét alkotó fém színképvonalai. Néhány évvel később Bunsen és Kirchhoff szilárdan megalapozta az új tudományt, a spektroszkópiai analízist. Róbert Bunsen, a reidelbergi egyetem fiatal kémiaprofesszora, zseniális kémikus volt, aki már egész fiatalon sok jelentős felfedezést könyvelhetett el magának. Sokan úgy tartják, hogy a legjelentősebb felfedezése mégis Gustáv Kirchhoff volt, akit ő hívott Königsbergből Heidelbergbe. Együttműködésük rövidesen nagyon gyümölcsözőnek bizonyult. Kirchhoff, aki inkább matematikai-fizikai érdeklődésű volt, a fizika egyéb területein is halhatatlanná tette nevét — jól ismerte pl. Fraunhofer kutatásait és ráirányította a spektrumvizsgálatra Bunsen figyelmét. Együtt fejlesztették ki ezután az úgynevezett Kirchhoff— Bunsen-féle spektroszkópot. Bunsen 1859-ben régi angol barátjával, Roscoeval közös fotokémiai kutatásokat végzett Ezt a munkát azonban egyszer csak hirtelen abbahagyta. Az okát a november 15-én Roscoe-hoz írt leveléből tudjuk meg: „Jelenleg közös munkát végzek Kirchhoffal, ami nem hagy bennünket aludni ... Kirchhoff csodálatos és egészen váratlan felfedezést tett. Megtalálta, hogy mi okozza a sötét vonalakat a Nap spektrumában. Mesterségesen erősítette ezeket a Nap spektrumában, és előidézte a vonalakat olyan fényforrások spektrumában is, amelyekben eredetileg ilyen vonalak nem voltak, méghozzá pontosan azon a helyen, ahol a Fraunhoffer-vonalak vannak. így olyan módszert találtunk, amellyel meghatározhatjuk a Nap és az állócsillagok kémiai összetételét ugyanolyan pontossággal, mint ahogy kémiai reagenseinkkel meghatározzuk a kénsav és más vegyület összetételét. Ezzel a módszerrel éppoly könnyen meghatározhatjuk az anyagokat a Földön is, mint a Napban, úgyhogy meg tudtam határozni pl. a lítiumot mindössze húsz gramm tengervízben." A spektroszkópia az analízisnek ma is egyik leggyakrabban használt módszere, s a temészettudományoknak ma is sok eredménnyel művelt területe, amelynek számos, rendkívüli fontosságú fizikai és kémiai felfedezés köszönhető. Az új kémiai elemek felfedezése Nem meglepő, hogy először éppen Bunsen és Kirchhoff fedeztek fel új kémiai elemeket spektroszkóp segítségével. Méghozzá elég gyorsan, Kirchhoff felfedezése után alig egy hónappal. 1860. május 10-én jelentették be a berlini tudományos akadémiának az új alkáli fém, a cézium felfedezését. Ennek a fémnek már a neve is spektroszkópiai eredetű: nevét azért kapta, mert jellemző színképvonala nagyon szép kék. (A régi rómaiak a caiesius jelzővel az égbolt középső részének mély kékjét jelölték.) Bunsen és Kirchhoff a dürkheimi ásványvízben bukkant rá a céziumra. Időrendben a következő spektroszkóppal felfedezett elem megismerése szintén Bunsennek és Kirchhoffnak köszönhető. 1861. február 23-án, tehát nem sokkal a cézium felfedezése után, jelentették be egy újabb alkáli elem, a rubidium felfedezését. Egy lepidolit nevű ásványban találtak rá. Ezt az ásványt már sokan analizálták — köztük a neves Klaproth ls — anélkül, hogy a rubidiumot felismerték volna. Igen, ő gyanította, hogy a lepidolttban egy még ismeretlen elem rejtőzhet, részéről azonban ez csuk sejtés maradt. Meg kell említenünk, hogy Bunsennek a rubidiummal sokkal több szerencséje volt, mint a — céziummal. Céziumot ugyanis neki nem sikerült előllítania, a rubidiumot viszont hamarosan izolálta. Céziumot csak a felfedezés után húsz évvel láthatott, amikor Setterbergnek végre sikerült elektrolízis útján izolálnia — mégpedig éppen Bunsen laboratóriumában. . Ezután sorra születtek az újabb „spektroszkópiai elemek". Sir William Crookes már 1861ben felfedezte a talliumot, majd 1863-ban Reich és Richter felfedezte az indiumot. Spektroszkóppal felfedezett elem még a gallium, az itterbium, a holmium, a tullium, a szamárium, a neodímium, a praezodimium, a lutécium és a hélium. A „Nap gázából" nagyipari anyag Pierre-Jules-César Janssen francia csillagász 1868-ban Indiába utazott, hogy megfigyelje a teljes napfogyatkozást, és elkészítse az első spektroszkópiai felvételt a nap kromoszférá járói. A kromszférának, a napkorona színes övezetének megfigyelésére ugyanis a napfogyatkozás ideje a legalkalmasabb. A színképíelvéteien Janssen egy rejtélyes sárga vonalat észlelt, a D3 vonalat, amely nem egyezett meg. egészen a nátrium D-vonalával. Mivel a legszorgosabb kutatással sem tudták kimutatni — bár sokan keresték — ezt a rejtélyes vonalat, Lockyer ezt egy olyan elemnek tulajdonította, amely nem fordul elő a Földön, csak a Napban. Ezt a feltételezett elemet a Nap görög nevéről (Héliosz) héliumnak nevezte el. Ujjongtak az idealista tudósok. Lám, semmi sem igaz a világ anyagi egységéről! Lám, mégis csak kivételes hely a Föld a világmindenságben. Persze, nem soká tartott az örömük. Mindössze huszonöt évig. 1889-ben Hillebrand amerikai mineralógus észrevette, hogyha egy bizonyos uránásványt savakkal kezelt, akkor egy semleges gáz keletkezett, amelyet ő nitrogénnek vélt Hillebrand dolgozatát, amelyben ezekről a megfigyelésekről beszámolt, olvasta az angol William Ramsay is, és nyilván nem értett egyet Hillebrand következtetéseivel, mert kísérleteit megismételte. S valóban ő is felfogott némi nitrogént, de ezenkívül argont is és egy olyan gázt. amelynek színképvonalai az előbbi kettőétől eltérőek voltak. Mivel nem volt jó spektroszkópja, elküldött egy kevés mintát a felfogott gázból Locker nak és Crookesnak Ök először arra gyanakodtak, hogy a harmadik gáz kripton. Végül is Crookesnak sikerült ezt a makacs gázt a Napban felfedezett héliummal azonosítania. 1895-ben Kaysernak, majd több kutatónak sikerült kimutatnia nagyon kis mennyiségű héliu- pwmt mot a levegőben is, és ezzel bebizonyosodott, UJJ hogy a hélium légkörünknek ls alkotója. A hélium azonban még nagyon sokáig ritka elem lg70 maradt, mígnem 1903-ban bőséges héliumforrásra találtak a földgázokban. VIII. így lett a Nap rejtélyes gázából nagyipari anyag, amelynek izgalmas története a spektrum egyetlen vonala kicsiny kis rendellenességének helyes értelmezésével indult el. (d)