Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-02 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

100 irta: L. Szkvorcov, a filozófiai tudományok doktora Az alábbi írás néhány hete a moszkvai Pravdában jelent meg. A lenini centenáriumot köszöntő cikksorozatunkban azért közöljük, mert úgy véljük, hogy a tanulmány számunkra is több időszerű mondanivalót tartalmaz. A szocializmus, amely a világ egyharmad részébea már győzött, világméretekben sikeresen folytatja harcát az emberek elméjéért és szívéért. Egyre nagyobb dolgozó tömegek tömörülnek a forradalmi munkásosztály és annak marxista— leninista pártjai köré, mert ma már csak a szocializmus képes megoldani az emberiség sorsdöntő problémáit, megszüntetni a kizsákmányolást és a nemzeti elnyomást, a nép érdekeinek megfelelően biztosítani a gazdaság tervszerű, válságmentes fejlődését, garantálni a dolgozók szociális és politikai jogait, megteremteni a feltételeket az igazi demokráciához, a nagy tömegeknek a társadalom irányításában való tényleges részvételéhez, az egyéniség mindenoldalú fejlődéséhez, a nemzetek egyenjogúságához és a népek barátságához. A munkásosztály és annak marxista—leninista pártjai harcolnak a legkövetkezetesebben az egész dolgozó nép érdekeiért. Ez az alapja annak, hogy a parasztság, a városi középrétegek és az értelmiség fokozza együttműködését a munkásosztálylyal az imperializmus ellen, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban. Lenin arra bíztatta a munkásosztályt, a kommunistákat, hogy a reakciós erők ellen harcolva állandóan támaszkodjanak a városi és falusi dolgozók nem proletár rétegeire, elsősorban a dolgozó parasztságra. A szocialista forradalom és a proletárdiktatúra győzelmét, a Szovjetunió sikeres szocialista építését éppen az biztosította, hogy a bolsevik párt megteremtette a munkásosztály és a parasztság tartós szövetségét, s maga mellé tudta állítani a dolgozó értelmiség tömegeit. Lenin ugyanakkor felhívta a figyelmet a munkásmozgalomban érvényesülő kispolgári befolyás veszélyeire is. E veszélyek lebecsülése olyan rést nyithat, amelyen a kommunista mozgalomba behatolhat á marxizmus-leninizmussal szemben ellenséges ideológia. „Amíg a burzsoázia uralma meg nem dőlt — írta Lenin —, s amíg azután teljesen el nem tűnt a kisgazdaság és a kisárutermelés, addig a burzsoá környezet, a tulajdonosi szokások, a nyárspolgári hagyományok a munkásmozgalmon kívül is, belül is rombolni fogják a proletármunkát." (Lenin Válogatott Művei. III. köt. 244 old.) A dolgozók nem proletár tömegeinek a munkásosztály, a szocializmus álláspontjára való áttérése magának az osztályharcnak a logikájából, a történelmi események menetéből fakad, mivel ez szertefoszlatja a kispolgári illúziókat, igazolja a szocialista politikát — a marxizmus—leninizmus következtetéseit. Ám a kispolgári illúziók új történelmi helyzetben, új körülmények között különböző alkalmakat megragadva újratermelik magukat. „A kispolgári demokratában — írja Lenin — szükségképpen mélyen gyökereznek ezek az előítéletek, mert távolabb áll az éles osztályharctól." (Lenin Művei. 28. köt. 186. old.) A kapitalizmus fejlődése imperialista szakaszában óhatatlanul erodálja a kistermelők (parasztok, kisparasztok) „régi" rétegeit, és új rétegek megjelenéséhez és szélesedéséhez vezet. A tudományos-technika forradalom, a tőkés cégek, bankok igazgatási apparátusának, a műszaki dolgozók és az értelmiségiek különböző rétegeinek növekedése meglehetősen felduzzasztott számos olyan társadalmi csoportot, amelynek a premonopolista kapitalizmusban jóval kisebb súlya volt. Ezek a csoportok sajátos helyzetben vannak, mert képviselőik a társadalmi hierarchia középső fokozatait foglalják el, s olykor a munkásosztály és a nagy burzsoázia között ingadoznak. E rétegek „felső körei" bizonyos előjogokat élveznek, amelyek kiemelik őket az egyszerű dolgozók közül. Másrészt azonban a többséget labilis társadalmi és anyagi helyzete, állandó függése, valamint a burzsoá hatalom és a mindenható monopolista bürokratikus gépezet nyomása arra készteti, hogy fellépjen az imperializmus ellen, s közeledjen a munkásosztályhoz és más antiimperialista erőkhöz. A gyarmatbirodalmak összeomlása belesodorta az aktív politikai életbe a parasztság, a dolgozók tömegeit. Ezeket a tömegeket korábban kizárta a politikai életből, az imperializmus, amely a lakosság többségét teljes politikai jogfosztottságra kárhoztatta a kizsákmányolók egy kis csoportjának érdeké,ben. Az imperializmus ellen folytatott harcban a fejlődő országok népeinek természetes szövetségesei a szocializmus erői, a munkásmozgalommal egyetemben. Egyes országok a fejlődés nem kapitalista útjára lépnek. Ám az önálló fejlődés útjára lépő országokban az imperializmus neokolonialista politikája, a fejlett munkásosztály a tömeges írástudatlanság szükségszerűen hatással van az ideológiai áramlatokra is. A szocialista országokban eleinte szintén megmaradnak a kispolgári rétegek, amelyek a szocialista forradalom után nem tudják egyszerre magukévá tenni a marxizmus—leninizmus elveit, nem tudnak egyszerre a munkásosztály álláspontjára helyezkedni. Átnevelésük, átorientálásuk hoszszabb időt igényel. Ezek a rétegek fokozatosan csatlakoznak az új társadalom építéséhez, de még elég hosszú ideig megőrzik szokásaikat és nézeteiket, amelyek azután olykor látszólag „váratlanul" felszínre törnek, különösen ilyen vagy amolyan fordulatok idején, amikor nehézségek merülnek fel a szocializmus építésében, amikor kiéleződik a harc a szocializmus és az imperializmus között. Hogy a hatalom kivívása után a munkásosztály legyőzze a kispolgári spontaneitást, ehhez, mint Lenin is hangsúlyozza, rendkívül fontos az, hogy a szocialista állam megfelelő gazdaságpolitikát folytasson, elsajátítsa az irányítás olyan módszereit, amelyek biztosítják a nyilvántartást és az ellenőrzést, az egész szocialista társadalom munkájának leghatékonyabb megszervezését. 2. A kispolgári tendenciák a konkrét történelmi feltételektől függően különbözőképpen jutnak kifejezésre az ideológiában. Mindamellett a kispoí gári ideológia reakciós mivolta feltétlenül kifejezésre jut abban, hogy igyekszik szembeállítani magát a szocialista, proletár ideológiával, ellentmondásba kerülve a dolgozó tömegek tényleges, alapvető érdekeivel. Pregnánsan mutatja «zt a marxizmus—leninizmus jobboldali és baloldali revíziója. A jobboldalt és „baloldali" revizionisták álláspontja látszólag összeegyeztethetetlen. Mivel azonban a jobboldali oportunizmus és a „baloldali" kalandorság társadalmi és ideológiai alapja azonos, s egyaránt a kispolgári nézetekkel megfertőzött társadalmi rétegek ingadozásában, következetlenségében jut kifejezésre, a revizionizmus e válfajai olyan tendenciákat foglalnak magukban, amelyek összefonódnak egymással. Meddő kísérlet eltussolni a jobboldali opportunista nézetek és a „baloldali" opportunizmus kapcsolatát. Ernst Fischer és F. Marek „Mit mondott valójában Lenin?" című könyvükben úgy próbálják beállítani a dolgot, mintha Lenin csak „esetenként" minősítette volna a „baloldali" radikalizmust és a jobboldali opportunizmust egy és ugyanazon érem két oldalának. Pedig hát Lenin mélyrehatóan feltárta az opportunizmus e két válfajának szoros összefüggését, s kimutatta, hogy ezek egymást táplálják, és egyik sem egyeztethető össze a marxizmussal, a kommunista mozgalom elveivel. Míg a jobboldali revizionistákat a kispolgári értelemben felfogott szabadsághoz való vonzódásuk, valamint a polgári értelemben felfogott demokrácia előtti hajbókolásuk oda juttatja, hogy tagadják a proletárdiktatúrát és a szocialista demokráciát, elpártolnak az internacionalizmus elveitől és nacionalista álláspontra csúsznak le, a „baloldaliaknál" a túlzó forradalmiság arra vezet, hogy lemondanak a szocialista demokrácia vívmányairól, aláássák a kommunista pártok és a szocialista állam tevékenységének lenini elveit, és a nagyhatalmi-soviniszta tendenciák rabjaivá válnak. A jobb- és „baloldali" revizionisták koncepciójának célja végső soron egyformán a forradalmi erők egységfrontjának aláaknázása. Koncepcióik objektíve egyaránt az antikommunizmus malmára hajtják a vizet. Az SZKP Központi Bizottsága a Lenin-centenárium alkalmából kiadott téziseiben megállapítja, hogy a tapasztalatok szerint a kispolgári elemek mindenütt, ahol csak befolyást tudnak gyakorolni, próbálják akadályozni a szocialista átalakulások normális menetét, szembeállítani egymással a szocialista országokat, feléleszteni az opportunista, revizionista, nacionalista nézeteket, amelyeket megnyergel az imperializmus. A mai kispolgári teoretikusok állandóan figyelemmel kísérik a kispolgári ideológiát, s főleg annak revizionista megnyilvánulásait, amelyekről azt akarják, hogy segítségükkel belülről aknázhatják alá a szocializmust. A polgári ideológusok érdeklődését különösen a dialektikus materializmus és az egész marxizmus—leninizmus ellen irányuló kispolgári reakciós-romantikus ideológiai tendenciák vonják magukra. A nyugat-berlini Szabadegyetem egyik munkatársa azt írja, hogy az univerzális humanista szocializmus „filozófiájának" megszületése jó alkalmat ad a valóság utópisztikus látásmódja és a politika közti kölcsönhatás tanulmányozására. A szerző elemzi S viták (Csehszlovákia), Markovié, Supek, Vranieki (Jugoszlávia), Roger Garaudy (Franciaország) és mások nézeteit, s közös vonásokat talál bennük. Megállapítja, hogy némelyikük álláspontját nyilván eleve meghatározta az idealista filozófia és a katolikus-keresztény szférában végbemenő viták hatása, s így előtérbe helyezik az egyéniséget, a személyiséget „általában", és szembeállítják a párttal, a társadalommal a szocialista rendszerrel. A revizionisták, azzal az ürüggyel, hogy korunkban különös jelentőségre tesznek szert az egyén és a humanizmus problémái (ami kétségtelenül igaz), „elvontan humanista" értelmet próbálnak adni a marxizmus—leninizmusnak, s azt az egyén úgynevezett teljes felszabadításának az igényével a szocialista építés gyakorlati tapasztalatainak zagyva, otromba, vulgáris kritikájával próbálják helyettesíteni. Valójában ez az álhumanista ideológia táplálta Csehszlovákiában az ellenforradalmat, tág teret engedett a legelvtelenebb politikai fordulatokhoz, s a szocializmus és proletár internacionalizmus elveinek nyílt elárulásához. Egyáltalán nem új dolog az, amit a jobboldali opportunista ideológusok a marxizmus „új interpretációjának". „mélyebb értelmezésének tüntetnek fel. Inkább csak megismétlése az — új történelmi viszonyok között — annak az antimarxista támadásnak, amelyet a neokantiánus revízió és a „legális marxizmus" hívei próbáltak végrehajtani a XIX. század végén és a XX. század elején. Már akkor azzal próbálkoztak, hogy a marxizmust egyrészt a társadalmi fejlődés tudományos elméletéből elvont moralizáló koncepcióvá változtassák, másrészt megfosszák forradalmi osztálytartalmától. S Lenin már akkor feltárta az effajta kísérletek nyárspolgári-burzsoá mivoltát. A revizionisták ma éppúgy, mint a múltban, a dialektikus materializmust a szubjektív idealizmus válfajaival, a tudományos forradalmi társadaloméletet pedig álhumanista, anarchista, „osztályon kívüli" koncepciókkal helyettesítik . (A tanulmány befejező részét köoetkerö számunkban közöljük.) A KISPOLGÁRI ELLEN^HARCRÓL