Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-11 / 163. szám, szombat

A LEVELEKBŐL, AMELYEK IDEJÉBEN ÓVA INTETTEK A névtelen levelekhez nem nyúltunk. Csak azokat a leveleket olvastuk el, amelyek teljes névvel és címmel voltak ellátva. Valamennyit Alexander Dubčekuak, a CSKP KB akkori első titkárának címezték, de nein csak neki. Ezeket a leveleket egyének írták körülbelül 19BB tavaszától kezdve teljes 12 hónapon it. E levelek őszintén bizakodtak és nem kevésbé őszintén figyelmeztettek. Nem epizódok, hanem a levelek százai. Ma már a történelemé ax a> irattár, amelybe betekintést nyerhettünk. Sajátos dokumentumai ezek egy kornak, amely ugyan vissza már nem térhet, de amelynek a megértéséhez állandóan vissza kell térnünk. Ezért e leveleknek is, amelyeket előveszünk, joguk és kötelességük, hogy megszólaljanak. Tanúbizonyságát adják a sorainkból kikerült emberek ezrei reménységének, aggodalmának, csalódásának, reménytelenségének es hitének is. Ebben az értelemben e leveleknek valóban van mondanivalójuk napjainkban is. Ezért olvasóink számára lehetővé akarjuk tenni, hogy betekinthessenek e levelek közül néhányba. De szándékosan nem tüntetjük fel íróik nevét: csak a kezdőbetűit hagyjuk meg. Ez most már nem lényeges. Nem egyen kőzniük ugyanis sokak véleményét fejezte ki. És itt elsősorban erről van szó. JARMILA HOUFOVA, ZDENEK HORENÍ dalműnk igazságos forradalmi aktusainak megvalósításáért. A párt optimális politikai irányvonalát akarom, mégpedig az alkotó szellemű kommunista, de nem a revizionista vagy a dogmatikus irányvonalat. Azt akarom, hogy pártunk vezetősége tekintetbe vegye a felelős szovjet, német, magyar, lengyel és más elvtársak bíráló nézeteit és azt ne értelmezze beavatkozásként. Nem akarom, hogy a politikánk, főként a külpolitikánk a szocialista országok közötti ellentétek egyik forrásává váljék, és ezt a nemzetközi tőke ügyesen kihasználhassa. Erre készül, ez ma már látható, és elárulja ezt a sajtója is. Nem akarom, hogy „a csehszlovák utat" mint olyat eltúlozzák, és az a revizionizmus, illetve a nacionalizmus szerepét töltse be. Ez a nemzetközi kommunista mozgalom ma anyilyen passzivitásban, tehát a megújhodási folyamat szükséges és törvényszerű volt. Mindenki, aki őszintén javát akarja a pártnak és a szocialista társadalomnak, egyetértett a két plénum határozataival. A jelenlegi helyzet, amikor a sajtó és a tájékoztatási eszközök nem objektívek, és egyoldalúak, amikor a különféle közzétett kiadványok nem segítik elő a szocialista társadalom további fejlődését, bennem éppúgy, mint számos más elvtársban súlyos aggodalmat kelt, hogy bizonyos pártellenes elemek a szélsőséges követeléseikkel a jelenlegi helyzetben ne éljenek vissza a demokrációs folyamattal a párt ellen, a szocialista társadalom további fejlődése ellen és ne akarják a régi viszonyokhoz való visszatérést. 1968. április 26. J. Prága VI. Tétlen szemlélők EGY KOR DOKUMENTUMAI Tisztelt Dubček Elvtárs! Kötelességemnek tartom sajnálkozásomat kifejezni országunk jelenlegi politikai fejlődése felett. Nem lehet eléggé jól kifejez ni mindazokat az érzéseket, amelyek minden becsületes kommunistán úrrá lesznek a politikai történések értékelésekor. Ez hosszú oldalakat tenne ki, s ezt senki sem olvasná el. Egy dologra azonban nyomatékosan figyelmeztetnem kell: kommunistaellenes mozgalom ez, amely egyre jobban és jobban terjed... Ma a vezetékes rádióban műsort hallgattam Pidivajzlicéből. Tele volt sértegetésekkel és gúnyolódással, a különféle hivatásos tréfamesterek a jelenlevő látogatók lelkes egyetértése mellett kihasználták a pártapparátusban bekövetkezett szakadást. A közvélemény nem tesz nagy különbséget azok között, akiknek le kellett mondaniuk párt- vagy állami tisztségükről, és azok között, akik a CSKP Központi Bizottságában a megújhodás munkáját irányítják. Annak a közönségnek a számára, amelyről írok, minden rossz, ami kommunista, és hajlandók mindent elkövetni mindannak az eltörléséért, ami csak egy kevéssé is „vörösnek" tűnik számukra, sőt még ezt a színt is kigúnyolta a mai pidivajzlicei adásban az egyik tréfamester — tehát ily messzire vitték Önök a dolgokat... De ez nem mindennek a vége. E politikai revansisták szerint ennek még csak most kell bekövetkeznie. Ez egyenesen az ő malmukra hajtja a vizet. Azt hiszitek elvtársak, hogy nekünk, akik a pártnak áldoztuk szabad időnket, mégpedig önzetlenül, karrierre való igény nélkül — nekünk közömbös a mai állapot? Azért végeztünk politikai munkát, azért tagadtuk meg magunktól a kényelmet és a legszerényebb szórakozást is, hogy egyszer a mi számlánkra szórakozzanak egyesek, és örüljenek a CSKP vezetőségében bekövetkezett szakadásnak azok, akiknek mindig szálka voltunk a szemükben? Meddig nézzük még ezt tétlenül? 1968. március 31. F. V. Prága-Vinohrady Még mielőtt késő lenne... Dubček Elvtársnak: Mint párttag, mindennap figyelemmel kísérem a politikai eseményeket a rádióban, a sajtóban, a televízióban, a gyűléseken és más akciókon. Nézetem szerint az, ami most lejátszódik, inkább anarchiához, mintsem megújhodási folyamathoz hasonlít. Minden józan gondolkodású embernek el kell ítélnie a pártellenes fanatikusoknak ezt az eljárását, és fennáll annak veszélye és lehetősége, hogy a dolgok a szélsőségekig fajulnak. Ki viseli ezért & felelősséget? A párttag számára több, mint kínos hallgatni arról, hogy mily szégyentelenül támadják a pártnak magát az alapjait. Mily durván és sértően támadják azokat a régi és becsületes kommunistákat, akikre az 1968. február 23-i beszédedben támaszkodtál. Azokat, akik harcoltak a megszállás alatt és utána is, és akik a pártnak szentelték egész életüket. Ezen felül azok támadják őket, akik teljes 20 évig vártak erre a pillanatra. Azok támadják őket, akik mindeddig nem mentesültek a régi burzsoá eszméktől, azok, akik mindig a burzsoázia pozícióin álltak és ma is pártunk ellenségeinek pozícióin állnak, fékezve fejlődésünket. Számunkra, kommunisták számára ez elviselhetetlen. Különösen akkor, amikor ezt a helyzetet befolyásos jobboldali irányzatú emberek támogatják. Hol van a párt vezető szerepe? Legfőbb ideje volna koordinálni az egészséges politikai erőket, és közéletünket, politikai életünket normális vágányokra helyezni, még mielőtt késő lenne. Hisz azt, ami ma történik, már nem lehet kibírni. Ahelyett, hogy megszilárdítanák, tovább bomlasztják a nép egységét. Durván és egyenesen ellenségesen támadják 1948. évi nagy februári győzelmünket, mint a demokrácia végét. 1969. március 29. J. Z. Olomouc Új kísértet járja be Csehszlovákiát Tisztelt Dubček Elvtársi ...a mai légkörben nem jelent semmiféle problémát a tömegtájékoztatási eszközök segítségével „kilőni" bármelyik funkcionáriust vagy politikust. Ebben a tekintetben nem is lepne meg engem a tehetséges és tiszta politikusok és pártfunkcionáriusok félreállítása. Csehszlovákiát „kísértet" járja be, és ezt ma „konzervativizmusnak" nevezik. Ügy vélem, hogy a december előtti és a január előtti viszonyokhoz való visszatérés nein lehetséges. A párt ismeretei előrehaladtak. Nem védelmezem a párt irányvonalának téves megvalósítását, sem pedig a párt előző vezetőségét. Hisz engem e dolgok éppúgy bántottak, mint a többieket, amikor láttam az aktivitás, az elkötelezettség csökkenését a közömbösség és az apátia elmélyülését. Bántott engem, hogy az emberek lassan már nem értik meg a mi kommunista politikánkat stb. Nem akarom, hogy megsértsék a szocialista törvényességet. Azonban amellett vagyok, hogy ezt a szocialista törvényességet sok irányban ma egyszerűen érvényre juttassuk. Az ártatlanul elítéltek rehabilitálását akarom, de nem akarom, hogy pártunk és államunk „bárkinek is" mentegető levelet küldjön szocialista forranyira szükséges egységének további megkárosításához vezetne. Sajtónk cikkei alapján, de főként annak a visszhangnak az ismertetése révén, hogy mit' írnak rólunk Nyugaton, mit ír rólunk a burzsoá és a burzsoádeinokrata sajtó — az az érzésem, mintha önmagunkba lennénk szerelmesek, mint a narcis. 1968. május 13. J. D. Praslavice (olomouci járás) Komoly az aggodalom, hogy visszaélnek a demokratizációs folyamattal Tisztelt Titkár Elvtárs! Olyan egyszerű párttagként írok, akit gyermekkora óta pártunk eszméinek szellemében neveltek. ... nyugtalanít engem, és számos elvtársat is, akikkel együtt dolgozom, azok a különféle irányzatok és egyes emberek törekvései, hogy visszaállítsák a burzsoá köztársaságot, amit nemegyszer leplezetten és körmönfontén adnak be sajtónk, a rádiónk és a televíziónk útján. Szégyentelenül és ma már nyilvánosan támadják társadalmunk, pártunk legérzékenyebb láncszemeit, a népi milíciát, a közbiztonsági testületet és a hadsereget, félrevezetik a közvéleményt. A Reporterben, a Literárni noviny-ben nyíltan támadják a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kötelékeinket. ... meglepő, hogy pl. K-231 csoport mintegy 200 politikai fogoly szabadon bocsátását kö- • veteti, bizonyára olyanokét is, akik súlyosan vétettek a párt, a szocialista köztársaság és a nép ellen. Titkár elvtárs, mi a célja e csoportnak? Milyen emberek tömörülnek benne? E csoport programja átlátszó és világos. Milyen célt követnek azok az emberek, akik fel akarják oszlatni a népi milíciát, akik az 50-es évek egyes hibái és torzulásai következtében legszívesebben azt látnák, ha lassan feloszlatnák a közbiztonsági testületet és korlátoznák a hadsereget, tekintet nélkül arra, hogy állandóan fennáll az imperialisták részéről és az államon belül a különféle elemek részéről fenyegető veszély. Számos becsületes kommunista volt ezekben a szervekben, akik az osztályharc idején életüket áldozták az osztályellenséggel és az imperialista ügynökökkel vívott harcban. Összeegyeztethető-e a megújhodási folyamattal az, hogy szétrombolják a közéleti funkcionáriusok lakásait, és nyilvánosan megtámadnak pártfunkcionáriusokat? ... nem értettem egyet és bizonyára a többi elvtárs sem ért egyet azzal a helyzettel, amely pártunkban és hazánkban a CSKP KB decemberi és januári plenáris ülése előtt volt, mert pártunk sohasem volt azelőtt Őszintén aggódom a szocializmus sorsáért hazánkban A CSKP Központi Bizottságának! A Központi Bizottság decemberi és januári plénumának eredményeit őszintén üdvözöltem (ez lassanként már frázisként hangzik), habár ezt nem kiabáltam ki lépten-nyomon, amint néhányan tették. A párt új irányvonalának feltétlenül hittem, mindaddig az időpontig, amikor az a benyomás alakult ki bennem, hogy ebben az országban többé már nem a CSKP a vezető erő, és helyette egyes újságírók és kommentátorok kezdtek „uralkodni", akik sajtónk, rádiónk és televíziónk egy részében eltúlozták a különféle torzulások és törvénytelenségek „leleplezését", skandalizálták a pártot és „befeketítették" mindazt, ami 1948 óta történt nálunk. Nem akarom a tömegtájékoztató eszközöket egészükben elítélni, mert bizonyos pozitív szerepet valóban játszottak. Azonban azt hiszem, hogy ebben az időben a vezető pártfunkcionáriusoknak sokkal gyakrabban kellett volna fellépniük a rádióban, a televízióban, nyilatkozniuk a Rudé právo hasábjain és reagálniuk a helytelen nézetekre, valamint nyíltan pártos álláspontot elfoglalniuk azokkal a pártellenes és antiszocialista nézetekkel szemben, amelyek az említett tájékoztatási eszközökben megnyilvánultak. Ti elvtársak, érthető okokból hallgattatok (amennyiben nem akartátok diszkreditálni a régi pártvezetőséget, akkor azonban ez már felesleges volt, mert ez korábban megtörtént), és ezzel akaratlanul hozzájárultatok a párttagság széles tömegeinek dezorientálásához, és ma csodálkoztok, hogy a párt nem egységes. Nem tudom, hogyan volt ez másutt, azonban nálunk ebben az időben a pártmunkában kezdtek olyan „hurrá demokrata" kommunisták is érvényesülni, akik hajlandók voltak egy kézlegyintéssel csaknem mindent elítélni, ami nálunk eddig történt, bíráltak mindenkit és mident azzal a jelszóval, hogy aki többet bírál, aki „belemenősebb" az progresszívabb. Hamarosan rányomták „a konzervatív" bélyeget mindenkire, aki nem volt hajlandó hangosan velük kiabálni, sőt, más nézetet engedett meg magának akárcsak a részletkérdésekben is. Ebben a helyzetben tehát elvesztettem a megújhodási folyamat célkitűzéseibe vetett bizalmamat, és kételkedni kezdtem abban, hogy a fejlődés a pártban helyes úton halad-e, és őszintén aggódni kezdtem a szocializmus és a demokrácia sorsáért ebben az országban. És úgy vélem, hogy távolról sem voltam egyedül. Egyszerűen semmi közösséget sem akartam az ilyen politikával, és azt mondtam magamban, hallgatni fogok és úgy teszek, mint ahogy éveken ét tettek a kommunisták ezrei, akik „nem kötelezték el magukat" és ezáltal semmit sem rontottak el, és ma jók. Felháborít, mégpedig nemcsak engem, hanem másokat is a Študent című folyóirat legutóbbi, 21. számában megjelent cikkek nagy része. Azt sem értem meg, hogy * Práce — az FSZM központi napilapja — a vasárnapi, május 19-i számában hogyan közölhette dr. Ivan Sviták cikkéi. Mi az, ott nincsenek kommunisták? Nem értem meg azt sem, mire jók ezek a sajtószabadság védelmére alakítandó „munkásbizottságok". A Rudé právo ezt még helyesli is. (Lásd I

iŕí Pittermannak a televízióval kapcsolatos mérlegelését május 25-én.). Ez csak néhány konkrét példa, amelyekkel nem tudok egyetérteni. A párt vezetőség* azonban azzal kapcsolatban, amit az előző fejezetekben csak mint egyes példákat hoztam fel, lényegében hallgat, és csak ittott hallatszik a tiltakozás néhány megnyilvánulása (a CSKP üzemi bizottságai elnökeinek prágai aktívája, az SZLKP KB üléséről kiadott közlemény). De a vezető funkcionáriusok mindeddig nem ítélték el világosan ezt az uszítást. Miért? Talán nem akarjuk még jobban megharagítani Svitákékat és a hozzájuk hasonlókat? 196IT május 28. V. K. Brno, III. Legfőbb ideje lenne! Tisztelt Dubček Elvtárs! Milyen ízléstelen és sokszor undorító is, amikor a Csehszlovák Televízióban és Rádióban egyesek gyalázzák a CSKP-t és hazug hírekkel minél nagyobb zavart igyekeznek kelteni a dolgozók és főként az ifjúság körében, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Milyen emberek vannak ezekben a tájékoztatási eszközökben? Vannak ott kommunisták? Céljuk nem csupán az, hogy szakadást idézzenek elő a munkásosztályban? Minden munkásnak, minden vájárnak jó munkát kell végeznie, ha érte jutalmat akar. Milyen munkát végeznek ezek az emberek, akik engedték, hogy nemegyszer a legnagyobb mértékben gyalázzák a becsületes pártfunkcionáriusok ezreit? Hogyan lehetséges az, hogy oly gyakran megengedik a Szovjetunió megsértését? Talán már elfelejtettétek, hogy 140 00Ó szovjet ember áldozta életét köztársaságunkért? Talán már elfelejtették, hogy amikor köztársaságunkat aszály sújtotta, á Szovjetunió volt az, amely á legnagyobb segítséget nyújtotta és nyújtja nekünk? Miért akarták a nemzeti szocialisták a Križka elvtársról, a Rudé právo elesett szerkesztőjének nevéről elnevezett utcát Plaminkove utcára változtatni? Dubček elvtárs, nem akarlak megfosztani értékes idődtől, de szükségesnek tartottam ezt megírni neked, mert nem közömbös számomra, hogy egyesek, akik mindig a munkásosztály és a CSKP ellenségei voltak, most ismét előre furakodnak, és azt gondolják, eljött az idejük, amikor újból lábbal tiporhatják a munkásosztály jogait, gyalázhatják a CSKP-t és annak becsületes funkcionáriusait. Az a véleményem, itt a legfőbb ideje, hogy pártunk hatalmas ellentámadásba menjen át e zavaros elemekkel szemben, akik nem rettennek vissza semmitől sem, és minden módon igyekeznek megbontani a munkásosztály egységét és ezzel gyengíteni erőnket. Ügy vélem, már elég hosszú ideig tűrtük gyalázkodásukat, durva sértéseiket is itt az ideje azt mondani, hogy elég! Vissza kell verni támadásaikat, szét kell zúzni szégyenteljes terveiket, hogy tekintélyt és rendet teremtsünk államunkban. 1968, június 18 V. Tuchlnvice 19711 VII. 11