Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-26 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

Fábry Zoltán öt legendája a riportok és beszámolók hol bogárhátú házikóról beszélnek, melynek oldalait a könyvek tömege majd kinyomja, hol vörös falú kúriáról. Tömzsi bányászházról is olvastam ... Vörös falú kúria? A kúriaszerű épület, a boltíves menynyezetfestéses szobák egymagukban nem jelentenek kúriát. Még a szép és csak kívülről, egész hasábokkal fűthető nagy cserépkályha sem..." (9—11. old.). Ezzel az író nemcsak a „vörös falú kúria" képzetét semmisíti meg, hanem a „mestergerendás kis stószi lakás" illúzióját is. Az „önkéntes hazafi" legendája Több ízben is olvashattuk, hogy Fábry Zoltán „a hazafias, nacionalista mámortól elkábított rozsnyói diák „önkéntes tisztként" került a frontra. Ez így legenda. 1915-ben Fábry Zoltán 18 éves lett, érettségiző diák: „egyéves önkéntesnek" sorozták be. Vitték a frontra — -ezt nyomatékosan hangsúlyozta Fábry Zoltán —, s nem önként ment (itt bizonyos fogalomzavart is tisztázni kellett: önként — önkéntes másmás jelentésű, s mégis, a másodikat azonosították az elsővel). 1915 júliusában került az író Galíciába; itt élte át a Fábry-életműből jól ismert „gyilkos élményt", 1916 koraőszén. A „sose járt Budapesten" legendája Még sose járt Fábry Zoltán Budapesten? Fábry Zoltán - öt hónappal halála előtt. (Máser Zoltán (elvétele) „ ... mert Fábry szerette az igazságot, ragaszkodott hozzá, és bennünket is megtanított az igazság szeretetére" — nyilatkozta a Vasárnapi Oj Szó 1970. június 28-i számában megjelent beszélgetésében Schreiber Ida asszony, Fábry Zoltán több mint egy évtizedig hűséges gondviselője. Az a bosszantó, hogy az igazságot szerető Fábry Zoltán legendák vették körül, életében és — halálában egyaránt. A remeteség legendája Bosszankodva vette e legendákat tudomásul míg élt — Fábry Zoltán is. „A képzetek magacs teremtmények. író, aki nem központban él, de központig liaión egy életen át vidéken, sőt »falun«, kell, hogy képzeletet izgasson, és képzetet mozgasson. Egy kis bukolika, egy kis romantika. és — az atomkorszakban — kész az egzotikum: a remetelét..." — írja Fábry Zoltán a Stószi délelőttök előszavában (11. old.). Ezzel tulajdonképpen meg is fogalmazta: mi lehet — legalábbis az ő esetében a legendaképzés ingerlő forrása. De vissza is utasította a .,renietf?életéről" szertefutó legendák hiedelmeit. szándékos ferdítéseit. Így hát az érdeklődő olvasót bízvást utasíthatjuk a leghitelesebb forráshoz a legendaromboló kötet — a Stószi délelőttök — előszavához (9—23. old.). S inkább arra kell figyelnünk, amit ugyan e helyen elmond az író a stószi „magányról": „A stószi magány közügy lett, világot befogadó és közvetítő hétezer kötetes könyvtára és a szoba csendje nélkülözhetetlen élet — a műhelykellékek. Ila nein így lenne, a csend csak önmagáért szólna, és önmagát emésztené, légszomj lépne föl. A csend, a magány és a könyvtár: ha ezt kipumpálják, nem vagyok többé. Itt voltam és itt vagyok olthonl" (21. old.). Ennek megfelelően a TÜKÖR című magyarországi folyóirat 1969. január 14i számában megjelent riport (21. old.), helyesen rögzíti azt, hogy „aki valamiféle irodalmi remetét, amolyan keserű Rousseau-t keres Stószon, az no is fáraszsza magát a hosszú úttal: munkás életű magyar írót talál ott". A Fábry-ház legendája Az viszont már nem felel mag a valóságnak, s önmagában véve is bosszantó, amit ugyan e cikk elején olvashatunk: Fábry Zoltán „stószi mestergerendás kis lakásáról" (Fábry 1969 augusztusában nevetve kérdezte e sorok írójától: ..Hol látsz itt mestergerendát?"). De nem is „vörös falú kúria", amint erről szintén a Stószi Délelőttök előszavában néhány bekezdésben tesz említést Fábry Zoltán. „És milyen • Fábry-ház? Itt ls legendát kell rombolni, mert „Mert gondoljuk el: majd fél évszázada jelentős magyar író, de még nem járt Magyarországon, a határokon kívül rekedt 1919 után" — olvashatjuk a Hazánk Európa címíi kötet előszavában (6. old.). Erre a megjegyzésre tett észrevételeket Fábry Zoltán a „Budapest" c. folyóirat hasábjain, 1969. májusában (16—17. old.): „Pesten jártam iskolába, kukk .. " Már gimnazista korában is megfordult Pesten, s 1918 —19-ben itt volt egyetemi hallgató, aki előbb Négyessy, Melich, Szinnyei, Marczali, Domanovszkv, Mahler Ede és Alexander Bernát diákja, maid Babits hallgatója volt. Tanúja volt annak is, liogv — a Tanácsköztársaság bukása után — Beöthy Zsolt „finoman rezgő fejjel, de kemény, határozott szavakkal utasította ki" a zsidóverő „ébredőket" az egyetemről. Halálának legendája Makacsul és konokul kisérték a legendák Fábry Zoltánt életében, és — halálában is. „Ahol alkotott, olvasgatott és pihent, -abban a karosszékben ülve, hajtotta fejét örök nyugovóra. úgy találtak rá vasárnap reggel Fábry Zoltánra" — olvashatjuk az Oj Sző 1970. június 3-i számában. Nem rosszakarat diktálta ezt, de minek, s miért van szükség ily legendaképzésre, ha — az igazság mást mutat? Fábry Zoltán emléke ezt kívánja: a Fárby-életmű, a Fábiyfiloló<>ia pedig nem is fogadhatja el — csak az igazságot, a kérlelhetetlen tényeket. Pontosan három héttel, az imént jelzett dátum után, ugyancsak az Oj Szóban annak vasárnapi számában, jelent meg egy beszélgetésből kialakított cikk, amely „helyére teszi". Fábry Zoltán halálának örülményelt a valóságnak megfelelően. A leghitelesebb tanú, Schreiberné szólaljon meg — e mindannyiunk számára oly szomorú mozzanatban — utoljára: „És mégis másnap, vasárnap reggel — sírja el magát Ida asszony — hét óra előtt bekopogott hozzánk a szomszédasszony, és felhívta a filgyelmünket arra, hogy Fábrynál ég a villany. Azonnal abbahagytam a vasalást — emlékszem, nagy sietségemben, ki sem kapcsoltam a vasalót — és rohantam. Benyitottam hozzá, ott feküdt az ágyon mozdulatlanul. Abban a pillanatban tudtam, hogy halott, mégis fájdalmamban és tehetetlenségemben kiáltozni kezdtem, majd felszakítottam az ablakot, és keserveinben segítséget hívtam. Egy perc alatt fellármáztam az egész községet. A falu lakói ott tolongtak a házban és a ház körül, de segíteni már senki sem tudott... Így történt tehát, Fábry nem fotelben ..., hanem az ágyban halt meg..." De hát a „legendák" és a képzetek — makacs és konok teremtmények. KOVÁCS GÍVÖZÖ Batta György: Búcsúlevél '... pedig kertemben reggelenként dáliák harmat-gyöngyével zuhanyozgatott! Szép testét mégis annak adta, oki - szavakon kívül csókokat is adott, üszkösödik szívem és agyam: robogó magnetofon szalag alá vetem magam! Napóleon 1970-bol A Donnál zászlós volt most, a kiskertben, Napóleon; itt zajlanak vezényletével a súlyos hadműveletek: bomba hull — barack a fáról a földben akna lapul piros retek vadászgép húz el rigó fölöttünk, s amott, a közeli házat máris megközelítette a kerités — mellöli nefelejcs-század! huszadik század Szájából kitépték az eszmék csecsét, s ő mohón szívni kezdte az imák emlejét. A templomtoronnyal égnek-szegzett rakéta-testként ellódult a csillagvilágba. Isten kertjét kereste. Fájdalom: sehol sem találta. Bernjén Ferenc: Veres Péter Nehiggyétek, hogy Péter bácsi meghalt, csak elment sétálni a „Gyepsor"-on. Újra megnézni, hol mi hiba történt és visszajön szellemsikátoron. Nagyapám-típus, mokány, kis paraszt volt; kicsiny, csizmás, bór harminc éve múlt, hogy beszélgettünk könyvsátorban állva, hol cikket írt és védekezve nyúlt a támadói ellen indulóban ceruzához és védte igazát. Izgatta őt a „Szegények szerelme" „János és Julcsa" ©S O TI Szolgaság". Higyjétek, el, ô hallhatatlan, boldog. Nemzetek, népek tanítója lett. írása, harca, mindenkié így lett és igaziban hazaérkezett.