Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-26 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

Hármójuk közül csak kettőt Ismertem személyesen. Jurankó Pált soha. Nem fogtam kezet még a maradékával sem. Pedig Jurankó Pál a nagybátyám volt. 1919-ben végezték kl. Az intervenciós hadsereg egyik tábornoka a lova farkához kötöztette őt, és addig száguldott vele, amíg testéből egy porcika sem maradt. I. András bátyám nem tudott írni olvasni. Hétéves korától kondás volt a Weiss-féle uradalomban. Tízéves korában már disznókondát bíztak rá, s azzal járta a világot Zempléntől Andrásfalváig. Volt egy tárogatója. Gyönyörű nótákat fújt rajta, a szabadságharcosok minden himnuszát ismerte. Ö maga is költött később új dalokat. Amint eszmélni kezdtem, gyermekfejjel már sejtettem, milyen nehéz élete volt. Pedig sohasem panaszkodott. Tizenöt éves korában, kondás létére, szerelmes lett egy nagygazda lányába. A lányt természetesen nem adták hozzá, ö a disznócsordával elbújdosott messze, a hegyek közé ment makkoltatni, bár hát mindenki tudta, hogy nem a inakkoltatás végett megy elsősortan, hanem a lelkét gyógyítani. A lány nemsokára utánaszökött. Két esztendeig jártak együtt. Fedél sohasem volt a fejük felett. Szénakazalban háltak, földburgyéban húzódtak meg a hideg elől, és így történt, hogy a lány tüdőbajt kapott. Tizennyolc éves volt András bátyám, araikor eltemette első szerelmét. Akkor tört ki a tizennégyes háború. Elvitték őt katonának, hogy a császár parancsára más népek ellen harcoljon. Nem ismerte az idegen népeket, s csak amikor találkozott velük, akkor vette észre, hogy azok is éppoly emberek, mint ő. Amikor fogságba esett a keleti fronton, megtanulta a beszédjüket. Sokszor mondotta később: — Nem is tudom, hogyan ismertem meg a szavaikat. De két hónap múltán már tudtam velük beszélni. Mintha itthon lennék. Egy jólelkű orvos legénye lett a fogságban. Pétervárott laktak. Takarította az orvos lakását, fertőtlenítette a műszereket, és ajtót nyitott a betegeknek. Ez volt a dolga. Az orvos egyszer megkérdezte tőle: — Miért nem tud írni-olvasni? — Mert soha nem jártam Iskolába — mondta. Az orvos megtanította őt a betűvetésre. 1917-ben a Szmolnij pincéjében tartózkodtak. Oda hordták hozzájuk a sebesülteket. András bátyám papírra frta mindnek a nevét, és később hazahozta a listát. Sok sebesültet kötözött, sok katonának állt a halálos ágya mellett. A Szmolnij nevét nem nem tudta rendesen kimondani soha. Úgy emlegette mindig, hogy Szomolni. Amikor 1922-ben hazajött, és mutogatta az embereknek az írását, nevettek rajta. — Ez nem írás — mondták. — Hogyhogy nem írás? — Hat úgy, hogy ezeket a betűket nem lehet elolvasni. Soha nem tudta másképp leírni a nevét, csak cirill betűkkel. De ez a hivataloknak nem felelt meg. Bármikor ment a községházára, azt mondták neki: — Keresztet tegyen inkább a neve helyett. — De én tudok írni — mondotta. — Keresztet tegyen a neve helyett, nem érti? A maga írását nem ismerjük el. ö akkor kijött az épületből, és csendesen bandukolt haza. — Majd Jó lesz még az én írásom — mondogatta. — Meglássátok, hogy egyszer jó lesz még az én írásom. Amikor a szovjet csapatok bejöttek hozzánk 1944-ben, András bátyám már nagyon beteg volt. öreg volt. A páncélosszázad parancsnoka, egy fiatal őrnagy, a mi házunkban szállt meg. András bátyám eljött hozzá. Leült vele szembe, s miközben kanalazták a csirkelevest, egyre bizonygatta az őrnagynak: — Én tudok Írni. — Elhiszem, sztari. — Tovariš, én tudok írni. — Elhiszem, papa. Ceruzáért és papírért szalajtott bennünket. De közben az őrnagy számára parancs érkezett. Félóra sem telt bele, és megkezdődött a híres nyírturai páncéloscsata. Az egész egység ott maradt a harctéren. András bátyám később elment sfrgödröt ásni a holtaknak. Felismerte a holtak között az őrnagyot, és sírt. Az ott levő, új katonai vezetőnek mondogatta: — Meg akartam mulatni neki, hogy tudok írni. Soha nem mutathatta meg. A felszabadulás első esztendejében meghalt. öreg volt. A halála előtti napon még felült a szalmakazal tetejére, és tárogatóján sznbadsághimnuszokat játszott. Egyetlen fiam tőle kapta az András nevet. GALAMBOS LAJOS az ötvenes évek elején Jelentkező magyarországi prózaíró-nemzedék érdekes tagja. Kubikus családból született 1929-ben és írói kifejlődéséig sok hányattatáson esett át. Termékeny alkotó, de a naturalizmusra való hajlama erős egyenletlenségeket idéz elé épülő életműveiben. Legjobb novelláit és regényeit (Megszállottak, Gonoszkátyú, Isten őszi csillaga, Keserű lapu, Jobb emberek vakációja stb.) eleven és közvetlen valóságlátás, a hibáknak, elmaradottságnak és konjuktiiraszellemnek éles bírálata, a társadalmi előrehaladás iránt érzett pártos szenvedély jellemzi. „Engem azok az emberek érdekelnek — írja magáról —, akik semmit sem akarnak, ami tegnapi, akik szüntelenül csak az újat akarják, mert az jobb. Az én hitvallásom ott gyökerezik, Ady prófétaszavaiban: „De ültesd szebb lóra az embert, hadd vágtasson tovább ..." T. L. GALAMBOS LAJOS: Jurankó Pál a nagybátyám volt. Azt mondták rá a családban: nem tartozik közénk. Túl sok a vére. Cseléd volt, mint az ősei mindannyian, de kamaszkorában már Tolsztojt olvasott. Honnan szerezte a könyveket? Valami rokonlány a földesúrnál szolgált, valószínű, ő hozogatta neki. Egyszerű bakaként került a frontra. Földiek voltak a parancsnokai. Együtt szolgált Szamuely Tiborral, a későbbi népbiztossal, és Zalka Mátéval, a híres tábornokkal. Tőlük tanulta meg, hogy a ml szűkebb hazánk, a Nyírség nagy fiakat adott mindig a hazának. Tudomást szerzett Szabolcs vezérről, aki először emelt földvárat az új hazában úgy, ahogyan a szláv telepesektől eltanulta. Tudta, hogy Toldi itt dobott követ, „meiy kilenc síázada nehéz" Tudta, hogy Matyi „itt mert urat porolni", és „sárkányt ölni János vitéz". Megtanulta, hogy az Ér „innen fut óceánig", és hogy a tarpai jobbágyok itt detronizálták először a Habsburg-házat. Innen szakadt a világha Bessenyei György, a testőrírő; és a Hét krajcár papírra vetője innen gyalogolt a meg nem kapott Nobel-díjig. És Ady, a drága beteg, innentől kereste Párizsig az elbújtató Bakonyt. Csokonai itt kapott tüdőbajt. Petőfi innen vitte el feleségnek Szendrey Júliát, s úgy mondják errefelé: bár ne vitte volna. Madách utolsó találkozása itt volt a rossz asszonnyal. Ady itt ölelte először Lédát. Kossuth szólott itt, és feleségét, Terézt, itten küldte el magától. Itt kelt föl Tokaji Ferenc. Bethlen Gábor lehajolt, és megcsókolta ezt a földet, mielőtt a fehérhegyi csatába indult volna. „Drága Partium — mondotta —, te édes hazám, drága főid, kiűzöm az ördögöt belőled." Kopócs Tibor rajza Itt jött a világra Zálka Máté, Szamuely Tibor. Jurankó Pál 1916-ban került fogságba. Lágerekben élt, és marxista csoportokhoz csatlakozott. Peterhof közelében megismerkedett egy lánynyal, Marinával. Még odakint elvette feleségül. Részt vett a pétervári harcokban, és elkerült arra az iskolára, amelyet Lenin javaslatára a magyar forradalmárok szerveztek. 1918-ban jött haza. Megszervezte a Nyírségben, a Hajdúságban és a szatmári részeken a kommunista pártot. Ö lett a Nyírség direktóriumi elnöke. Az intervenciós csapatok ellen megszervezte a keleti részeken a magyar Vörös Hadsereget. Felesége, Marina, mindig mellette volt. Titkárnőként, adminisztrátorként, gépírónőként kísérte Jurankó Pált. 1919-ben a szegedi és aradi ellenforradalmi szervezkedés fegyverszállítmányt indított a szovjetek ellen harcoló lengyel ellenforradalmároknak. Marina ekkor terhes volt. 1919. július 27-én egy vonat elé vetette magát. A vonat az< ellenforradalmároknak vitte a fegyvereiket. Marina meghalt. A fegyverszállítmány sohasem jutott ki az országból. Jurankó eltemette Marinát. Amikor az intervenciósok bejöttek, Jurankó fogságba esett. Vallatták őt tizenhét napon át. Nyíregyházán, a vármegyeházán ma is megvan az a szoba, ahol megverték őt. Rengeteg vére ráfröcsögött a falra. Ma is megvan az a szoba, bizony. Ha barátaimmal arra járok, megmutatom nekik Juronkő Pál direktóriumi elnök kínszenvedésének színhelyét. Krisztus nem szenvedett annyit a hitért, mint ő. Ott van a szoba Nyíregyházán Jurankó Pál vérével a falakon. Korbácsolták őt. Százhuszonöt botot kapott. Nem halt meg a százhuszonöt bot alatt. Az Intervenciósok egyik tábornoka ekkor a lova farkához kötöztette őt, és addig száguldott vele, amíg a testéből egy porcika sem maradt. A nagybátyám volt Jurankó Pál. Maradékaival, minthogy nem voltak, sohasem foghattam kezet. Unokaöcsémet, akinek keresztapja vagyok, róla neveztük el. 3. János bátyám kamaszlegény volt, amikor Jurankó Pál Oroszországból hazaérkezett. Cseléd volt. Béres volt. Egy szombat esti kocsmázás alkalmával találkozott Jurankó Pállal, és meghallotta tőle az oroszországi forradalmat. Másnap János bátyám földet osztott a szegényeknek. A földesúr ruháit prédára vetette. A befőttesüvegeket a gyerekek kezébe nyomta. Csak a földesúrról feledkezett meg. A földesúr elmenekült. Aradra, és részt vett abban az ellenforradalmi összeesküvésben, ahol a 108 magyar úr elhatározta az intervenciósok behívását. Erről János bátyám természetesen nem tudott semmit. 0 csak egy kicsiny falu direktóriumi elnöke volt ekkor. Amikor az intervenciósok bejöttek, János bátyám elmenekült. Három teljes éven át bujdosott a Tisza-parti mocsarakban. Nádasokban élt, és a felesége hetenként ennivalót vitt neki. Három esztendeig ment ez így. Addig már volt négy gyermekük. A három esztendő alatt lett még három. És azután még kettő. Soha János bátyám a Horthy-rezsim alatt munkát nem kapott. A hatalmas család csak volt egyik napról a másikra. Éltek és kínlódtak. És mégis felnevelte kilenc gyönyörű gyermekét. 1951-ben, újságíró koromban Ózdon Jártam. Kiléptem a kocsiból, és valaki rám szólt: — Szervusz. Odanéztem, s nem tudtam, kl az. — Nem ismersz meg? — Ne haragudj, nem. Én vagyok a Márta. A Jancsi bátyád lánya. A Jancsi bátyám lánya — gondoltam —, az ő első gyermeke. — Ne haragudj. > — Miért haragudnék? — Nem felejtettelek el benneteket — dadogtam. — Nagyon jól tudjuk, hogy nem felejtettél el bennünket — mondta. — Hiszen kommunista vagy, igaz? — Igaz. — Mi is mind. Mind a kilencen. Néztem őt, és emlékeztein János bátyám mondására: — A papok szép szavakat adnak Mária szűzanya szájába. Hogy őt az Űr szerzette útjai elején, amikor még nem volt föld, és nem voltak csillagok. Én meg azt mondom: kommunisták vagyunk oly régen, hogy azt az időt belátni nem lehet". Korábban voltunk, mint a föld, és korábban, mint a csillagok. Soha ne felejtsd el, fiam. 1965