Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-24 / 174. szám, péntek

K

ét évig nem vettem részt az SZLKP Központi Bizottságának plénumán. Ez a két év nagy tanulságok és az egész párt, valamint az egyes pártszervezetek és egyének szilárd állásfoglalása és jelleme nagy próbájának időszaka volt. Nagy és nagyon komoly problémákat kell megoldanunk. A múlt felidézése tanulságként szolgál. Nekünk azonban mindig előre kell néznünk. A viszszatekintés azért fontos, hogy lássuk, mi történt, mikor és hol milyen hibákat követtünk el, miből kell levonnunk a tanulságot, látnunk kell, hogy egy helyben topogunk-e, vagy pedig előrehaladunk. Komoly problémák, így pl. a szocialista állam kérdései állnak előttünk. Felül kell bírálnunk, hogyan tölti be az állam a proletariátus diktatúrája eszközének szerepét. Mérlegelnünk kell, mi az oka annak, ami 1968-ban az állam, mint a munkásosztály hatalmi eszköze viszonylatában történt. Felül kell bírálnunk, milyen elméletek és milyen gyakorlat érvényesül ezen a téren. Nein titok, hogy 1968-ban szinte bűntettnek számított, ha valaki a proletariátus diktatúrájáról beszélt. Ma teljes komplexumában meg kell oldanunk az állam kérdését, tisztáznunk kell helyzetét, és vissza kell utasítanunk az állam elhalásának elméletét, annak ellenére, hogy ez az elmélet egészében véve igaz. Hisz minden, ami megszületik, el is hal, de mégsem ugorhatjuk át az egyes időszakokat és történelmi korszakokat és az ezzel kapcsolatos gyakorlati kérdéseket. TISZTÍTSUK MEG A NEMZETI FRONT SZERVEZETEIT Meg kell vitatnunk a Nemzeti Front problémáit, elsősorban a Nemzeti Front két fontos szervezetében: a szakszervezeti mozgalomban és az ifjúsági mozgalomban. Nem titok, hogy különösen 1968-ban a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom a kommunista párttal szembenálló ellenzéki politikai erővé vált, s ezért minden szinten biztosítani kell, hogy a szakszervezetek az őket megillető helyet kapják meg. Lenárt elvtárs megemlítette és a CSKP Központi Bizottságának plénumán is hangsúlyozták, hogy foglalkoznunk kell az ifjúság problémáival, mivel a jobboldali opportunisták elsősorban az ifjúságot igyekeztek megnyerni. Mély fellazításra került sor, pedig arról a nemzedékről Van szó, melytől a szocializmus jövője függ. A túlságosan borúlátók néha azt gondolják, hogy a mi ifjúságunkból már nein lesz semmi. Nem értek egyet ezekkel a nézetekkel. Minket burzsoá iskolákban neveltek és mégis jutottunk valamire, amikor a valódi igazságot kerestük. A mi ifjúságunkra hatással volt a jobboldal és a szovjetcllenes erők, de magva olyan egészséges, hogy keresni fogja a valódi igazságot. Csak rajtunk múlik, hogy segítsünk neki a helyzet megmagyarázásában és az igazság megkeresésében. Céltudatosan fellazították a népgazdaságot is. Ezen a téren is tisztáznunk kell a munkásosztály történelmi szerepét, valamint az ún. munkáspolitika kérdését, melyet 1968-ban és 1969-ben oly gyakran hangoztattak. Sokan még ma is úgy értelmezik ezt, mintha a munkáspolitika érvényesítése csakis a bérek emelését jelentené. A munkáspolitika a valóságban az állam jólétét, az emberek elégedettségét, a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szövetséget jelenti. A munkáspolitika célja, hogy az iskolákban jól tanítsanak, hogy a tudomány és a technika fejlődjön, hogy a kórházak jól dolgozzanak, hogy jó utaink legyenek, jól működjön a közlekedés, egyszóval, hogy az egész szocialista rendszer jól működjön. Ez a munkáspolitika. Az 1968. és 1969. évi demagógia munkásellenes volt annak ellenére, hogy munkásjeiszavakat hirdetett. AZ INGADOZÓK NEM VEZETHETNEK Nagy figyelmet kell szentelni a párt vezető szerepe érvényesítésének. A múltban megszoktuk az olyan munkarendszert, melyet az a tény feltételezett, hogy csaknem valamenynyi vezető poszton kommunista állt, miközben úgy gondoltuk, hogy a kommunisták által biztosítjuk a párt feladatainak teljesítését. Ezt azonban nem biztosítottuk minden esetben, mivel nemegyszer olyan kommunista vezetett, aki ingadozott, akit képletesen szólva ketten tartottak, hogy el ne essen. Az átigazolás után sok helyen nem lesznek kommunisták, sok pártszervezet nem tudja majd, hogyan érvényesítse a párt vezető szerepét. Ezért tisztáznunk kell ezeket a problémákat, meg kell mondanunk, milyen helyes módszereket érvényesítsünk. Ezzel kapcsolatban le kell szögeznünk azt az elvet, hogy mindenkinek, aki felelős helyen működik, függetlenül attól, hogy párttag-e avagy sem, marxista pozíciókból kell kiindulnia. A tanítónak az oktatásban az államideológiából, azaz a marxizmus—leninizmusból kell kiindulnia, a bírónak törvényeink szerint kell ítélkeznie, akkor is, ha nem kommunista. A párt egységének, a párt ideológiai nevelésének kérdése rendkívül széles körű kérdés- és problémakomplexum, amelyet a pártnak már ebben az évben meg kell oldania. Bizonyára az idén nem sikerül valamennyi kérdést megoldani, s ezért a plénumon meghatározták azt a három alapvető feladatot, amelyeket ebben az évben meg kell oldanunk. Ez a három feladat: a párt megtisztítása, az átigazolás befejezése; az ötéves terv és irányelvének kidolgozása, az 1971. évi terv kidolgozása; fejlődésünk elemzésének elkészítése. A PÁRT KONSZOLIDÁLÁSA EGYET JELENT A TÁRSADALOM KONSZOLIDÁLÁSÁVAL A párt konszolidálásának alapmódszere a tisztogatás, és a párt konszolidációja azonos a társadalom konszolidációjával. Ezt a tényt támasztja alá az a valóság, hogy amikor a párt megingott, az egész társadalom is ingadozott. Konszolidálódik a párt és konszolidálódnak a viszonyok is. A szervezetekben már régebben felmerülnek olyan nézetek is, hogy a tisztogatás túl igényes feladat, hogy inkább más módszert kellett volna választanunk. Egyesek azt hangoztatják, hogy fel kellett volna oszlatnunk a pártot, a magyar módszert kellett volna alkalmaznunk, vagy pedig előbb kellett volna megkezdeni az átigazolást. A párt feloszlatása lehetetlen volt. Hogy miért, arra egy további kérdés ad választ: mikor oszlathattuk volna fel? A moszkvai jegyzőkönyv aláfrása után Dubčekkal, mint első titkárral tértünk vissza Moszkvából. Lényegében két központi bizottságot, a Vysočany i központi bizottságot és a régi központi bizottságot összevonták. Erről megállapodás is született az ún. vysočanyi kongresszuson választott képviselőkkel folytatott tanácskozáson, habár ezt eddig elkendőzték. Az összevonás után az elnökségben a jobboldali opportunisták voltak túlsúlyban. 1968 augusztusában és augusztusa után a párt feloszlatása azt jelentette volna, hpgy új dubčeki pártot alapítunk, melybe közülünk, akik most itt vagyunk, kevesen kerültek volna be. Hangsúlyozom, ftogy ez Dubček pártja lett volna, melybe az olyan embereknt vették vclna fel, mint amilyen pl. Vaculík fia, aki a pártba jelentkezve, a jelentkezési ívre azt Irta, hogy azért lép a pártba, mivel a kommunista párt az egyetlen olyan erő, amely harcolni képes a Szovjetunió ellen. Ilyen elképzelések voltak a Dubček-pártról. Ez demokrata párt lett volna, és nem kommunista párt. Az átigazolás megkezdése előtt a pártnak át kellett mennie egy időszakon, mely alatt fokozatosan tisztázta a problémákat és magában a pártban kikristályosodtak az erőviszonyok. A beszélgetések megkezdése előtt még az olyan fontos eszközök, mint a Rudé právo, a Pravda, a rádió és a televízió sem voltak a kezünkben, nem tudtuk magyarázni a párt marxista—leninista politikáját, irányvonalát, határozatait, azt, előttünk álló problémák megoldására. A tisztogatás nein lehet csupán akció, a tisztogatásnak a párt módszerévé kell válnia. Váljon szokásunkká, hogy a kommunista feladata az elkötelezettség. Az ellenőrzés állandó módszerünk legyen. Nem ítélkezhetünk a kommunisták felett csak aszerint, hogy pl. a taggyűlésen nem vitatkozik, de viszont munkáját az esztergapad mellett, a szövetkezetben kiválóan végzi. Vannak emberek, akik szavakkal, de vannak olyanok is, akik tettekkel bizonyítják elkötelezettségüket. rikálnunk, de nem is leplezhetjük és igazolhatjuk azokat, akiknek kötelességük lett volna a marxizmus és a Szovjetunióval való barátság védelme. Ne féljünk hibáink beismerésétől. Védenünk kell a CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének, valamint más szerveknek az egységét, hogy ne ismétlődjön meg az a helyzet, mint Dubček idejében, amikor már lehetetlenné vált a párbeszéd és csak a monológ érvényesülhetett. Ma a pártszervek valódi egységéért harcolunk. Nem véletlen, hogy a Nyugaton az emigránsok és otthon a jobboldali erők azt a látszatot akarják kelfeni, hogy a központi bizottságban és az elnökségben nincsen egység. Ez a jobboldali erők módszere. Most pl. legendákat terjesztenek Dubček kizárásáról. Arról, ki szavazott kizárásáért, ki ellene. A valóság az, hogy až elnökségben senkinek sem volt a legkisebb ellenvetése sem az elfogadott megoldás ellen. Minden Itélőképes ember tudja, hogy mindazért, ami történt, nem járhat más, csak kizárás. Kételkedhetik-e valaki abban, hogy helyes-e kizárni a pártból azt az embert, aki bomlást okozott a pártban, az államban, a népgazdaságban, szakadást idézett elő szövetségeseinkkel, megsértette a szövetséges kötelezettségeket és határtalan károkat okozott a nemzetközi kommunista mozgalomnak? Dubček kizárásánál telies egység uralkodott az elnökségben és a plénumban is. Ha tehát a nyugati propaganda ellentétekről beszél, nyilván olyan látszatot akar kelteni, hogy az elnökségben nincsen egység, azzal a céllal, hogv az emberek ne teljesítsék feladataikat, no támogassák elkötelezetten a párt politikáját. Olyan korban élünk, amikor nem helyezhetők előtérbe a személyes kérdések, a személyes sérelmek és problémák. Közös felelősség terhel bennünket a párt, a köztársaság helyzetéért, a szocializmusért. Ebből kell kiindulnunk. A személyes kérdéseket félre kell állítanunk. Ezért ezen a plénumon is hangsúlyozni szeretném, hogy a párt elnökségében mindnyájan egységesen támogatjuk Husák elvtársat. Nem vak engedelmességről van szó, hanem valódi támogatásról, mivel nagy terhet vállalt magára. Január szükségszerű és helyes volt, de helytelen volt az utána következő időszakban a párt irányítása. Dubčekot tiszteltük és segítettük — az én részemről is, de milyen eredménnyel? A nacionalizmus és a szovjetellenesség hullámát szította. Csalódást okozott mindazoknak, akik elhitték neki, hogy szereti pártunkat és a Szovjetuniót. Dubčekot kizártuk sorainkból, de a kispolgári szocializmusról való elképzelések még mindig élnek, ugyanis a kispolgári életmód sokkal kényelmesebb, mint a kommunisták elveinek megtartása. A jobboldalnak ma az a taktikája, hogy azok, akiket még nem lepleztek le, szélsőbaloldali pozíciókra helyezkednek, és ezekből a pozíciókból támadják a párt és a társadalom egészséges magvát. Ez természetes, mert bírálni akarnak. Ma egy jobboldali sem támadná a pártot, és a kormányt jobboldali pozíciókból, szélsőbaloldali pozíciót foglalnak el, hogy innen támadhassák és nagyon radikálisan léphessenek föl, elsősorban ott, ahol nem ismerik múltjukat. VALAMENNYI BECSÜLETES POLGÁRTÁRSAT KAPCSOLJUNK BE A MUNKÁBA A szlovákiai kommunistáknak lehetőségük van arra, hogy nagymértékben hozzájáruljanak a politikai, a gazdasági, az Ideológiai és a külpolitikai kapcsolatok és egész életünk konszolidálásához. így tettek a múltban, és most is minden feltétel megvan ehhez. Akkor is a párttal kell haladnunk, amikor Ideiglenes válságba kerül, amikor segítséget nyújt a társadalom válságának megoldásában. A pártban és a párton kívíil is bizonyára sok olyan becsületes ember van, akik nem sajnálják Idejüket és erejüket erre a harcra, akik mindent megtesznek azért, hogy teljesítsük a feladatokat, és helyrehozzuk a hibákat és a tévedéseket. JŐ,IGAZI MUNKÁSPOLITIKÁT Vasil Biľak elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága elnöksége tagjának, a KB titkárának felszólalása az SZLKP KB július 8. ülésén hogy mi történt és minek alap

:" ján hajtjuk végre az átigazolást. Rá kellett mutatnunk a jobboldali opportunisták tevékenységére, az ellenforradalom céljaira és módszereire. Nem titok, hogy egyes jelentős párt- és állami képviselők még tavaly is nagyon szégyenlősen szóltak arról a tényről, hogy nálunk ellenforradalom volt. Kerülnünk kellett azokat a hibákat, melyeket 1968 januárja után követtünk el, amikor a pártnak és a társadalomnak nem volt kidolgozott kiindulópontja. Az új pártvezetőségnek először rá kellett mutatnia a kiindulópontokra. Egyúttal rá kellett mutatnia a jobboldal és az ellenforradalmár erők terveire, arra, hogyan akartak visszaélni a külföldi csapatok bevonulásának első évfordulójával. Ez idén ezek az erők már körmönfontabbak. A jobboldaliak újból utasításokat adnak, mit tegyenek az emberek az évfordulón, de utasításai^nagyon óvatosak. Nem nyilatkoznak nyíltan. így pl. nem azt mondják, hogy a Szovjetunió vezetősége megbukik, hanem azt, hogy a világban változások lesznek, továbbá péti.

g azt ajánlják, hogy augusztus 21-én 19 és 20 óra között ne menjenek az emberek az utcákra. Az igazat megvallva, az egészet nagyon ravaszul átgondolták. Augusztus 21-e péntek, sok ember a természetben tölti a hétvégét, sokan szabadságon vannak és ezenkívül 19 és 20 óra között az emberek többsége a tévé mellett ül, illetve filmszínházban, vagy színházban tartózkodik. Ezért igazán kevés ember lesz az utcákon, ők pedig azt mondhatják, látjátok: engedelmeskedtek nekünk. A hatékony politikai konszolidálást fékezték egyes dokumentumok. így pl. tisztáznunk kellett az 1968. augusztus 21-1 határozatot, amely félrevezette a pártot és az egész közvéleményt, állást kellett foglalnunk a varsói találkozóhoz és a vysočanyi kongresszushoz. E problémák megoldása nélkül nem kezdhettük meg az átigazolást, mivel nem tudtuk, minek alapján ítéljük majd meg az emberek, a kommunisták állásfoglalását. A KOMMUNISTÁKAT NAPONTA ELLENŐRIZZÜK Az átigazolás normális viszonyok között is nagyon bonyolult folyamat, annál inkább akkor, amikor annak az eszköze, hogy megtisztítsuk a pártot a jobboldali opportunistáktól és eredményeképpen növeljük a párt akcióképességét és egységét. Több mint másfél millió párttaggal kell beszélgetést folytatnunk, amely során nem mondhatjuk egyszerűen csupán azt. hogy elvtárs, te nem leszel párttag. A kérdéseket meg kell vitatnunk, tudnunk kell, hogy becsületes elvtársról van-e szó, aki keresi, a kivezető utat, avagy sem. A mai napig még egy párt sem hajtott végre ilyen akciót. Ezt a szakaszt mielőbb be kell fejeznünk. Ez szükségszerű, mivel a párt nem foglalkozhat állandóan csak önmagával. Időt kell biztosítanunk az Neríf szabad megengednünk, hogy ebben a nagy tisztogatásban a bosszúállás módszere érvényesüljön. Ez ellentétben állna a kommunista erkölccsel. Csehszlovákia Kommunista Pártja belülről bomlott meg. Ki bontotta tehát meg? Kik azok a jobboldali opportunisták? Csak Smrkovský, Kriegel, Špaček, Mlynár és más vezetők voltak azok? Ha beismerjük, hogy ellenforradalom volt nálunk, akkor azt is meg kell mondanunk, ki terjesztette a szocialistaellenes elméleteket, ki szervezkedett ideológiailag. Meg kell mondanunk, hogy a pártellenes elméletek a gyárakban, a falvakon, vagy bizonyos intézetekben, az akadémiákon, a főiskolákon, a hivatalokban alakultak-e ki. Meggyőződésem, hogy ez a szervezkedés az értelmiség egy csoportjában folyt. Ezért az ilyen tevékenység értékelését nem értelmezhetjük mint üldözést, hanem csakis mint a párt következetes megtisztítását az olyan emberektől, akik nem tartoznak soraiba. AKTÍVAN VÉDELMEZZÜK A PÁRT MARXISTA-LENINISTA POLITIKÁJÁT Már régen 1968 januárja előtt kialakultak a feltételek a jobboldali opportunizmus számára. Ez tény. Felmerül a kérdés, hol iskolázták a marxistákat, 1968ban miért nem álltak szembe azokkal, akik támadták a pártot? Marxista intézeteink voltak, melyeknek védelmezniük kellett volna a tudományos világnézet elveit. Nem lett volna szabad meghátrálniuk, hanem ellenkezőleg: támadniuk kellett volna azok ellen, akik támadták a pártot. Azonban az ellenkező- , je történt. Ezek az erők kezükbe kaparintották a sajtót, a rádiót és a televíziót. Olvassuk el esak figyelmesen a Kultúrny žlvotot és ne hitegessük magunkat azzal, hogy Szlovákiában a január utáni időszakban minden rendben volt. Vagy olvassuk el a Smenát, a Pravdát vagy más újságot. Borzalom, mit -írtak össze. Kik írták ezeket a cikkeket, milyen pozíciókból? Egy kézen összeszámolhatjuk azokat az embereket, akik védték a marxizmust, a Szovjetunióval való barátságot, a kommunista párt alapelveit. A jobboldaliak támadása a párt ellen irányult. Ezt a tényt nem szabad leplezni. Ila ezt letagadnánk, bizonyára nem találnánk meg a hibák okait. Ha ezt nem tudatosítjuk, akkor nem is vonjuk le a tanulságot. Valamennyiünknek el kell gondolkoznunk afelett, ml is történt tulajdonképpen pártunkban. Hogyan lehetséges az, hogy akkor, amikor olyan sokan tudtuk, hogv a Szovjetunió a szövetségesünk, és felszabadítónk, a nacionalista hullám a szovjetellenességig vezetett bennünket? Mi történt a kommunistákkal? Hol vesztettük el ítélőképességünket? RENDSZERES HARCOT A JOBBOLDAL ELLEN Nem kell bizonytalankodnunk, de nem is lehetünk elégedettek. Nem kell hősöket fab-