Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-23 / 173. szám, csütörtök

JEGYZETEK Imponáló „csúfnevek" Tegnap egy bratislavai gyermekjátszótéren három-négy srác csaknem verekedésbe átcsapó vitájára lettem figyelmes. Azért szólalkoztak össze, mert egyikük megelégelte csúfnevét, ugyanis állandóan Vörösnek szólították. Nyilván a haja színe miatt. — Mit kell ezen megsértődni? — vigasztalta az egyik fiú. — Engem is csak Tukacsnak hívtok, mégsem haragszom érte. — Engem meg Verébnek, és én sem sértődöm meg — szólt a harmadik. A fiú azonban továbbra is sértődöttnek látszott: — Bn se bánnám, hogy nem a nevemen szólíttok, de miért éppen Vörösnek hívtok?! — Az mindegy — nevetett az egyik. — Nem mindegy! — vágott szavába Vörös. — Hát akkor hogy hívjunk? — mondta a legmagasabbik. — Mit bánom én — mondta Vörös. — Énmiattam akár FELÉNEK. A fiúk jót nevettek. Kivált akkor, amikor hirtelen Veréb is megszólalt: — Engem meg hívjatok Rivelinónak! Az abszolút módszer sem vált be Sokféle nevelési módszerről hallottam már, de olyan különösről, mint legutóbb, még soha. Egy pedagógusbarátom mesélte az esetet, akinek az egyik szülő azt panaszolta, hogy már minden tőle telhetőt megtett, hatodik osztályos fia mégsem akar tanulni. A Jőle telhető" alatt ilyesmik értendők: megverte a fiát, nem engedte az utcára, nem adott neki pénzt fagylaltra, elrakta a legkedvesebb játékait, eltiltotta a focizástól stb. Pedagógus barátom közölte a szülővel, hogy a felsoroltakon kívül még számos módszer létezik — köztük a rendszeres és szigorú ellenőrzés. A szigorú szót• hallva az állítólag javíthatatlan tanuló édesanyja a tanító szavába vágott: — Már a szigorúság terén is kipróbáltam a legszélsőségesebb eszközt! — Az meg melyik? — érdeklődött kíváncsian a pedagógus. — Egy alkalommal dühömben a gyerek nyakához tartottam egy konyhakést és ezt mondtam:, fogsz tanulni, vagy elvágjam a nyakad? — És mit válaszolt a gyerek? — Hogy vágjam el a nyakát! — mondta legyintve az asszony, majd hozzátette: — Azóta nem is próbálkozom semmivel, hiszen ennél többet úgyse tehetnék. Talán mondani sem kell, hogy sokkal jobban tette volna a szülő, ha „ennyit" sem tett volna. Kapukiilcsok „elrejtése" A rendőrségi hírekben gyakran olvashatunk betörésről, lopásról. Éppen ezért sosem lehet elég annak hangsúlyozása, hogy milyen fontos az óvatosság, a lakások bezárása. Egy-egy lakás akár rövid időre történő nyitvafelejtése végzetes lehet. Olykor persze a legtökéletesebben bezárt ajtó sem jelent különösebben nehéz akadályt a betörőnek. Mégis a leggyakrabban a be nem zárt vagy a könnyen kinyitható helyiségekből lopnak. Ez magától értetődő, hiszen ez a bűnöző számára kisebb munkával és főleg kisebb kockázattal jár. Ráadásul nem is kell soká keresnie a lehe tőséget, ugyanis az ajtók, kapuk kulcsait sok helyen közvetlenül az ajtók közelében „rejtik" el. Az idézőjel itt nem tévedés, az elrejtés valóban csak jelképes, vagyis olyan helyre teszik a kulcsot, ahol bárki könnyen megtalál hatja — pl. a lábtörlő alá. Faluhelyen az egyik leggyakrabban előforduló példa a kulcs felakasztása a vaskapu tetejére, vagy a palánk belső falába bevert szegre. A falukat járó ember akarva, akaratlanul is számtalanszor lehet szemtanúja az ilyen jelképes kapuzárásnak, illetve a kulcs ilyen „elrejtésének". Hogy miért terjedt el ez a szokás ilyen nagyon, arra nehéz lenne válaszolni, Talán azért, mert attól félnek az emberek, hogy a magukkal vitt kapukulcsot könnyen elveszíthetnék. Talán nincs a családok minden tagjának külön kulcsa ... Vagy egyszerűen azért, mert csak a saját kárukon tanulnak az emberek? F. I. Magyarországi tapasztalatok ——— Az új gazdasági mechanizmus CSAK LEHETŐSÉG (de máris okosan hasznosított tehetőség) Érdekeltség A Büsi Állami Gazdaság építőcsoportja 96 nap alatt új raktárt épített, amelyben 450 vagon gabona tárolható. A teljesen gépesített raktár 1,5 millió korona költséggel épiiit. Képünkön: A raktár gabonaszárító- és tisztítóberendezése. (CSTK — B. Palkovič fejvétele) Valamennyiünk ügye A gazdaságilag fejlett országokban egyre nagyobb gondot okoznak a lakosság munkakészsége és egészsége szemszempontjából oly fontos életkörnyezet. Ezért fuglalkoznak ezzel a problémával oly sokat a közgazdászok, technikusok és nem utolsósorban a tudósok. A káros kigőzölgések, a füst, a pernye, a por és a piszok ellen ma nálunk 24 törvény és 38 rendelet védi a természetet, amelynek megszegőivel szemben a szakemberek szerint sokkal szigorúbban kellene eljárni. Jirí Gofiar műépítész, a Műszaki és Beruházási-Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese a Szövetségi Miniszterelnökség legutóbbi sajtóértekezletén ezekkel a problémákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a preventív intézkedéseken kíviil az azonnali beavatkozás érdekében mintegy 150 városunk életkörnyezetének elemzésére és az elemzések értékelésére kerül sor. Az eredmények alapján az Építésügyi Minisztérium az Egészségügyi, az Erdő és Vízgazdálkodási, a Művelődésügyi és a Mezőgazdasági Minisztériummal karöltve az életkörnyezet védelmét biztosító rendszer elveinek kidolgozására kapott megbízást. A kutatómunka természetesen máris folyamatban van. 12 tudományos intézménynek 163 feladattal kell megküzdenie. —km— ORVOSI TANÁCSADÓ A PLASZTIKAI SEBÉSZET A SEBÉSZET ma már annyira fejlett, hogy szakágazatokra kelleti felosztani. Egyik ilyen ágazata a plasztikai sebészet. Feladata — amint a neve is mutatja — az emberi test külső elváltozásainak a helyrehozatala. Ezeket a deformációkat gyakran balesetek okozták, azonban az embereknek vannak velük született hibáik is. Ilyenek a fejlődési és öröklött hibák: a nyúlajak, a kéz, valamint a nemi szervek külső hibái stb. A plasztikai sebészet nagy fejlődést ért el. Teljes tárgyilagossággal, felelősséggel kijelenthetem, hogy a cseh és szlovák sebészet, más államokkal összehasonlítva, a fejlődés élén jár, amit nem csupán híres sebészeink sikere, hanem a nemzetközi sebészeti rendezvényeken való szereplésünk is bizonyít. Az embereket ezzel kapcsolatban számos probléma érdekli. Most azonban csak néhány ismertetésre szorítkozom. Például a nyúlajkú gyermek a plasztikai sebészeti beavatkozás nélkül nemcsak a társadalom számkivetettjének érezné magát, hanem emiatt sokat kellene szenvednie is. Az ilyen gyermek születése a szülőknek nagy bánatot okoz. A külső látható hibán kíviil azonban szervi hibája is van, nem képes szopni, könnyen tüdőbeteg lesz. A gyermek növekedésével együtt abnormálisan fejlődik a fogsora, és a,gyermek beszédhibás. A plasztikai sebészet feladata tehát nemcsak a külső, hanem a szervi hiba helyrehozatala is. És itt teljes egészségügyi segítségre van szükség. A bratislavai sebészeti klinikán a sebészeken kívül már ortodontiai és foniátríai szakorvos is dolgozik. Az ortodontiai szakorvos a fogsor helyes fejlődéséről gondoskodik a plasztikai műtét előtt és után, a foniátriai szakorvos pedig a beszédhangok képzésében mutatkozó hibákat gyógyítja. A felső és alsó fogsor fejlődésének helyes irányítása nagyon fontos, ennél azonban sokkal fontosabb a helyes kiejtés, a beszédhangok képzése, mivel a beszéd az ember gondolatkifejezésének az eszköze. Hasonlóan fontos az ujjak, a kéz fejletlenségének gyógyítása is. A FEJLŐDÉSI HIBÁK száma — legyen bár szó a nyúlajakról vagy a kéz hibáiról — évszázadunkban egyáltalán nem csökken, sőt kijelenthetjük, hogy a civilizáció fejlődésével ezek száma egyre növekedik. Kutatások derítettek fényt arra, hogy e fejlődési hibákat elsősorban a külső tényezők: a gyárak levegőszennyezése, a vegyszerek, a gyógyszerek, a röntgensugarak, valamint a lelki megrázkódtatások váltják ki. Megállapílották például, hogy a fejlődési hibák már a két-három hónapos magzaton ls észlelhetők. A terhes anyának tehát éppen ezekben a kritikus hónapokban kellene óvakodnia a külső, káros hatásoktól, ilyenkor teljes testi és szellemi nyugalomra van szüksége. Ha megfontoljuk, hogy a hibáknak mintegy 20 százaléka öröklődő, sőt több nemzedéket „átugorva" is., felmerülhetnek, jó lenne, ha a házasulandók csakis kölcsönös elemzés és alapos orvosi vizsgálat után kelnének egybe. Az érzelmi kapcsolatokon nehéz úrrá lenni, a partnereknek azonban tudatosítaniuk kellene azt, hogy milyen erkölcsi felelősséggel tartoznak a társadalomnak a házasság legfőbb funkciója — az egészséges utód világrahozatala szempontjából. A plasztikai sebészethez tartozik az ún. esztétikai sebészet is, vagyis a külső, szembetűnő, hibák korrigálása. Konkrétan itt az arcvonások torzulásait értjük. Például a túl hosszú vagy széles, esetleg nyerges vagy hajlott orr gyakran alacsonyabbrendűségi érzést vált ki. Az elálló fül pedig — főleg a gyermekeknél — gúnyolódás tárgya lehet. A nők a ráncos arcbőr, a petyhüdt szemzacskók, a toka miatt szenvednek. A fiatal nők leggyakrabban a fejletlen mellük nagyobbítását kérik. Viszont kevesebben vannak, akik a túl nagy mellük kisebbítését kívánják. Gyakori a petyhüdt hasfal felvarratása is. A plasztikai operáció legtöbb esetben pszichikai és társadalmi okokból indokolt, mivel a testi hiba megzavarja a lelki egyensúlyt. A fejlődési hibák megjavítása egészségügyi, a kiilső hibák helyrehozása pedig kizárólag esztétikai jellegű. KOZMETOLÚGIAI INTÉZET hazánkban egyelőre csak Prágában van, amelynek plasztikai sebészeti osztálya is van, ahol az említett operációkat végzik. Igen sok azonban az érdeklődő, nemcsak nálunk, hanem Prágában is, ezért nem lehet mindenki kívánságának eleget tenni az óhajtott határidőn belül. Dr. LADISLAV SIMUN (7). Még a külkereskedelem kapesán, de már az érdekeltség „szférájában" idézem Molnár Ernő elvtársnak, a Csepel Vasés Fémművek pártbizottsága első titkárának szavait: „A szocialista országokba irányuló export nálunk prémiumtényezö. Ötszörösen túlteljesíthetjük a tőkés exportfeladatokat, ez nem számít prémiumtényezőnek. Viszont ha nem teszünk eleget a szocialista országok iránti kötelezettségnek, ezt a prémiumban is észrevesszük." Ez a pár mondat egyrészt a szocialista köZösségű érdekeltséget, másrészt az érdekeltség árnyaltságát szemlélteti és bizonyítja. A magyar elvtársak azt mondják: a gyakorlatban is igazolódott, helyesnek bizonyult a nyereségérdekeltség elve. Annak Idején (1965—66-ban) ők is vitáztak, vajon a nyereségben vagy a bruttó jövedelemben tegyék-e érdekeltté a vállalatokat. Ma így érvelnek, helyesen döntöttünk a nyereségérdekeltség elve mellett, mert ez szigorúbb rentabilitási kötelezettséget ró a vállalatokra, és jobban ösztönöz hosszú távon a termelékenység növelésére, mint a bruttó jövedelemben való érdekeltség. Említettem már, hogy a nyereség lényegében három részre oszlik: 60 százalék a nyereségadó, 25 százalék megy a fejlesztési alapba és 15 százalék a részesedési alapba. Nézzük meg most közelebbről, milyen vonatkozásai vannak a nyereségnek az egyes dolgozó számára. Ez a téma annál is érdekesebb, mivel még ma is sok körülötte a vita, és már el is határozták, hogy a dolgozók véleményének megfelelően módosítani fogják. A reform bevezetésekor a dolgozókat a nyereségrészesedés szempontjából központilag csoportokba {kategóriákba) osztották. Valamennyi vállalatnál egységesen a legfelsőbb vállalati vezetők (I. kategória) évi átlagos bérüknek 80 százalékát, a középvezetők (II. kategória) évi bérüknek 50 százalékát, a beosztott dolgozók csoportja (III. kategória) pedig évi keresetüknek 15 százalékát kaphatják nyereségrészesedésként. Ebből látható, hogy a részesedési alap feloszlatása meglehetősen differenciált, nem egyenlő arányú. Miért határoztak így? A részesedési alap gazdasági célja a nyereség növelésére való ösztönzés. A nyereség pedig színvonalas munkaszervezéssel, reális tervezéssel, jó termelési és eladási struktúrával és jó „piaci munkával" növelhető tartósan. Mármost éppen ezért a nyereségből való részesedés a vállalati eredménytől függően azoknál ingadozik jobban, akiknek nagyobb a befolyásuk a nyereség alakulására, vagyis a vezető beosztásúaknái. A gyakorlat bizonyítja: a nyereség mértéke főképp azon múlik, hogy jó vagy rossz-e a vállalat vezetése. Van rá példa, hogy a vállalat nem ér el nyereséget, noha a munkások kifogástalanul elvégeztek minden műveletet az általuk gyártott terméken. Miért nincs hát mégis nyereség? Az ok lehet rossz tervezés, nem megfelelő, azaz igényelt termelési program, vagy áron aluli értékesítés. Viszont ez már a vezetőség feladatköre, s a differenciálódás jegyében a következményeket nagyobbrészt annak kell viselnie, akit a felelősség is terhel. Ezért született meg a másik alapelv, hogy a munkások és beosztott tisztviselők akkor is megkapják a teljes alapbérüket, ha a vállalat veszteséggel dolgozik, viszont azoktól a vezető dolgozóktól, akiknek irányításával a vállalat nem volt képes rentábilisan, nyereségesen működni, elvonják még az alapbér egy részét is (felső vezetőknél ennek mértéke 25 százalékos bércsökkentés lehet, középvezetőknél pedig 15 százalékos levonás). Elvileg ennek a két alapelvnek a helyessége aligha kifogásolható, s a gyakorlat is bizonyítja: nagy szerepet játszottak a vállalatok életében. A baj az elvek gyakorlati alkalmazásában volt, ugyanis sokhelyütt azt hitték, hogy ez a kategorizálás az egyes dolgozókra is ilyen mereven érvényes. A reform ugyanis szabad kezet adott a vállalatoknak abban, hogy a kategóriákon belül differenciálják a részesedés elosztását, vagyis hogy egy-egy jó munkás a részesedési alapból kaphat a keresetének 50 — 60, sőt 100 százalékát kitevő összeget is, csakhogy ezzel a lehetőséggel meglehetősen ritkán éltek. A közvéleményben ugyanakkor szemet szúrt a BOSO—15 százalékos elosztási arány, s miután a felsőbb vezetők részesedése kitett 20—30 ezer forintot is, az volt a hiedelem, hogy ezek jövedelme aránytalanul megnőtt. Ugyanakkor a valóság az, hogy e vezetők jövedelme átlagosan nem sokkal haladta meg az 1967-es szintet, amelyben nagy szerepet játszott a prémium. Korábbon azonban erről a szintről nem igen kapott tájékoztatást a közvélemény. A párt- és az állami szervek ennek ellenére figyelembe vették a dolgozók véleményét, s kimondták az elvet, a vezetők alapbérét meg kell emelni, hogy a nyereségrészesedési arányok közelebb kerüljenek egymáshoz, s egyúttal nagyobb lehetőség nyíljék a jövedelmek érdemi differenciálására, amiben — tény, ami tény — eddig nem nagyot léptek előre. A nyereségérdekeltség globális vonatkozásban erősen hatott, viszont a jövedelmek egyéni differenciálásában még nem mutatkozott meg kellő súllyal. A Csepel Vas- és Fémművekben 1967-ben mintegy 200 millió forint volt a nyereség, 1968ban már 900 millió, 1969-ben pedig egymilliárd forint. Erre az évre 1 milliárd 240 milliót terveztek. Ez a növekedés részben kétségkívül az árrendezésnek az eredménye, viszont döntő mértékben már feltétlenül az önálló gazdálkodási lehetőségeknek és a nyereségérdekeltségnek a gyümölcse. Ám épp ennek a gyárkolosszusnak a példáján lehet bizonyítani azt is, hogy a magyar vállalatok zöme nem törekszik mindenáron csak nagyobb nyereségre. Az idén többek közt 250000 tonna csövet kell gyártaniuk. Ebben van csőfajta, amelynek tonnájáért 8000 forintot kapnak, de van olyan is, amelyért 30 000 forintot, jövedelmezőbb gyártani ezt az utóbbit, mert az arányokat nézve kisebb az önköltsége. A fémmű pártbizottsága és a felsőbb szervek is ügyelnek azonban arra, hogy legyártsák a szükséges 50 Ó00 tonna 8000 forintos csövet is, mert az építkezések, a gazdaság egyszerűen nem nélkülözheti. Nagyobb nyereségre a 8000 forintos cső esetében csak úgy van lehetőség, hogy csökkentik az önköltséget. Az önköltségcsökkentésben pedig itt már jelentős szerepe van a jövedelmek differenciálásának ls. Jellemző példa rá: a reform bevezetése előtti években a munká"sok alapfizetésének alsó határa 1200 forint körül volt, a felső határ 2800 forint körül. Most az alsó határ 1400 forint, viszont a felső meghaladja a 4000 forintot ls. Az igazgatók évi jövedelmének alsó határa akkor 75 000, a felső 90 000 forint volt. Most az alsó határ 85 000, a felső 160 000 forint. Lényeges különbség. Következik: NEM IDEALISTÁK.