Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-19 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó
M egrendelésre dolgozó művészet — kissé kétértelműén hangzik ez ina is a művész, a kritikus, sőt még a megrendelő szájából is. Egyik oka ennek az lehet, hogy a művészetre vonatkozó mai reflexiók kritériumait a kritikus számára a költészet, a dráma, a próza, a festészet szabja meg, azaz a művészet olyan területei, amelyek sokban elvesztették „megrendelésre dolgozó művészet" mivoltukat, legalábbis a megrendelés nem tekinthető a művet tartalmilag lényegesen formáló tényezőnek. Vannak azonban a művészetnek olyan területei, ahol a megrendelés mechanizmusa fontos szerepet játszik: az építészetben, a monumentális festészetben és szobrászatban, az ipari formatervezésijén. az alkalmazott grafikában. A filmnél hasonlóképpen nem vitatható a megrendelés szerepe termelési, forgalmazási, pénzügyi és technikai okokból. Fel kell tehát tennünk a kérdést: ki a megrendelő, kinek a nevében határozza meg a filmtermelés programját, mit követel a művésztől, és milyen jogait Ismeri el? A magán-filmproducerek működésén alapuló filmtermelés alapelve, amint azt Cukor megfogalmazta: „A közönségnek mindig igaza van". Ezek szerint tehát a közönség a megrendelő; a producer — saját jól felfogott érdekében — csak annak igényeit közvetíti. A valóságban azonban a producer bizonyos szelekciót végez, a legkönnyebben elkészíthető filmeket választja ki, s ízlés tekintetében a középszerű felé, lefelé nivellál. A szocialista rendszerben a film ugyancsak megrendelésre dolgozó művészet, azzal a különbséggel, hogy itt létezik a szükségletek racionális elveken alapuló rangsorolása, amely a kultúrpolitikában jut kifejezés're. (lattal — rendelkező mesterembernek, hanem az erkölcsi és társadalmi tudatot is képviselő alkotóként lép fel. A meg-' rendelő és a művész közötti harmóniát biztosító elv már nem a művész teljes alárendelődése a megrendelő programjának, hanem mindenekelőtt a világnézeti összhang közötlük. A viszony a művész és a megrendelő között tehát ma aszerint alakul, megértette-e a megrendelő a művész funkciójának ezt az átalakulását, ezt a fejlődési dialektikát, és aláveti-e magát ennek, vagy tagadja, s nein fogadja el az alkotóművész új személyiségét, rosszhiszeműséggel gyanúsítja, bizalmatlan vele. A művész szerepének és funkciójának ez a megváltoztatása kicsiben végbementa filmművészetben is: hőskorában a producer határozott meg mindent, a rendező, a forgatókönyvíró, a színész csak technikai végrehajtó volt. A producer és a művész közötti drámai konfliktusok — Stroheiintől Wellesen keresztül Felliniig és Bergmanig — mindig abból adódtak, hogy ezek a művészek nemcsak esztétikai tudatukat akarták kifejezni, hanem erkölcsi és társadalmi tudatukat is. Lassan azonban a magánproducerek is kezdik felfogni — nem nemeslelkűségből, hanem realitásérzékből —, hogy egy visszalordíthatatlan folyamat eredményeként megváltozott a viszony köztük és a művész között, s nemcsak a kifejezési formák körében, hanem nézetei kifejezésében is mind nagyobb szabadságot biztosítanak számára A szocialista társadalomban a művész erkölcsi . és eszmei, s nemcsak szűken értelmezett szakmai-mesterségbeli szerepe kezdettől fogva elismert. A szovjet filmművészet váratlan kibontakozása, Eizenstein, Pudovkin, Dovzsenko alkotáFILMMŰVÉSZET ÉS A TÁRSADALMI MEGRENDELÉS Milyen szükségletek számára biztosít preferenciát a szocialista producer? Első helyre a nevelő célzat kerül, az emberi magatartásmódok alakulása, a társadalmi haladás eszméinek tudatosítása; helyet kap rajta kívtil még a „méltó szórakoztatás" igénye és végfül .egy harmadik. nehezebben körvonalazható igény is: a film nemcsak a nevelés és szórakozás eszköze, hanem a lágan értelmezett nemzeti kultúra része is, olyan alkotás, amelybe általánosított, érett formában a nemzeti sors és szellem vonásai is beíródnak. A társadalmi megrendelés tehát nem a közönség pillanatnyi szükségleteit fejezi ki, hanem a társadalom általánosított, politikusok és művészek által megfogalmazóit szükségleteit, fejlődésének meghatározott szakaszában és távlatai mellett. A társadalmi megrendelés — a program, valamint a művészet és a művészek számára megfogalmazott konkrét tematikai és esztétikai útmutatások tekintetében — változó volt. Az ötvenes évek első felének sematizmusa, normatív esztétikája ment e vonatkozásijai! a legmesszebb; a tematikai és szerepalakítás! útmutatások elképesztő aprólékossága és aggályos betartása ráadásul nemegyszer művészi invenciót korlátozó kommersz filmtermeléshez hasonló műveket produkált. Ma a, program megfogalmazása általában óvatos és általánosságban mozog; megkövetel bizonyos alapvető eszmei értékeket, megjelöl bizonyos általános témaköröket, és igyekszik biztosítani a műfaji egyensúlyt a lengyel filmtermelésben, konkrét tartalmi elemek és esztétikai formák meghatározása nélkül. A filmtermelés programjának ež a tág és rugalmas meghatározási módja látszik az egyetlen lehetséges eljárásnak. Felvetődik a kérdés, fejlődhet-e a megrendelésre dolgozó művészet, amely még a megrendelés ilyen tág megfogalmazása mellett is csak kevéssé függ az alkotói képzelet szabad, feszélyezetlen munkájától, nem mutatkozik-e természetes tendencia a formák megmerevedésére, a nyelvezet sematikussá válására, egyszóval nem fenyeget-e a művészi fejlődés normális ciklusának lefékeződése? így jutunk el egy alapvető kérdéshez, a művész problémájához: ki a művész a megrendelésre dolgozó művészetben, hol a helye ebben, melyek jogai és kötelességei, milyen a viszony közte és a megrendelő között? A történeti visszatekintés azt mutatja, hogy a művész pozíciója sajátos fejlődésen ment át. Régen, mondjuk a középkortól, a művész egyfajta mesterember volt, akinek ugyanúgy megvolt a maga szakmai titka, mint a többinek; a megrendelés teljesítőjének funkciója így természetes volt számára, azt elfogadta, sőt még örült is, hogy nincs magára hagyatva. A társadalmi fejlődés során ftzonban a művész nem maradt meg csupán szakmai titokkal — esztétikai tusai a filmalkotó új státusával is összefüggtek. A művésznek nemcsak joga, hanem kötelessége is a szocialista társadalomban a valóság önálló megismerése, a személyes elkötelezettség kora problémáival, sajátos kifejezési módjának keresése. Mégis, hosszabb időn át olyan müvek keletkeztek, amelyek épp azokat az értékeket nélkülözték, amelyeket csak a művész egyéni látásmódja kölcsönözhet nekik. A megrendelő és a művész viszonya — a művész új státusának formális elismerése ellenére — az utóbbi rovására torzult. Bár a szocialista művész és a szocialista megbízó nevelési és megismerési céljai azonosak, ez nem jelenti azt, hogy a megismerés útjai és szempontjai, s a megfogalmazás módja is azonos. Ellenkező esetben a művészet elveszítené létjogosultságát. A filmtermelés szervezeti rendszerének figyelembe kell vennie az eddigi tapasztalatokat, tiszteletben kell tartania a felelősség és a funkciók megosztását, mert ennek hiányában a megbízó művésznek képzeli magát, a művész pedig megbízónak tekinti magát, s egyformán nem vesznek tudomást a közönség jogairól. A lengyel filmművészetben a művész ma gyakran lemond a valóság megismerésének jogúról, elkötelezett értelmezéséről, ami passzivitásban, a művészi keresés hiányában, a viták elkerülésében nyilvánul meg. Mindez felveti az alkotói morál kérdését. Olyan döntésekről van itt szó, amelyeket egyetlen művész sem kerülhet meg: viszonya a világhoz, a társadalomhoz, az eszmékhez; a művészethez és annak funkcióihoz, amelyeket véleménye szerint el kell látnia, végül pedig önmagához — azokhoz az áldozatokhoz, amelyeket kész elviselni és a konfliktusokhoz, amik rá várnak. A filmművészetnek, mint megrendelésre dolgozó művészetnek megvannak a maga jól kitapintható korlátozott tényezői, s e határokon belül kell keresni azokat a valóságos, fájdalmas és nehéz dilemmákat, amelyekben a filmalkotónak döntenie kell. Vajon az a művész érdemel-e erkölcsi elismerést, aki e korlátozások láttán lemond az alkotásról, vagy az, aki e határok között dönt téma és formanyelv, igazság és hazugság problémáiról; aki makacsul újra és újra, váltakozó helyeslése vagy elmarasztalása közepette megkísérli eszmei, erkölcsi és esztétikai felfogását kifejezni műveiben? A hiteles alkotás tudás és tehetség mellett mindig bátorságot, kitartást, erős akaratot is megkövetelt. Ezek a jellemvonások a jelentős mai filmalkotó profiljának integráns elemei; maradandót nem azok alkottak, akik kedvüket vesztve az alkotás korlátaitól, felhagytak vele, hanem azok, akik minden helyzetben, minden konkrét konfliktusban felkutatták a legjobb és egyben lehetséges megoldást, bátorságot, elkötelezettséget és messzetekintést tanúsítva. /A Lengyelországban megjelenő Kino álapjói\\ • ALIG MUTATTAK BE a „Napraforgók"-at, máris megkezdődtek egy új film előkészületei, amelynek szintén Sofia Loren és Marcello Mastroianni a főszereplői. A film címe: „La Moglie del prete"; története: egy lány beleszeret egy katolikus papba és bár a vonzalom kölcsönös, a pap mégsem hajlandó szerelme ked véért otthagyni hivatását, mint annyi más társa. • A RÚMKŰ ÉS JÚLIA a századok során már sokféle formában került színre. 1772-ben Franciaországban Lőrinc barát nélkül játszották, Rómeó harcos egyéniség volt. Századunkban a fiatal Duse alakította Júliát a' veronai arénában. Most azonban egy eddig elképzelhetetlen részletnek lehetnek tanúi az angol nézők: Worthingban a veronai szerelmesek a dráma egyik jelenetében ruha nélkül lépnek színre. • AZ ANGOL jACQUELINE B1SSET a női főszereplője az „Airport" című kalandfilmnek, amely egy repülőgép utasainak előre nem látott . kalandjairól szól. (A téma, az utcán, helyesebben a levegőben „hever"!) lacqueline Bisset szívesen szerepel kalandfilmekben, különösen, amikor erélyes, határozott nőket alakíthat. Jiri Suchý „M e n y o s s z o n y" címmel egész estét betöltő játékfilmet forgatott. A szomorkás vígjáték Suchý debütáns munkája, jóllehet őt magát már több cseh filmben is láthattuk, így például szerepelt a Ha ezer klarinét, a Bűntény a mulatóban című filmekben. Szerzői filmjének főhőse álomvilágban él, mely gyakran tragikomikus helyzetet idéz elő. A film címszereplője Marta Vančurová, a páaai Színművészeti Főiskola hallgatója. Fanny Damaschke a német DFF (DemBerlin) televízió egyik legnépszerűbb bemondónője.
