Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-03 / 156. szám, péntek
r Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. július 3. PÉNTEK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 156. szám Ára 50 fillér A köztársasági elnök Dél-Morvaországban MINDENÜTT SZERETETTELJES FOGADTATÁS (CSTK) — I.udvík Svoboda köztársasági elnök dél-morvaországi útján tegnap Gottwaldovba látogatott. Zdenék Vávrúnák, a Dél-morvaországi Kerületi Nemzeti Bizottság elnökének, valamint a járás politikai és közéleti képviselőinek kíséretében megtekintette a gottwaldovi városházát, ahol Antonín Huspenina, a vnb elnöke fogadta. A köztársasági elnök a városháza dísztermében szívélyes köszönetet mondott az őszinte fogadtatásért. A Nemzeti Front helyi képviselőivel, a város pártfunkcionáriusaival és gazdasági dolgozóival tartott megbeszélés keretében a kerületben tett rövid látogatásának élményeit ismertette. Megemlítette, hogy Korytná pri Uhorskom Brode községben meggyőződött arról, mennyire hozzájárulhat a polgárok igyekezete a község gyarapításához és a létkörnyezet javításához. Valaha ebben a községben sáros utak. begyepesedett járdák voltak. Ma a polgárok munkájának köszönhetően a község külföldi küldöttségek fogadására is képes. Antonín Huspenina, a vnb elnöke a megbeszélés után a becses vendégnek átadta Gottwaldov város emlékérmét és képét. Ludvík Svoboda elvtárs ezután a polgárok üdvözlő sorfala között a Klement Gottwald szoborhoz indult, hogy kegyelettel adózzon emlékének. Az elnöki zászlóval díszített fekete gépkocsi azután Napajedlába indult, ahol a vendégek megtekintették a Fatra nemzeti vállalatot. Az üzem műhelyeiben és udvarán a köztársasági elnököt a vállalat dolgozói üdvözölték, a gyár kapujában pedig Napajedla polgárai várták az államfőt, akit tapssal köszöntöttek. A köztársasági elnök Napajedlából visszautazott Gottwaldovba. Gottwaldov képviselői útközben megmutattak a kedves vendégnek az Otrokovicében épült új, korszerű gumiabroncsgyár épületeit. Majd a Moszkva Szállóban egy rövid megbeszélésen Karel Kodocký, a jnb elnöke arról biztosította a köztársasági elnököt, hogy a járás polgárai a jövőben is példásan fogják teljesíteni politikai és munkafeladataikat. Ludvík Svoboda köztársasági elnök a kora délutáni órákban a vendéglátók kíséretében a holešovi repülőtérre indult, ahonnan különrepülőgéppel Prágába utazott. Munkájukkal bizonyítanak A tagkönyvcsere tapasztalatai a michalovcei járásban (ČSTK) — ]án Papp, az SZÍ,KP michalovcei járási bizottságának vezető titkára nyilatkozott a párt igazolványcserével kapcsolatos beszélgetésekről. Kijelentette, hogy a járási pártszervezet a CSKP KB levele értelmében megvalósított beszélgetésekre rendkívüli gondot fordít, mert ennek segítségével akarja kialakítani a Járási szervezet eszmei egységét és szervezeti szilárdságát. A járásban a párttagok döntő többsége sajátjának tekinti és támogatja a CSKP KB politikai irányvonalát. A beszélgetések őszinték, különösen a munkások és a szövetkezeti parasztság beszél nyíltan a pozitív és a negatív jelenségekről, ígérik, hogy a hibákat helyrehozzák és munkával bizonyítják a párt és az eszme iránti hűségüket. A michalovcei járás területén a pártszervezetek felében már befejezték a beszélgetése ket, és körülbelül a tagság 14 százalékának nem javasolták az új igazolványok kiadását. Mzelefr: — A CSSZSZK és az NDK gazda sági es tudományos műszaki együttműködési közös bizottsága elnökeinek tárgyalására Berlinbe utazott tegnap František Hamouz, a szövetségi kormány elnökhelyettese. — MILOSLAV HRUŠKOVlC és František Penn, a CSKP KB titkárai, Jiri Hustoles, a külkereskedelmi miniszter első helyettese, fosef Ilorn, a Csehszlovák — Szov jet Kereskedelmi Kamara elnöke és további csehszlovák képviselők i-észt vettek tegnap a prágai nagy vásárcsarnokban megrendezett szovjet meginiinkálúgépek kiállításának hivatalos bezárásán. A jú n in s 22 tői megtartott kiállításon a Sztankoiniport szovjet gépkiviteli és behozatali társaság mutat ta be árukínálatát. • — SZERDÁN és csütörtökön utaztak el Prágából a hat szocia lista állani művelődésügyi minisz terei, akik június 29 — 30 án közös megbeszéléseket folytattak Karlo vy Varyban. — A CSSZSZK KülUgyminiszté riunia üdvözlő táviratot küdiitt az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságnak az Algéria és Marukkú közti tárgyalások, íőleg a két állam határproblémái végle ges megoldásának alkalmából, amivel hozzájárultak a világbéke megszilárdításához. BERLINBE utazott tegnap a Csehszlovák Szocialista Párt Köz ponti Bizottságának küldöttsége dr. Boliuslav Kučerának, a CSSZSZK kormánya miniszterének, a párt elnökének vezetésével. AZ NSZEP Központi Bizottsá gának pártmunkás-küldöttsége, amely Werner Böhmnek, az NSZEP KB állami és jogi kérdésekkel fog lalkoző osztálya vezetőjével az élén tegnap óta Szlovákiában tartózkodik, megkoszorúzta a bratí staval Slavínon a szovjet hősök emlékművét. Azután ellátogatott az SZI.KP KB székházába, ahol Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője fogadta. A megbeszélésen jelen volt Herbert Snhlage, az NDK bratislavai fiikonzulja — BRATISr.AVÁBA érkezett teg nap a I.tÍMP háromtagú pártmunkáskiildöttsége, melyet Wieslaw Bek, a sajtó, a rádió és a televízió iroda elnöke vezet. A lengyel vendégeket Pavol Kováč, az SZI.KP KB sajtóosztályának vezetője fo gadta. — AZ NSZEP Központi Bizottságának meghívására tegnap Berlin be utazott dr. František Ondŕich elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP KB politikai szervezési osztályve zetője. Aktivizálódás a szocializmus ügyéért Az SZN KB plenáris ülésének második napja Mint már hírt adtunk róla, július 1-én megkezdte kétnapos tanácskozását a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának plénuma, melyen a járási bizottságok titkárai is részt vesznek. A jelenlevők 169 737 szervezett tagot képviselnek. Az ülésen két fontos napirendi pontot tárgyaltak meg: a nőszövetség legsürgetőbb feladatai és a IV. ötéves tervnek célkitűzései. Helena Litvajová, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke beszámolójában hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a nőszövetség mostani összetételében és koncepcionális felfogásában fiatal szervezet, szükségesnek mutatkozik, hogy nyíltan és konkrétan feltárja a felmerülő problémákat, és irányítsa azok megoldását. Bár igaz, számos kérdés az idő rövidsége miatt megvilágítatlan, tisztázatlan még. A nőszövetségnek elsősorban ideológiai és politikai munkát kell kifejtenie, tagjait aktivizálnia kell a szocializmus ügyéért. Következetesen végre kell hajtani a nők — lenini értelemben vett — egyenjogúsítását. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a törvényekben, hanem a mindennapi gyakorlatban is biztosítani kell a nő számára az egyenlő jogokat. Sajnos, még mindig találkozunk olyan jelenségekkel, hogy az azonos képesítéssel és képességekkel rendelkező férfiakat az egyes munkahelyeken előnyben részesítik, a tanoncviszonyba való felvételről nem is beszélve. Üzlethálózatunk, a szolgáltatások, a gyermekekről • való gondoskodás még mindig nem teszi lehetővé, hogy a dol gozó nő a munkaidején kívül is továbbképezhesse magát, elmélyíthesse szakmai tudását. Ezeket a hibákat — mondotta Litvajová elvtársnő — egy kis jóakarattal nagyon könnyen kiküszöbölhetnénk, hiszen nem kívánnak nagyobb méretű állami befektetést sem. Nagy tetszést váltott ki a következő kijelentése: „Felkutatjuk a rejtett tartalékokat, személy szerint fogjuk az elvtársakat felelősségre vonni." Lehetetlen ugyanis, hogy egy ilyen fejlett társadalmi rendszerben, mint a mienk, ne lehessen ezeket a problémákat megoldani. A nőszövetségnek nagyon sok aktív, az ügy érdekét szolgáló, talpraesett, művelt tagra van szüksége, hogy fellépésükkel, a konkrét tényekkel érvelve rákéuyszeríthessék az egyes állami szerveket és tömegszervezeteket is az aktivizálódásra. Az ülésen Ján Ferianc, az SZSZK tervezésügyi miniszterhelyettese beszélt az ötéves tervről. A jelenlevők számtalan kérdést intéztek hozzá, főként az építkezéssel, a szolgáltatásokkal, a könnyűipar fejlesztésével stb. kapcsolatosan. A tegnapi vitában huszonegyen szólaltak fel, köztük volt Gusta Fučíkovä elvtársnő is, aki munkásmozgalmi tapasztalatairól számolt be, majd azokból kiindulva rámutatott néhány időszerű feladatra. A jelenlevők tapssal fejezték ki tetszésüket. Szót kért Szarka Istvánná, a Nő főszerkesztője is, aki arról győzte meg a jelenlevőket, hogy lapja a párt mostani progresszív politikáját támogatja, és a múltban sem tévedett a jobboldali opportunizmus útjára. Több elvtársnő hangsúlyozta a káderpolitika fontosságát, az Internacionalís(Folytatás a 2. oldalon) | EGYESÜLT ÁLLAMOK | Az amerikai elnök mentegeti háborús politikáját Nixon elnök tévé-interjúja Washington — Nixon elnök közép-európai idő szerint csütörtökön hajnalban, egyórás tévé-interjú keretében válaszolt a három legnagyobb amerikai tévé-hálózat külpolitikai kommentátorainak kérdéseire. Ili vatalba lépése óta Nixon elnök most adott negyedszer tévéinterjút, — élő adásban ezúttal először. Az amerikai elnök rövid bevezető nyilatkozatában bejelentette, hogy az Egyesült Államok egyik legismertebb veterán diplomatáját, Dávid Bruce1 nevezte ki a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet amerikai küldöttségének élére. Dávid Bruce — mint Nixon megjegyezte — demokrata párti politikus, eddig öt elnököt szolgált, és diplomáciai pályafutása során Nagy-Britanniában, az NSZKban és Franciaországban töltött be nagyköveti tisztséget. Az elnök közlése szerint Bruce augusztus l-e táján veszi át Párizsban az amerikai küldöttség vezetését. A bejelentéssel kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva Nixon olyan fontos fejleménynek minősítette az új fődelegátus kinevezését, ami — mint mondotta — „Remélhetőleg érdekeltté teszi majd Hanoit az érdemi tárgyalások folytatásában". Az elnök hangoztatta, hogy az USA továbbra sem hajlandó a feltétel nélküli kivonulásra, sem pedig a saigoni kormányzat „feladására". Megismételte a csapatok „kölcsönös visszavonására" vonatkozó közismert amerikai tételt és kijelentette, hogy amennyiben a dél-vietnami nép nemzetközileg ellenőrzött, szabad választásokon kommunistákat kíván „bi| DÉLKELET-ÁZSIA | zonyos fokú hatalomhoz" juttatni egy új dél-vietnami kormányban, ez ellen az USA nem emelne kifogást, de a maga részéről nem hajlandó „rákényszeríteni" egy koalíciós kormányt Dél-Vietnamra. Nixon elnök a továbbiakban kambodzsai intervencióját iparkodott igazolni. Amikor megkérdezték, hajlandó-e az elnök kategorikus biztosítékot adni arra, hogy a jövőben semmilyen körülmények között sem ad parancsot újabb kambodzsai invázióra, Nixon először kitérően válaszolt, majd újabb kérdésektől sarokba szorítva ezt mondotta: „Nem jelenthetem ki most kategorikusan, hogy erre soha, semmilyen körülmények között sem kerülhet sor". Az elnököt ezután megkérdezték, milyen törvényes felhatalmazás alapján folytat hadüzenet nélküli háborút Indokínában. Nixon csupán arra hivatkozott „törvényes felhatalmazásként", hogy neki, mint az Egyesült Államok fegyveres erői főparancsnokának nemcsak alkotmányos joga, hanem kötelessége, hogy „megvédje" az ország érdekeit. Nixon a továbbiakban tagadta, hogy az USA kötelezettséget vállalt volna a Lon Nolkormúnyzat megvédésére, de közvetve elismerte, hogy az intervenciótól a Phnom Penh-i rezsim megmentését reméli. A közel-keleti kérdéssel kapcsolatban, befejezésül Nixon hangoztatta, az USA-nak és a Szovjetuniónak egyaránt érdeke, hogy ellenőrzés alatt tartsák a súlyos veszélyekkel fenyegető közel-keleti viszály alakulását. Változások Lon Nol kormányában Phnom Penh — Lon Nol tábornok tegnap lényeges kormányváltozásokat eszközölt. A megfigyelők ezek közül a legfontosabbnak azt tartják, hogy Szirik Matak miniszterelnökhelyettes, a puccsista csoport erős embere öt miniszteri tárcáról mondott le és a jövőben csupán a kormány irányításával foglalkozik. Nemkevésbé fontos az is, hogy a külügyminiszteri tárcát Lon Nol tábornok megtartotta magának. Hírügynökségi jelentések azonban utalnak arra, hogy ezek a változások korántsem jelentik a kormány politikai koncepció jának megváltozását, hanem inkább munkájának hatékonyságát kívánják növelni. A kambodzsai hírügynökségek csak szórványos harci cselekményekről számolnak be. Kisebb összecsapásokra került sor Siemreap városának térségében, itt azonban a kormánycsapatok a felszabadító erők offenzívájától tartanak. Ezzel magyarázható, hogy jelentős erősítéseket és saigoni intervenciós alakulatokat irányítottak ebbe a térségbe. A Phnom Penh-i katonai szóvivő feltételezése szerint a szabadságharcosok egységeinek átcsoportosítására került sor Kompong Thom tartományi székhely térségében. Mint ismeretes, ezt a várost az amerikai légierő hathatós támogatásával június végén Ismét viszszafoglalták Lon Nol tábornok alakulatai. Egy saigoni katonai szóvivő bejelentései szerint Thieu kormánya 10 000 kambodzsai katonát részesít kiképzésben. Háromezer kambodzsai katona máris megérkezett Dél-Vietna inba, s a katonai szóiftvő értesülései szerint Pleiku térségében helyezték el őket. A további 7000 kambodzsai újoncnak a napokban kell megérkeznie dél-vietnami területre. A kiképzés ideje mindössze nyolc hét. Canberra — Ausztráliában a vietnami háború ellenzői részleges sikerének tartják, hogy a szövetségi kormány eltekintett az újoncok kötelező polgári szolgálatától. Olyan újoncokról van tulajdonképpen szó, akik nem hajlandók részt venni a vietnami háborúban. Az ún. pótszolgálat tulajdonképpen egyenlő lenne a kényszermunkával. A kormány elképzelései ellen azonban erélyesen felléptek a haladó erők, főként a baloldali szakszervezetek, amelyek széles körű sztrájkokkal lenyegetőztek.