Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-12 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

a súlytalansági állapot kellemetlen következménye? • A legfőbb tudományos probléma : a többszemélyes űrkabinok legénysége normális életfeltételeinek biztosítása hosszú űrutazás és kísérletek végzésére IVAN BORISZENKO: űrben • Leküzdhető-e Tizennyolc nap a világŰRLABORATÓRIUM 1 Ä kozmodrómon szemergett, amikor Andrijan Nyikolajev és Vitalij Szevasztyjanov autóbusza a lényszórókkal megvilágított rakétához ért. Másodpercmérőm mutatója moszkvai idd szerint 20 órát jelzett. 1970. június 1-én este pontosan 10 órakor éles zaj töltötte be a kazah sztyeppét. Tűzorkán támadt a rakéta alatt. A 'támasztékoktól megszabadult rakéta elindult, hogy az űrhajót feljuttassa a világűrbe. így kezdődött a szovjet űrhajósokat szállító Szojuz—9 szputnyik új íírutazása. Az űrhajósok kitartóan és intenzíven készültek erre az útra. Láttam moszkvai edzésüket, majd a kozmodrómon végzett gyakorlataikat, s nem győzöm csodálni munkaszeretetüket. Tizennyolc teljes napot töltöttek űrúton, közben a súlytalanság állapotában megfigyeléseket és kísérleteket végeztek. A súlytalanság — egyelőre a tudósok számára is rejtély. A világűrt megjárt és ezen az állapoton túlment űrhajósok különféleképpen érezték magukat. Egyesek kellemes könnyűséget, mások esési illúziókat éreztek, elvesztették térbeli tájékozódóképességüket, mások megint tengeri betegségbe estek a súlytalanságtól. Ezért a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban egész sor kísérletet végeztek annak felderítésére, hogyan hat a hoszszas súlytalanság az emberi és állati szervezetre. Frank Borman és James Lövell amerikai űrhajósok 1965ben a Gemini—7 űrhajón tett 14 napos űrutazás alatt dehidráció (hidrogénelvonás) következtében 4,3, illetve 2,7 kilogrammot veszített súlyából, orrés szemnyákhártyája megduzzadt, s rövid időre csökkent idegeik, izmaik véredényrendszerük normális feszültsége. A Szovjetunióban 1966-ban pályára juttatták a Kozmosz— 110 jelzésű mesterséges bolygót, melyben kísérleti állatokat helyeztek el. A Kozmosz— 110 négylábú utasai 22 napi út fenti képünkön: A Szojuz—9 startra készítése előtt a kilövőpályán 1970. június 1-én. Lenti képünkön: Nyikolajev és Szevasztyjanov földet érésük után 1970. június 19-én. (Moklecov felvétele. APN) után programjukat teljesítve értek Ismét földet. Az űrrepülés kezdetén légzési zavarokat észleltek az állatoknál — csökkent izmaik normális feszültsége, zavar támadt mozgásuk koordinálásában, szaporább lett érverésük, szervezetük fokozottabb mértékben választott ki kalciumsókat, az állatok vesztettek súlyukból. A Szojuz—9 utasai feladatok széles skáláját kapták orvosiélettani megfigyelések egész sorának elvégzésével kapcsolatban, hogy tanulmányozzák az űrrepülés tényezőinek az emberi szervezetre gyakorolt hatását, elvégezzék a Föld különféle tájai szárazföldi és vízi felületeinek, földtant és földrajzi objektumok tudományos megfigyelését és fényképezését. Ezenkívül az űrhajósok a Föld körüli kozmikus térség fizikai jellegzetességeinek, jelenségeinek és folyamatainak tudományos megfigyelését végezték, kísérleteztek a kézi és automatikus irányítási, tájékozódási és stabilizációs rendszer további tökéletesítésével, a repülés különféle szakaszaiban ellenőrizték az autonóm navigációs berendezéseket. A Szovjetunió annak idején javaslatot tett a Nemzetközi Légügyi Szövetségben (FAI) az Árrekordok új minősítésére, s felajánlotta, hogy kidolgozza az űrhajók repülési feladatok szerinti osztályozásának tézisét. A Nemzetközi Űrhajózási Bizottság ülésein a Szovjetunió képviselői rámutattak arra, hogy a kutatások terjedelme lényegesen függ mind az űrhajó szerkezetétől, mind a legénység számától. Azelőtt az űrhajó jellemzői között olyasmik szerepeltek, mint teherbíróképessége, azaz az űrhajó súlya vagy hasznos megterhelése. Az ilyen jellemző azonban egyoldalú és nem elég objektív. A teherbíróképesség nagyságát elsősorban a hordozórakéta kezdeti súlya és tökéletesedés! foka jellemzi. Szerintünk helyesebb az űrhajókat személyzetük száma és rendeltetésük szerint osztályozni. Az űrhajó személyzetének tlövelése lehetővé teszi sokkal terjedelmesebb tudományos megfigyelési program végzését, a munkamegosztás elvének szélesebb körű alkalmazását. Ez a hosszú űrrepülés során nagyon komoly dolog, mert a repülőszerkezeteket nemcsak automatikusan vagy a Földről rádión továbbított vezényszavakkal Irányítják, hanem az űrhajó személyzete is részt vesz az irányításban. Ebben az esetben nagy szerepe van az űrhajó parancsnokának és helyettesének, a másodpilótának, a fedélzeti mérnöknek, a kormá. nyosnak, a rádiósnak, az orvosnak, a tudományos munkatársnak és a személyzet többi tagjának. Az űrhajók repülési idejének hossza az utasok pszichofizikai szívósságától, a világűrben tartózkodás lehető legjobb feltételeinek megteremtésétől, az űrhajó összes rendszereinek biztonságától — elsősorban a biztonsági rendszertől és a személyzet minden tagja számára beosztott anyagkészlettől függ. A készlet viszont a személyzet számától függ. Az életbiztosító rendszerek felhasználása, és továbbbi tökéletesítése — beleértve a víz, az oxigén regenerálási ciklusait, valamint a táplálék részbeni és teljes regenerálását, lényegesen csökkenti a startsúlynak a repülés feltételezett hosszúságától való függését. Ennek példája az a Szovjetunióban végzett orvosi-műszaki kísérlet, amelyben három kutató — Germán Manovcev, Barísz Ulibisev és Andrej Bozsko vett részt, akik egy éven át korlátozott térforgatú, hermetikusan elzárt kabinban tartózkodtak, az ember élettevékenységének produktumaiból regenerált vizet és oxigént fogyasztottak és vákuumszárítási módszerrel dehidrált táplálékokat vettek magukhoz. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a zárt ökológiai rendszerek alkalmazása gyakorlatilag megszünteti a startsúlynak a repülés feltételezett hosszától való függőségét. Ezért az ürrepülés hosszúsági rekordjainak a személyzet számától függően történő igazolása elősegíti az életbiztosító rendszerek tökéletesítését. Ily módon az űrhajóknak egyszemélyes és többszemélyes (2, 4 és több személyt befogadókra) űrhajókra történő felosztása a repülés maximális időtartama elérésének lehetősége szempontjából jogosnak tűnik. Az űrrepülés távolsági és hosszúsági rekordjainak megállapítása a többszemélyes űrhajók esetében arra fogja ösztönözni a konstruktőröket, hogy, a kabinokban a lehető legjobban biztosítsák a higiéniai viszonyokat és elősegíti az űrhajósok olyan tulajdonságainak kifejlesztését, amelyekre a kollektív kozmikus utak során elengedhetetlenül szükségük lesz. A FAI elfogadta a szovjet küldöttek javaslatát, hogy regisztrálják a többszemélyes űrhajók rekordjait. Befejeződött a Szojuz—9 több napös űrútja. A 18 napig tartó űrrepülés során Andrijan Nyikolajev és Vitalij Szevasztyjanov szovjet űrrepülők erős akaratuk, férfiasságuk, ügyességük, tudásuk nagyszerrű tanúbizonyságát adták. A Szojuz—9 űrutazása során mindketten 424 órát töltöttek a világűrben és körülbelül 12 millió kilométer távolságot tettek meg. A Szojuz—9 személyzete tudományos-műszaki és orvosiélettani megfigyelések nagyszabású programját végezte el, s repülése során négy világrekordon állítottak fel, amelyet Igazolás végett a FAI elé terjesztünk: két abszolút világrekordot állítottak fel az űrrepülés időtartamát és távolságát illetően, s ugynezen a téren két világrekordot állítottak fel a többszemélyes űrhajók kategóriájában. /I cikk szerzője sportbiztos, a Szovjetunió Légisportszövetsége űrhajózási kérdésekkel foglalkozó sporttechnikai bizottságának felelős titkára. APN