Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-12 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
C set neki csipke A* igazén jól öltözöl! no mindig kellemes látvány. Akkor is, ha sok töprenges es kísérletezés előzte meg a kivitelt. Sajátos női probléma ez. Viszont a férfiak részéről túlzás, ha lenézik ennek a problémának a jelentőségét, hisz a „divatozäs" kedves női játék, irányítható és ártalmatlan szenvedély ugyan, de bizonyos eetekben pénzügyi és gazdasági háttere is van. Végeredményben a háztartásban a kis beruházásokra, azaz a ruházkodásra is alapot kell teremteni. Nemcsak a családi ház építése, a lakáscsere és az autó megvásárlása tétel a költségvetésben, hanem a divat is. Lehet, hogy másfél-két évtizeddel ezelőtt a nők praktikus mosóanyagból, gyapjúból, miíselyemböl készült holmija, mindenre használható kiskosztümje bizonyíték volt arra, hogy a tervező és a kivitelező, főleg pedig a fogyasztó a takarékosság terén egymásra találtak, ma azonban már más a helyzet. A jól öltözöttség nem jelent hivalkodást, csak igényt jelent. Leányaink, asszonyaink leszoktak a hamis álszeméremről is, elmúlt az a korszak, amikor a megszőlástól való félelem az elérhetőnél szerényebb és főleg szürkébb öltözködésre intette őket. Legyünk igazságosak: ezt akartuk. Ha másfél-két évtizeddel ezelőtt a divattudósításban azt hallottuk, hogy „a bársonyhoz csipke illik", akkor, abban az időben Így vélekedtünk: ha a divatlap minden példányában egy-egy súlyos pénzesutalvány is lenne, igen hasznavehető tanács rejlenék a divattudósításban mindannyiunk számára. Persze ez akkor volt. Ma már nagyon természetesnek tűnik, ha a különféle ünnepépélyeken, banketteken megjelenő leányok, asszonyok csipkét is viselnek. MÁR A KÖZÉPKORBAN IS! A várak és udvarházak asszonyai foglalkoztak csipkekészítéssel. Már akkor sok kötött és horgolt csipke ért el olyan művészi színvonalat, hogy később műkincsként a múzeumokba került. Á nemesi családok lányait és a szolgálólányokat is megtanították erre a mesterségre a varak és az udvarházak asz szonyai. így sajátította el a nép az úri hímzés és csipkejtészítés technikáját, mintáit, amelyeket azután saját szemléletének, ízlésének megfelelően fejlesztett tovább. Kassa városában már a XV. században több híres hímvarrót, csipkeverőt ismertek. Ezek díszítették a szabók keze alól kikerült ruhákat, tarsolyokat, a lakásban a falkárpitokat, az asztalt és kerevetet borító takarókat. függönyöket. A csipkék elhelyezésében, színezésében, sőt a különféle technikai eljárásokban is különböztek a tájegységek egymástól. A kézi csipkére, a reticellákra. point de rosera éveket szántak akkoriban, hiszen a gépek akkor még nem voltak tökéletesek. Nagyon érthető, hoJ;y keresték a könnyebb megoldást. A csipke kézzel készült, tehát érdekes, vonzó egyéhiséget kifejező holminak kellett lennie, de mégse olyanok, amit az ember fiatal korában kezd varrni, de csak öreg korában viselhet. így kezdték tehát a századfordulón készíteni a nem túlságosan munkaigényes és mégis szép csipkét. Párizsban a „cráze"-t, Londonban a „ronvent lace"-t, azaz a zárdai csipkét. A CSETNEKI CSIPKE Lyka Károly már 1907-ben felfigyelt a Rozsnyó melletti Csetneken készített csipkére. Egyik tanulmányában így értékelte: „Ha ki is lehetne mutatni, hogy formáinak eredete ide vagy amoda vezethető vissza, mégiscsak Csetneké az, mivelhogy ott alakították át a mostani formájára, s ott vallják magukénak." Tény, hogy abban az időben ezt a háziipart a nép magáénak vallotta, szerette. Napjainkban a csetneki evangélikus lelkész, Száraz Zoltán főleg a műemlékké nyilvánított templomra büszke. A minap azonnal behívta feleségét a lelkészi hivatalba, amikor a csetneki csipke felől érdeklődtünk nála, mert ő sok szép darabot őriz azokból. A tiszteletes asszony elővette a dobozt, és Fiatalon varrták — — öregen viselték • Olyan, mint az ékszer • Döntsük el: népi vagy sem. féltett kincs gyanánt szedte elő a régi, szebbnél szebb csipkéket. Előkerült a dobozból néhány eredeti minta rajza is. Az egyikre ráírták: 54. számú — Sziklai Lenke tulajdo na. A másikon csupán ilyen felirat szerepel: széles betétszám. Megismerkedtünk a csipke készítésének alapelvével is. Bizonyos elemeket — gránátalma, tulipán, levél, virágalak — előre készítettek. Mai nyelven így is mondhatnánk: előregyártott elemekből állították össze a csipkekölteményt. Valószínűleg azért, nehogy túlságosan munkaigényes legyen egyegy gallér elkészítése. Bár az elemek is különféle típusú és nagyságú öltésekből tevődnek össze, s azok elkészítése sem lehetett könnyű. NEM VOLT EZ SOHASEM NÉPI Ezt állítja Száraz Zoltán tiszteletes. És nagyon pontos értékeléssel a középosztály csipkéjének nevezi. Bár vitatható álláspont ez Lyka Károly tanulmánya után. Mi egyszerűen arra vágytunk, hogy megnézzük a szépségét is az egyik csipkegallérnak. Nem tétováztunk, odaillesztettük Klárika szépen fvelt nyaka köré. A tiszteletes asszony is hátrált néhány lépést és önkéntelen szavakkal kimondta az értékelést: „Ékszer! Olyan, mint égy ékszer!" Sajnáltuk is, hogy Klárika levette. Ma már nem készítenek csipkét Csetneken. A lelkész tudomása szerint talán még egy idősebb asszony foglalkozik csipkekészítéssel, de erre ilyen sommás értékelést mond: „Olyan, de nem az!" Nem is csoda, hiszen ha a századfordulón parvenü művészet volt, és a hirtelenül felcseperedett gazdag emberek a csetneki csipke mintáival kenték magukra a nélkülözött ősi patinát, akkor törvényszerűen megmásította a nép azokat a formákat. Magához valónak, magához illőnek átalakította. Számunkra érthető az is, hogy a csipkekészítés, különösen a második világháború utáni időszakban majdnem teljesen megszűnt. Ha valamikor ennek a bányászfalucskának szüksége volt arra. hogy leányaival, asszonyaival ilyen módon pénzt kerestessen, akkor a felszabadulás után nagyon természetes jelenség alapján szűnt meg ez a háziipar. Könnyebben, emberibb módon is pénzt kereshettek a bányászfeleségek. Erre is csak úgv mondhatjuk: ezt akartuk. MÉGIS NÉPI MŰVÉSZET A CSIPKEKÉSZÍTÉS! Bizonyítja ezt az a tény, hogy Szlovákiában a Népművészeti Termelési' Központ (Ostredie Ľudovej Umeleckej Výroby) 14 csipkekészítő asszonyt tart számon és illet „népművészet mestere" címmel. Arról nem is szólva, hogy az asszonyok, lányok szeretnek kézimunkázni szerte az országban mindenütt. Egyre-másra alakulnak a kézimunkázó, hímző, csipkekészítő körök. És nagyon természetes, hogy szívesen viselik is a csipkét. Nem az ügyességgel, nem a divattal van baj, hanem a mintákkal, amelyeket jobb híján onnan vesznek, ahol éppen találnak. Jó lenne megállapítani a csetneki csipkéről, hogy népinek tekinthető-e vagy sem. Jó lenne, ha azok a lányok és asszonyok, akik nem restek fáradozni a csipkekészítésnél, vagy éppen szívesen megfizetik a csipkedíszt, ne akármilyent viseljenek. HAJDÚ ANDRÁS Kellemes otthon Nagyon kevés az olyan ember, aki ne vágyná a kellemes otthont, a sajátjának mondható négy falat, ahol zavartalanul élhet; félretéve az idegességet, megfeledkezve a gondokról, ahol kedvteléseinek szentelheti szabad perceit, ahol barátait fogadhatja, ahol érzi: övé a világ. Ahhoz, hogy otthont alapíthassunk, természetesen lakásra van szükségünk. A lakás azonban önmagában nem elég, hiszen a meghitt melegséget éppen a benne foglaltak teremtik meg. Piacunkon egyre változatosabb, szebb — sajnos, mennyiségileg kevés — bútort látunk. A lakberendezők fantáziája határtalan. Erről meggyőződhettünk az idei ostravai kiállításon is. Képriportunkban csak néhány darabra akarjuk felhívni a kedves olvasó figyelmét. Az első képen látható világos fából készült nappali szoba aa NDK-ból érkezett, nálunk is kapható. Ezt a bútort a tervezők tobb célra szánták, főként a kis lakásokba alkalmas, ahol egy szobában kell megoldani az étkezés, az alvás, a tanulás, a ruhaelhelyezés stb. problémáját. Az egész falat betöltő szekrénysor rendkívül praktikus, sok holmit helyezhetünk el itt. Felülre a ritkábban használt tárgyakat, például a téli ruhaneműt, folyóiratokat, utazótáskákat, alulra a napi használati cikkeket, esetleg a megvendégeléshez szükséges edényt, italt stb. helyezzük el. A kerek ebédlőasztal egyben dolgozóasztal is lehet. A pihenősarkot éjszakára fekvőhellyé alakíthatjuk át. Természetesen a szobát még lakályosabbá tehetjük, — mint a képen látható —, néhány világítótesttel, képpel, szobanövénnyel, subaszőnyeggel stb. A második képen látható bútor ebédlő berendezésére alkalmas. Már maga a bútor kivitelezése arra enged következtetni, hogy a tárgyak bizonyos „luxust" hivatottak szolgálni. A szekrényrésa sokkal kisebb, bárszekrény, lemezgyűjtemény, porcelán- és üvegféle, étkészlet stb. elhelyezésére alkalmas. A pihenősarok kizárólag a pihenést szolgálja, a pad nem alakítható át fekvőhellyé. A snbaszőnyeggel a szobát szinte két térré alakították. Figyeljük meg a TV elhelyezését is, harmonizálását a pihenősarokkal. A harmadik képen egy rendkívül elegáns, kizárólag a cétt szolgáló hálószobát látunk. Az utóbbi húsz évben nagyon megszoktuk, hogy a hálószoba fölösleges. Lényegében ezt a nézetet a lakáshiány fejlesztette ki bennünk. A pszichológusok azonban egyre inkább hangsúlyozzák a hálószoba fontosságát a család életében. Egy ilyen szoba létrehozása mellett több tén^ szól: higiéniai szempont, — szinte egész nap szellőztethetjük, óvhatjuk a cigarettafüsttől, az ételszagtól, a portól stb., pszichológiai szempont —, az egész napi rohanás után a hálószoba sima vonala, csendessége, az esti félhomály megnyugtatólag hat, szinte szentéllyé válik. Az érveket sorolhatnánk még tovább, szóljunk inkább a képen látható bútorról konkrétabban. Az ostravai „Dree vovýroba" gyártja, ára 15 200 korona. Sötét mahagóni fából készült, fényezett kivitelezésű. A szoba fala fehér, így minden tárgy kiválóan érvényesül. Kedvesek a kiegészítők is, a falon látható modern kép, a petróleumlámpa-utánzat, a gyertyáik, az egy^ szerű, báránybőrrel bevont iMőkék stb. A padlózatot teljes egészében szőnyeg borítja, amelyen díszként még egy subaszőnyeget is elhelyeztek. Három szobaberendezés a sok közül. Ha az itt látható bútorral nem is szolgálhatunk, reméljük azonban, hogy némi betekintést nyújtottunk a modern otthon lakberendezésébe és néhány ötlettel szolgáltunk. —020 — (foto: Ležoŕi)
