Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1970-06-10 / 136. szám, szerda
APRÓHIRDETÉS Tudósítóink írják Szentesen nagy gondban vannak a fiatalok: nincs számukra klubhelyiség, melyben szabad idejüket hasznos szórakozással tölthetnék. Néhány esztendővel ezelőtt megszűnt létezni a mozi, a falusi könyvtár,' egyszóval minden, ami a fiatalság művelődéséhez hozzájárulna. A kocsma pedig semmi esetre sem pótolhatja ezeket az intézményeket. Tomori Katalin Borsiban az idén is megrendezték a Rákóczi-emlékünnepséget. Megkoszorúzták a tavaly felavatott mellszobrot. A megemlékezés után a kultúrházban műsor keretében a környező falvak diákjai szórakoztatták a közönséget. Nagy sikert arattak a szomotori fiúk és a királyhelmeci vonós zenekar. Lelkesedéssel fogadta a közönség a „Tavaszi szél vizet áraszt" országos vetélkedő győztesét, Molnár Erzsébetet is. Petró Judit Abafalán a Vöröskereszt helyi szervezetének 56 tagja van. Komoly társadalmi munkát fejtenek ki. Nemcsak egészségügyi vonalon s az önképzés terén, hanem az építésben is. 350 munkaórát már ledolgoztak a faluszépítési akció keretében, ezenkívül vállalták az óvoda udvara és környéke rendbe tartását is. Pierzchala József Ipolyszakállason gondozatlan sír alatt nyugodott ez év tavaszáig három vöröskatona, az 1919-ben hősi halált halt deméndi származású Turai József, egy budapesti és egy romhányi munkás. Annak idején az intervenciós csapatok hátóságai nem engedték őket szülőfalujukban elhantolni. Turai József egyetlen élő rokona, betegsége miatt nem tudta a sírt gondozni, ezért üzent az ipolyszakállosi pioníroknak, s közülük a nyolcadikosok vállalták a sír gondozását. Rendbe hozták a sírt és környékét, virágokat ültettek a sírra. Pótolták az eddig elmulasztottakat. Belányi János Nyitrán a Magasépítő Vállalat a lakásépítés ütemének meggyorsítására néhány évvel ezelőtt önkéntes csoportot szervezett, melynek tagjai szabad szombatokon, vasárnapokon, és szabadságuk ideje alatt a számukra épülő kétemeletes ház építkezésén rendszeresen dolgoztak. A csoportnak 30 tagja van. Van közöttük iparos, hivatalnok, munkás, még orvos is. A munkát Trigina János és Kubik József építészek vezetik. A Janko Král és Piskova utca kereszteződésénél álló házba már 12 család beköltözött. Nem kell már sokáig várniuk a többieknek sem, mert a 18 család számára épülő ház mellől már leszerelik az állásokat. A lakásegységek háromszobásak, mindegyik család számára garázs is épült. A csoport tagjai sok szabad időt feláldoztak, de elégedettek és az új lakásokba költözve joggal mondják: megérte a fáradságot! Sebők Antal KIKHEZ KERÜLNEK A SZERENCSEAUTÓK? Amint lapunkban már küzöltiik, június 26-tól július S-ig a prágai Fučík Parkban „Ember és az automobil" címen nagyszabású kiállítás nyílik. Az érdeklődés rendkívül nagy: már eddig több mint 120 ezer sorsolható belépőjegyet adtak el az érdeklődőknek. Az egész országból tömegével érkeznek a megrendelések, s nem tar taxik a ritkaságok közé, hogy szakszervezeti üzemi bizottságok, állami gadaságok, földmüvesszövetkezetek, kórházak stb. egyszerre 50—100 belépőjegyet is rendelnek. A nagy érdeklődés magyarázata: a főnyeremények közt nyolc hazai és külföldi márkájú gépkocsi van. A sorsolható belépőjegyek ára 15 korona, kapható minden Mototechnában, a Čedoknál és valamennyi benzinkútnál. —sm— ÁLLAS • A bratislavai Dimitrov Vegyiművek nemzeti vállalat a következő dolgozókat alkalmazza: — Munkásokat váltakozó műszakban a vegyi és a segédüzemekbe, 14 koronás, sőt a munkabeosztástól függően még magasabb órabérrel, — építömunkásokat, 14 koronáig terjedő órabérnek megfelelő akkordbérrel. Különélési pótlé kot fizetünk és megtérítjük az útiköltséget, — a műszaki és a szociális szolgáltatások munkaszakaszán kőműveseket, segédmunkásokat, ácsokat, 1750—2200 koronás havi keresettel, — vasúti tolatómunkásokat, 11,50 koronás átlagórabérrel, — ki- és berakodó munkásokat, 15 koronáig terjedő órabérnek megfelelő akkordbérrel. — 17 éven felüli lányokat kétműszakos munkára a polipropilénfonalgyártö, valamint a selyemfonalsodró üzemrészlegekbe 1250—1510 koronás havi keresettel. — 18 éven felüli munkásnőket a polipropilén- és műanyagfonalgyártő üzembe, valamint a kész termékek csomagolására 2 és 3 műszakos munkabeosztásban, 1540—1800 koronás havi keresettel, — futószalag-kiszolgálókat a szuperfoszfát-üzembe, 3 műszakos munkára, 1700 koronás havi keresettel, — továbbá a lakatos hegesztő, a villanyszerelő-, a szerelő-, az esztergályos-, az asztalos- és az ácsszakmában 14 koronás órabérrel (akkordban még magasabb keresettel), — darusokat, váltakozó műszakban, 2200 koronás havi keresettel, — gépkocsiszerelőt 1850 koronás havi keresettel. — samotozókat 1900—2100 koronás havi keresettel. Szállást egyedülállóknak biztosítunk. Étkezés az üzemi konyhán. Bővebb tájékoztatást a személyzeti osztályon adunk. CHEMICKÉ ZÁVODY JURAJA DIMITROVA, národný podnik, Bratislava, osobné oddelenie. ŰF-615 |FIATALOK FIGYELEM! Az Udvardi Mezőgazdasági Szaktanintézet hív benneteket. Gyertek közénk! Iskolánk a következő szakokon képez kl tanulókat: 1. Gépjavító — traktoros: A tanulmányi idő 3 év. Jelentkezhetnek azok a tanulók, akik sikeresen végezték el az AKI 9-lk osztályát. A tanulók 3 év alatt: a) megismerkednek a gépek működésével, kezelésével és javításukkal. b) Hajtási jogosítványt szerezhetnek kerekes és lánctalpas traktorra, kombájnra, a harmadik évfolyamban személykocsira, teherkocsira és külön vizsgát tesznek hegesztésből. c) A tanoncképzésnél 2—3 nap az iskolában elméleti oktatás, 2—3 nap pedig műhelygya korlat. 2. Gépesítő — mezőgazdász: A tanulmányt idő két év. Jelentkezhetnek azok a tanulók, akik különböző nehézségek miatt nem tudták befejezni az AKI utolsó osztályát. A második év után a tanulók folytathatják tanulmányaikat a felépítményi évfolyamban, amelynek Időtartama 1 év. Ezen szak tanulói is megszerezhetik az előbb felsorolt jogosítványokat, beleértve a hegesztést is. Iskolánk valamennyi tanulója teljes és ingyenes ellátást kap a szépen berendezett internátusban. Havonta a tanoncok zsebpénzt kapnak 50—190 koronáig — érdem szerint. Jelentkezni és érdeklődni lehet az iskola igazgatóságán írásban vagy személyesen a következő címen: Poľnohospodárske odborné učilište, Dvory nad Žitavou, okr. Nové Zámky. ÚF-783 ADÁSVÉTEL • Simca 1300, egyéves, jó állapotban eladó. Ondrej Krasňanský, Bratislava, Kijevské 16, telefon 689-801, este 18 óra után. 0 807 • MB 1000 de Luxe, Jó karban eladó. Ár megegyezés szerint. Végh Vendel, Orechová Pôtoň 32., okr. Dun. Streda. 0-811 • Renault 8 kitűnő állapotban eladó. Cím: Gabriel Gavorník, Mod ra 2, Trnavská 1. 0-794 • 1966-os garázsolt Skoda 1000 MB kitűnő állapotban eladó. Dr. Tóth, Levice, Komenského 27., telefon 34-00, este 18 órától. 0-798 • 3-éves Octávla combi nagyon jó állapotban, 65 000 koronáért eladó. Cím: Kašša Ľudovít, Žiar nad Hronom, ul. Jána Žižku 12/45. 0-797 • Jó állapotban levő Renault-4 CV eladó. Cím: Baláž Július, Fllakovo, Obrancov mieru 34. Ü-806 A munkaérdemrenddel kitüntetett PREFA DUNASZERDAHELYI ÜZEME felvesz: • segédmunkásnőket terazzolapok gyártásához, fizetés teljesítménybér szerint 1200 - 1400 korona + prémium • segédmunkásokat épületelemgyártáshoz, fizetés teljesítménybér szerint 2000 - 2200 korona + prémium • karbantartó villanyszerelőket fizetés 2100 - 2300 (TKK/Vlll) + prémium Dolgozóink részére a meginduló új üzemben kedvező szociális és munkafeltéteteket és kedvezményes üzemi étkeztetést biztosítunk. Építkezni óhajtó új alkalmazottak részére hosszabb időre megkötött munkavállalás esetén stabilizációs kölcsön folyósítása lehetséges. Az érdeklődök a PREFA dunaszerdahelyi üzemének igazgatóságán jelenkezhetnek a Karosai úton. OF-767 PRIEMSTAV n.v.5. számú építési igazgatósága, BRATISLAVA- TRNÁVKA, Vrútocká 18/a bratislavai építkezésein azonnali belépéssel nagyobb számban alkalmaz: • kőműveseket • ácsokat • építőmunkásokat Valamennyi munka teljesítménybérezett. Jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Különélési pótlék napi 20 korona. A vidékről naponként munkába járó dolgozóinknak megtérítjük a tényleges útiköltséget, vagy napi 8 korona átalánydíjat fizetünk. Lakást a munkásszállásokon biztosítunk. Az érdeklődők jelentkezzenek a személyzeti osztályon. Címünk: Priemstav, národný podnik, Stavebná správa číslo 5, osobné oddelenie, Bratislava-Trnávka, Vrútocká 18/a Ú F-597 Családi házat épít vagy javít? Faipari gyártmányokat: * ABLAKOKAT, AJTÓKAT, PARKETTET, •fa puha- és kemény fűrészfát, * ÖSSZEILLESZTHETŐ ÉS SZIGETELŐ DESZKÁKAT, jr fa rost-lemezeket (deszkákat) falburkolásra, * FEDŐ- ÉS SZIGETELŐ LEMEZPAPÍRT a DREVONA elárusító központjaiban vásárolhat egész Szlovákiában ÜF-763 A BRATISLAVAI ÉPiTŐVÁLLALAT n. v. előnyös feltételekkel felvesz fiúkat ipari tanulónak az alábbi szakmákra: • • * * * * • • • • * * géplakatos épületlakatos épületbádogos kőműves ács szigetelő tetőfedő szerelő üveges padlóburkoló festő és mázoló épületasztalos Elszállásolást új internátusban biztosíthatunk. Az érdekeltek magyar tannyelvű tanonciskolába is járhatnak. - Lehetőséget nyújtunk a sokoldalú kulturális- és sportttevékenységre, valamint a továbbtanulásra. BŐVEBB TÁJÉKOZTATÁST ad és FELVÉTELRE JELENTKEZÉST elfogad a BRATISLAVSKÝ STAVEBNÝ PODNIK, n. p. Učňovské stredisko, Bratislava, Prešovská ul. č. 39 Telefon: 651-02 ÚF-799