Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-10 / 136. szám, szerda

Érettségizők - válaszúton A felvételi vizsgák előtt Tizennyolc éves tanulóink előtt kitárult az élet kapuja, hiszen az érettségi bizonyítvány megszerzésével lezárult életútjuk egy szakasza. Egyesek igazában még túl sem jutottak az izgalmakon, alig ocsúdtak fel az érettségi vizsgával járó lázból, a továbbtanulni szándékozók máris a felvételi esélyeiket latolgatják, drukkolnak, felveszik-e őket oda, ahová jelentkeztek. Az érettségiző diákok a továbbtanulási lehetőségekkel, a felvételi követelményekkel, illetve a keretszámokkal időben megismerkedhettek, azonban célszerűnek találjuk, ha a pályázókat tájékoztatjuk a felvétel esélyeiről is. A bratislavai Komenský Egyetemen az előző évekhez hasonlóan a keretszámok és a jelentkezők száma közt az idén is nagy az aránytalanság. Az 1970—71-es tanévben az egyetem 8 karára összesen 3250 hallgató vehető fel (ebből 650-en levelező hallgatókként folytathatják tanulmányaikat), míg összesen 6419 diák kérte" felvételét a nappali tagozatra, a levelező tagozatra pedig 1293-an jelentkeztek. A korábbi évekhez hasonlóan legnagyobb a túljelentkezés az orvostudományi, a jogi, a pedagógiai és a bölcsészeti karon. A bratislavai orvosira összesen 1149-en (319 százalék) jelentkeztek, de csak 360 pályázó nyerhet felvételt. Nem jobb a helyzet a martini orvostudományi karon seim, ahová 505-en (396 százalék) pályáznak, de csak 120 tanuló kerülhet be. A Komenský Egyetem gyógyszerészeti karára jelentkezők száma is messze meghaladja a felvételi lehetőségeket. A következő tanévben a gyógyszerészeti karon csak 240 diák kezdheti el egyetemi tanulmányait, holott a jelentkezők száma 343 (143 százalék). A bratislavai Komenský Egyetem Bölcsészkarán sem kecsegtetőbb a helyzet. Az orvostudományi egyetemhez hasonlóan általában itt is háromszoros a túljelentkezés, sőt egyes szakokat kimondottan megrohamoztak. A bölcsésztudományi karon a keretszám 430, míg összesen 1228 érettségiző (300 százalék) kérte a felvételét. (A levelező tagozatra a 284 pályázó közül 160 vehető fel.) A jelentkezők száma a jogi karon sem fedi a keretszámot: az 1228 pályázó (396 százalék) köziil a felvétel csak 310 növendék számára válik lehetővé. A jelentkezők és a felvehető tanulók közti aránytalanság különösen szembeötlő a levelező hallgatók esetében: a jogi karra 615-en szeretnének bejutni, míg az irányszám csak 120, ami azt jelenti, hogy csak ennyien vehetők fel. A természettudományi karon a 794 jelentkező közül (134 százalék) összesen 430 diák kerülhet be az egyetemre. A természettudományok, különösen a matematika és a fizika iránt rendszerint kisebb az érdeklődés, ezt tükrözi az alábbi adat is: a levelező tagozatra pályázók száma nem éri el csak a 41-et, holott a felvehetők keretszáma 130. A Komenský Egyetem trnavai pedagógiai fakultására 278-cal több jelentkezési kérelem érkezett, mint amennyit az irányszám feltételez (385). Az egyetem testnevelés és sportkarán az új tanévben 170 érettségizett diák folytathatja tanulmányait, a pályázók száma (453) azonban több mint háromszorosa a felvehetők számónak. örvendetes tény, hogy egyre nő a tanulás iránti érdeklődés, de elgondolkoztató, hány pályázó jut majd be felsőoktatási intézménybe, s helyszűke miatt hány reked kívül. A túljelentkezés, az aránytalanság következtében a továbbtanulni szándékozó érettségizőknek az elmúlt években csak 50—55 százaléka jutott be felsőfokú tanintézetekbe. S a fenti adatokból ítélve, ez évben sem kecsegtetőbb a helyzet, hiszen a Komenský Egyetemre 247 százalékos a jelentkezés! Ez az adat önmagáért beszél, s nem nehéz belőle levonni a végső következtetést. Ennek kapcsén mindenképpen szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a társadalomtudományok, de kiváltképp a pedagógiai irányzatok iránt még mindig nagy az érdeklődés, különösen a magyar tannyelvű iskolák végzős növendékei közt. Ügy látszik, a középiskolások többsége még mindig abban a tévhitben él, hogy a humán jellegű tantárgyak könnyebbek, mint a természettudományi ismereteket igénylő tantárgyak. Hogy menynyire tévednek, arra majd a felvételi vizsgán döbbennek rá! Ezzel magyarázható, hogy viszonylag kevesebben pályáznak műszaki főiskolára, pedig a bratislavai Szlovák Műegyetemen jobbak a kilátások, mint a Komenský Egyetemen. A jelentkezők közül itt 2190-en nyerhetnek felvételt: a gépészeti karon 600-an, az elektrotechnikai karon 520-an, az építészeti karon is 520-an, a vegyészeten pedig 550-en. Szlovákiában ez évben mintegy 22 000-en jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, felvételt azonban csak 10150 érettségizett nyerhet. A magyar tannyelvű középiskolákban az idén 1260 fiatal szerzett érettségi bizonyítványt. Ezeknek mintegy 50 százaléka továbbtanul: 12 százalék feltehetőleg főiskolán, 23 százalék egyetemen, 15 százalék pedig felépítményi iskolákban. Ennyit tehát a főiskolai felvétel esélyeiről. Útravalóul azonban mindenképpen szeretnénk felhívni a jelöltek figyelmét arra, hogy a felvételi vizsga anyaga az általános középiskolai ismereteket öleli fel, a felvételin tehát nem követelnek mást, mint amire a középiskola felkészít. A felvételi vizsga elsősorban tárgyi tudásra, a helyes ítélőképességre és problémalátásra, logikus gondolkodásra összpontosul. A vizsga sikere főleg a diák tudásától, felkészültségétől és rátermettségétől függ. Az értékelésnél természetesen figyelembe veszik az érettségi bizonyítvány érdemjegyeit is. A pályázók kiválasztásánál tekintettel lesznek a szociális helyzetű, a munkás-paraszt származású fiatalokra ís. A bizonytalankodók, a kétkedők megnyugtatása érdekében szeretnénk hangsúlyozni, hogy a felvételin a tudás a mindenható. Tehát feltétlenül el kell oszlatnunk azokat a kételyeket, miszerint a magyar tannyelvű iskolák növendékei a felvételi vizsgán — esetleg nyelvi nehézségeik miatt — hátrányosabb helyzetbe kerülnek. A korábbi évek 'gyakorlata igazolja, hogy a magyar iskola nem jelent hátrányt, tehát felesleges minden ilyen aggodalom, ám semmiképpen sem árt a tudást még egyszer mérlegre tenni! TÖLGYESSY MÁRIA A SZALMAKALAP E. LABICHE zenés vígjátéka színpadán Ezekben a napokban sajnos még csak a naptár mutatja a nyár közeledtét, azonban színházaink már a nyári kapuzárás előtt az idei évad utolsó bemutatóit készítik elő. A szlovákiai színházak júniust bemutatóinak sorát a Magyar Területi Színház komáromi művészegyüttese nyitotta meg. A színház illetékesei kiválóan választottak, amikor a múlt században élő francia szerző, E. Labiche vígjátékát tűzték műsorra, melyet a világhírű cseh szerzőpáros, J. Voskovec és /. Werich „porolt le", V. Hála pedig hangulatos zenét komponált hozzá. A színmű e változata sokkal jobb az eredetinél, s messze fölülmúlja az ismert francia vaudevilleket. A franciás könnyedség és fordulatosság szerencsés mértékben kreálódott itt a cseh szellemességgel és utolérhetetlen parodizálással, s egy jórészt helyzetkomikumokra épülő, szellemes zenés vígjáték jött létre. A cselekmény egy szalmakalap körül bonyolódik, megszámlálhatatlanul sok vidám jelenetet és szellemes „bemondást" tartalmaz. A színmű további erőssége — és itt érződik elsősorban a cseh szerző kézjegye —, hogy a századforduló francia társadalma jellemző figuráinak (a jóképű házasságszédelgő, a hadsereg különböző rangú katonái, a nagyvárosban csetlőbotló vidéki emberek, a kikapós asszonykák és „rámenős" menyecskék és mások) egész sorát vonultatja végig a színpadon, elsősorban jellembeli gyengeségeiket hangsúlyozva, mulatságos pózokban. Elsősorban az ő mesterkedéseik és tetteik eredményeképpen mulatságos helyzetek füzére jön létre, melyek megfelelő tolmácsolás esetén a legigényesebb nézőt is jól elszórakoztatják. A színművet Konrád 'ózsef rendezte, segédrendezőkén. Tarics János (a rendező betegsége idején ő irányította a próbákat) működött közre. Rajtuk kívül főleg a győri vendég, Félix Dömény koreográfus érdeme, hogy ez a mostani előadás a színpadon felelevenítette a vígjáték valamennyi pozitívumát, sehol sem esett a túlzás és a felesleges liarsányság hibájába. Sőt, a darab jó tulajdonságait néhány erénnyel növelték, melyek közül elsősorban az aránylag sok szereplőt tartalmazó jelenetek kiváló beállítását kell kiemelni. Az előadás talán egyetlen apró és könnyen kia Magyar Területi Színház küszöbölhető hiányossága a harmadik felvonás elején, a tanácsos házában játszódó jelenet megvilágítása volt. (A szövegkönyv szerint a jelenet félhomályban játszódó részeinél a mostaninál gyérebb megvilágítás nagyobb hatást vált ki a közönség körében és jóval illúziókel tőbb). A zenés bohózat a színészeket is megkapta és mindannyian a szó legszebb értelmében játszottak, szemmelláthatóan élvezték a színmű mókás hangvételét. Parádés szereposztás, parádés játék — így lehetne röviden jellemezni teljesítményüket és éppen ezért nehéz valakit is kiemelni a sok kitűnő alakítás közül. Mégis úgy érzem, hogy Boráros Imre (Fadinard) és Dráji Mátyás lendületes játéka és vérbő komédiázása külön elismerést érdemel, annál is inkább, mert jórészt ők ketten bonyolítják és viszik tovább a cselekményt. Boráros Imre játékának egyetlen szépséghibája néhány apró „baki" volt. Neki különben is véleményem szerint a megfelelő dikcióra, az érthető kiejtésre fokozott gondot kell fordítani, hogy kétségtelen tehetségét maradéktalanul érvényesíthesse. Dicséret és elismerés illeti a többi kiváló alakításokat is: Fazekas Imre szinte tökéletes örömapáját, Király Dezső a Helénke boldogságáról érdeklődő „tőksiiket" nagybácsikáját, Siposs Ernő, Tóth László, Bugár Gáspár és Pőthe István néhány gesztussal is ragyogóan parodizáló játékát, Rozsár József inasát, valamint a „gyengébb nem" életre keltőit, Szentpétery Arit, Lőrincz Margitot, Udvardi Annát, Petrécs Annit, Palotás Gabit, Németh Icát és a színmű többi szereplőit. Platzner Tibor ötletes, könynyed díszlettervei jól illeszkedtek a darab hangulatához. A Magyar Területi Színház színészei és más illetékesei a színház igazi varázsát teremtették meg ezzel a bemutatóval. A színészek őszinte kedvvel játszottak, s a közönség nagyszerűen szórakozott. Egészen bizonyosan ez máshol is így lesz, s ezért veszem biztosra, hogy ez az előadás — amely egyike a legszínvonalasabbaknak, melyet Komáromban az elmúlt néhány év során láttam —, hosszú hónapokon keresztül telt házakat vonz majd szerte az országban és esetleg határainkon túl is. SZILVÁSSY JÓZSEF SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER Steiner Gábor nem volt ugyan nagy híve az ilyen fényképek árusításának, de ezúttal támogatta ezt az akciót, amely igen nagy sikerrel járt, és lassan olyan méreteket öltött, hogy a csendőrök mindenütt, ahol házkutatást tartottak vagy ahol megfordultak, Major arcké{)ével találták magukat szemben. Egyes családoknál bekeretezték, másutt meg a tükör keretébe szúrva ékeskedett „nagy örömükre". A járásbirók ós a jegyzők ezt a népszerűséget soká nem tűrhették, és harcot indítottak Major fényképei ellen. Ott, ahol a csendőrök ráakadtak Major fényképére, a családfőt arra kényszerítették, hogy mondja meg, kitől vette... így jöttek rá, kik az árusítók, a terjesztők és valóságos hadjáratot indítottak ellenük. Gútán a féllábú Gőghnét is bezárták. Egy jámbor rokonának adta el Major képét, aki a tükör rámájába rakta a szentképek közé. A csendőrnek persze azonnal megmondta, kitől szerezte a képet. Amikor a csendőr Gőghéknél megjelent, Gőghné nemcsak hogy nem tagadta, hanem nyíltan megmondta, hogy szívesen tette, nem érzi, hogy bűnt követett volna el ezzel, mert jól ismeri Majort, becsületes embernek tartja, — amellett azt is megmondta, hogy tetszik neki a képe: — Olyan jó ránézni — jegyezte meg ártatlanul, majd gúnyosan folytatta —, jobb, sokkal jobb, mint a maguk képére nézni, és engem akkor vonhatnának felelősségre, ha a "maguk képét terjeszteném. Ezt azonban nem tettem. Több sem kellett, elvitték és négy 17. napig fogva tartották. Steiner Gábor szabadította ki. Elment a csendörállomásra, és erélyesen az asztalra csapott. Ki hallott ilyet, hogy a hivatalos szervek ilyen önkényes erőszakosságokhoz folyamodnak, és családanyákat cipelnek el otthonukból, csupán azért, mert fényképeket árusítanak vagy ajándékoznak. Senki meg nem tilthatja, hogy Major képét otthon a falra akassza. Kifakadásának az volt az eredménye, hogy azonnal szabadon engedték ... De hát az volt a baj, hogy Steiner nem mehetett el személyesen minden faluba ... Sok helyütt egy-két hétig is fogva tartották az embert ezért a „vétségért". De ezzel a módszerrel sem sikerült Major népszerűségén foltot ejteni... Ellenkezőleg ... 1932 őszén, a Nagy Októberi Forradalom 15. évfordulója ünnepének előkészítésében különösen nagy felelősség hárult Steiner Gáborra. Az ünnep jelentőségének a kidomborítására a párt igen nagy gondot fordított. Ebben az esztendőben ugyanis, amikor a gazdasági válság mélypontja volt a kapitalista világban, sok millió munkanélküli a szó szoros értelmében éhezett, a Szovjetunióban négy év alatt diadalmasan befejezéshez közeledett az első ötéves terv. A két rendszer közötti szemléltető ellentétet a nagy ünnepségen akarta a párt kiaknázni, és épjren ezért a hatóságok arra törekedtek, bogy az ünnepi rendezvényeket országszerte megakadályozzák. Már októberben az egész köztársaság területén betiltották a Szovjetunió Barátainak Szövetségét. Ezenkívül házkutatásokat tartottak nemcsak a pártfunkcionáriusoknál, hanem minden haladó gondolkodású egyénnél, aki a párttal rokonszenvezett. A legcsekélyebb gyanú esetén letartóztatták. így akartak az emberekben félelmet, rémületet kelteni. A haladó erőkre nehezedő nyomás egyre nagyobb méreteket öltött. Nyilvánvalóvá vált, hogy a világkapitalizmus az akut munkanélküliséget, a válságot a Szovjetunió elleni háború ki robbantáséval akarja megoldani. Ezt a szándékot igazolta Németországban a hitleri fasizmus előretörése, a japánkínai háború újabb fellángolása, és Mussolini egyre harsányabb és vadabb kijelentései. Ebben a puskaporos légkörben kellett Steiner Gábornak az ünnepségek megrendezését és a munkanélküli tüntetések megszervezését irányítani a köztársaság magyar és vegyes lakosságú területein. Érthető, hogy pillanatnyi nyugta sem volt. A párt abban az esztendőben a következő jelszóval fordult a köztársaság dolgozóihoz: Egyesüljünk, harcoljunk és győzni fogunk. E jelszó jegyében tartotta meg Major István az első nagy beszédét Pozsonyban, amikor 1932 decemberében végre kiszabadult a lipótvári fogházból. Az előadói terem zsúfolásig megtelt. Nemcsak a pozsonyi, hanem a vidékről leijött földmunkások tömege is viharos, szűnni nem akaró ünnepléssel fogadta megjelenését. Percekig tartott az éljenzés, Major lesoványodva, kissé lehajtott fővel, szótlanul állt a pódiumon és meghatódva, mély alázattal fogadta a szeretet és a ragaszkodás megnyilvánulásának eme spontán kitöréseit. E néhány perc alatt a tizennyolc hónapi fogság sötét szenvedése elhomályosult előtte, mintha vakító, melengető napfény törte volna át a sötét, felhős eget, amely hosszú, végtelenbe nyúló fogságát burkolta. Könnybe lábadt szemmel, reszkető hangon kezdte felszólalását. „Megint köztetek vagyok. Az urak nem szívesen engedtek szabadon. Az volt a céljuk, hogy megtörjenek, hogy politikai meggyőződésem feladásával hagyjam el a börtönt. Céljuk nem sikerült. Azzal a szilárd elhatározással jöttem közétek, hogy veletek ismét összeforrva harcoljak a ti érdekeitekért. Ezalatt a tizennyolc hónap alatt megrosszabbodtak a viszonyok ... — Látjuk — folytatta —, hogy a nyomor egyre fokozódik, a nemzetiségi és az osztályelnyomás egyre brutálisabb formákat ölt, és ezért nekünk meg kell találnunk a harcos egyesülés formáit. Csak így leszünk képesek legyűrni osztályellenségünket. Akarom hinni, hogy ez a fogadtatás, amelynek tanúja vagyok, nemcsak az én személyemnek szól, hanem annak a pártnak is, amely eddig is vezette harcaitokat: a kommunista pártnak. Hiába tajtékzanak ellenségeink. Fizikai hullákat csinálhatnak belőlünk, de erkölcsi hullákat soha. A mai napnak mélyen bele kell vésődnie az összes dolgozó szívébe. A harcos egység elkerülhetetlenül szükséges. Miért hangsúlyozom itt az egység harcos jellegét?... Mert a dolgozóknak nem a tespedtség, a tehetetlen semmittevés, a rothadt kompromisszumok egységfrontja kell. A győzelem egyedüli biztosítéka a harcos egységfront megteremtése". (Folytatjuk) 1S?» VI. 10. Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből