Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-03 / 130. szám, szerda

Fábry Zoltán halott „Fa voltam, ami nyikorog, de nem törik...'" Ahol alkotott, olvasgatott és pihent, abban a karosszékben ülve, hajtotta f^fét őrük nyugovóra, úgy találtak rá vasárnap reggel F ÁB K Y ZOLTÁNRA. Ebben a székben ült, amikor legutóbb ott jártam, és némán, csodálkozva hallgattam, amint az ízig-vérig e mb e r elbeszélgetett és a múltat idézgette egyik kedves barátjával, llku Pállal, a MNK művelődésügyi miniszterével. Hálás vagyok a sorsnak, hogy én lehettem a Fábry-kúria illusztris vendégének, a neves író és humanista igaz barátjának, llku miniszternek a kísérője s egy kedves emlékkel gazdagodtam ... Amikor a fekete „Mercedes" lefékezett a Fábry-ház előtt, Zoli bácsi kikukkantott az ablakon, és mire végighaladtunk a kapu tornácán, a házigazda már az ajtóban fogadott ... Két régi jóbarát ölelte egymást. — Zolikám!... — Pali!... — Régen láttuk egymást. .. gyere, hadd nézzelek meg! Csak őszinte barátok örülhetnek így egymásnak. Bent, a könyvek birodalmában hellyel kínált a házigazda, ő maga szokott helyére, a karosszékébe ült. — Nagyon örülök, hogy látlak, Zolikám ... mesélj, hogy élsz? — En magam se hittem volna, hogy megérem a 73 évet, sokat betegeskedtem... Tudod, Pali, fa voltara, ami nyikorog, de nem törik ... Az asztalon, az alatt, a székeken, amerre néz az ember, mindenütt könyv és könyv ... — Ezek frissen érkezett kiadványok — mutatott Fábry Zoltán az asztalon heverő könyvekre —, állandóan küldik őket... Nem győzöm olvasni, csak belelapozok, átnézem őket... Mostanában sokan járnak hozzám ... Ne tekintsétek szerényteleilségnek, ha azt mondom, talán én vagyok ma az, akit legtöbbét fényképeznek... Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy megbecsülnek. — Ennek őszintén örülök — szólt közbe a miniszter. — Mi is nagyon szeretünk és tisztelünk Magyarországon. — Konyakot parancsoltok? — kérdezte a házigazda. A kedves vendég és jóbarát azonban a válasz helyett maga is egy kérdést tett fel. — Emlékszel, Zoli, mit ittunk Csabán Samunál Beregszászon? ... Hej-, de régen volt... — Egy közös fényképet vesz át a házigazdától, 1936-ban készült. — De fiatalok is voltunk ... — Akkor bort ittunk, Pali, most konyakot adhatok. Koccintottunk az egészségére, ő nem ivott. Közben kávét főzött, majd visszaült. — Zolikám, mikor jártál te legutóbb nálunk, Magyarországon? — Tizenkilencben. — Hát ez elég régen volt. Szeretném közölni veled látogatásom okát. Először is látni akartalak, tisztelegni nálad, és nem utolsósorban azért is jöttem, hogy mindannyiunk nevében meghívjalak hozzánk, füledbe rakjam a „bogarat", látogass el végre Pestre... Tisztelnek nálunk, írásaidat elismeréssel olvassák. Ezek alapján legmagasabb szinten is ismernek ... Gondtalan látogatást biztosítunk számodra a fővárosban, vagy ha akarod, a Balaton mellett, Tihanyban ... De gyere, hogy Magyarországon is tiszteleghessünk emberséged előtt... Az utcáról gyermekhangok zavarják meg a beszélgetést. — Fábry. bácsi! — hallatszik az ablak alól, ahol három cigánygyerek álldogál. Az idősebbik fiúcska beszél az ablakban megjelent Fábry Zoltánhoz. — Anyuka náthás, tessék szíves lenni adni acilpirint. A házigazda visszatér, benyúl az orvosságos fiókba, kiveszi a tablettákat és kiadja az ablakon, majd felénk fordul. — El vagyok látva orvosságokkal ... én vagyok a falu „patikusa". Lehet, hogy néhány perc múlva újabb „páciensek" érkeznek. Amíg ott tartózkodtunk, nem jöttek, talán a ház előtt álló, külföldi rendszámú autó tartotta őket vissza. Pedig az ablak alatti asztalkán is ott sorakoztak a különböző cukorkacsomagok. Kétfelé osztva. Egyik részük a kisebbek, a másik a nagyobbak számára. A cinkék és a verebek sem jelentkeztek az ablakpárkányon — mint télnek idején — Marina-kekszéri vagy dióért... És a kacsák sem hápogtak eleségért az ablak alatt... * Távol maradtak, mintha nem akarnának alkalmatlankodni... Zoli bácsi meghatódva köszönte meg a meghívást, azonban a tőle megszokott akaratossággal kitartott álláspontja mellett. — Nem szeretek én utazgatni ... az én koromban már csak a megszokott, nyugodt életmód szükséges. Es a betegségem is. bármikor ágyba dönthet... — Próbált, Zolikám, kilépni a remeteéletből... Kérlek, úgy is, mint régi, igazi barátod és mint hivatalos személy, tegyél eleget meghívásunknak. Nem fössz idegenek közé. Kocsit, kísérőt küldünk érted, orvost rendelünk melléd ... Magyarországon azzal találkozol, akivel te akarsz, csak gyere — kérlelte llku Pál. A házigazda hosszasan elgondolkodott, majd mosolyogva megjegyezte. — Felírom a naptáramba és alszom rá egyet. Ezzel vett búcsút a két jó barát. Sajnos, Fábry Zoltán alvása hosszú lesz, mert fája többé nem nyikorog, derékba tört... KULIK GELLÉRT Ki az igazi barát Versenyben a többtermelésért • „Felfrissítik" a munkacsoportokat • Egyensúly a kereset és a termelékenység között • Már 1971-re is gondolnak Aki bajban nyújt segítséget, az az igazi baráti Ennek az országnak néhány évvel ezelőtt felelőtlen személyek a jószándék köntösében tetszelegve sokat ártottak. Politikailag is, gazdaságilag is. Barátnak vallották magukat. Évtizedek óta bevált munkamódszereket változtattak, vagy szüntettek meg. Hogy milyen „barátok" voltak_ azt legjobban az utóbbi két év gazdasági mérlege mutatja. Tevékenységükről ma már csak múlt időben beszélhetünk. Az igazi barátok népes serege felülkerekedett. A tehetséget, a tudást, az alkotókezdeményezést csak rövid időre és részlegesen lehet visszaszorítani. Előbb-utóbb teret harcol ki magának és győzedelmeskedik. Ennek lehetünk tanúi, ha átlapozzuk a kelet-szlovákiai kerület üzemeinek munkavállalásait, melyeket az igazi barátok, a bajba jutott ország hazafiai. fogadtak el, írtak alá és fáradságos munkával valósítanak meg. A KÉZMAROKI TATRALAN len- és kenderfeldolgozó üzem dolgozói továbbra is hisznek a termékenységet jelentős mértékben előmozdító szocialista munkaverseny felbecsülhetetlen erejében. Ezért elhatározták, hogy felülvizsgálják az üzemben dolgozó szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívákat, s ha úgy látják, hogy a brigád nem elég érett a cím elérésére, a kollektívába állítanak néhány kiemelkedő eredményeket elérő dolgozót, és ezzel felfrissítik, aktivizálják a munkacsoportot. A SVITI TATRASVIT munkásai és technikusai ebben az évben —a múlt évhez viszonyítva — 105,1 százalékra növelik a munkatermelékenységet és olyan műszaki-szervezési intézkedéseket vezetnek be, amelyekkel 235 dolgozó munkaerejét takarítják meg. Ezek a dolgozók más ágazatokban dolgozhatnak. Ezek az intézkedések egyensúlyba hozzák a keresetek és a termelékenység közötti mérleget, és a dolgozók átlagkeresetét 101,7 százalékra növelik. Az üzem dolgozói a vállalásban elfogadott feladatok teljesítése érdekében 7 szabad szombaton dolgoznak ebben az évben. A KROMPACHY I ELEKTROTECHNIKAI ÜZEMBEN főleg a hiánycikkek nagyobb mennyiségű előállításával szándékoznak hozzájárulni a dolgozók a gazdasági konszolidálódáshoz. Szabad szombatokon, vasárnaponként és éjjeli műszakok bevezetésével 1 millió 318 ezer koronával teljesítették túl az 1969. év árutermelési tervét. Ebben az évben — a múlt évhez viszonyítva — 13 százalékkal növelik a termelést, ugyanakkor 3 százalékkal csökkentik az önköltséget. A KELET SZLOVÁKIÁI VASMŰ az exportterv túlteljesítésére tett vállalást, és nagy súlyt helyez az új gyártmányok határidő előtti elkészítésére. A karbantartó részleg dolgozói előre beszerzik vagy elkészítik a pótalkatrészeket, hogy valamelyik gép meghibásodása esetén zökkenőmentesen végezhessék el a javítási munkálatokat. Ez, és a karbantartó részleg dolgozóinak sok más vállalása biztosítja a gépek megszakítás nélküli üzemeltetését és ezáltal a termelékenység növelését. A Vasmű dolgozói már a jövőre is gondoltak, mert összüzemi kötelezettségvállalásukban több pont már az 1971. évre vonatkozik. EZT IS LEHET?! Amikor feleségem boszszankodva panaszolta, hogy elromlott a porszivógép, az zal vigasztaltam, hogy Szencen a szolgáltatások házában két nap alatt megjavítják az eddig kitűnően szolgáló „segítőtársat". Tévedtem: az elektromos háztartási gépek javítóműhelyében közölték, hogy csak egy hét múlva mehetünk a porszívógépért. Bevallom, még ez sem hozott kl a sodromból. Am akkor már én is felháborodtam, amikor egy hét elteltével tudtunkra adták, hogy sajnos, a porszívót még mindig nem hozhatjuk el, mert a számlát nincs kinek kiállítania, mivel a műhely főnöke szabadságon van. Megnyugtatásul azonban azt ls közölték, hogy hétfőn már biztosan átvehetjük az egyébként megjavított gépet. Hétfőn tehát biztosra mentünk. Nem is sejtettük, hogy Ismét a bolondját járatják velünk. Ezúttal azt adták tudtunkra, hogy csak másnap, azaz kedden vehető át a porszivógép, illetve addigra készül el a számla. . . Kedden délelőtt tehát ismét útra keltem (a szomszéd faluból), hogy végre pontot tegyek a bonyolult „porszívóügy" végére. Sajnos, nem tehettem, mert a számla még mindig nem ké szült el — állítólag azért, mert a főnök beteg. De ha várok 1—2 órát, lehet, hogy szerencsém lesz: megjön a főnök, aki egyedül és kizárólagosan saját maga állíthatja ki a számlát. Hogy mindez Jól van-e így, azt ezúton kérdezem a Szenei Városi Nemzeti Bizottságtól. melynek irányítása alá tartozik az elektromos háztartási gépek javítóműhelye. A kérdés megítélésénél bizonyára azt ls figyelembe veszik, hogy mióta és hány emberrel járatják a javítóműhelyben a bolondját. Nem véletlenül született a közmondás: Bajban ismered meg a barátot. Az igazi barátok egyre többet hallatnak magukról. És a hamis barátoktól eltérően nem üres szavakkal, hanem értékes tettekkel hívják fel magukra a figyelmet. KOMLÔSI LAJOS SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER De Jani állta a sarat, csak az igazságot vallotta, és rávágta: — Igen, abban a kamrában. Igy győzedelmeskedett a kis Jani szürke igazsága a daliás csendőrtiszt mesterkedése felett. Ezután Pszotáné tanúvallomását olvasta. Izgalommal habzsolta az újságsorokat. Nem hagyott-e valamit ki az asszony abból, amit neki mondott azon az emlékezetes kosúti éjszakán. Nem, ugyanazt mondta el a tárgyaláson is. A hallgatóság megrendülten hallgatta az asszony kifakadását, aki újra átélte a sortűz szörnyű zűrzavarát és a bíróság előtt keserves sírásra fakadt. Utána a diószegi ifjúmunkások tanúvallomását olvasta. Négyen voltak. Valamennyiüket Jánosíkkal szembesítették. Persze a szembesítés csak képletes volt, mert hiszen a cikk írója nyíltan megírta, hogy Jánošík egyik tanúnak sem tudott a szemébe nézni. De az ifjúmunkások az arcába vágták az igazságot. Megmondták neki, hogy kivont karddal beszélt Majorral és amikor Major távozni akart tőle, hogy bejelentse az egybegyűlteknek a gyűlés feloszlatását, hátulról oly erővel vágott rá a kardjával, hogy nyomban elesett. A négy ifjúmunkás vallomása oly meggyőző és egyöntetű volt, hogy Jánošík a szembesítés után szinte menekült a teremből. Az esketésnél már nem volt jelen. Végül azoknak a tanúvallomása következett, akiket a csendőrök hallgattak kl. Szórakozottan futotta itt végig a tanúk neveit, remélte, hogy ott találja közöttük annak a kosúti kisgazdának a nevét is, aki nem volt hajlandó a 12. csendőrök szájaíze szerint vallani, de nem akadt rá. Kissé csalódottan ugyan, de napirendre tért felette, hisz nem is volt rá nagyon szükség, mert hiszen — mosolygott el hirtelen — itt volt Uhrovcsik József, a jámbor templomjáró, aki viszont vallott. A tárgyalóteremben az ügyészség tanújaként lépett be, mégis a védelem tanújaként távozott. Nem eskették meg, vallomása azonban döntő módon hatott mind a hallgatóságra, mind a bíróságra. A bírónak arra a kérdésére, mivel magyarázható az ellentmondás, amely fennáll mostani kijelentése és a vizsgálóbíró előtt tett tanúvallomása között, Uhrovcslk tanú részletesen elmondta a tárgyalóteremben, milyen módszerekkel kényszerítették a csendőrök vallomásra. A hallgatóság óriási megrökönyödésére szemléltetőn megmutatta, hogy bántak vele és társaival e néhány nap alatt, amíg ott tartották őket. Arccal szorosan a tárgyalóterem falához állt. Azt mondta, hogy így kellett órákig mozdulatlanul állnia, sem jobbra, sem balra nem fordulhatott, a világból egyebet nem látott, mint a falnak azt a kis sima foltját, amely a szemébe fért... és oly rossz volt ez... hogy gondolkozni sem bírt. Utána minden átmenet nélkül a bíróság előtt hanyatvágódott és megmutatta, hogy egy éjjelen át így, mozdulatlanul kellett társaival együtt feküdnie. Egy csendőr ügyelt rájuk, hogy ki ne nyújtsák tagjaikat és fel ne üljenek véletlenül... A tárgyalóteremben kínos, megdöbbentő csend uralkodott... Steíner Gábor, — akinek e módszerek nem voltak újdonságok — annyira beleélte magát az egész helyzetbe, hogy látta a kamrát, a csendőrt, a bíróságot, a zsúfolt tárgyalótermet a néma hallgatósággal. Amikor a tanú felállt, a bíró azt a kérdést tette fel neki, kommunista-e? ... Erre Uhrovcsik kis imakönyvét szedte kl a zsebéből és azt válaszolta, hogy hithű katolikus. E leleplező, meggyőző tanúvallomás hallatára az ügyész igen kínosan feszengett, egyetlen kérdést sem intézett hozzá, vallomása kínos volt számára, hisz az ő tanúja volt. A bíróság tagjai is hallgattak, néhány pillanat múlva felálltak, hogy a szomszédos teremben tanácskozásra vonuljanak. Ekkor a tanúnak hirtelen valami eszébe jutott és meg nem állhatta, hogy a távozásra készülő bíráknak meg ne mondja észrevételét. A bíróság megrökönyödésére azzal fejezte be vallomását, hogy amikor a kamrából vallatásra vitték, az egyik szobában, ahol a csendőrök tartózkodtak, hallotta, hogy a csendőrparancsnok arra tanította a csendőrtársalt, hogy kell az „Asszonyok, gyermekek előre" szavakat magyarul kiejteni. Űjra derültség támadt a teremben, Steíner Gábor ls mosolygott ezen. A jelenet valóban komikusnak hatott. Ugyanaz a Jánošík, aki parancsot adott a sortűzre, néhány napra rá olyan helyzetbe került, hogy kénytelen volt egy műkedvelő csoport rendezőjének a szerepére vállalkozni, kénytelen volt „kórusát" a szövegmondás helyes kiejtésére tanítani. Uhrovcsikhoz hasonlóan többen von-, ták vissza vallomásaikat és Steíner Gábor e per eddigi menetével meg volt elégedve, a tanúk zömének a vallomása, nemcsak hogy ellentétben volt a csendőrök kiagyalt rágalmaival, de mondandójuk annyira egyezett, annyira meggyőző volt, hogy teljesen aláásták a csendőrök állításának a hitelességét. A per igazi meglepetése azonban Terebessy Jánosnak, Terebessy táblabíró fiának a kihallgatása volt, aki a védelem tanújaként jelentkezett. Steiner Gábor ismerte őt, a Sarlósokhoz tartozott és igen aktívan működött közre a Sarlósok mozgalmában, a falukutatásban. Ö volt a tagja annak a küldöttségnek •is, amely Budapesten nem helyezhette el a Sarlósok Petőfi-koszorúját. Még mielőtt Steiner a fogházba került volna, Clementls figyelmeztette, könnyen lehet, hogy Terebessy Jancsi lesz a védelem koronatanúja, de akkor még kétkedéssel fogadta a hírt, nem merte elhinni, hogy a táblabíró fia vállalja ezt a kényes szerepet. Csak később, amikor személyesen beszélt vele, rájött, hogy a fiatalember a családjával való szakítás árán is megmondja az igazat a bíróság előtt. Nincs az az erő, amely meggátolná őt ebben a lépésben. Harag, felháborodás élt benne. Azt mondta, ha nem tanúskodna, egy életen át gazembernek tartaná magát. Azóta sem tudja elfelejteni Zsabka Sanyi képét, hisz aznap náluk ebédelt. Azt állította róla, hogy nemcsak értelmes ifjúmunkás volt, hanem igazi emberség lakozott benne. Éppen ezért sietett elsőnek Major segítségére, amikor bántalmazták és törvényszerűen őt érte az első golyó. Az ő nemes, ifjú életét oltotta ki legelsőnek a sortűz. A legkevesebb, amit tehet érte és valamennyi kosúti áldozatért, hogy a bíróság elé áll és megmondja, amit látott. Ha apja igazi bíró, nem veheti ezt tőle rossznéven, ha mégis rossznéven venné, akkor nem törödik vele. (Folytatjuk) ls< Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből;