Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-05 / 105. szám, kedd

Hej diri dongó... Drenkó István, vágóhídi jelmezben. Ezt énekelte a színpadon, amikor először megismerkedtem vele. Van annak már vagy öt éve. A rozsnyói műkedvelők „Erzsi tekintetes asszonyának" volt mellékszereplője. Nem volt ugyan nagy szerep az övé, de alaposan kidolgozott emlékezetes alakítás. Drenkó Istvánról az akkori rendezője, Kozma Zoltán meg is jegyezte: „Minden szerepével rengeteget dolgozik, s keresi az életben a hasonló típust, akit majd a színpadon utánozhat." Most a csetneki út mentén, a rozsnyói vágóhídon találkoztunk. — Mi szél hozott? — fogadott érdeklődve. Most egész más jelmezben van, mint a színpadokon. Fehér műanyag kötényben, vastag posztócsizmáira, fehér gumikalocsnyi van húzva. Mert Drenkó István nem tanulta a színész mesterséget. Egészen mást tanult: mészárosinaskodott három évig Dobsinán. Kuntapolcán született, parasztszülők gyereke. Kúnságára büszke. Már gyerekkorában közeli kapcsolatba jutott a könyvekkel. Egyrészt az apja révén, aki most nyolcvanéves korában ls rendszeresen olvas. Másrészt egy falubeli iparos hozott neki haza könyveket az iparoskör könyvtárából. Azután ahogy felnőtt, mesterséget tanult, majd a billegő, bizonytalan világban elvitték katonának. — Kevés pénzű baka voltam mindig. Szeretek én még most ls mulatni, persze nem kocsmázni, hát még akkor, fiatal koromban. De a színház, mozi, meg a könyv olcsóbb mulatság volt, mint a kocsma — nem Igen járhattam a bajtársakkal kocsmát látni. Drenkó István dolgozott és olvasott. Irodalmi lapokat járatott, Magyarországról, Romániából, de legfőképpen a hazai magyar irodalom érdekelte. — Még ma is az Idősebb költők a kedvenceim, Ozsvald, Bábi, Tőzsér. A fiataloktól még csak egy jó verset olvastam, amit Kulcsár Feri írt Szalatttainak. Engem ez a vita nem érdekelt, de a vers tetszett. — Ha annyira szerette az irodalmat, a könyvet, miért nem tanult fiatal korában? — Ahhoz akkor sok pénz kellett. Szüleim nem voltak gazdag emberek. No meg annak Idején nem is volt divat a mi vidékünkön a tanulás. Nézem ezt a zömök vastag embert. Talán az ő generációja az utolsó, akiknél a vágy nem teljesülhetett be az anyagi okok miatt. A könyvet szereti, s nem lehetett a nehéz múlt miatt sem könyvtáros, sem tanító. Lakásán egyszerű bútorok világában mindenütt könyv, vagy irodalmi folyóirat. Mindent megtalál a kutató szem, a Kortárstól a Kritikáig, az Iro dalmi Szemlétől az Utunkig. — Nagyon kevés idő jut az olvasásra — panaszkodik. Itt a Érdektelenség? A Magyar Területi Színház 1970. április 12-én délután Sókszelőcén Ladislav Luknár: A bölcs kádi című mesejátékát játszotta a gyermekeknek délutáni elOadásban. A színháznak azt az igyekezetét, hogy a gyermekeknek minél többet nyújtson, Sókszelőcén csak részben értették meg és értékelték. Ugyanis a gyermekelőadáson a szlovák iskola magyar (és nem magyar anyanyelvű) diákjai csaknem teljes számban megjelentek, hála Hnráček igazgatú agilitásának, kultúraszeretetének és Igazi internacionalizmusának, míg az ottani magyar iskolából mindöszsze 20 diákot számolhatott össze a színház titkára. Tehát egyrészt volt, aki értékelte, hogy magya rul szlovák szerző művét játsszuk gyermekeinknek és volt, aki nem tekintette azt szívügyének .. . Fájó nekünk ez az érdektelenség azok részéről, akiktől támogatást fírunk. (MATESZj vágóhídon is sok a munka, van úgy is, hogy túlóráznunk kell. Ha szabad a délutánom, akkor a 100 éves rozsnyói munkásdalárdában próbálunk, vagy valami irodalmi színpadműsoron dolgozunk. A lakáson meg gyűlnek az irodalmi lapok. Csak átlapozza és a kedvenceket olvassa, Fábry Zoltánt, a szegény megboldogult Veres Pétert. — Jő volna — mondja —, ha az értelmiségi réteg, a pedagógusok jobban bekapcsolódnának a kulturális munkába. Én ugyan sokat olvasok, de ők biztosan jobban értenének az irodalmi színpadhoz, versmondáshoz. „Hej diri dongó" — Drenkó Istvánnak már sok emléke van. Az inasévekig a távolság már egy kis történelem, a nyugdíjig meg pár sóhajtásnyi rövid esztendő. — Nyugdíjban már több időm lesz, csak az egészség megmaradjon. Ezen a hideg huzatos vágóhídon sok nyűgöt összeszed az ember. Olyan sok olvasnivaló vár... Azonban a beszélgetésre szánt időnk is határos. A munkaidő nem Játék, dolgozni kell. Innen e véres, hideg munkahelyről délután énekelni megy. Az egyszerű emberek kamaszos esetlenségével búcsúzik, örül is, meg szégyenkezik is egy kicsit, hogy az újságba kerül. Alig bírom rászedni, hogy a fényképezőgép lencséje elé álljon. — Aztán máskor úgy gyere beszélgetni, hogy nem írod meg, — mondja búcsúzóul. Milyen nagy egy egyszerű élet. Mennyi minden elfér benne. Ha dolgozni kell, ha műkedvelni, szervezni, szórakozva szórakoztatni és tanulva tanulni — egyszóval: ha élni kell, ott vannak a Drenkó Istvánok. GÁGYOR PÉTER Válasz egy bírálatra Az Új Szó április 15-1 számában Sági Tóth Tibor megírta észrevételeit a Versbarátok Körének működéséről. Két dolgot kifogásolt. Az egyik az volt, hogy a kör idei kiadási tervét később kapta meg, mint az első megrendelhető könyvet (Juhász Ferenc Anyám című kötetét), bírálatának további részében pedig azt kifogásolta, hogy az idei tervben csak egy hazai költő, Dénes György verseskötete szerepel. A bírálat első része helytálló. Valóban jóval hamarabb kellett volna elküldeni a tervet, illetve a megrendelőlapot, mint az első könyvet. Eredetileg mi is így terveztük, sajnos azonban a nyomda nem készítette el Idejében a megrendelt nyomtatványt. Az említett verseskönyvet Magyarországról hoztuk be, a könyv a tervezett Időpontban megérkezett, s mivel nem akartuk hevertetni, postára adtuk, mielőtt a nyomtatvány elkészült. Kiadónk mindent megtesz, hogy a jövőben ilyen fonák helyzet ne álljon elő. Ami a hazai költők versesköteteinek a sorozatba való beiktatását illeti, az a véleményünk, hogy ezt a kérdést az egyetemes magyar líra szemszögéből kell néznünk. Elsődleges célunk a színvonalas költészet megjelentetése, és úgy véljük, hogy hazai költőink alkotásait is ezzel a mércével kell mérnünk, mert ellenkező esetben a provincionalizmus hibájába esnénk. Végezetül — az alkalommal élve — felhívjuk a Versbarátok Köre tagjainak figyelmét, hogy az 1909-es jutalomkönyvet, Ady szerelmes verseit, szép, ízléses kiadásban a közeljövőben adjuk postára. A Madách Könyvkiadó irodalmi szerkesztősége Még a lágy réz is acélosan csengő, rideg fémmé alakulhat át, ha az atomreaktorban besugározzák. A fémek és a kristályok nagy energiájú neutronokkal való bombázása lényegesen megváltoztatja a szilárd testek fizikai, mechanikai tulajdonságait. A változás mértéke azonban nemcsak a besugárzás adagjától, a bombázó részecskék energiájától és a besugárzás idejétől függ, hanem attól a hőmérséklettől is, amelyen a besugárzás végbemegy. Közönséges szobahőmérsékleten például nagy adagú neutronbesugárzás szükséges a bombázott fém hővezető-képességének és villamos vezetőképességének a megváltoztatásához. Alacsony, az abszolút nulla fokot (mínusz 273 C fok) megközelítő hőmérsékleten viszont már kis neutrondózis hatására is végbemennek a változások. A szilárd testek nagy energiájú sugárzásban tanúsított viselkedésének tanulmányozása óriási fontosságú tudományos feladat. Egyrészt új anyagok létrehozásához segítheti a fizikusokat, de még ennél is nagyobb jellentőségű, hogy e vizsgálatok révén pontosan előre becsülhetik azokat a tulajdonság-változásokat, amelyek különböző sugárzásviszonyok hatására következnek be a fémekben. Ez pedig óriási jelentőségű az űrhajózás, a világűr Davis Evans amerikai geológus új elméleti felfedezésével a legpusztítóbb természeti csapást, a földrengést szeretné megakadályozni. Ogy hiszi, sikerült bebizonyítania, hogy ha egyetlen hatalmas rengést sok száz, egészen kis méretű rengéssé változtatnak át, az így létrejött apró lökések már nem okoznak károkat, sőt ilyen módon ki lehet majd egyenlíteni a földkéregben levő feszültségeket. Elmélete szorosan kapcsolódik az 1962 áprilisában a Sziklás Hegység szélén levő Denverben megindult földrengéssorozathoz. A földrengés fészkének lokalizálása során Dávid Evans felfedezte, hogy a rengés központja egy 900—2000 méteres mélység közötti, 10 km hosszúságú, egyenes vonal mentén helyezkedik el. E vonal közepe táján van az amerikai hadsereg fegyverraktára, s „Rocky Mountain Arsenal". A raktárban erősen mérgező gázok képződtek és nagy mennyiségű fertőzött szennyvíz keletkezett. A talajvíz tisztaságának megőrzésére 3000 méternyire lefúrtak, és a szennyvizet beszivattyúzták ebbe a mélységbe. 1962 márciusában zúdították le az első, 15 millió liternyi szennyvizet a fúrólyukon át. Egy hónappal ezután elkezdődött a földrengéssorozat. A szennyvízszivattyúzás és a földrengés közötti összefüggésre meghódítása szempontjából. A bolygóközi térben új világok felé haladó űrhajó anyagára ugyanis egyszerre hatnak különböző sugárzások, továbbá a kozmikus tér hője és rettenetes hidege is. A Szovjetunióban, a Grúz Tudományos Akadémia Fizikai Kutatóintézetében olyan különleges berendezést sikerült szerkeszteni, amely lehetővé teszi, hogy a szilárd testeknek a világűrben tanúsított viselkedése itt a földön, a laboratóriumban tanulmányozhassák, s a fizikai, mechanikai tulajdonságok változásának adatait az atomreaktor csatornájából közvetlenül a laboratóriumba továbbítsák. Andronikasvill akadémikusnak és munkatársainak roppant bonyolult feladatot sikerült megoldaniuk. Egyedülálló berendezésük segítségével az atomreaktor szívében, közvetlenül az aktív sugárzászóna közelében olyan alacsony hőmérsékletet hozhatnak létre, amely megközelíti az abszolút nulla fokot. Különleges hűtőberendezésük önműködően továbbítja a vizsgált mintát, akárcsak egy csőposta. A besugárzás után a fémdarabot gázsugár sodorja a vizsgálókamrából egy hűtőtartályba, hogy ezzel megakadályozzák felhevülését. A fémminta hideg továbbítása pontos vizsgálatokat, méréseket tesz lehetővé a laboratóriumban. Evans 1968 novemberében figyelt fel. Feltevése szerint ezen a vidéken a földkéregnek ebben a mélységben vertikális irányú repedése van, és ennek két oldala nyomást gyakorol egymásra a repedés felületén. Az erre ráeresztett szennyvíz úgy hatott, mint valami kenőanyag: kis elcsúszásokat tett lehetővé, ami a feszültségek kiegyenlítődését eredményezte. Ezt követően a fegyverraktár mérnökei egymás után többször szivattyúztak be nagy vízmenynyiséget nagy nyomáson a fúrólyukba, majd kisebb mennyiséget kis nyomáson. Kiderült, hogy amilyen mértékben a beszivattyúzott vízmennyiség csökkent, olyan mértékben enyhültek és gyengültek a földrengések is. Evans elméletének alapján meg lehetne menteni az 1906ban erős földrengést szenvedett San Franciscót, amelyet a „San Andreas" hasadék feszültségei újabb földrengéssel fenyegetnek. Ez a földkéregben levő, 400 km hosszú hasadás a föld felszínéről is jól látható. Ha a hasadék mentén vizet szivatytyúznának be a fúrólyukba, a feszültségek lassan és kis lépésekkel kiegyenlítődnének. Az így létrehozott sok apró, nem is észlelhető rengés felemésztené az egy nagyszabású rengésben * egyszerre felszabaduló energiát. A különleges hűtőberendezést, bevezetését a reaktorcsatornába, majd a bekapcsolást nagy távolságból távvezérléssel irányítják, így a kezelőszemélyzetet nem érheti sugárzás. A berendezés lehetővé teszi, hogy tetszés szerinti időben, a reaktor leállítása nélkül, önműködően kiemelhessék a vizsgálati anyagot, anélkül, hogy hőmérséklete megváltozna. A grúz fizikai intézetben már folyamatban van egy nagy átmérőjű munkakamrával ellátott különleges hűtőberendezés készítése ls. Ezzel hosszú időtartamú, folyamatos vizsgálatokat végezhetnek majd az atomreaktorokban. Olajkincs a mélytengerekben Amerikai óceánográfusok szénhidrogénhordozó kőzetformációkat fedeztek fel nemrégiben az Atlanti-óceán mélyén, messze túl a kontinentális talpazaton. A Kane nevű kutatóhajó szeizmikus mérései szerint a Karib-tenger térségében a Cape Verde szigetektől északnyugatra, csaknem ötezer méteres tengermélységben olyan geológiai szerkezet helyezkedik el, amely rendkívüli mértékben hasonlít az üledékes kőzetekben előforduló sódómokra. Az effajta sódómok pedig a szárazföldeken, a sekély tengerekben és a kontinentális talpazaton általában szénhidrogénkincs jelenlétéra utalnak. A sódómok kimutatása az óceánok mélyén nagy meglepetés és ellentmond az ilyen szerkezetek kialakulására vonatkozó eddigi geológiai elképzeléseknek. Eddig a földtan művelői úgy vélték, hogy a vastag sórétegek a meleg, sekély vizű tengerszakaszokban, öblökben rakódtak le. Az ilyen tengerrészek vizének gyors elpárolgása kikristályosította a sót, amely a fenékre süllyedt, itt azután a bomló szerves anyag vastag üledékes rétege borította be. Minthogy a sekély tengerszakaszokban csak kis mértékű volt az áramlás és kicsiny volt a víz oxigéntartalma, csak kevés olyan aerób baktérium élt benne, amelyek normális körülmények között elbontják a szerves anyag szénvegyületeit. Így a szénhidrogének összegyűltek az ilyen geológiai formációkban, s létrehozták a kőolajkészleteket. Később a só, amelynek fajsúlya kisebb, mint az üledékeké, dómokban gyűrődött fel, magával víve a felette elhelyezkedő kőolajkincs egy részét is. Az ilyen geológiai szerkezetekből bányásszuk ma a kőolajat a szárazföldeken, a sekély tengerekben és a kontinenseket övező talpazatokon. De hogyan kerültek az elméleteink szerint kifejezetten a szárazföldekhez kötött sódómok az óceánok mélyére, nagy mélységbe? Egyelőre csak arra gondolhatunk, hogy a kontinensek vándorlása révén. Valamikor régen, a földtörténeti őskorban, Dél-Amerikát és Afrikát csak keskeny, de mély „ős-tenger" választotta el egymástól. Ennek az őstengernek számos, egykor sekély öble a földkéreg tágulása és a kontinensek távolodása révén elvándorolhatott az óceánok nagy mélységeibe. Itt is őrzi azonban az egykori geológiai szerkezetet: a sekély vizű, meleg tengerszakaszokban kikristályosodott sórétegeket és a felettük összegyűlt kőolajkincset. A Kane kutatóhajó felfedezése azonban nemcsak geológiaigeokémiai szempontból jelentős. Joggal következtethetünk arra belőle, hogy a Föld kőolaj- és földgázkészletei jóval nagyobbak, mint eddig feltételeztük. Ha sikerül hozzáférni e mélytengeri készletekhez is, bolygónk szénhidrogénkincse az eddig becsültnél sokkal hosszabb időre lehet elegendő. (dj) A japán technika egyik újdonsága, amellyel az oszakai világkiállításon is bemutatkozik, egy lézersugárral működő vetítőkészülék; a színes tv-képet 3X4 méretűre nagyítja fel. Erre a célra három gázlézer szolgál, amelyek kék, sárga és vörös fényt sugároznak. A kísérleti televíziós lézerrendszert a Hitacsi cég központi laboratóriuma fejlesztette ki. Az egyenként 8 Watt teljesítményű lézerek bonyolult optikai rendszerrel vannak összekötve. A lézersugárzás nagyon jó színhatású, éles vetítést biztosit. Vízzel a földrengés ellen