Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-29 / 126. szám, péntek

A csehszlovák kerékpárosok elégedettek 1970. V. 29. A BÉKEVERSENY UTÁN Szerdán este az ünnepélyes díjkiosztással hi­vatalosan is befejeződött a kerékpáros Béke­verseny 23. évfolyama. Mind a három „arany érem" Lengyelországba vándorolt. A lengyel ke rékpárosok megnyerték az egyéni és a csapat­versenyt, valamint a legaktívabb kerékpáros cí­méért kiírt versenyt ls. Erre nem volt eddig példa a Békeverseny történetében! S az sem fordult még elő, hogy a legjobb tíz kerékpáros között hat, egy nemzetbeli versenyző szerepel­jen, mint most a lengyelek esetében. Mi lehet a lengyel siker titka? Elsősorban is a felkészülés „kö­nyörtelensége". Kevés sportág igé­nyel olyan kemény felkészülést, mint éppen a kerékpározás: őrák hosszat kell „nyeregben" ülni és szenvedni, küzdeni az időjárás vi­szontagságaival stb. Kemény legé­nyeket igényel a kerékpározás. Itt szenvedni és akarni kell. Vala­ki azt is mondhatná, hogy nem csak az erőnlét és az akarat fon­tos, hanem a taktika is. Természe­tesen. De melyik sportágban nincs szükség taktikára? Nagyon kevés­ben. A sportban is ki kell hasz­nálni a versenyzőnek mindennemű képességeit, hogy minél jobban szerepeljen. De azt állítani, hogy a lengyelek csak „ésszel" nyerték három elsőségüket, nem felel meg a valóságnak. Igaz, nem próbál­koztak szökési kísérletekkel, ha­nem keresték az élmezőnyben a legjobb pozíciókat, hogy aztán a véghajrában mindenkit legyőzze­nek. Éppen ez, az utolsó százmétere­ken erősíteni tudás hiányzott a csehszlovák versenyzőknek ahhoz, hogy még jobban szerepeljenek. Nem mintha nem érdemelne meg minden elismerést a csehszlovák válogatott. A Békeverseny előtt a maximális cél a harmadik hely megszerzése volt. Második hely a csapatversenyben és Háva negye­dik, Smolík tizennegyedik helye figyelemre méltó teljesítmény. Egy kicsit talán az szomorította el a versenyzőket és a vezetőket, hogy a 15 útszakasz folyamán egyszer sem állt csehszlovák kerékpáros a dobogó legfelső fokán szakasz­győztesként. Már említettük, hiányzott a véghajrá. Ezt a hiá­nyosságot sokan a csehszlovák mentalitásnak tulajdonítják. Mert állítólag a csehszlovák kerékpáro­sok nem olyan robbanékonyak, mint például a franciák, belgák, olaszok, a lengyelekről nem is be­szélve. Azt hisszük azonban, hogy ha erre is súlyt fektetnek majd a szakvezetők az elkövetkező idő­szakban, akkor jövőre az eredmé­nyek is jelentkezhetnek. Mert az egyenlő képességű versenyzőknél fontos a szakaszgyőzelem, hiszen a győztes, valamint az „érmesek" időjőváírást kapnak. (A győztes egy percet, a második helyezett 30 másodpercet és a harmadik helye­zett 15 másodpercet.) Ha például Háva egy második hellyel, vagy esetleg egy szakaszgyőzelemmel többet szerez, akkor megelőzi a „bronzérmes" lengyel Hanusikot. A magyar válogatott a várako­zásnak megfelelően szerepelt. Ér­dekes a magyar kerékpárossport jelenlegi helyzete: már hosszú évek óta mindent megtesznek, hogy ismét „nagy" legyen ez a sportág, de hiába. Csak egy-egy fellángolás idézi a múlt tartós si­kereit. S ha figyelembe vesszük a mostoha felkészülési körülménye­ket, akkor feltétlenül sikernek számit a csapat kilencedik helye. Magyarország olyan országokat előzött meg, mint Dánia, Olaszor­szág, Finnország. Az egyéni ver­sanyben sem okoztak csalódást. Legjobban a 23 esztendős Géra Im­re szerepelt, aki 47:32:02 órás ide­jével a 7. helyen végzett. A ma­gyarok további helyezései: 40. Raj­nai, 51. Petterman, 60. Fülöp, 62. Keserű. 77. Tóth. A 105 induló kö­zül egyébként csak 82 kerékpáros fejezte be a versenyt. A szemtanúk azt mondják, hogy nem volt érdekes az idei Békever­seny, mert a mezőny rendszerint együtt haladt szinte majdnem a célig, s csak a véghajrában dőlt el a helyezések sorrendje. Valami igazság van ebben a megállapítás­ban. Talán a jövőben valamit se­gítene a helyzeten, ha az egyen­kénti indításos versenyt már rög­tön a kezdet kezdetén lebonyolí­tanák, így megrostálódna a me­zőny, s aztán a legjobbak kezde­ményezőbbek lennének az útsza­Mexikóban a himnuszokkal kezdik Minden világbajnoki találkozó előtt eljátsszák a két résztvevő csapat országának himnuszát. A válogatottak rendelkezésére tíz­perces előkészületi idő áll. Amint a csapatok a pálya közepén so­rakoznak fel, felcsendülnek a himnuszok, mégpedig abban a sor­rendben, ahogy az egyes találkozókat kisorsolták. Kivételt csupán a május 31-én sorra kerülő Szovjetunió—Mexikó találkozó képez, amelyet a VB nyitánya előz meg. A FIFA vezetősége és a szerve­ző bizottság minden résztvevő csa­pat vezetőit, edzőit és orvosát szombatra Mexikó városba megbe­szélésre hívták. Sokéig kétes volt, vajon Gersson szerepelhet-e a Brazília—Csehszlo­vákia mérkőzésen. Sérülése rend­bejött, folytat|a edzését, s nincs akadálya, hogy elfoglalja helyét a brazil együttesben. A szervező bizottság 300 jelent­kező közöl 16 hostest választott ki. Ezek lesznek az egyes csapa­tok tolmácsai és kísérői. A válo­gatás feltételei nagyon szigorúak voltak: 22 év, 168 cm testmagas­ság és legalább három világnyelv ismerete. Ezek a fiatal mexikói lá­nyok kiválóan Ismerik hazájuk történelmét, s majdnem ugyan­olyan jól azét az országét, amely­nek „pártfogói" lesznek, jó hon­leányoknak kell lenniük, mert a szervező bizottság elnökének kije­lentése szerint szolgálatukért csak szállást és ellátást kapnak, de fi­zetést nem. Szerdán éjjel Mexikóba érkezett dr. Richard Nejezchleb, aki a csehszlovák labdarúgócsapat hiva­talos vezetője IBSZ. Vele érkeztek azok a csehszlovák szakemberek, akik megfigyelőkként működnek az egyes csoportmérkőzések so­rán. Vladimír Mirka kivételével, aki Mexico városban marad, a többiek Guadalajarába repültek. Az orvos javaslatára a csehszlo­vák válogatott vezetősége úgy ha tározott, hogy a megerőltető edzé­sek után üdülési lehetőséget biz­tosít a válogatottjelöltek számára. Kedden kirándulást rendeznek Me­xikó legnagyobb és legszebb tavá­hoz, a Chapalához. A külföldi hír­szolgálati irodák némelyike szen­zációs aláfestésű hirt hozott. Úgy tudják, hogy a csehszlovák kül­döttség Mexico városban a Santa Barbara szállóban biztosított a maga számára szobákat a VB be­fejezése során. A tudósítók jozef Marko szavait idézik, aki azt mondta, hogy mindössze előzetes szobaigénylésről van szó. A tudó­sítók ebből arra gyanítanak, hogy a csehszlovák csapat nagyon biz­tos a dolgában s feltétlenül ki akarja harcolni csoportjából a to­vábbjutást. Nagy az öröm a bolgár táborban. Georgl Aszparuhov, a 27 esztendős kiváló csatár teljesen egészséges s június 2 én csatasorba állhat a Peru elleni mérkőzésen. Luigi Riva ismét bebizonyította, hogy kiváló lövőcsatár s ilyen mi­nőségben is a VB egyik legjobbja lesz. Az olasz csapat szerdal edző­mérkőzésen a nyolc gól közül egy­maga ötöt lőtt. A másik hármon Mazzola (2) és Domenghint osztoz­tak. jozef Marko kijelentette, hogy a Brazília ellen június 3-án sorra kerülő találkozóra csak egy nap­pal előbb jelöli kl csapatát. Pelé körül nagy a hűhó. Kisült, hogy még csupán 97 alkalommai öltötte magára a brazil válogatott címeres mezét. Tehát a 100-tól még három helytállás választja el. kaszok folyamán. így sokan „von­tatták" magukat, s csak az igazán leggyengébbek szakadtak le az él­mezőnytől ... Még el sem csitultak a kedélyek az idei verseny után, s már a jö­vő évi Békeversenyről tárgyalt a szervező bizottság. Az előzetes megállapodás szerint a Békever­seny 24. évfolyama 1971. május 8­án kezdődne a varsói kritérium­mal, majd Lengyelország terüle­tén Berlinbe hajtanának az ország­utak néma lovagjai. A cél Prága. Az idei kerékpáros Békeverseny, az amatőr versenyzők legnagyobb világversenye tehát befejeződött. Sportértékét senki sem vitatja. Azonban nemcsak ezt a célt szol­gálta a Prága—Varsó—Berlin ke­rékpáros verseny. Az óriási érdek­lődés, a sportszerű küzdelmek erő­sítették a népek közötti barátsá­got és kifejezték, hogy a világ né­pei békében és barátságban akar­nak élni. (tv) A labdarúgó NB l-bííl A következőképpen alakul a ma­gyar labdarúgó NB I hétvégi mű­sora. Szombat: Vasas—Videoton és Ferencváros—Pécs. Vasárnap: MTK—Ú. Dózsa, Kom­ló—Tatabánya, Győr—Diósgyőr, Szombathely—Szeged, Salgótarján —Honvéd, Dunaújváros—Csepel. Ezekkel a találkozókkal befeje­ződnek a csoportküzdelmek. A to­vábbiak során a csoportok azonos helyén végzett csapatok oda-visz­sza alapon mérkőznek az 1—16. helyért. Az A csoport táblázata: 1. U. Dózsa 2. MTK 3. Vasas. 4 Diósgyőr 5. Tatabánya 8. Videoton 7. Rába 8. Komló 13 11 11 37:11 23 13 7 2 4 17:12 16 13 6 4 3 16:12 16 13 6 4 3 15:13 16 13 4 4 5 14:15 12 13 3 2 8 15:25 8 13 3 1 9 9:22 7 13 22 9 12:25 6 Csak a VSS játszik otthon A labdarúgó Rappan Kupa küz­delmei a harmadik forduló mérkő­zésével folytatódnak a hét végén. A csehszlovák csapatok közül csak a VSS játszik saját pályáján, a holland Sport Deventer együtte­se ellen. A szombati találkozóról a csehszlovák tv 13,45 órai kezdet­tel helyszíni közvetítést ad. A csehszlovák csapatok a következő ellenfelekkel mérkőznek: Borussia Dortmund— Slovan, Waregen (bel­gái— Žilina, Djurgaarden— Teplice. A sportfogadás hírei A SAZKA 23. játékhetének műso­ra a következő: LABDARŰGÖ VB MÉRKŐZÉSEK: 1. Szovjetunió—Belgium, 2. Uru­guay—Olaszország, 3. Románia— Csehszlovákia, 4. Brazília—Anglia. 5. NSZK—Bulgária. RAPPAN KUPA MÉRKŐZÉSEK: 6. Slovan—Standard Liége, 7. FC Twente— Teplice, 8. Žilina—Örebro, 9. VSS—Atvidabergs. II. LABDARÚGÖ-LIGA: 10. Trinec—VlaSim, 11. Dukla B. Bystrica— AC Nitra, 12. jablonec— Škoda Plzeň. 9 Anatolij Bondarcsuk kala­pácsvető Európa-bajnok 75,04-es teljesítményével a világ Idei leg iobb teljesítményét érte el. • A Szovjetunió férfi röplabda­csapata Nagol városában 3:1 arányban legyőzte Japánt. VB tétek A Románia — Csehszlovákia párharc esélyese a cseh­szlovák csapat. Lehet, hogy továbbjutását éppen ezen a találkozón kell végleg biztosítania. Az Anglia —Brazília .,'VB rangadó" kimenetelét megjósol­ni, tipp a javából. Mindenki érzésére bízzuk a dolgot! 16 -os szelvényünk beküldésének határideje; június 5. 1. ROMÁNIA-CSEHSZLOVÁKIA : ( : ) 2. ANGLIA-BRAZÍLIA : ( : ) Beküldte: * O l V* t.akhely: Utca: lárás: 16.| 77pV* v az olasz csapatot SOKAN BÍZNAK BENNÜK A brazíliai csillagjósok, a labdarúgó szakértők színe-java, s természetesen minden hűséges olasz szurkoló azt várja, hogy ismét világbajnok lesz az aziuri gárda. Olyan egyéniségekkel rendelkezik, amelyek számára ,utna hely a földkerekség bár­. melyik legeslegjobb tizenegyében. Ha csak a félelmetes csa­tárok: Riva, Rivera, Mazolla, Prati, nevét említik, libabőrös lesz a legjobb kapusok háta is, s ráadásul a védelem, amely­ben Facchetti Burgnich, Salvadoré szerepel, hogy a többit ne is említsük, s máris elismerhetjük, hogy nem alaptalan a belé­jük vetett bizalom. Az olasz labdarúgás 1934 és 1938-ban aratta eddigi legnagyobb sikereit. Mindkétszer elnyerte a Rimet Kupát, vagyis világbajnok lett. de 1968 ig kellett várnia egy újabb nagy fegyvertényre, amikor odahaza avatták Európa-bajnokká. Angliában „leégett" az égszínkék mező válogatott; a Koreai NDK­tól elszenvedett veresége a VB legnagyobb szenzációja volt. Azóta sok minden történt. Az olasz labdarúgásban hasznos szelek fújtak . Megszigorítot­ták a külföldi játékosok sze repeltetésének lehetőségét, s en­nek a hazai lab­darúgás tehetsé­gei látták hasz­nát. Az angliai balsiker után hi­hetetlenül gyor­san regeneráló­dott Itália nem­zeti tizenegye, amely az utóbbi két esztendőben, annak ellenére, hogy nem kerülte a nagy erőpró­bákat, — mindössze Szófiában szenvedett 3:2 arányfi vereséget. Az ilyesmi a bolgár fővárosban más élcsapattal is előfordulhat. Admondo Fabbri, az előző olasz szövetségi kapitány angol földön játszotta el VB kisjátékait. Utána Ferució Valcareggi következett, s elődjénél szerencsésebb kezű ve­zetőnek bizonyult. Nagyszerű ér­zékkel válogat, s eddig minden tétje sikeres volt. Érdekes, a csapatkapitány Fac­chetti véleménye: „Csoportunk mindaddig könnyűnek látszik, amíg jól játszunk, amíg küzdünk, de nehézzé válik, ha az angliai­hoz hasonló módon képzelnénk el a megoldást. A mexikói nehézsé­gektől nem tartunk, a házigazdán kivül mindenki számára egyfor­mán kellemetlenek lesznek. Sze­retnénk egészen június 21-ig sze­repelni a 9. világbajnokságon." ZALA JÓZSEF Az Estudianfes mesterhármasa Argentína legjobb klubcsapata, az Estudlantes sorrendben har­madszor nyerte el a dél-amerikai kupát, s így ismét jogot szerzett a Világkupa döntőjében való sze­replésre. Ellenfele a Feijenoord Rotterdam lesz. Az Estudiantes ta­valy az AC Milánnál szemben ma­radt alul, míg tavalyelőtt ő hódí­totta el a Világkupát. A dél-ame­rikai kupa döntőjében előbb oda­haza győzött az Estudiantes 1:0 arányban a Penarol Montevideo felett, s a visszavágó az Uruguayi fővárosban gól nélküli döntetlent hozott. A ST. ETIENNE NEGYEDSZER. Franciaországban bajnokot avat­tak. A St. Etienne csapata már negyedszer szerezte meg a büszke bajnoki címet. Vasárnap még pró­bát tesz a „duplázásra", hiszen szeretné elnyerni a Francia Lab­darúgó Kupát is. A döntőben, ame­lyet Párizsban bonyolítanak le, a Nantes csapata lesz az ellenfele. A CRVENA ZVEZDA KUPAGYŐZ­TES. Jugoszláviában a Crvena Zvezda együttese nyerte el az or­szágos kupát. Az elmúlt héten Ljubljanában 2:2-re végzett az Olimpijával, míg Belgrádban a hosszabbításban, a 119. percben elért Dzsajics góllal biztosította győzelmét. Két meglepetése volt az Euró­pa csapatbajnokság döntőjének az ausztriai Kapfenbergben: az NDK tízes csapatának kitűnő szereplé­se és előkelő harmadik helye a szovjet és a magyar válogatott mö­gött. A másik meglepetés: a ju­goszlávok szerény teljesítménye, bár a nagymesterek egész sorát vonultatták fel. A csehszlovák csa­pat szereplését némi balszerencse is kísérte: csak fél ponttal ma­radt el a negyedik helyezett ju­goszlávok mögött. Ha nem kapnak ki olyan magas arányban — és a játszmát tekintve fölöslegesen a magyaroktól és ha nyomatékosab­ban használják ki esélyeiket a bol­gárok ellen — még harmadikok Fg5 Vd7 16. 0—0—0 He4 17. Ve3 h6 18. g4 (Keresz szerint még erö­sebb volt 18. He7 + ! Kh7 19. g4) 18. ... hg5: 19. hg5: Vd8 20. Bh5 Hc5 21. Bdhl fg4: 22. b4 Ha4? (csak 22. ... Ff5l? tisztáldozat nyújtott némi esélyeket) 23. c5! (pontosabb, mint 23. g6 Bf4) 23. .. . Fe6 24. g6 (most a mattfenye­getések nem védhetők) 24. ... Fd5: 25. Bh8 + ! Fh8: 26. Bh8:+ és sötét feladta, a bástya ütésére 27. Vh6+ következik mattal. Az 5B éves Keresz, akárcsak a világválo­gatott ellen játszó szovjet csapat­ban, Kapfenbergben is a győztes tizes erőssége volt. 639. sz. fejtörő Simay Molnár Albert („Good Companion" 1922) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) ül 11 11 B • asi *b Ü #|J| H® B 11 B hab H nim B www W/š wÉ. m m M MU is lehettek volna. A csapat leg­jobbja dr. Filip volt, aki a leg­jobb egyéni eredményt érte el a második táblán. Bemutatjuk a kapfenbergi nyolcas döntő egyik játszmáját: Szicíliai védelem Világos: Keresz (Szovjetunió) — Sötét: Dely (Magyarország) 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cd4: 4. Hd4: g6 5. c4 Hf6 6. Hc3 Hd4: 7. Vd4: d6 8. Fe2 (találkoztunk e helyen már 7. c5l?-el ls) 8. ... Fg7 9. Fd2 0—0 10. Ve3 Hd7 (jobb nak tűnik Fe6) 11. h41 f5?l 12. ef5: gf5: 13. Hd5! e5 (13. . . . Fb2:? re 14. Fc3!) 14. Va3 Hc5 16. Ellenőrző jelzés: Kc6, Bc5 és f4, He5, Ff5, gy: f2 (6 báb). Sötét: Kd4, Hf6, gy: c7, e4 és f7 (5 báb). A megfejtés bekül­désének határideje: jú­nius 8. A megfejtések az Üj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldök közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, to­vábbá állandó meg­fejtési létraversenyt veze­tünk. A 637. fejtörő (dr. Leo­pold) helyes megfejtése: 1. Bd6ü Az e heti nyertesek: He­gedűs Flórián, Strekov, újvári járás, Wollent Lász­ló, Ipolyság, Pince u. 18., lévai járás. A 837. sz. fejtörővel bezárólag kiértékeljük a létraversenyt és feldolgozása után — kb. 3 hét múlva közöljük a sorrendet. Te­kintettel arra, hogy a létraverseny már sok éven át megszakítás nél­kül folyik, — sokan időközben el maradtak — és az újonnan bekap­csolódó fejtők gyakorlatilag soha­sem tudnák behozni az éveken át rendszeresen fejtőket — új rend­szert vezetünk be. A létraversr­nyeket minden fél évben értékelni íogjuk és utána újból kezdjük a pontozást! így az új fejtőknek is lesznek esélyei — a legszorgalma­sabbak pedig minden félévben az élre kerülhetnek! DELMAR GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents