Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-29 / 126. szám, péntek

]c utakon gyorsan szalad a Komi Rathcooíe leié. Sajátos a „zöld sziget" időjárása: szinte ötpercenként változnak az évszakok. Az előbb még havaseső esett, most ragyog a nap, öt perc múlva nyári zápor zúdul ránk. Svájci kolléganőnk szerint Észak-Írországban teljesen fölösleges az időjárásjelentés. egy másik tollforgató pedig megjegyzi, hogy úgy látszik, az úristen pártatlan akar lenni: hol napsütéssel ajándékozza meg a protestánsokat, hol havas esővel veri a pápistákat. Vagy fordítva? Mindenre von „magyarázat" A Belfastban éktelenkedő nyomortanyák még a keletlondoni, vagy a glasgowi „slum"-oknál is vigasztalanabbak. — Ha a nyomornegyedeket rangsorolnák, Calcutta után alighanem mindjárt Belfast következnék — jegyzi meg valaki. De itt nem is állunk meg, a fekete Daimler gyorsan suhan a tartomány büszkesége, a Rathcoole-i új lakónegyedek felé. Kísérőink „találomra" benyitnak az egyik házba. Csodálatosképpen minden példás rendben van, makulátlan tisztaság fogad, a szép háziasszonyon ünneplő ruha, szappanszagú fiacskája bársonynadrágban, nyakkendőben, leírhatatlanul megilletődve csücsül egy karosszékben. A lakás szép, tágas és egészséges. Megkérdezzük a helyi ingatlankezelőt, a manageress-t, vajon milyen felekezetű ez a család. — Nem tudom, uram, higgye el, mi ezt nem is szoktuk megkérdezni ... A válasz kissé hamisan cseng. Könnyű észrevenni, hogy az egyébként enyhén giccses fali díszek között egyetlen feszület, vagy szentkép sincs. Amlkpr erre felhívom a manageress figyelmét, elpirul és így válaszol: — Nicsak, tényleg, ahogy ön mondja, most veszem észre én is, ualóban nincs feszület, nyilván protestánsok a lakók. A másik, hasonlóan szép lakásban szintén „találomra kiválasztott" takaros asszony fogad, véletlenül ez is protestáns család, a íérj egy nyugatnémet gyár utazó ügynöke, jól keres, a lakbér mindössze heti négy font tíz shilling, ami Londonban rettenetesen olcsónak számítania. És a katolikusok? Ja kérem, azok is itt laknak az utcában, tessék elhinni, hogy nálunk nincs diszkrimináció, az iskola persze külön van, de ezt ők akarják így, ml nem kivételezünk. Később Belfastban megmutatSugár András riportsorozata W^ft/T"^! r y f\ <w

K>x

J Ws t—r-\ rr^lnr / 4. E 9 y utazás tanulságai nak nekünk egy hatalmas vállalkozást: a nyomortanyák lebontására és új lakónegyedek építésére alakult vállalatot. Tervszerűen „szanálják" az ipari forradalom korából fennmaradt borzalmas sluin-okat, helyettük hat-hétemeletes modern házakat építenek. — Természetesen úgy, hogy a katolikus gettók lakói az új házakban együtt lakjanak a volt protestáns negyedek lakóival? — kérdezi egyik kollégánk, s várja az igenlő választ. A felelet azonban határozott „nem". — A katolikus negyed iakói hallani sem akarnak az összeköltözésröl, a protestánsok is csak régi jó szomszédaikkal hajlandók egy telepen lakni. A vállalat természeteseit kénytelen figyelembe venni a lakók kívánságát — halljuk. Nyomortanyán Kérésünkre megmutatják azt a hatemeletes házat, amelybe az egyik félig lebontott gelló pápista lakóit költöztették. A liftakna bedeszkázva, a deszkán tábla függ ezzel a furcsa fölirattal: „A lift vandalizmus miatt nem működik". A függőfolyosókon (magyarul: gangon) rengeteg gyerek játszik, a fekete falakon sok-sok bevésett fehér felirat a politikai és a nemi élet témaköréből. De most már azlán igazán • találomra kopogtatunk be egy szüzmáriásszenlképekkel ékesített ajtón. Alacsony, 48—50 évesnek tűnő asszony invitálja befelé a hivatlan látogatókat, orrunkat megcsapja a hamisítatlan szegénységszag a falon katolikus naptár, szentképek, a padlón elszórva egv-két maszatos poronty. Az asszonyt Marynak hívják, harmincéves. Teljesen fogatlan. Műfogsora sincs: A falon esküvői kép: Mary nagyon szép lány volt. Mindössze kilenc évvel ezelőtt! Hat gyermeke van. Férje munkás, útépítő, kubikos. Visszakívánkozik a régi szép nyomornegyedbe, ahonnan eb be a bérházba költöztették. Nem szeret lépcsőket járni, a földszintes házikóban jobban érezle magát. Egyébként nem panaszkodik. A piszkos, teliköpködött lépcsőházban szinte futva szökünk kifelé. Sokáig nem szólalunk meg. Végül valaki megjegyzi: „Ha nem lenne ilyen ólmos az ég, azt hinném, hogy egy ná polyi nyomortanyán jártam. Csuk ott vidámabbak az em berek." Pedig ez egy új belfasti bérház, olyan új létesítmény, amit « kormány tisztviselői alkalmasnak véltek arra, hogy vívmányaik között mutogassák a nemzetközi sajtó képviselőinek. Észak-írországi látogatásunk során még sok érdekeset mutattak a vendéglátók: megcsodálhattuk a világ legnagyobb szárazdokkját, amelyben éppen egy 120 ezer tonnás tartályhajó épült, Carrickfergusban láthattunk egy ifjúsági klubot, ahol valláskülönbség nélkül együtt szórakoznak, sportolnak a fiatalok, Bushmillsben gyö nyörködhettlink a világ legrégibb whiskyfözőjében, ahol megtudtuk, hogy a whisky tulajdonképpen ir találmány, s az ír-kelta uisoe-beatha, „élet vize" szó elangolosodásával nyerte világszerte ismert névéi. A fiototok Az utolsó napon a Coleria ne i új egyetem modern, még malterszagú falai között szóbakerült, merre halad a tartomány ifjúsága. Mindnyájan jól ludtuk, hogy Bernadetté Dev Un, a tavaly wostminsteri képviselővé választott 22 éves polgárjogi harcos |az „északír Jeanne d'Arc") és sok társa a belfasti Queens egyetem marxista fiataljai közül került ki, hallani sem akarnak vallási apartheidről, a különböző felekezetű dolgozók összefogását hirdetik a déli és északi konzervatív kormány, az unionista uralkodó réteg és általában a lökés rend ellen. Az új egyelem szóvivője azonban sehogyan sem akar politikai kérdésekről beszélni. — Mi nem tartjuk számon a diákok vallását, vagy politikai meggyőződését, s ha tudnám. akkor sem mondanám meg önöknek — válaszolja kérdéseinkre. Hosszas faggatás után azonban kiderült, hogy... de ezt a beszélgetést érdemes szószerint idézni. — És egyáltalán semmilyen politikai összetűzés nem volt az egyetemen? — Nos, az igazság az, hogy e legutóbbi feszültség napjaiban diákjaink radikális szervezete tüntetni akart a városban, de a polgárok egurésze, a város lakóinak bizonyos, nehezen meghatározható szektora békésen figyelmeztette a radikális hallgatókat, hogy saját érdekükben jobban tennék, ha elhalasztanák a tüntetést, mert a környékbeli falvakból feljövő vidéki polgárok részéről esetleg visszautasításban részesülnének. — Ez mit jelent a gyakorlatban? — Pontosan azt. amit mondtam. — Ha a sajtó nyelvére akarnánk lefordítani a fentieket, helytálló-e a kövtekező változat: ,,A radikális diákok tüntetni akartak a polgári egyenlőség mellett, de a városi konzervatív uralkodó réteg megfenyegette őket, hogy ha nem tesznek le tervükről, alaposan elverik őket?" — Nem, kérem. A várható következményeket nem részletezték. — Egyebekben helytálló a fenti megfogalmazás? — Nagyjából igen. — Az egyik nyugatnémet kolléga ezután föltette a még őszintébb kérdést: — Tehát a helyzet az, hogy a környék konzervatív lakosai az egyetemet afféle kommunista felforgató fészeknek tekintik? A hivatalos szóvivő gondolkozni kezdett a válaszon, de a diáktanács képviselője itt máimegunta a hallgatást, közbeszólt és igennel válaszolt. Égő autók a Shonkill utcán (UPI felv.) ... A politikamentes utazás véget ért. Sajnos, éppen e jellege miatt nem volt alkalmunk arra, hogy az ellenzéki erők — a munkáspárt, a köztársasági munkáspárt, a polgári jogok mozgalma, "agy az ír nacionalista párt — képviselőivel találkozzunk, beszélgessünk. E rövid írás ezért nem adhat még csak megközelítőleg teljes képet sem Észak-Írország mai helyzetéről. * Egyéni szerencsénkre - és talán újságírói szerencsétlenségünkre — az utazásra éppen olyan rövid időszakban került nor, amikor nem voltak nagyobb zavargások, a mindenfelé látható fegyveres „tommyk" békésen folytathatták őrjárataikat. Amint elutaztunk, ismét kiújultak az összetűzések, be vetetlek a CS gazt. időzített bombák és benzines palackok robbantak. Világossá vált, hogy a tartomány problémáiból a brit csapatok bevonulása egyetlen egyet sem oldott meg, s a hivatalos szóvivők sem titkolták vendégeik előtt — magánbeszélgetésben' - azt az aggodalmukat, hogy Észak-Írország újabb hosszú, jorró politikai nyár elé néz, újabb véres zavargásokra van kilátás, s „a helyzet még sokkal rosszabbra fordul, mielőtt jobbra fordulna". SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER Nemcsak mérnökökben, orvosokban, technikusokban, de egyszerű tanítók ban is nagy a hiány. A legfőbb nehézségek abból erednek a Szovjetunióban, hogy még ma sincs ott elegendő szakember. És hogy mégis diadalmaskodott Oroszországban a forradalom, az Leninnek ós az orosz né|)nek köszönhető. A kettő, Lenin és az orosz nép tulajdonképpen elválaszthatatlan egymástól. Lenin nemcsak azt ismerte fel, hogy egy "államban, amely körül van véve kapitalista országokkal, fel lehet építeni a szocializmust, hanem azt is felismerte, hogy az orosz nép képes e hatalmas feladat megvalósítására. Ez az a pont, amelyben Lenin zsenialitása összeforr népe erőfeszítésével, odaadásával és kitartó szorgalmával. — De mondd, Gábor — kérdezte Poszpis jóska —, hogy néznek a szovjet emberek rá:ik, mar úgy értem, mit gondolnak rólunk. — Erre pontos választ nem adhatok — válaszolta elgondolkodva —, de azt mondhatom, hogy nagy tisztelettel vettek bennünket körül, és hogy megbecsülnek, azt főképp nyíltságuk Igazolta, nehézségeiket nem titkolták előttünk. Ezt a becsületes magatartást küldöttségünkben még a pártonkívülíek is nagyra értékelték. De tovább nem folytatta, az idő slir geUe, mennie kellett. Poszpis Jóska kikísérte az állomásra. Az úton közölte vele, hogy három hónapot kell a közeli napokban leülnie. És tulajdonképpen ezért tartotta fontosnak, hogy valakit külön megbízzon, törődjön a kosútiakkal. A választás rá esett. 9. Mielőtt vonatra szállt volna, a kosúti g.izdii i ímére feladta a kerékpárt, majd Poszpis lelkére kötötte, ha arról értesülne, hogy az úton vagy Prágában letartóztatták, feltétlenül értesít-" se családját, ne aggódjanak, jó! van, egészséges. Poszpis sokáig nézte u távolodó vonatot. Ott maradt, amíg a füstölgő, kl gyózó vonat el nem tűnt a messzeségben. Or, hiányérzet maradt benne. Csak most jutott eszébe, hogy illett volna érdeklődnie a családja felöl. Illett volna?... Hisz maga som tudja, mi történik nála otthon. Egy hónapi távollét után annyi ideje sem maradt, hogy legalább egy órára haza ugorjon a családjához! Micsoda élet ez? ... meddig bírja ezt a szakadatlan hajszát .. . Mindig más bajával törődik ... És ekkor hirtelen felszisszent.. . Eszébe jutott, hogy felesége is teszi neki gyakran ezt a szemrehányást.. . Vasárnap kivételével alig tartózkodik otthon. A község bírójaként szabad ideiét állandóan a községházán tölti. Az emberek már várják ott, egyiknek ez a baja, a másiknak az, és segíteni kell rajtuk, különben teljesen védteleneknek, kiszolgáltatottaknak éreznék magukat. Nos, így van ez... És be kell vallania, igazi elégedettséget csak akkor érez, ha a bajba jutott embereken segíteni tud. Pozsonyban a prágai gyors első osztályú fülkéjében hasonló gondolatokkal foglalkozott Steiner Gábor is. Szokásától eltérően képviselői vasútjegyé vei nem a harmadik, hanem az első osztályba szállt be. Az ablaknál foglalt helyet, kényelmes ülőhelyén egészen a sarokba húzódott és behunyta a szemét. A családra gondolt, az asszonyra, a gyerekekre... egymásután, sorrendben vonultak el előtte. Látta az arcukat, mozdulatukat, hallotta a hangjukat. Mondatok, egész szövegek visszhangzottak benne. Az ismert szemrehányások mellett kedves mosolyok, felkiáltások, mint színes rakéták röppentek fel benne ... azután jött az az ólmos, jóleső szürkeség, amely gondjait és gondolatait foszlányokra tépte, behunyt szeme észrevétlenül bezárult: elaludt. Hétfőn, június elsején a kora reggeli órákban érkezett Prágába, a munkába siető munkások, hivatalnokok tömege megnyugtatta . . . örült ennek a mozgásnak, a felbukkanó újabb és újabb emberi arcok áradatának. Noha törődöttnek érezte magát, állandóan tevékeny lénye legyűrte bágyadtságát. Széles, határozott léptekkel sietett szállodájába, megfürdött, majd lement a földszinti kávéházba és megreggelizett. Mire újra az utcán voit, az üzleteket éppen nyitották, mintha csak parancsot kaptak volna, nagy zörejjel futottak föl egymás után a boltok redőnyei. Bemehetett a fodrászhoz, innen a Vencel tér egyik passzázsában kötött ki, ott egy gyorsvasaidában, várásra kivasalták ruháját, felöltőjét, amelyeket a pozsonyi ruhatárból a bőröndjével együtt váltott ki. Egy negyedóra múlva kifogástalan öltözetben újra az utcán volt. A járókelők közt senki fel nem fedezhette volna, hogy ez az őszülő hajú ember tegnapelőtt Kosút határában árkokon kúszott keresztül, hogy a tahiba jusson. Kilenc óra lehetett, amikor a parlament U-odájában jelentkezett. A kommunista képviselők klubjában néhány társával találkozott, akik igen megörültek neki. Kérdezgették útja felől, nem volt-e kellemetlensége a határon, voltak-e szép élményei a Szovjetunióíján, végül a kosúti események kerültek sorra. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg kosúti vállalkozásának és a sellyei járás győzelmes sztrájkjának a lefolyását. Tervét azonban, hogy másnap, amikor Major ügyét tárgyaljak, felszólalásra jelentkezzék a parlamentben, valamennyien egyöntetűen elvetették. Egyrészt a párt részéről már ~ van jelentkező, másrészt, ha felszólalna, felhívná magára a hatóságok figyelmét és nincs kizárva, abban a pillanatban, amint kilép az épületből, a detektívek ott várják és letartóztatják. Megnyugtatták azonban, hogy a kormány terve Majorból bűnbakot kreálni, nem sikerül. A párt eltökélt szándéka, olyan harcot indít, hogy ettől az aljasságtól elmegy a kedvük. Szlávi k nak ma már keserű a szája-íze ettől az egész ügytől, cinkosaival együtt megdöbbent attól a viharos ellenállástól, amit a kosúti sortűz nemcsak az ország-, de világszerte kiváltott. Képviselőtársainak igaza volt. Másnap a parlamentben lezajlottak a beszédek és Majort a szavazatok többségével megfosztották mentelmi jogától. Szívében harag, felháborodás dúlt a m szavazógépezet megindítása láttán, de UJ| összeszorított foggal és ökölbe szorított kézzel hallgatott. Nem tehetelt 1970 egyebet. V 2 (Folytatjuk) Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből!